Soproni Napló, 1916. október-december (20. évfolyam, 225-299. szám)
1916-10-01 / 225. szám
2 SOPRONI NAPLÓ — SOPRON MEGYE. A bencések diszkutja az Orsolya téren. A Szépítő Egyesület jelenleg egy formás ötlet megvalósításával foglalkozik. A páratlanul szép Orsolya téren díszkutat emel, hogy a tár művészi szépségét teljessé tegye. Egy Sopronban katonáskodó és tehetséges osztrák szobrász máris megmintázta a diszikut parányi eredetijét. Értékes és friss munka. Oszloptömbön a vízmedence, fölötte egy karcsúbb hasábon gugoló bájos pásztorleány, körülötte fürge libák csoportosulnak. A kút szép lesz. A tér azonban büszke évszázados múltjával stílust követel. Egyik oldalon hatalmas és frissen zöld színezésen keresztül is ódon patinájú renaissance háztömb, a másik sarok szikáran az égbe nyúló templom-torony, késői ál-gótikus építkezés. Az összhatás: A tér felfelé törekvő vonalakkal kapja meg a nézőt. A tervezett kút szép lesz. De, ugye,a stílust hazudni nem szabad. A kutat mai szobrász csakis a mai kor szobrászművészeti fejlődésében mintázhatja meg, a ma készült renaissance munka művészetellenes hazugság volna. Így aztán nagyon nehéz a díszkutat a térbe belekomponálni. Igazán sohsem fog sikerülni. Van azonban a bencések székházában az udvaron egy gyönyörű diszkót. Ezt i a barokszilü remekel a bencésrend vendégein, a művészet benfentes rajongóin kívül soha senki sem láthatja. Vigyük az emberek elé, hadd gyönyörködjenek benne. Gazdag faragású oszlopon nyugszik a vízgyűjtő medence s a belőle kiemelkedő piedesztálon szinte égbe törekvő karcsúságban finom Miria-szobor fejezi be a remek egészet. Patinája, mint külső jelleg pompásan simulna a tér hangulatába, a barokszil bensőséges kapcsolatban történelmi folytatása a renaissancenak. A művészet géniusza, a tér vallásos ájtatosságú szépsége is ide szánta a régi faragású díszkutat. A rendház — bocsánat — nagyon kietlen építkezésű udvarán árvaságban lézeng a kút. Ajándékozzák oda a városnak vagy küldjék el az Orsolya-térre örök vendégségbe. A város ezt az előzékenységet bizonyára ildomos módon fogja a bőkezű rendnek meghálálni. — A művészet és ennek a városnak makulátlanul ódon és minden magyar várospár szebb és mélységesen megindító hangulata nevében kérek mindenkit, aki ebben az ügyben hatalmas, szívleljék meg a soraimat. Az osztrák szobrász munkájának azért nem kell kárba vesznie. A szebb, a frisebb első mintát a művészeten kívül eső — tehát téves okokból — úgysem merték volna az Orsolya-téren felállítani. Az árkádiai derűvel formált kutat vigyék ki az Erzsébet-kert valamelyik nyári békességű részeibe. Gyönyörű lesz itten, olyan látvány, amely üdeségével boldog földi melegséggel tölti be az ember szivét. r. r. ■latos kénapfcau c. •IfiflMléa nyílik a BOPfiOSI NAPLÓ-ró l Az első magyar cukorgyár Sopronban. Nagy György, kit a múltkor mint kiváló harkai pedagógust és magyar nemes ifjak tanítóját ismertünk meg, ő alapította az első hazai cukorgyárat is itt Sopronban. Az áttörés a magyar gyáriparnak ebben az ágában városunk, illetve Nagy György érdeme. S Kár, hogy a magyar ipartörténet eddig is már tudomást nem vett róla. Láttuk, mily csapás érte az öregedő, már a hatvan felé járó Nagy Györgyöt. Papi állásáról lemondatták, a II. József által is megígért tanfelügyelőséget pedig már nem kaphatta meg. Hivatalos állás nélkül élt itt Sopronban a tevékeny, agilis férfiú, akit pihenni egy percre sem tudott. Hazafias buzgalma késztette a munkára. A pedagógiai pályáról leszorították tehát s más téren vállalkozott. A XVIII. század végén mind többen látták és érezték hazánknak gazdasági téren való elmaradását. Különösen a Göttingenben, Halléban, Jenában és más német egyetemeken járt protestáns férfiak voltak azok, akik röpiratokban és nagyobb művekben is sürgették az okszerűbb gazdálkodást s a magyar ipar és kereskedelem előmozdítását. Ilyen volt Berzeviczy Gergely, a tiszai evangélikusok felügyelője, az első nagyobb gazdasági író hazánkban; ilyen Tessedik Sámuel evang. lelkész, ki gazdasági és ipariskolát alapított Szarvason s Festetich György grófot is tanácsával és javaslataival támogatta a Georgikon alapitásában; ilyen Asbóth János, volt soproni tanár, a Georgikon igazgatója és a poprádi születésű Glatz Jakab bécsi pap, hazai viszonyaink szigorú bírálója stb. Nagy György, a széleslátókörű férfiú, is feleletet irt az ilyen pályakérdésekre: Mi a legnagyobb akadálya hazánkban a gyár s iparnak? Vannak-e Magyarországnak is Maecenásai? Bécsben sok iparos és kereskedő ismerőse volt. Családi vagyonát is Zweymann volt bécsi nagyiparosnak köszönhette. Soproni magányában most több ideje volt e kérdésekkel foglalkozni, s helyzete is arra kényszerítette, hogy mint nagy vagyonú ember az iparosok és vállalkozók felé forduljon. A bécsi Scheidfriig, Rasp és Schmidt kereskedő házakkal levelezett. A , hazánkban akkor még egészen új cukoriparra gondolt és kedvelt terve volt, mellyel igen sokat foglalkozott, egy cukorgyár alapítása. Ő volt e téren hazánkban az első. Talán Tessedik szarvasi lelkész kísérletezett vele egy időben, de Gerlinger eperesi gyógyszerész cukorgyártása 1818 és Lacznyi Miklós cukorgyára Nagyfödémesen és Bístorkeszin későbbi dolgok. (Wiener M. A cukoripar tört. Magyarorsz. Bpest 1896.) A tettek embere lévén, most sem habozott. 1793. szépít. 21 én Kreutsch András és Mühlböck Lőrinc az ő nevében már cukorgyár engedélyezése céljából folyamodtak Sopron városához. Ekkor még úgy tervezték, hogy Bánfalván az egykori pálos zárdát, mely 1788 óta profán célokra szolgált, fogják gyári helyiségül átalakítani. A városi tanács azonban ingyen, amint kérték, nem engedte át nekik, hanem úgy határozott, hogy a kolostort árverés útján fogják bérbe adni és ők is licitálhatnak reá. Neuhold Károly polgármester és Martony Bertalan, a szenátus szeniora arra nézve is kihallgatta őket, hogy van-e elég anyagi erejük a vállalathoz. Az első tervtől azonban csakhamar elállottak és más helyiséget keresitek. A helyre tartó tanácstól már 1794. február 6-án le-s érkezett az engedély, mely szerint Sopron külvárosában ,,sub nomine Georgii Nagy , et Societatis, tistulo item: Caesarea Regia privilegiata Fabrici Zachararia Soproniensis” a gyárat felállíthatják. Nagy György most tehát hamarosan Marton Istvántól az Ujteleki utcában vásárolt házat 5000 forinton maga és ,a „Compagnie der k. k. privilegierten imára. A fassiót a hárim polgármester és Petiké )x . április 7-én vették fel. Nagy volt az öröm, sér^ ' / munka. Nagyszerű épületet errieferäumiges, fast prächtiges Geb(f); ^ ' csak úgy nyelte a pénzt. Nagy ' magyar tőkepénzeseket is bele akar a vállalatba és 1794. április 1-én „ sitás a sopronyi nádméz fáibriskának fejfásáról” címen egy röpivet is bocsátott , hogy minél több részvényest toborozzon össze. Az érdekes felhívás, melyről Szinnyey is szól, a II. Múzeumban sem volt található. Egyesek messziről is érdeklődtek az uj dolog iránt. Az ifjú Teleki grófok László és József udvarmesterükkel 1795-ben Sopronba lővén, Nagy György háza elé hajtattak és őt is hintójukra felvevén, az uj cukorgyárat mint Sopron egyik legnagyobb nevezetességét tekintették meg. Egy más, erdélyi gróf is (talán Wesselényi,) meglátogatta Nagyot és Barcsay Ábrahám őrnagyról tudakozódott, ki katonakorában Hárkán volt beszállásolva. A lelkesedés azonban, sajnos, itt is szalmalángnak bizonyult. A részleteket nem ismerjük. De Glatz Jakab, a magyar születésű bécsi író, 1799-ben Gothában névtelenül megjelent munkájában (Freimütige Bemerkungen eines Ungars über sein Vaterland, a 114. lapon) már siralmas szavakkal számol be a sokat ígérő vállalat korai bukásáról. A nagyszabású épületen kívül, úgy-mond, már majdnem az egész berendezés is megvolt, sok ezeret belefektettek, de elffogyott a pénz, az aláírók pedig megijedtek, visszavonultak és visszakövetelték pénzüket. S mindezt csak azért, mivel a hasznot azonnal nem látták. Nem tudtak várni. A vetés után nyomban aratni akartak s türelmetlenségükkel az alapítót döntötték anyagi romlásba. „So geht es in Ungarn mit allen Unternehmungen,” kiállt fel Glatz keserűen. Két soproni kortársa és ismerőse is megemlékezik Nagy György szomorú vagyonbukásáról. Gamauf Teofil lelkész szerint a cukorgyár tervét is ő készítette és kedvvel foglalkozott vele (sein Lieblingsplan), de kivitele nem sikerült, sőt egész vagyona is ebbe veszett. De mégis ő volt az alapítója Sopronban egy olyan vállalatnak mely kevés évvel utóbb teljes virágzásnak indult és némi megszakítás után, melyet a korviszonyok (talán a devalváció) idéziek elő, ismét virágzik. Kis János püspök is szól róla Emlékezéseiben, de majdnem rosszalólag, mintha nem tudná a nagy jövőjű iparvállalatot méltányolni. „Soproni professorból falusi prédikátorrá, azután magánemberré, majd haszonkémlővé (speculans) leve. Egy pár megbukáshoz közelitő bécsi kalmárral társaságba álló. Sopronban egy cukorgyár alapítása végett tervet készite, néhány részvényesek segítségével egy díszes épületet emeltete s ekkor mind pénzéből, mind minden segedelem kútfőből kifogyván, a hitelezők reája rohanása mitlatt tönkre jutott s minden I .vagyonát elvesztette. A cukorgyár teljes felállítása több évekig elhaladt, mig végre az épületet annak mostani birtokosa megvette , s a gyárt különös ügyessége és nagy szorjúarina által csodálkozásra méltó virágzásra emelte.” Kis János szájából szinte rosszul esik s hallanunk ,a száraz tanulságot, melyet Nagy György sorsához fűz: „Quam quisque novit artem, in hac se exerceat.” Ch. Tuse. I. 18. De akkor még rossz néven vették, ha lelkész vagy tanító iparvállalatba bocsátkozott, mert benne csak a nyerészkedést látták, melyet tiltottak a régi kánonok. Ámde itt áldozatot követelő uj vállalatról, hazafias dologról volt szó. Vagyoni romlása után még az az öröm érte Nagy Györgyöt, hogy Eleonora nevű leányát 1801-ben a Meszlenből származó Kovács János vármegyei assessor vette nőül. Ez alkalomra a boldog apa alkalmi iratot.