Pesti Divatlap, 1847. július-december (27-52. szám)
1847-10-14 / 42. szám
TÁRSALKODÁSRÓL, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL VISZONYAINKRA. 1. BEVEZETÉS. Az ember társas lény; tehetségeinek, mellyekkel a gondos természet, mint édes gyermekét, olly pazarul megáldotta, csak társaságban lel alkalmas ébresztési, fejlesztési és kiképzési tért; teremtő szelleme gyakran óriás terveit csak százezer kar összesített ereje által látja létesithetőknek s igy tovább — mit szóljak a társas gyönyörökről? — csak egy összehasonlító pillanatot kell vetnünk a művelt világ- s az ösztön által vezérlett vadembercsoportokra , kiknek élet-szükségei s gyönyörei alig különböznek az oktalan állatokéitól, s előttünk az óriás különbség, melly a kettő közt egyedül helyzetük s viszonyaik által okoztatik. A természet, hogy végtelen fejlesztési czélját az emberben a társaság által elérhesse beléje, a közlekedési ösztönt, mint szükséges vonzerőt, oltá. Innen van, hogy a társaságot akkor is kénytelenek vagyunk keresni, midőn anyagi szükség nem kényszerít, csupán a végeit, hogy érzelmeinket, gondolatunkat másokkal közölhessük. S mennyi kéj rejlik e szellemi közlekedésben, midőn az ember nyelve csodás hangszerén egy felvillant eszmét, egy támadott érzelmet másokkal is tudatván, születése első gyönyörét százszorosan élvezheti! line itt új példájára akadunk ama régi igazságnak, hogy a természet minden szükséges kielégetésével kéjt párosított. A társalkodást szükség, s az ember tehetséges fejlesztésének szüksége szülte, s a szükség kemény héja alatt a legnemesebb életgyönyör gyümölcse rejtezik. A társalkodás czélja különfélesége szerint különböző lehet: tudományos, hol tudomány-szerzés, politikai,hol politikai eszme-csere aczél figy tovább. Mi elmélkedésünk tárgyául a társalkodás azon nemét tűztük ki, 83