Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)

1844-07-21 / 3. szám

73 74 Kedves vendégek. Ő ez az ostoba falusi nép! írják, hogy majd feljőnek Pestre. Szép. S meglátogatnak. Még szebb. Jöjetek. Hanem meg is szököm előletek. Dicső mulatság lenne. Képzelem. Bejárnák Tolnát, Baranyát velem. Vezetném őket, mint nyájt a szamár. Jaj, ha tudnák, mint várom őket már. Jeles család is. Annyit mondhatok. Körében borzasztóan mulatok. A tuti, ez derék legény. Derék. Az embert mostan is magázza meg. S mi érdekes hallgatni, hogyha szól Trágyáról, béresekről, gyapjúról. És kérdi tőlem : hogy kel most a zab ?... A búza?... árpa?... széna ?... krumpli ?... bab?.... Költői dolgok mindenek felett. Csak úgy hízik tőlök a képzelet. — A mami, ez már műveit egy személy. Még az irodalomról is beszél. Könyvtára van szobája ablakán . A könyvtár dísze Szigvárt, Kártiyám. — És a kisasszony? Oh be kellemes. Mint a sült rák, ollyan szemérmetes. Mindig pirus. S mi bájjal társalog. „Igen­i s „nem“ nála az egész dolog. Vígan vagyunk. Valóban. Ha ezek meglátogatnak, majd lesz élvezet. Pető­fi. A­ nővérek. (Vége.) III. Ligeti illerény. A dunapart hosszában elnyúló házak egyikében vidor társaságot látunk mulatozni. Bor, kártya, s élénk beszél­getés vigságot önt a férfiakra, s gyakran harsány kacza­­gás hangzik az ablakon át. Egy asztalnál, külön a többi mu­latóktól , három férfi ül. Előttök pénzhalmok feküsznek, kezeikben kártyát látunk forgatni. Egyikök egyenruhát vi­sel, s mosolygó ajkai jó szerencsére mutatnak, — a má­sikon azon tőzséri külszin látszott, melly annyira jelentés­nélküli. A harmadiknak szép vonásain szenvedélyvegyü­let honolt, mig remegő kezei egy százas bankjegyet bontottak ki tárczájából, melly az asztal közepére hullott. .Ez ma a tizedik, kiáltó. Az egyenruhás ifjú közönyösen elegyíté a kártyákat, míg a harmadik játszó valódi szerelemmel sepré össze hú­szasait, s vágyakozva epedezett az előtte fekvő bankjegy után... „Tizedik! — mondá sápogó hangon — ez már mal­­heur !44 .Mit sem tesz — szóla a vesztes — fordulhat a sze­rencse. „Malheur! ismétlő a kis fukar, mig a tiszt egyked­vűen veté asztalra kártyáit. „,Ön ismét veszite szóla *— az egész jegy, vagy semmi !444 „Malheur! — suttogá a tőzséralak — ha megengedi uraságod , szokott tételemet, ezen öt pengő forintocskával megtetézem.44 A vesztő helybenhagyólag inte fejével, s a kis játé­kos remegő kézzel vájt ki zsíros zsebéből egy összekuszolt bankjegyet — s meredt szemekkel kiséré a lapok keringé­seit... .Maradt szóla a tiszt. „Nyolcz! — sivitá a kis ember — kérem ezen ötfo­­rintocskát, s e kevés ezüst pénzt kifizetni!44 Aztán halomba raká húszasait, a bankjegyek fölébe helyezé , és számtalanszor ismételé : „Ez már malheur.44 Az ismeretlen újra veszített. „Kérem a kártyákat! — kiálta, s tárczáját az asz­talra veté — bank!44 ,Ba...a..nk. — Rebegé a tőzsér, s valódi borjúarczot meresztett az előtte fekvő tárczára. — Barátom uram so­kat risquiroz.4 „Mi köze hozzá uram! — kiálta a banquier — ha nem tetszik tenni, távozhatik. Piszkos bankjegyei a nélkül is csak tárczámnak ártanának.44 .Sőt inkább, érdemes uram, tenni akarok. Im! fele nye­reségemnek !4 „Mehet!44 kiált a tiszt. ,Hármat el! — sohajtá a kis ember!4 s jövő perczben sugárzó arczczal dobá kártyáit az asztalra. ,Nyolcz!4 kiáltá diadalmosolylyal tekintve fel, s a bankjegyekhez nyúlt. „Bankjegyeimhez ne nyúljon az ur! — kiálta a ban­­quier — ne örvendjen olly hamar. lm kilencz!44 A tőzsér hosszúra meresztő arczát, sóhajtva vált meg pénzétől, reszketve, s sápadozva rakott uj tételeket. Az előbbi vesztő nyerni kezdett. ,Már ez malheur!4 — rebegő az öreg — azaz nem barátom uram részére, hanem mondhatom , illy szerencsét ritkán láttam.4 Sokáig csevegett volna még, ha az ifjú harczfi kard­jának csörömpölése félbe nem szakítja. Föltekint, s ezt haragosan látja a banquier felé közelgeni, hosszúra nyújta nyakát, de az ifjú hangja fojtott vala, s mit sem érthetett, úgy látszott azonban, hogy hevesen vitáznak. Ha közel állanánk , hallhatnók, mint intézi az ifjú tiszt a következő szókat játszótársához: ,Ön nyomorult csaló.4 „Uram!44 ,Igen igen — nyomorult csaló.4 „Még egyszer e szót.44 ,Százszor, ha tetszik, gazember! s ha akarod a tör­vényszék előtt is.4 „Uram, ön undokul hazudik.44 ,Még tagadni merészli? íme tekintsen ide.4 S rejtett kártyalapokat vont elő az ismeretlen kebeléből. ,Ha ön hamisan játszik, legalább vigyázó legyen. — Köszönje, hogy jó kedvemben talál.4 Ezzel tömött tárczájába retté a bankjegyeket, s elha­­gyá az asztalt. „Ah! én tönkre jutott ember vagyok! —­sipitá a kis fukar, míg kezei néhány elhullott pénzdarabot ragadtak

Next