Szabad Föld, 2003. július-december (59. évfolyam, 27-52. szám)

2003-07-04 / 27. szám

Komlóska semmiképpen nem adja vissza a postáját Demonstrációra is készek Bezárásra ítélt postájuk miatt a polgári engedetlenségig de még egy országos méretű demonstrációig is hajlandók elmenni Komlóska lakosai. A falu polgármestere nemrég a zempléni hegyaljai, hegyközi, bodrogközi és harangodi térség települési vezetőit is szövetkezésre kérte fel hogy a kistelepülések postáinak bezárása ellen tiltakozzanak Valamennyien igent mondtak. KERESZTÉNY GABRIELLA V­égsőkig kitartunk, és semmilyen törvényes eszköztől nem riadunk vissza az ügy érdekében - hangoz­tatta Köteles László, Komlóska polgármestere, akinek a véleménye szerint az elmúlt ötven év éppen elég bizonyságul szol­gált arra, mit jelent az, ha valahol nincs posta. A jelenleg négyszáz lelkes, hegyek közé zárt zempléni falucska vezetője szakmailag elhibá­­zottnak, átgondolatlannak, anyagilag indoko­latlannak és lelkiismeretlennek tartja azt a kormányrendeletet, amely az ország mintegy hétszáz aprófalvas községében egyszerűen le­húzná a postahivatalok rolóit, lehetetlen helyzetbe hozva az ott élőket. - Számunkra ez sorskérdés - folytatja a polgármester. - Nem túlzás, amit mondok. Ráadásul a fejünk felett, a megkérdezésünk nélkül, a főváros egy légkondicionált iroda­házában akarnak dönteni arról, hogy ne­künk ezentúl a mozgó postahivatalok lesz­nek a jók. És hasonló sorsra ítélték a velünk szövetkező kistelepülések lakóit is. Kom­­lóskán annak idején közel ezerötszázan lak­tak. Aztán megtapasztaltuk a szocializmus időszakának „áldásos” körzetesítési lázát, amikor megszűnt a hivatal, az iskola, az óvo­da, és bezárták a postát is. Egy ilyen falu ha­lálra van ítélve. Ennek az ötven évnek a következményeként, amikor már postánk sem volt, a lakosok száma négyszázra csök­kent. Aki tehette, elköltözött innen, mert senki nem lakik szívesen egy külvilágtól el­zárt helyen, ahol gyakorlatilag semmilyen hi­vatalos ügyet nem tud elintézni.­­ A rendszerváltás után viszont éledni lát­szott ez a gyönyörű kisfalu. - Ez így igaz. Miután az önállóságunkkal együtt a postánkat is visszakaptuk, és sok minden mást, ami tartást ad egy településnek. Megéltük mi sokáig a rosszat is, amikor a pos­tás nénink hóban-fagyban, esőben biciklivel járt át a szomszédba a küldeményekért. Eb­ből, azt hiszem, neki is, de nekünk is elegünk volt egy életre. Nem fogjuk újra elveszni hagy­ni azt, amit egyszer már visszaszereztünk. Egyszerűen érthetetlennek tartjuk, hová em­­bertelenedik ez a világ.­­ Szakemberek az ésszerűséggel, illetve ta­karékossággal indokolták ezt a lépést.­­ Erről nekem egészen más a vélemé­nyem. A mozgó postahivatalok létrehozása egyáltalán nem olcsó megoldás. Például kell hozzá egy korszerű technikává felszerelt, új kisbusz, amely rendkívül sokba kerül. Ehhez jön az egyre drágulóbb üzemanyagköltség, a sofőr és a biztonsági személyzet bére, a jármű karbantartási tarifája. Mi többször is átszá­moltuk, hogy ebből a pénzből, ha mindent összeadunk, leglább tíz évig lehetne a kom­­lóska postát a jelenlegihez, hasonlóan, vállal­­kozási formában működtetni. De nemcsak az anyagiakról van szó. Az itt élők, jól ismerve a téli hajmeresztő közlekedési viszonyokat, egyáztán nem biztosak abban, hogy a moz­gó posta mindig időben meghozza majd a küldeményeiket.­­ A bezárásokról nem először írunk. Ezek­ben az érintettek közül sokan elmondták, hogy nemcsak a levelekről, hanem a különböző pos­tai szolgáltatásokról is szó van.­­ Ugyanezt mondom én is. Mert a mi postánk is végzett takarékszolgátatást. Ha ez náunk megszűnik, a komlóskaiaknak a majd negyven kilométerre lévő Erdőhorváti­ba kell majd utazniuk. A buszjárat hézagos, kocsija nincs mindenkinek, biciklivel mesz­­sze van tőlünk. Az is gond, ha vanki bank­kártyává rendelkezik, mert a jogos illetmé­nyéért,­vagy a nyugdíjáért Sárospatakra kell mennie. Hacsak át nem repül a hegyen, mint a madár, szintén buszocskázhat vagy har­minc kilométert. Azt ugyanis tudomásunk szerint a postabezárást tervezők figyelmen kívül hagyták, hogy a hegyek közé zárt tele­püléseken, mint példátl nálnk, sok helyen nincs térerő, ezért a mozgó postakocsi elekt­ronikus terminája használhatatlan. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyéb­ként az országos hétszázból kétszáznyolcvan kispostát érint a tervezett bezárás. Ezek a hi­­vataok minimum két embernek adtak mun­kát, vagyis a bezárássá nemcsak a lakossági ellátás színvonla romlik, de az eddig foglal­­koztatottak csládjainak megélhetése is ve­szélybe kerül. Meg nem erősített hírek szerint a Miskolci Postaigazgatóság megszüntetése is a tervek között szerepel, amivel újabb mun­kahelyek válnának semmivé. Komlóska tehát mindenre elszánt. Eddig több mint hatvan polgármester írta rá a me­gyében a bezárások ellen tiltakozó nyilatkoza­tot, és egyre gyűlnek a településeken a lakos­sági aláírások is. Közös közleményük lényege a zempléni, hegyközi, hegyájai, bodrogközi és Harangod térségi települések vezetőivel: tilta­koznak a kistelepülések nappillérének számí­tó postahivataok bezárása ellen, a teljes körű működtetésüket pedig - jóllehet, az önkor­mányzatok eddig is jelentős mértékben támo­gatták a helyi hivatáokat - képtelenek felvál­­lalni. Nem járulnak hozzá a mobil postarend­szer bevezetéséhez, és kérik a posta vezetőit, hogy meggondolatlan döntésüket vonják vis­sza. Ellenkező esetben az átírók engedetlen­ségi mozgalmat kezdeményeznek, és készen állnak egy országos demonstrációra is. - BALOGH GÉZA S­okan mondják, hogy Szatmár az ország ta­lán legszebb síkvidéki tája Az erdők, a li­getek, az árkok, a vízmosások s a végtelennek tűnő kaszálók valóban lenyűgözik az érintet­len természetre vágyó embert. Ám sokak sze­rint Bereg még Szatmárnál is érdekesebb. A két tájegységet csupán a Tisza választja el, és a felületes szemlélő sok különbséget nem is igen fedezhet fel köztük. De aki nyitott szemmel fi­gyeli a tájat, az hamarosan rájöhet, Beregnek még Szatmárnál is kevesebb emberi beavat­kozást kellett elszenvednie. Ezt a vidékek hál’ Istennek, elkerülte példá­ul a melioráció, ami a legtöbb helyen megbon­totta a természet harmóniáját Szinte teljes egé­szében megmaradtak a fasorok, a ligetek, a ré­tek, s még a privatizációt követő esztelen erdőir­tások sem okoztak különösebb kárt. Az ide láto­gatóban a legtöbb falu mély nyomokat hagy, de talán egyik sem olyan mélyeket, mint Csaroda. Az alig hatszázötven lelkes falu értékeinek felfe­dezésére egy hét is kevés. A legtöbben a híres re­formátus templomra kíváncsiak, de az ínyenc turisták a Csarondára is felkapják a fejüket A Csaronda, melynek régi neve Csoma­­voda (Fekete-víz), az egykor erre is elkalando­zó Tisza egyik réges régen lefűződött holtága, s úgy öleli át a templomot, mint fészek a fiókát. S nemcsak öleli, de védi is már vagy hétszáz esztendeje. Itt bújt meg az ófalu is. Délről, ke­letről, nyugatról védte őket a víz, északról pe­dig ott volt a rengeteg erdő. Ide az ellenség nemigen tette be a lábát. Még csak idegen sem nagyon. Ami igen sze­rencsés dolognak bizonyult, hiszen többek kö­zött ennek is köszönhető, hogy annyi századot sikerrel vészelt át a templom s körülötte a falu." Most két éve azonban úgy tűnt, amivel nem bírt a török, a tatár, a német, elvégzi a Tisza. - Nyolcszáz éves történelmünknek talán legdrámaibb éve volt 2001, kis híján bennün­ket is elvitt az árvíz - mondja Lukovics Berta­lan polgármester a vadonatúj községházán, amely úgy áll ott a falu közepén, mintha csak mindig is ott lett volna. De olyanok az árvíz utáni házak is, mint­ha csak a régi beregi mesteremberek építették volna őket. Ritka harmóniában paroláznak a kevéske megmaradt öreg házzal. Hál’ Isten­nek a templomot elkerülte a víz, de a házak nagy többségét le kellett bontani, s a megma­radtak nagy része is felújításra szorult. Már maga ez az építészeti összhang is megér egy misét, bár az tagadhatatlan, a legnagyobb vonzerő azért a templom meg a Csaronda. - És a Nyíres-tó, meg a Báb-tava, bár azok védett területek - folytatja a polgármester. - De ez jól is van így, maradjon meg az a két, kü­lönleges növény- és állatfajokat őrző láp a szakembereknek. Van itt látnivaló elég! S ha a terveink sikerülnek, az eddigieknél is több ér­deklődőt fogadhatunk. Egy ökoturisztikai központot szeretnénk építeni a Csaronda partjára. Hatalmas feladat, a számítások sze­rint a beruházás költsége a hatszázmillió fo­rintot is meghaladná. De ha elkészülne, bizto­sak vagyunk benne, csodájára járna az ország. A tervezett létesítmény természetesen nem csak Csarodát szolgálná. A harminc­negyven szobából álló, szállodaként és kutató­­központként működő épületegyüttes a beregi túrák bázisa lenne. Innen indulnának s ide térnének vissza a turisták, akik mehetnének gyalog, kerékpárral, busszal, de akár lóháton vagy lovas fogaton is, kinek melyikhez volna kedve. A központ szakavatott kísérőket is biz­tosíthat, ami azért lenne fontos, mert Bereg­­ben tömérdek a látnivaló. Fatornyok, híres er­dők, folyópartok, dzsungelgyümölcsösök vár­ják az érdeklődőt, akinek nem egyszerű tájé­kozódni, választani a sok érték között Az első tennivaló mindenesetre a Csaron­da rendbetétele. A nyolchektáros, szabályos holtág képét mutató meder valamikor a horgászok paradi­csoma volt, a helybéli gyerekseregnek se kel­lett a Tiszát kikönyörögnie magának a szülők­től. A kristálytiszta vízben vígan lubickolhat­tak napszámra, legfeljebb egy-két karéj zsíros kenyérre kellett hazaszaladniuk, ha már na­gyon megéheztek. De legtöbbször még arra se volt szükség. A víz mellett ott volt a tömérdek szilvafa, szomjoltónak, éhségcsillapítónak an­nak a termése is megtette ideig-óráig. - Sajnos, mára vészesen elöregedett a tó - mutatja a partról a Csarondát Lukovics Bertalan. - Nyitr víztükör már csak néhány helyen látszik, egyre nagyobb területeket foglal el a vízi tök, a hí­nár, a békalencse, és az iszap is mind vastagabb. Ha nem lépünk, előbb-utóbb feltöltődik a me­der, s oda lesz ez a biológiai kincsestár. Halaszt­hatatlan a kotrás, az iszap eltávolítása. A nagyszabású terv 2000-ben született meg a csarodaiak fejében, s máig igen jelentős utat sikerült megtenniük. A tó élővilágának felmérését követően megtörtént a beavatko­zás hatásvizsgálata, elkészült a műszaki be­avatkozás terve, megtörténtek az iszapvizsgá­latok is. Ami még nincs kész, az a fogadóépü­let terve. A helye viszont már megvan, mind­kettő tökéletes. Az egyik egy vadkörtével tele­nőtt félsziget, amelyet három oldalról övez a Gsaronda, a másikat is a víz határolja, s köves­­úton lehet igen egyszerűen megközelíteni. Egy hatszázötvenmillió forintos beruhá­zás természetesen meghaladja a hatszázötven lakosú falu erejét. De nem is egyedül akarják megvalósítani a tervet. - Szerencsére ma már igen sok pályázati lehetőség adódik - vázolja az elképzeléseket a polgármester. - Természetesen mi is igyek­szünk élni velük. Ezenkívül a vállalkozói tőkére is számítunk, hiszen ez a majdani beruházás üzletnek sem rossz. Reményeink szerint na­gyon sokan keresik majd fel a Csaronda partját, s ha már itt vannak, szeretnénk, ha több napot is eltöltenének nálunk. Ez pedig pénzt hozhat. S munkahelyeket is, tehetjük hozzá, ami egyáltalán nem lebecsülendő ezen a gyönyö­rű, de nyomasztó munkanélküliséggel súj­tott tájon. Csarodán megélhetést hozhat a Csaronda vize A természetet kedvelő turisták paradicsoma lehet nemsokára a Csaronda környéke Szabadföld HAZAI ÉLET 2003. JÚLIUS 4. 3 ------A magamét mondom-----­A nemzet szolgálatában FÁBIAN GYULAA történet hamar felidézhető: a tisztelen­dő úr, aki társaival-segítőivel csak úgy, a maguk erejére alapozva kallódó gyerekek mentésébe kezdtek valahol a Hargita alján, a váratlan találkozás kedvéért, csupán az egyik legutóbbi alkalmat emlegeti. A mi kis mene­dékházunk minden zegzuga megtelt ágyak­kal, öreg gondnokom azzal szomorított, mi­kor két kis ágrólszakadttal egy délután ismét eléje álltam, akkor tisztelendő úr az egyik fa­lat alapostól-cserepestől vigyük odább pár méterrel, mert már hely éppenséggel nincs. Még ki sem gondolkoztuk magunkat igazán, amikor egyik szerzetes testvér három árvával beköszöntött Isten nevében. Én pedig, a mindig valami váratlan se­gítségben hívő azt mondtam: ha kettőt nem tudunk elhelyezni, ötnek már csak lehet fészke, ég alatt nem maradhatnak Krisztus báránykái. És azon az estén reánk hagytak egy öreg házat az elköltözködők csaknem a szomszédságunkban, így etőjük mellé még odakerülhetnek újak is. Ez a megindító történet jutott eszembe múlt hónap 26-án, amikor sajtótájékoztatón arról szóltak a Kossuth adó vezetői: július el­sejétől ezután éjjel-nappal szól majd a Kos­suth rádió. Alig múlt pár napja, hogy a Par­lament előtt tüntettek a rádiósok, tiltakoztak a működési költségek újbóli megrövidítése miatt. Ők, akik adósság nélkül dolgoznak, hátrányos megkülönböztetést szenvednek az eladósodottakkal, a pazarlókkal szem­ben. Ha volt látványos és felháborító össze­vetés a jól gazdálkodók igaztalan megkülön­böztetése és a pénzszórók elismerése ügyé­ben, ez a döntés az volt. Tehát szenvedjenek, sőt bűnhődjenek a tisztességesen gazdálko­dók! Ez a dölyfös magatartás mindenkép­pen a megfellebbezhetetlen szoclib hatalom fitogtatása, arra emlékezteti a gondolkodó embereket: szándékosan provokálják a hall­gatókat, a nemzet nagyobb felét. A válasz éppen ezért meglepő: éjjel­nappal Kossuth rádió, töltse velünk az éjsza­kát is! Mindenképpen benne van ebben az elhatározásban, magatartásban a magyaros szembehelyezkedés: nem lehet velünk szemben hatalommutogatással, fenyegetés­sel, rég bevált aczéli módszerekkel dolgozni. De győződjön meg erről az ország: a Kossuth rádió július elsejétől éjjel is szól. Félszáz ve­zető munkatárs felhívás nélkül jelentkezett, hogy készségesen és szívesen vállalja ezt a szolgálatot. Sőt, amikor a sajtótájékoztatón híre futott a kossuthosok elhatározásának, a külsősök is szóltak: mi is ott leszünk, segí­tünk Ugyancsak szolgálatból és nem ki­emelt juttatásokért. Azt jelentette ez a válaszlépés a Kossuth rádió részéről, hogy van becsület, kiállás és ehhez oda lehet csatlakozni. Minden horror, szemérmetlenkedés, képernyős magamutogatások ideje leáldo­zóban. Az emberek lassanként beleunnak a nagy pénzeket hozó vetélkedések cirkuszai­nak bámulásába. Az elámítottak és elkábí­tottak kora letűnőben. Az érték győzedelme, ha lassan, ha látványosság nélkül, de elkez­dődött. A könyvhéten láthattuk: a jó köny­vekért is hálásabbak lesznek majd az olva­sók, mint voltak. Keresik, sóvárogják az igazságot az egész bolygón, hát még nálunk, ahol annyi csúsztatás, hazudozás, félreveze­tés ez idáig nem történt, mint amennyi be­zsúfolódott az utóbbi egy esztendőbe. Ezzel szemben, éjjel-nappal szól a Kos­suth rádió, és nem kiemelt juttatásokért. Megkezdi a műsort a Himnusz, pontosan éj­félkor, majd hírösszefoglaló követi, amely­ben a lefolyt nap legfontosabb történései még egyszer elhangzanak. Gondoltak a szer­kesztők arra is, hogy az „arany hangszala­gok” is felidéződjenek, amelyeket a múlt századból őriznek a szalagtárak, és lehet, hogy egyik álmatlanságot hozó éjszakán va­laki olyan muzsikával vagy olyan vallomás­sal találkozik, amilyent régóta szeretne. Üdvözlet a Kossuth rádió vezetőinek! Köszöntjük az első félszáz jelentkezőt, a vidéki stúdiók első szóra fölsorakozó mun­katársait, és minden vállalkozót, akik a ked­ves Hallgatókért önként vállalták az újabb szolgálatot.

Next