Előre, 1970. július (24. évfolyam, 7044-7070. szám)

1970-07-10 / 7052. szám

XXIV. évfolyam 7052, 6 oldal ara 30 iráni 1970. július 10., péntek Az RKP Központi Bizottságának plenáris ülése Július 8-án, szerdán megkezdte munkálatait magának több osztályvezetője, a Központi a Román Kommunista Párt Központi Bizott pártkollégium tagjait miniszterekre,ami kál ságának plénuma. A munkálatokon meghívottként részt vesz ponti intézmények vezetői, a központi sajtó a Román Kommunista Párt Központi Bizott- több főszerkesztője. LASSAN HALAD A NÖVÉNYÁPOLÁS SZILÁGY MEGYE FALVAIBAN Jobban ki kell használni a kedvező időjárást Egyetlen nap eseményeinek felsorolása is sokatmondóan bizonyíthat, hiszen a Szilágy megyei falvakban a mezőgazdasági gépesítési vállalatok részlegein jelenleg az arató-cséplőgépeket készítik elő a kenyérgabona betakarítására, harmadjára is vetik még a kukoricát, kapálnak a mezőn és a zöldségesekben, szénarendeket gyűjtenek a kaszálókon, s a növényi kártevőkkel folytatott küzdelemmel párhuzamosan a szőlőhegyeken is akad bőven tennivaló. A mezőgazdaságban folyó tevékenység egyszerű felsorolása koránt sem teljes, mindezzel csak jelezni akartuk, hogy az eltelt szép napok, a kedvező időjárás minden üzemágban lehetővé tette, hogy behozzák a lemaradást. Sajnos azonban, e szép júliusi napokon nem mindenütt élnek a kínálkozó lehetőséggel, hogy idejében végezzenek az annyira fontos növényápolási munkálatokkal. Kispetriben, Varsolcon, Kémeren, Szilágybagoson például végeztek a kukorica első kapálásával, de alig-alig látszik a törődés Nyirsiben, Lecsméren, Szilágybadacsonyban. Egyik-másik gazdaságban rosszul szervezik meg a munkát. Váralmáson például a gyomtól ellepett kukoricatáblák várják a kapásokat, a cukkprépa táblák viszont igényes munkát végző aszszonyokat dicsérnek. Lassú, vontatott az ütem a növényápolási munkák terén, s ennek több oka van. Mint a váralmási példa is igazolta, nem mindenütt tudják úgy megszervezni a munkát és beosztani a rendelkezésre álló munkaerőt, hogy minden időszerű feladatnak idejében eleget tegyenek. A második ok — s ez vonatkozik a nyirsiekre, badacsonyiakra —, hogy kevés munkaerőt mozgósítanak. És a harmadik ok ? Későn kezdik és korán fejezik be a munkanapot. Ez utóbbi különösen meggondolkoztató, hiszen az eltelt szeszélyes tavasz kártevéseit csakis az időben végzett, jó minőségű növényápolással lehet pótolni. A mezőgazdasági dolgozó termelő és tulajdonos egy személyben. Ez a tény pedig csak hangsúlyozza, hogy kettős felelősséggel tartozik a rá háruló munkálatok elvégzéséért. (Munkatársunktól) Az elmúlt hetekben nemcsak az autószállítási vállalatok tehergépkocsijai, hanem minden vállalat szállítóeszköze éjjel-nappal munkában volt, a gépkocsivezetők valóságos hőstetteit jegyezte fel a krónika. De nemcsak a szükség, a veszély pillanataiban válik nyilvánvalóvá, milyen nélkülözhetetlen szállítóeszköz a tehergépkocsi, hanem a mindennapi munkában is. Jól tudja ezt minden vállalatvezető, hisz másképpen nem jelentene örökös problémát, hogy újabb és újabb szállítóeszközt kell vásárolni, beszerezni. Egyesek a szó szoros értelmében kilincselnek, rábeszélnek, érvelnek, meggyőznek addig, ameddig sikerül még egy tehergépkocsira szert tenniük. Ám miután tulajdonukba kerül, csodálatos módon megfeledkeznek róla. Megemlíthetjük például az Arad megyei közművesítési vállalatot, amely még tavaly októberben három tehergépkocsit szerzett be — értékük meghaladja a 150 000 lejt — de azóta sem használják azokat, mert nincs karosszériájuk. A hasznavehetetlen, azaz használaton kívüli gépkocsikért fizetett amortizációs összegek csaknem 14 000 lejt tesznek ki már eddig, így, ahelyett, hogy hasznot hozna a jármű — amire olyan nagy szükség volt és van — csak kiadással jár. Igaz, nemrégen az egyik gépkocsit rendbetették — újabb 30 000 lejes költséggel —, de a másik kettővel mindeddig nem sokat törödnek. Hasonló a helyzet az aradi szállítási vállalatnál is. Ez az Elhanyagolt járművek egység is karosszéria nélküli tehergépkocsikat szerzett be — méghozzá öt darabot — 300 000 lej értékben. Persze, kihasználatlanul áll mind az öt tehergépkocsi. Az amortizáció ezek esetében is megközelíti a 20 000 lejt. A legfurcsább azonban az, hogy az 1969 december 31.-i 23-as számú átvételi jegyzőkönyv szerint mind az öt tehergépkocsi üzemképes és használatban van, ami természetesen nem igaz és nem is lehetséges addig, amíg a hiányzó karosszériákat be nem szerzik. Úgy látszik azonban, hogy nem sürgős a vállalatnak és elégedett ezzel a helyzettel, ha december óta nem volt képes rendbetenni szállítóeszközeit és nemcsak papíron, hanem a valóságban is munkába állítani. Mert az kétségtelen, hogy szüksége, nagy szüksége van a szállítási vállalatnak tehergépkocsikra. Az aradi lakásgazdálkodási vállalat is teljes lelki nyugalommal könyveli el az amortizációs költségeket, azért a két használaton kívüli — szintén a fenti okokból nem működő — tehergépkocsikért, amelyeket még múlt év szeptemberében vásárolt. El kell ismernünk, hogy nehéz szert tenni a szükséges és hiányzó alkatrészekre, de ezt a vállalatvezetők akkor is tudták, amikor a tehergépkocsikat megvásárolták. Nehéz beszerezni a hiányzó karosszériát, de nem lehetetlen, ha kellő gondoskodással és felelősségérzettel foglalkoznak az üggyel. Ezt azonban egyik említett vállalatnál sem tapasztaltuk. Enyhén szólva furcsa álláspont ez, főleg most, amikor a nemzetgazdaságot amúgy is súlyos károk érték. Egyetlen vállalat sem engedheti meg magának, hogy ilyen felelőtlenül kezelje e közvagyont képező javakat. Baktai Etelka KÖSZÖNET az újjáépítésben kapott segítségért Távirat a Román Kommunista Párt Központi Bizottságához, NICOLAE CEAUSESCU elvtárshoz Az RKP Szatmár megyei bizottságának plenáris ülése és a megyei néptanács ülésszaka megtárgyalta, mi a tennivaló, hogy mielőbb felszámolták a május-júniusi természeti csapások következményeit, s megvitatta az évi állami terv és szocialista versenyvállalások teljesítését szolgáló intézkedéseket. Ezzel kapcsolatban kifejezésre juttatják mélységes hálájukat a párt vezetősége és ön iránt, szeretett főtitkár elvtárs, ezért a különösen értékes segítségért, amelyben megyénket részesítették a súlyos megpróbáltatás idején és az állandó gondoskodásért irántunk, hogy sikeresen megoldhassuk az újjáépítés sokrétű feladatait. A dolgozók — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — odaadással, minden erejüket megfeszítve dolgoztak a pártszervezetek vezetésével és jelentős lépéseket tettek abba az irányba, hogy a társadalmi élet ismét normálisan haladhasson. Rendkívül lelkesen dolgozva, jóval többet az előírásos munkanapnál az üzemekben, gyárakban, építőtelepeken, a földeken, intézményekben, a megye lakossága teljes elhatározottsággal cselekszik, hogy helyrehozza az áradás miatti termelési lemaradást, helyreállítsa a lakásállományt, teljesítse a párt határozatai és útmutatásai nyomán a megyére háruló többi feladatot. Június végéig behoztunk több mint 28 millió lejt az ipari össztermelési hátralékból és újra bevezettük az egész 70 000 hektárnyi elárasztott területet. A beruházások, a szállítás és a többi munkaterületen úgyszintén olyan ütemben folyik a munka, amely kezeskedik a mostani ötéves terv utolsó évi feladatainak maradéktalan teljesítéséért, biztosítva a feltételeket, hogy hozzáláthassunk a X. pártkongresszuson meghatározott célkitűzések megvalósításához. A megyei pártbizottság plénuma és a megyei néptanács ülésszaka, kifejezésre juttatva a megye dolgozóinak mélységes háláját az áradás okozta súlyos károk felszámolására juttatott rendkívüli segítségért, jelenti, hogy az összes honpolgárok mozgósításával biztosítva van minden feltétel a nagyarányú lakásépítési program végrehajtásához mind Szatmáron, mind pedig a természeti csapást szenvedett falvakban. Felhasználjuk az alkalmat, hogy újból kifejezésre juttassuk a mélységes hálának és nagyrabecsülésnek érzéseit, amelyeket megyei pártbizottságunk, a megye összes honpolgárai, nemzetiségre való tekintet nélkül, táplálnak azért a bölcsességért, amellyel a nép sorsát irányítják, azért a szüntelen gondoskodásért, amelyet a párt vezetősége és elsősorban ön, mélyen tisztelt Ceausescu elvtárs, tanúsít a sokoldalúan fejlesztett szocialista társadalom megteremtése érdekében hazánkban. Biztosítjuk a párt- és az államvezetőséget, hogy megyénk dolgozói továbbra is teljes erővel fognak munkálkodni feladataik példamutató teljesítéséért, hozzájárulnak az egész nép munkájához és harcához szeretett hazánk, Románia Szocialista Köztársaság további virágzásáért és jólétéért. A SZATMÁR MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG, A MEGYEI NÉPTANÁCS BEÉRETT A BÚZAKALÁSZ Tömött kalászé szemesgabona termett a pantelimoni mezőgazdasági termelőszövetkezet földjein. A szorgalmas gépészek a nap minden munkaóráját kihasználva jól haladnak a termés betakarításával Világ proletárjai, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bukarest • Románia Szocialista Köztársaság A 3. OLDALON Gazdasági szemle NAPJAINK KÖZMŰVELŐDÉSE (IV.) SZELLEMI ÖNELLÁTÁS A huszadik század emberét — állítólag — a szellemi kényelmesség jellemzi ; néhány művelődési és szórakoztatási szakember készen találja számára mindazt, amivel kultúráját gazdagíthatja, illetve szabadidejét kellemesen eltöltheti. Gyakorta festenek róla gúnyképet : házikabátban és papucsban fogyasztja az otthonába szállított lelki táplálékot. A televízió elterjedése bizonyos mértékben igazolja a szatirikusan eltorzított képet, de ha a házikabátot és papucsot képletesen értelmezzük, bizony érzékeljük a karikatúra korántsem megnyugtató igazságát. Az átlagember az intellektuális erőfeszítést mellőző szórakozást keresi és magatartását az önigazolás ezer érvével indokolja. A kikapcsolódás reális lelki szükséglet — amennyiben a divatos dekonnektálódást valóban szellemi erőfeszítés előzi meg és követi. Ilyen esetekben tényleg szellemi kényelemre vágyunk, éppen úgy, mint fizikai megerőltetés után izmaink pihentetésére. A szellemi kényelem vágya világjelenség, de nem egyedüli tünete korunk művelődésének. Az automatikusan betáplált kultúra és szórakozás elgépiesült formái mellett ezekkel ellentétes törekvéseket is találunk. Bár a méretek korántsem arányosak, azért nem szükséges túlságosan megerőltetnünk szemünket ahhoz, hogy észrevegyük az értelemhez szóló, aktivizáló művelődés és szórakozás igényének a jelentkezését. Igaz, ennek a törekvésnek a felszínre jutása elég tekervényes utat jár be és néha egészen meghökkentő formákat ölt, mégis tagadhatatlan, hogy az emberiség kitermeli a szellemi elkényelmesedés hathatós ellenszerét is. Talán akad, aki e sorokat olvasva nyomban ellenvetéssel él. Mi rossz van abban, ha megelégszünk a paszszív fogyasztó egyszerű és becsületes szerepével ? Miért játsszuk meg a nagyképű sznobot vagy akár a teremtő művész ránk nem illő szerepét? Mióta világ a világ, ez így volt : a művész alkotott, a közönség pedig élvezte az alkotást. Mi sem természetesebb ennél a szereposztásnál : a művész, hasonlóan a rádió és a televízió adóállomásához, kibocsátja hullámrezgéseit, a közönség pedig, amennyiben az érzékenység antennájával rendelkezik, felfogja és élvezi a mások teremtette szépségeket. Elvégre más téren is így van ez ; újabban egy kis költségtöbblettel min- dent házhoz szállítanak az embernek. Valóban, az úgynevezett fogyasztási társadalmakban uralkodó elképzelés ilyen, és nem kevés hírverés folyik az emberek meggyőzésére, hogy így a leghelyesebb. De újabban, és nemcsak a szocialista országokban, ahol a közművelődés a szellemi igények kialakítását és csiszolását alapvető feladatnak tartja, ellentétes elképzelések keresztezik az alkotófogyasztó séma híveinek elveit és gyakorlatát. Mintha elmosódna a szerepkörök határvonala, vagy legalább is módosulna valamelyest. Az alkotó mindig élvezte és élvezi saját és művésztársai tevékenységének a gyümölcsét, tehát fogyasztó is egyben — ezen a téren nincs változás. Ellenben a közönség, vagy legalább is bizonyos része, úgy látszik, megunta a passzív örömöket, nem elégszik meg az olyan élvezettel, amely nem igényel tőle szellemi közreműködést. A legújabb kultúrszociológiai felmérések egyebek mellett ezt a folyamatot is észlelik a közönség különböző rétegeiben. Kettős irányú folyamatról számol be a kutatás : egyrészt a művészi alkotómunka mind teljesebb szakosodásáról, kezdve attól, hogy főiskolákon sajátítják el, egészen addig, hogy az elhivatottsággal hivatás párosul ; másrészt egyre többen kérnek részt a legkülönbözőbb formában a művészi tevékenység aktív élvezetéből, mert nem elégíti ki őket a „vevőkészülék" passzív szerepe. Talán a tehetségek szaporodtak meg a kedvezőbb társadalmi körülmények között, talán a különleges adottságokat nélkülöző emberek is belekóstoltak az alkotás mámorába? Ki tudja ? Bizonyos azonban, hogy ez az igény a legeltérőbb módon jelentkezik, egyképpen az esztétikai képzettséggel rendelkező értelmiségieknél és másként az ún. nagyközönségnél. A passzivitás feladásának jelei a legkülönbözőbb módon mutatkoznak meg, néha alig észlelhető apró változásokban, néha tömegméretű mozgalmakban. Két lényeges mozzanatot különböztethetünk meg : az önálló válogatás igényének egyre határozottabb jelentkezését, mint az aktivizálódás elsődleges stádiumát, aztán pedig a cselekvőrészesség egész különös utakon felbukkanó vágyát. A közönség egyre inkább válogat, minden téren, az irodalomtól a zenéig, igényli a szelekció lehetőségét. Az ízlésbeli eltérések nem csupán művelődési szintkülönbséget jeleznek, hanem a szellemi fogyasztók igényeinek differenciálódását is, ami egyszerre következménye és előidézője a széleskörű művelődésnek. Az, hogy van miben válogatni, legalább olyan mértékben közrejátszik a válogatás igényének föllépésében, mint a műveltség elterjedése és elmélyülése. S ma már nemcsak a nevelés vagy a divat hatására válogat a könyvek között az olvasó, hanem a saját kialakult ízlése és egyéniség® szerint. A válogatás igénye hozza létre a párhuzamos rádió és televízió műsorokat, terjeszti el a könyvtárak szabadpolcos rendszerét, növeli a könyv- és folyóiratkiadást és variálja a színházak, mozik játékrendjét. A választás az első lépés az aktivizálódás útján ; azzal, hogy magam döntöm el, mit olvasok, nézek vagy hallgatok meg, akaratomat érvényesítem. A választás nyilván viszszavezethet a passzív fogyasztói magatartáshoz, a szellemi közreműke- Kovács János (Folytatása a 2. oldalon) MAI SZÁMUNKBAN MŰVELŐDÉS AZ OLVASÓ SPORT (2. oldal) FÓRUMA (4. oldal) LÁTTUK, HALLOTTUK, MEGTUDTUK (1. oldal) Otthonteremtő Maros menti falvak A vész első pillanatban bénító, majd soha nem tapasztalt lappangó erőket felszabadító, hősöket teremtő időszaka után az újjáépítés hétköznapjait éljük. S ha az önfeláldozás kiemelkedő példái átforrósították szívünket, a porig sújtott emberek törhetetlensége csodálatot vált ki. Két Maros menti faluban láttuk, hogy miként kezdenek elölről mindent, akiknek úgyszólván semmijük nem maradt. Milyen bizakodással tölti el őket a tudat, hogy nincsenek magukra, hogy ily hamar hozzáfoghattak otthonuk újjáépítéséhez. KUTYFAEVÁN már jártunk, s az alvéget így mutattuk be a katasztrófa után: szó szerint a földdel tette egyenlővé a tomboló Maros ezt a falurészt. Csak a helység érintetlen területén sorakozó új házak, rendes, tiszta udvarok, gondosan ápolt virágágyak láttán alkothatunk némi fogalmat arról, hogy milyen lehetett. Szörnyű a kontraszt... Embert alig látni. Egyelőre nincs mit tenniök ... Most azonban a vasútállomás közvetlen közelében, szemben a tiszta udvarú szép házakkal, pirosló téglarakások, kiásott vagy már betonba szilárduló alapozás körvonalazza az ide kerülő ötven ház, az utcasor jövendő képét. Ha a folyó magas vízállása nem akadályozta volna a kavics kitermelését, még messzebb tartanának. Így sokan most, vagy ezután öntik az alapot. Kedvvel, a nyomasztó gondoktól felszabadultan. Mert van már mit tenniök. S a sürgés- forgás, a teremtés látványát a pusztulás korábbi sivárságával öszszehasonlítva, immár felemelő a kontraszt. Szünet nélkül pörög a betonkeverő gép, lármája azonban a legszebb muzsikánál is kedvesebb Máthé Lajosnak. Hiszen az ő házához szállítják innen segítő társai az anyagot. Az ikerházhoz, amelyben testvére, Ferenc lesz közvetlen szomszédja. — Itt végre biztonságban leszek, nem úgy mint amott, ahol eddig laktam — állapítja meg elégedetten. — A falu legalacsonyabb részén volt a házam, öt méter magasan borította a víz, csak három sor cserép látszott a tetőből. Négy ikerház gazdái fogtak össze, támogatják egymást, dolgoznak közösen. Türke János és Drágos Ferenc kettős épületének az alapozását végezték el először, majd Moldovan Virgil és Berekméri Gyula következett. A Máthé-testvérek után pedig Domokos Ferenc és László László kerül sorra. A munka első szakaszában számukra is kiásták az alapot, hogy a betonkeverőt jól kihasználhassák, kezelője Cimpeanu Gheorghe, a marosvásárhelyi IPI gépésze minél gyorsabban haladhasson. Mert sok munka vár még rá. És a kőműveseknek is meg kell érkezniük, márpedig addig végezni akarnak az alapozással. MAROSKECÉN ugyancsak nagy lendülettel folyik több rombadőlt otthon újjáteremtése. Itt ugyanis 130 házat sodort el az árvíz. Ezekből csak hatvankettőt építhetnek fel ott, ahol volt. A többiek számára új utcát nyitottak. Kétszázezer téglát és hetven tonna cementet osztottak szét mostanáig, s a ludasi helyiipari vállalat olyan gyors ütemben termeli ki a kavicsot, hogy nemcsak a falu, hanem a többi környékbeli helység szükségleteit is fedezi. Így aztán már negyven háznak készült el a betonalapja a megyei műépítészeti-városrendezési igazgatóság típustervei nyomán. De néhány kivételével a többiét is kiásták. Most az újabb cementszállítmányt várják. S az első hat ház falazását befejezték. Elismeréssel kell itt megemlítenünk az aranyosgyéresi Sodronyipar munkaközösségének a közreműködését. Mihelyt az árvíz leapadt, legalább százötvenen jöttek el ide az üzemből segíteni a romok lebontásában, a felhasználható anyagok öszszegyűjtésében, átszállításában. S megígérték, hogy felépítenek tizenöt házat. Szavukat betartották. Az említett házak mindegyike kezük munkáját dicséri. Cioca Gheorghe, Maier Anton, Misu Gheorghe és társaik mindig hálával gondolnak majd reájuk. Adrián Miklós Alakul az új kecei utca Szünet nélkül pörög a betonkeverő gép...