Szabad Föld, 1985. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)

1985-01-05 / 1. szám

1985. JANUÁR 5. Rajtunk múlik, milyen lesz az új esztendő Tőlünk is függ — írtuk tavaly ilyenkor, a nyo­masztóbb külső feltételek­re is utalva —, hogy mi­lyen lesz majd ezerkilenc­­száznyolcvannégy, hogyan tudunk át­váltatni építő munkánk eredményesebb, fegyelmezettebb folytatásá­ra. Olyan, a világot sa­nyargató gazdasági meg­próbáltatások között, ami­kor például az Afrikából érkező hírek visszatérő refrénje a döbbenetes éhínség, vagy amikor a ha­zánknál jobb természeti adottságú, kapitalista or­szágok váltak egyik napról­­ a másikra fizetésképtelen­­né. Az utóbbi fogalom szá­munkra sem teljesen isme­retlen, mert bizony volt idő, 1981 végétől jó másfél éven át, amikor a nemzet­közi pénzpiaci folyamatok hirtelen változásai, a nagy­méretű cserearány-veszte­ségek igen komoly próbaté­­­­tel elé állították népgazda­ságunkat. Annál örvende­­tesebb — és ez a tény a most elkészült gyorsmérle­günk egyik legpozitívabb vonása —, hogy tavaly is meg tudtuk őrizni, az idén pedig remélhetően tovább fogjuk szilárdítani nem­zetközi fizetőképességün­ket. Most, a kiadós és a gond­jainkat háttérbe szorított ünnepek után, az új esz­tendő első munkanapjaiban már aligha ünneprontás, ha a „hogyan tovább ?”-ot ku­tató figyelmünket a vissza­pillantó tükörből is ellen­őrizzük. Az út, amelyen a VI. tervidőszak négyötödét magunk mögött hagytuk, gyakran bizony meg-meg­­akasztotta a tengelyt, s a kitaposatlan kátyúk leküz­dése a haladás régebben megszokott ütemét, sebes­ségét is lecsökkentette. A terep — mert hiszen miért is szépítenénk a valóságot — továbbra sem ígér még sokkal jobb útviszonyokat. Viszont a bajokat legyűrő rutin, a gyorsabb helyzet­­felismerés és a rugalma­sabb alkalmazkodókészség hatékonyabb hajtóerővé változtatja erőfeszítésein­ket, szellemi és fizikai energiánkat. Különösen jól tükrözi az óvatosabb re­ményekre feljogosító vál­tozásokat a már említett tavalyi gyorsmérleg, amely­nek biztató számsorai nem­csak az idei célkitűzéseink eredményesebb teljesítésé­hez kínálnak alapot, de ha ez az „aranyalap” népünk megújuló szorgalmával is párosul, akkor a továbblé­pés tendenciáját is jelzik. Nos, ha a szilveszteri-új­évi prognózisokban mindig nagyobb szerepet játszot­tak a tőlünk jórészt füg­getlen, külső tényezők, most már — egyre inkább nyilvánvaló, hogy az eset­leges „begyűrűződések” el­lenére is — csak a magunk leleményére, rátermettsé­gére, a feltárható tartalé­kok mozgósítására támasz­kodhatunk. Elsősorban te­hát rajtunk, a munkapadok mellett, a földeken vagy az irodákban dolgozó állam­polgárok helytállásán mú­lik, hogy milyen lesz 1985, a gyorsabb fejlődést meg­célzó terveink valóra vál­tása. A VI. ötéves terv zá­ró éve egybeesik pártunk közelgő XIII. kongresszusá­val és a felszabadulásunk 40. évfordulójával. Idei cél­kitűzéseinket pedig sereg­nyi intézkedés szolgálja. —sp— SZABAD FÖLD 3 Megkezdték a gépek téli karbantartását az őszi betakarítási munkák elvégzése után az agárdi Mezőgazdasági Kombinát zichiújfalui gépműhelyében. Hét nagy erőgép és 13 Clas Domin­ator nagyjavítását, valamint magágyelőkészítő ekék, tárcsák, vetőgépek karbantartását kell elvégezniük (MTI Fotó : Kabáczy Szilárd felvételei) Róka-forduló, Bakonyságon — A világ vége ez a Ság, itt a róka is megfordul... Fák alatt húzódik az út, széles­ről keskenyre majd még kes­kenyebbre vált. Bakonyszent­­ivánra érek, csöndes falu, az útszélen beszélgetnek, még süt­kéreznek is a késed napon. Ám aztán még csöndesebb a csön­desség. Haladok Bakonyság felé. Útmenti kápolna, mellette út nyílik, bentebb pusztai lakóhá­zak: Kisdém. (Valakitől hallot­tam, Kossuth Lajost emlegetik, hogy valamikor itt járt...) Völ­gyön át dombra föl, és ott van Bakonyság. A templom mellett vége az útnak, nincs tovább. Ismeretségünk Kiss Lajossal ide, az út végéhez kötődik. Mert azt mondja nagy mosollyal a bolt ajtajában: tudom-e, ez nem akármilyen falu, illetve nem akármilyen út vége ez itt a boltajtó előtt, merthogy itt még a róka is megfordul. Hogy aztán a folytatást várom — va­lami régi adoma formájában — csak elmondja: megfordul bi­zony, mert a róka a buszsofőr, azazhogy Róka ... Itt hát megfordul a Róka, hogy azután vigye autóbuszával a ságiakat Pápára, többek között Kiss Lajos fiait is, munkába. — Három fiú ... Már kenyérkeresők, felnőttek. — Az egyik fiam Pápán laka­tos, a középső sofőr a téeszben, a kisebbik műszerész Pápán, a hús­gyárban. A középső és a kisebbik Kiss már nős, hallom egyiknek há­zat vettek, itt, Bakonyságon. A harmadik is ilyenre készülődik. Itt Ságon száz-százötvenezerért meg lehet kapni egy régi házat, aztán át lehet építeni, udvará­ban jószágot lehet tartani. Ser­tésekről hallok, de még nyulá­­szatról is. Amiből pénz van ... Ahol a kis falu mostani sor­sát l­ányjuk­ vetjük Kiss Lajos­sal (egy ideig még a nyolcvan­esztendős idős Kiss Lajossal is), az a falu boltja. Levélajtó a külső bejáraton, és hogy az ajtót a szél ne fújja, zörgesse, jókora kődarab támasztja. Job­ban megnézem, nem kő az, ha­nem négyzet alakú tégla. Rajta a hajdani téglagyári jelzés: C­C E 1796 ... Azóta szolgál ez a tégla, mégpedig a mai padló­burkoló csempék elődeként. Ilyenből van az épület hátsó szobájának — most raktárának — padozata. Különben ha le­­hántanák az épületről a stuka­­tort, a kései vakolásokat, elfa­lazásokat, szép formájú m ódon — kétszázéves — kocsma válna belőle. Mondja Kiss Lajos, kocs­ma volt ez a ház mindig, sokat tudna mesélni hajdani kocsmá­­rosokról — de mert a Bakony alján vagyunk — a bakonyi be­tyárokról is. Kocsma mivoltát bizonyítja az egész épület alatt húzódó hatalmas, kéthajós pin­ce, téglából boltívesre rakva. Most ugyan nem boroshordókat őriz, csak krumplit, és nyaranta üdítőt — meg sört — hűz a szomjasoknak. — Beleférne a fél Ság. Ami­kor a háború volt, ebbe húzód­tak az itteniek. A hajdani kocsma mostani lé­tében a falu „kenyéradója”. A falu lakói itt megtalálják a mindennapi élelmiszert, apróbb iparcikkeket is. Valaki éppen vastag, téli harisnyákat válogat, nézeget, más a disznóvágások nélkülözhetetlen paprikájáról, borsáról érdeklődik. Paprika van, rizs is, bors ... talán egész bors lesz. A FŰSZERT áruellá­tója éppen a rendeléseket írja össze. — Rizs, paprika, édes-nemes, különleges... — Milyen csomagolásban van? — Negyedkilós ... Só ... ötki­lós is van. Mennyit kér Lajos bácsi ? Kiss Lajos meggondoltan ren­del: a készlettel gazdálkodni kell. Háta mögött, a polcokon (ta­lán vele együtt készül majd nyugdíjba a régimódi, kopottas berendezés ...) elsorolni sem le­hetne, mi minden kínálja ma­gát. A legfontosabbakat azért csak fölírom. Friss kenyeret minden máso­dik napjon kapnak. Füzetet vesz elő a boltos: hétfőn kilencven kilogramm, szerdán kilencven­öt, pénteken száznegyven kiló. A falunak — így mondja Kiss Lajos — százötven lakója van. Személyenként két kilónál vala­mivel több kenyeret visznek in­nen, hetenként. — Most is (ezen a pénteki napom) nyolc kilóval többet ho­zattam, és elviszik. Most építet­ték át a teszéri pékséget... Jók ezek a kilós kenyerek. A pápai kétkilósakat nem szeretik annyi­ra. Kenyér után: tej. Heti száz­hatvan liter, van hogy száz­­nyolcvan fogy. — Régen volt tehén majd minden háznál. Most három­négy családnál van csak ... Hús­ból harminc kilogramm. Har­mincöt az ősszel. Most csak húsz kiló fogy. Hatósági vágás­ból hozzák, így. A hús kimérve, műanyag zacskóban érkezik, benne a cé­dula az árával, a hús fajtájá­nak nevével. Hetente egyszer — hét végén — hozzák. Felvá­gottfélét csütörtökön kap a bolt, negyven-ötven kilogrammot. — Január-februárban már nem megy. Amikor vágnak... Húszdekás, huszonöt dekás kávécsomagok mutogatják ma­gukat az alsó polcon. Havonta háromszor szállítanak frisset, és havonta harmincöt-negyven ki­logramm fogy el belőle. — Amikor még kezdtem itt a boltosságot, a Franck fogyott, meg a malátakávé. Körülbelül tizenöt éve isszák a ságiak a babkávét... Mindenki megissza legalább a napi duplát. Hallgatom az 1958 óta itt, eb­ben a kicsi áfész-boltban szol­gáló Kiss Lajost. Aztán egy busz kanyarodik oda a bolt elé. — A Róka? — Nem. .. de ő is megfordul Megfordul pedig nincs is annyira a világ végén ez a kis falu Bakonyság. Kötődik a vi­lághoz — kenyérrel, hússal és kávéval —, itt, a boltos pultjá­val, a boltos kezével. Vincze István Kiss Lajos 1958 óta boltos (Fotó: Gregority Antal)

Next