Soproni Hirlap, 1931. február (18. évfolyam, 26-48. szám)

1931-02-01 / 26. szám

o Ámmondó vagyok, a hogy ragadós nyavalya ez a munkanélküliség. Terjed, éz irgalmatlanul terjed. Pedig hát a nagyfejű, tudományos emberek szerint mink a lázasan lihegő munka századában élünk, amikor a loholó, zakatoló, sistergő munka sodrának, szelének még a tétlenkedőket is magával kellene ragadnia. Ehelyett: az ölhetett kezű emberekből ármádiákat lehetne egybesorozni. És nem elég az, hogy az emberi jólét fejős tehene csúnyán elrúgott, hogy a kenyérkereset helyszerzői mind jobban helytelenkednek, még a természet is társul szegődött a tétlenség gyárüzeméhez. Egy hónap múlva a mi ékes pennájú Berecz Dezső jóurunkkal elmondhatjuk, hogy: „Odakünn tavasz van!“, de ha számonkérjük a már kifelé nézegető télapótól, hogy az alatt, míg ő volt teljhatalmú árendása a természet valamennyi zárt- és kerthelyiségeinek, gondoskodott-e a jó családapa gondosságával a korcsolyázók, a szánkázók vagy szántalpakon siklandozók állandó foglalkoztatásáról, bizony le kell sütnie szemeit az öregnek. Mert nemcsak ő csapott fel munkanélkülinek, hanem a sportos emberek, fehérnépek és növendékfélék százaival meg százaival toldta meg a tétlenkedők messze kígyózó szomorú vonalát. A téli sportban tökéletes munkanélküliség az úr. És ha becsületsértés is, áperté kimondom, hogy az idei tél visszaélt a beléje helyezett bizalommal. Becsapta híveit. A Soproni Korcsolyázó Egyesülettel, valamint a Dunántúli Sportegyesület Szánkóosztályával fogom tanúsítani a főtárgyaláson. Hogy úgy tett velük, mint nemrégiben a csornai pékinas a gazdájával. Ez a pék, mivelhogy a kereset igen meggyöngült, bár a törvény ellene van a péksüteményekkel való házalásnak, egy szép napon kerékpárra ültette nemcsak a fiút, hanem a hátára akasztott pékkosárban a rengeteg ropogós zsömlyét, illatos kiflit is, aztán elindította a szomszédos községekbe. Egyszer ide, egyszer oda. Jó portékát adott, a fiú hát szépen, eredményesen és baj nélkül dolgozott. Az első héten. A másodikon azonban már beütött egy kis baj. Valahonnan Sárkány felől jött a gyerek, a kosara üres volt, de annál telibb a szeme sírással, a szája panasszal: „Megfogtak a csöndérek... elvették az egész süteményt... azt mondták, ha még egyszer megcsípnek ... magát is megbüntetik ... elveszik az iparját.“ A mester hüledezett, dohogott rá, de nem firtatta az ügyet. Más falunak irányította az inast. Nem is lett baj belőle. Harmadszor azonban újból üres háttal, üres zsebbel állított haza a gyerek: „Jaj... megint a csöndérek!“ Negyedszer is A mester csak dohogott, dohogott, de hát ki mer szembeszállani a tekervényes törvénnyel! Nem sietett kérdőre vonni a csendéreket. Csak véletlenül tudta meg, hogy amióta „elkobozgatták“ a süteményeit, az inasgyerek takarékkönyvet váltott magának. Az akasztanivaló f Ő figyelme sem szorult a szomszédra egy kis kópéságért. Az igazi bohémek fajtájából való volt. Veszedelmesen benn járt a negyvenesben, de azért temérdek vizsgával volt adósa a soproni főiskolának. Ez sem okozott furdalásokat. Azzal nyugtatta meg magát, hogy a leghűségesebb városban mindenkinek hűséget kell mutatnia valamiben. Nohát ő ezt az adósságot választotta hűsége tárgyául. És ha a baráti aggodalmaskodás firtatni kezdte, hogy miféle diplomával akar hazamenni szép Erdélyországba, akkor sem jött zavarba. Természetesen, egyszerűen mondta: „Oklevelet már nem, de kényszerútlevelet még mindig szerezhetek a hazamenetelhez !“ Általában soha sem jött zavarba. Megnyergelte, megcsiklandozta a legnagyobb komorságokat is és soha sem hagyta, hogy azok nyergeljék meg őt. Alighanem vele történt az is, hogy egy görbe nap után beleesett a Dunába. A hullámok már-már elnyelték, de az odaevező csónakosoknak azt integette a vízből: „Csak motorcsónakon fogadom el az életmentést. Közönséges csónak nem kell.“ A sors forgószele elemelte valahová Sopronból, de a bormérő poncichterek még most is élénken emlékeznek rá. Azért a hónapvégi szomjaskodásért, amellyel sorban fal mellé boldogította őket. Beült az egyikhez. Bort rendelt, aztán két-három pohár híjával jóízűen el is fogyasztotta. Akkor megkívánt egy jó szivart. Odahívta a gazdát: „Vigyázzon a boromra, míg átszaladok a trafikba egy pár szivarért.“ És sietett — a másik bormérőhöz. Itt is megrendelte a féllitert, itt is magába döntötte a javát és itt is rájött a dohányzás. A gazda nyugodtan eresztette útjára, hiszen ott maradt helyette kauciónak — a bora. Ő meg ezenközben már a harmadik, onnan a negyedik, majd ötödik, sőt az ég tudja, hányadik helyről odalgott el egypár „szivarért“. És a bormérő podichterek záróráig hűségesen vártak rá és hűségesen vigyáztak maradék borára. Még tán ma is várják. Épen úgy, mint villasors házigazdája, kinek sok-sok hónap óta nagyon, sőt égetően kellett volna a szobabér. Egy szép napon bekocog hozzá a lakója: „Édes-kedves házigazdám, rendezni akarom a tartozásomat. Elutazom egy rokonomhoz, akitől egy-két nap alatt kivasalom a pénzt, aztán mindent kifizetek. Minden holmimat bezártam a nagy kofferembe.“ A háziúr a fölcsillámló remény hatása alatt őszinte, lélekkel kirángatta a szerencsés utat. És ezt később a lakó eltávozása után is megismételte, amikor néminemű kétségekkel benézett a szobába és gyanakodva megemelte a koffert. Azaz, csak próbálta. Megnyugtatóan nehéz volt. Igen nehéz. De mikor a második hét végén is hiába várta lakóját, megint megpróbálta a bőröndöt. Most már a feleségével együtt emelgették. Meg se tudták mozdítani. A nagy erőlködésben azonban felpattant a teteje. Fölnyitották, színültig tele volt a levegővel. De az alját két erős csavar elmozdíthatatlanul csavarta oda a pádimentumhoz. (—) ! Olcsóbban soha nem fog venni! Előrehaladt idény miatt bundák és télikabátok minden elfogadható árban. Crepp de chine tánc- és estélyi ruhák. .. ............... 25 P-től Crepp de chine ruha............... 30 P től Szövetruha I-a minőség .... 20 P-től Óriási választék bronz , alj, ruha-, kalap- és fehérneműekben. Fuchs Miksa női konfekció- és divatáruháza Sopron, Várkerület 107. SOPRONI HÍRLAP 1931. február 1. A Duna-Száva-Adria Vasút államosításának ügye. A Duna-Száva-Adria vasút államosításának ügye — dacára nagy jelentőségének — nálunk még mindig nem halad előre. Az ügyet különösen az tette megbeszélés tárgyává, hogy betöltötték a Déli vasút vezérigazgatói állást, holott mindenki azt várta, hogy az már nem fog bekövetkezni, mert közben megtörtént a döntés az államosítás kérdésében. Az összes utódállamokban államosították már a Déli vasutat, hiszen az érdekelt államoknak úgyis súlyos kötelezettséget kell teljesíteniök a Déli vasúttal szemben. Egyedül nálunk nem történik ilyen irányban lépés, pedig a legutóbbi pénzügyminiszteri jelentésben szerepel a havonként rendszeresen jelentkező kiadások mellett a társasággal kapcsolatban teljesítendő előlegezésekre egy 865.000 pengős tétel. Egy még rejtélyesebb, hogy miért nem történik meg még mindig a Duna-Száva-Adria vasút államosítása épúgy, mint a többi államokban. Pedig a magyar közlekedés egységesítése elég fontos érdek ahhoz, hogy rejtélyes befolyások azt meg ne hiúsíthassák. Vigyázat! Csak 1, 4 és 10 darabos eredeti csomagolásban fogadja el a APMOL hashajtót, minden csomagon DARMOL FELÍRÁSSAL. Utánzatokat és más csomagolást is utasítson vissza! Akiknek nem ízlett a munkalevél a szerkesztőnek: Tisztelt szerkesztő úr! Nagyon helyeslem, hogy szóvá tette azoknak a munkásoknak a renyheségét, akiket a város csak azért foglalkoztat, hogy kenyeret adjon nekik. Ezek a szükségmunkások, vagy azok egy része ugyancsak visszaél a helyzetével. Valósággal művészetté teszi, hogy miként lehet mentül kevesebb munkával megúszni a napot. Nagyon csodálom, hogy a főmérnök úr csak most vette észre ezeknek a naplopóknak az amerikázását. Én már régen látom és feltűnt mindazoknak, kik jártukban-keltükben ezeket a kényelmeskedő munkásokat megfigyelték Tisztelettel kérdem, hát nincs a városnak munkafelügyelője? Egy olyan tisztviselője, aki állandóan azt figyelné, hogy a városnál foglalkoztatott egyének hogyan teljesítik a kötelességüket. Ha én napszámost fogadok és nem törődöm vele, hogy mivel babrálja el az időt, az az én dolgom, ahhoz senkinek semmi köze nincs. De ha a város munkásai henyélnek, ahhoz nekünk mindnyájunknak közünk van, mert közpénzek prédálásáról van szó. A mi pénzünk az a napszám, amit az a szükségmunkás kap. Ezt különösen is elmondhatják most a tisztviselők, meg a magánhivatalnokok, mert az ő keservesen megszolgált havi fizetésükből vonogatják le havonként azokat az összegeket, amelyekből a munkanélküliségen országosan enyhítenek. Nekünk tehát, akik magunk is szegények vagyunk, nagyon rosszul esik, mikor azt látjuk, hogy a mi pénzünkön a munkások csak úgy kedélyes pipaszó mellett amerikáznak. Az nagyon keserűvé teszi a mi gondolatunkat. Ezért kár volt minket új adóval megnyomorítani. És hova lesz a közönség megértő részvéte a munkátlanok iránt, ha azt látja, hogy a munkához jutottak nem becsülik meg a kenyérkeresés lehetőségét, mintha azt akarnák kifejezni, hogy a társadalomnak munka nélkül is el kell őket tartani. Pedig senki nem élhet ingyen, a mások terhére. Aki nem dolgozik, az ne égjék. A város jól teszi, ha fekete könyvet készít a munkától idegenkedő egyénekről. De egyúttal kérjük azt is, hogy legyen állandó figyelője, ellenőre a közmunkáknak. És ha ez azt veszi észre, hogy egyik-másik munkás a pipájával többet piszmog, mint a rábízott munkával, akkor állítsa ki őt a sorból, foglalja el helyét olyan, aki jobban megbecsüli a munkát s a vele járó kenyeret. Függönyöket ágyterítőket fehér és színes hímzéseket, lámpaernyőket, párnamontírozásokat, művésziesen és olcsón Neubauer Karolin kézimunka szalonjában készítik Sopron, Szinház utca 28. szám Az összes kézimunka anyagok nagy választékban.