Sopronvármegye, 1923. június (26. évfolyam, 123-144. szám)

1923-06-09 / 129. szám

XXVI. évfolyam. 129. szám. Ára 40 korona Szombat, 1923. junius 9. hónapra redévra 780 korona. 2340 korona. Írénak felvételnek tarifán­g áron előfizetési Arak Szerkesztőség és kiadóhivatal: SOMME Szentgyörgy­ utca 11. Telefon 524 és 4M. Fiókkiadóhivatal és szerkesztősea _____ CSORNÁN, Erzsébet­ utca._______ Lingauer interpellációja a sopron vasi határszéli forgalom bajairól­ Jelentettük tegnapelőtti számunkban, hogy Lingauer Albin nemzetgyűlési kép­viselő meginterpellálta a közélelmezési kor­mányt a nyugatmagyarországi határszéli forgalom nehézségeiről s a határszéli vidék közélelmezési bajairól. Lingauer annyira oda­tapintott, ahol a fájó haj fészkel, annyira éles szemekkel látta meg Sopron és Szom­bathely városok sorvadásának okát, ahogyan eddig még senki. Érdekes interpellációját bő kivonatban alább közöljük: Lingauer interpellációja: T. Nemzetgyűlés! Szűkebb hazám, Nyugatmagyarország határsávján, továbbá a határszéli városokban, Kőszegen, Szom­bathelyen, Sopronban, Szentgotthárdon mu­­tatatkozó élelmezési nehézségekről kívánok szólani. Méltóztassék megengedni, hogy a nyugati határforgalom furcsaságait is ide­hozhassam és arra sürgős orvoslást kér­hessek a kormánytól. Nyugatmagyarország elcsatolása óta ott egy 20 kilométeres u. n. határsávot létesítettek. A célja az lenne, hogy ott kü­lönleges forgalmi szabályokkal útját állják a szinte mértéktelenül garázdálkodó csem­pészésnek. Ebbe az u­n. határsávba bele­tartozik az én kerületem igen sok derék faluja. És beletartozik a városok közül Sopron, Kőszeg, Szombathely, Szentgott­­hárd, sőt talán Körmend is. Ebben a ha­társávban a kormány különleges élelmiszer­forgalmi rendszabályokat léptetett életbe. Az első legsérelmesebb az, hogy az ország belterületéről ebbe a határsávba élelmiszert szállítani csak akkor szabad, ha az odain­duló utas előbb az elsőfokú közigazgatási hatóságtól hosszas futkosás árán írásos szállítási engedélyt szerez. Magán a határ­sávon belül ellenben, egyik faluból a má­sikba szabadon lehet élelmiszert szállítani, épen így a falukból a városokba is. Ellen­ben egyik városból a másikba átvinni, vagy a városból a faluba kivinni, már megint csak írásos hatósági engedelem­­mel szabad. Elképzelheti, aki a magyar hivatalokban való előszobázást és bánás­módot ismeri, hogy ez a sok irka-firka, furkosás, de még inkább az engedélyek rendőri ellenőrzése, mennyi bajt okoz azok­nak a falusiaknak, akik elindulnak, hogy a határsávon belül élelmiszereket vigyenek valamelyik piacra. Most következik a furcsaság. Ez pedig az, hogy ennek a határsávnak az egész területéről Ausztriába minden vízumos út­levéllel bíró utas szabadon, igazolvány­t és hatósági engedelem nélkül magával vihet 20 kg élelmet! Ebből 10 kg lehet liszt, a többi zsír, hús stb. Elég az hozzá, hogy a határsáv lakossága a saját élelmezésére szükséges élelmiszerek behozataláról csak hatósági engedély mellett gondoskodhatik, míg ellenben az ott termelt élelmicikkeket az Ausztriába igyekvő utasok minden szál­lítási engedély nélkül is összeszedhetik és kivihetik. Az a furcsaság tehát, hogy nálunk több szabadsága van az osztráknak, mint a határsávbeli bennszülöttnek. Oaál Gaszton : 20 kilogramm ! Lingauer Albin: Igen. Méltóztassék azonban megnézni, hogy naponta hányszor húsz kilogrammot visznek ki! Ha a hatá­ron minden száz lépésre vámőrt állítunk is, az ottani erdős-dombos területen éjszaka mégis vígan folyik már évek óta az élelmi­szerek kicsempészése. A határsáv élelmi­szerállományát tehát elsősorban a nagy­­­mérvű csempészés tizedeli meg. Még csak az hiányzott, hogy az ausztriai utasok szá­mára szabaddá tegyék a húszkilós élelmi­szercsomagok kiszállítását! Ennek a keserves következményeit már érezzük. Falvaink népe ugyan még nem koplal, de a határsáv városaink élelmiszerellátása máris a legvál­ságosabb helyzetbe jutott. Piacaik üresek, az élelmiszerfelhozatal hétről-hétre csökken. És ez természetes,­­Burgenlandban ugyanis sokkal­­drágábbak az élelmicikkek, mint nálunk. A Burgenlandból jövő batyuzók tehát könnyen fizetnek a határsáv falvaiban magasabb árakat a soproni, vagy szombat­­helyi piac árainál. A határsáv így tehát nemcsak kifosztódik, hanem ami árut az osztrákok még meghagynak, annak az ára ott helyben oly magasan felszökik, hogy a mi határsávbeli városainkban máris sokkal drágább az élelmiszer, mint a budapesti vásárcsarnokban. Ebből természetesen a városi lakosság nyugtalankodása­ fakad. Azt hiszi a város, hogy nem az ausztriai ke­reslet és nem a csempészet, hanem a kör­nyékbeli falvak földmivelő népének kapzsi­sága drágítja meg a piacot. Szidja tehát a falvat. Ennek hatása alatt a rendőrségek aztán azt hiszik, hogy helyesen cselekesz­­nek, midőn a hetivásári élelmiszerek árát hirtelen, mondhatnám ötletszerűleg, ők szabják meg. Ennek aztán megint furcsa következményei vannak. A falusi termelő igazságtalanságot lát abban, hogy a ren­dőrség túlságosan alacsonyra szabja az árakat. Hajlandó ebben valami olyat sejteni, mintha a város azt akarná, hogy a falusi ráfizessen a holmijára és kifosztódjék. Szidja tehát a falu a várost- És főként a mindenbe beleavatkozó hivatalokat. Majd ennek nyo­mán a hivatalnokokat­ így terem meg a gyűlölködés. Amint a határsávbeli falusi földműves elindul, hogy a városba élelmiszert vigyen, az országúton lépten nyomon vámőrbe, csendőrbe botlik. Ugyanígy a vasúton is. .Az mind megállítja, igazoltatja, csempészés­sel gyanúsítja, fenyegeti, zaklatja. A csendőr sem tehet róla: kötelessége, hiszen a falu­sinak nincs a homlokára írva, hogy csakugyan a város felé igyekszik, nem pedig a határ felé. Ezt a zaklatást a tűrhetetlenségig fokozza az, hogy a csempész­fogó pénzügyőr és vámőr ré­szesedésre tarthat számot a reménybeli bír­ságból. A falusiak ma már azt mondják, hogy ők bizony nem zaklattatják magukat. In­kább nem mennek be a városi hetivásá­rokra. Ha a város enni akar, jöjjön ki és vásárolja meg az élelmiszert odakünn. Szó­val kezdődjék újra a batyuzás. Figyelemreméltó az is, hogy egyik városból a másikba élelmiszert átszállítani már csak azért is nehéz, mert mindegyik polgármester védi a maga piacát és gátolni igyekszik, hogy onnan a másik város szá­mára valamit átvigyenek. A legfurcsább azonban az, hogy mi­kor a falusi ember a maga tejhasznával, tojásával, zöldségével bemegy a városi piac­ra, ott hirtelen szemben találja magát a meglepetésszerű maximálással, melyet a rendőrség állapít meg. Éhn Kálmán : Csak irányár az ! Lingauer Albin.: Igen, irányár volna. De ha nem fogadják el, a rendőrség elko­bozza és elárverezi az áru. Az irányár megszabása különben is az Árvizsgáló Bi­zottságra tartoznék, de ez sajnos, ezt a feladatát mifelénk nem igen teljesíti, úgy hogy a rendelkezést a rendőrség ragadta magához. Már most, ha odaadja a falusi a maga áruját a rája diktált áron , akkor ráfizet. Ha nem adja oda, inkább haza­viszi. Ekkor jön azonban a keserves csaló­dás. Kifelé menet elkobozzák ugyanis a portékáját, mert a határsáv területén a vá­rosból faluba kivinni élelmiszert nem sza­bad. Tehát a földműves, aki a városba élelmiszert visz, olyanformán érzi magát, mintha egérfogóba menne. Beeresztik, de haza már nem eresztik. Az így elszedett élelmiszernek, tojás­nak, vajnak, még ha a rendőrségen elárve­rezik is, a városi fogyasztóközönség nem igen látja hasznát. Ha az árleszállításból van is valami pillanatnyi előnye, csak egy napig tart. A következő héten már ugyan­csak ráfizet. Mert egyre kevesebb árusító jön be. A piac tehát egyre üresebb és egyre drágább lesz. A határsáv-rendelet kényszeríti a csend­­őrséget, hogy szigorúan ellenőrizze az élelmiszerekkel közlekedő falusi lakosságot Emiatt most már állandó a villongás. Az úton közlekedő emberek folytonos zakla­tása oly ingerültté teszi az embereket a hatóságok ellen, hogy a tisztviselők iránt való harag a falu népe között már egyene­sen aggasztó arányokat ölt. Eme határsáv­­rendelkezések helytelen értelmezése és ta­pintatlan végrehajtása még jobban kiélezi az ellentéteket a falu és a város között. Szomorúan konstatálom, hogy a várt meg­­békülés helyett a szembefordulás egyre he­vesebbé válik. A határon át való személyforgalom körül is igen súlyos bajok vannak. A ma­gyar határszemélyzet a legtöbb helyen hij­­ával van a szükséges udvariasságnak, be­látásnak és szolgálatkészségnek. Ridegsége árt az ország érdekeinek és nagyon kelle­metlen ellentétben áll az osztrák határköze­gek céltudatosságával és simaságával. Az osztrák és a magyar kormányok között nemrég történt már bizonyos meg­egyezés az irányban, hogy a határforgalom körül az akadékoskodás megszűnjék. Le kell szögeznem azt, hogy a magyar kor­mány e téren elismerésre méltó előzékeny­séggel igyekezett orvosolni panaszainkat. A legjobb akarattal próbálta megkönnyíteni a határforgalmat. De kiadott rendelkezésen odakünn a bürokrácia vaskalapossága oly ferdén értelmezte és oly ridegen alkalmazta, hogy a határátlépés nem hogy megköny­nyebbült volna, hanem szinte megnehezedett. Szombathely is koldusa Burgenland elcsatolásának. Ennek a piaca is elveszítette azóta forgalmának 40 százalékát. Kereske­delme pang, kézműipara megbénult, piaci sorvad, a város nívója sülyedőben van. Sopron szintén Hinterland nélkül maradt és az ebek harmincadjára került. Méltóztassék megengedni, hogy innen az ellenzék padjairól, minden pártpolitikai él nélkül arra kérhessem a kormányt, uta­sítsa a belügyi, kereskedelmi és közélelme­zési miniszter urakat arra, hogy ezeket, a mostani u. n. határsáv-rendeleteket praktiku­sabbakkal cseréljék föl. Sürgősen nyúljanak bele az egyes miniszter urak a kérdésbe. A határforgalom szekatúráinak, a határsáv közélelmezési abszurditásainak mielőbb meg kell szűnniök. Az eddigi jószándékú, de a gyakorlatban be nem vált, vagy a helyzet

Next