Szabad Ifjuság, 1952. október-december (3. évfolyam, 230-306. szám)

1952-11-06 / 261. szám

9 st SZABAD IFJÚSÁGNAK ÍRJÁK. A Landler Jenő Járműjavító ifjúmunkásaihoz örömmel olvastam az újságban, hogy a Landler Jenő­­Járműjavító ismét élre tört a tervteljesítésben. Nem olyan rendkívüli nagy újság ez, hiszen üzemünk mindig az elsők között haladt. Igaz, hogy tavaly ilyenkor még miattam is szégyyenkeztek munkástársaim a gyakori késés és igazolatlan mulasztások miatt, de lassan, a szívós munka nevelő hatása alatt én is rájöttem, hogy helytelen viselkedésemmel csak az ellenséget segítem, és komolyan fogtam a munkához. Most jóleső büszkeség tölt el, mikor rólatok olvasok az Újságban. Igaz, hogy már több mint egy hónapja eljöttem tőletek, de még itt az iskola padjaiban is veletek érzek. Hiszen nektek köszönhetem azt is, hogy itt vagyok és tanul­hatok. "Első pillanatban úgy éreztem, jó lenne itthagyni az iskolát és visszamenni közétek, nekifeküdni a munkának és dolgozni minden erőmmel. De nem,lehet, ti ide kü­ldtetek en­gem és éppen úgy figyelitek munkámat, mint én figyelem a éteteket. Amikor vállaltam, hogy idejövök, nagy felelősséget vettem magamra. Hiszen ti ajánlottatok engem és ha én itt­­elbukom, az nemcsak az én szégyenem, hanem a tietek is. Viszont, ha én jó eredményeket érek el tanulmányaim terén ezzel üzemünk hírnevét is javítom. Ez késztetett arra, hogy írjak nektek. Az üzem felaján­lásai hatalmas méreteket öltenek és ebből nagy rész esik rá­tok, DISZ-tagokra is. Most kell bebizonyítanotok azt, hogy méltók vagytok pártunk gondoskodására és bizalmára. Ott kell harcolnotok az élen, a párttagok mellett. Én sem akarok elmaradni tőletek, én is együtt akarok harcolni veletek. Az üzem hatalmas munkájához mérten kicsi, de számomra jelentős felajánlásommal akarok csatla­­­koz­ni: ünnepélyesen megígérem, hogy tanulmányi átlagomat a félévi összefoglalókra legalább 4-re emelem és ígére­temet minden körülmények között becsülettel betartom jó munkát és sok sikert kívánok felajánlásaitok teljesí­téséhez, illetve túlteljesítéséhez. Kovács László, szakérettségis hallgató, Sopron Harcolunk a rossz tanulás ellen Előttünk mindig ez lebeg: „Van hazánk — van mit megvédenünk.” Ha jó eredményt érünk el, arra gondolunk , segítjük hazánkat, ha elmaradunk, restelkedünk, s igyek­szünk feltörni. A mi legfontosabb munkánk a tanulás, állan­dóan harcot vívunk a jó eredményért. Egyre szaporodnak az ötös feleletek. Az elmúlt héten 27, az azelőtti héten 84 ötös feleletet szereztünk. (Ideszámítottuk a bányaméréstan dől­­­gozatot is, amelyet az osztály 95 százaléka ötösre írt.) Szép eredmény ez, örültünk is neki. A kitűnő tanulók jártak az élen, köztük Tompos János, Petr­es Katalin, Varga Mihály, Simon Ilona, Bence Magdolna, Sági Anna, Kopácsi László. Nem kitűnő tanulók, de ide sorolhatjuk Horváth Lajost, Szili Józsefet, Csizmeg Istvánt is, akik eredményesen segítették az osztály munkáját. De nem lenne helyes, ha csak a dolog egyik oldalát néznénk. Van Hibánk is elég. A szépszámú ötös fellelet mel­lett elég sok egyes felelet is volt. A múlt héten 4, előtte 7. Ez pedig még mindig sok. Az egyes „szerzésben" élenjárnak: Zsupán József, Peresztegi Erzsébet, Kőfalvi Csaba. Ezek az elvtársak az évben már többször egyesre feleltek. A dolog­­érdekessége az, hogy ők ötösre is feleltek többször, főleg az utóbbi időben, ami­­ javulásra mutat. Azon leszünk, hogy segítségünkkel megszilárdítsuk előrehaladásukat. Hogy osztályunk tanulmányi szintje emelkedjen a gyengébbekkel rendszeresen foglalkozunk. Igénybe vesszük a tanárok segítségét is. A tanár elvtársak megszervezik a kor­repetálásokat. A jó előmenetelő elvtársak továbbképzését a már megindult szakköri munka segíti elő. Székely János: OKT-táryzttkár, Nagykanizsa, geológiai technikum —----------------------------------------­ Hozzászólás a „Felelőtlen házasságí”-hoz A Szabad Ifjúság 1952 no­vember 2-i számában meg­jelent F. E. elvtársnő levele, amelyben a „Felelőtlen házas­ság”-hoz szólt hozzá. Én ezút­tal­ F. E. elvtársnő leveléről írom meg véleményemet.­­Feltétlenül helyes az, hogy egyre szépülő hazánk építésé­hez a munkájával járul hoz­zá. De azon csodálkozom, hogy az elvtársnő a mi vilá­gunkban ily módon vélekedik a családi életről. Országunk­nak szüksége van minden dol­gozóra, hiszen munkaerő­hiánnyal küzdünk. De ezt a kérdést meg lehet oldani. Az elvtársnőnek szerintem feltét­lenül oda kellett volna helyez­tetnie magát, ahol a férje dolgozik, nem hét-nyolc kilo­méter távolságra, hanem ugyanabba a városba, ahon­nan ha hazamegy, van ideje otthonát rendben tartani, házastársát meleg étellel várni. Cikkéből nem az látszik, mintha férje pesszimista len­ne, inkább arról lehet szó, hogy a férjének van igaza. Nem tudom elképzelni, hogy az elvtársnő komolyan szereti a férjét, mert ha így lenne, azízor képtelen lenne arra, hogy heteken, hónapokon ke­­resztül ne törődjék vele. Helytelen az, hogy elvál­nak. Az elvtársnőnek kell megváltoznia, hiszen érthető, ha egy férfi megnősül, elvár­ja feleségétől, hogy elvégezze a háztartási munkát is, persze a napi munka után s úgy, hogy ezt ketten, a férjjel közösen végzik. Teljesen ért­hetetlen nekem az a kijelen­tése, hogy még mindig szereti a férjét. Elvtársnő, ez lehetet­lenség, ha­ ön ezt valóban érezné, akkor nem hiszem, hogy elválna férjétől ilyen okok miatt. Fejlődnie nem­csak Budapesten lehet, hanem minden városban, falun is. Szerintem nem sérti a női egyenjogúságot férjének az a kijelentése, hogy „nekem olyan asszony kell, aki meleg étellel, tiszta lakással vár, amikor hazamegyek”. Ez jo­gos követelés. Nem hiszem, hogy férje ellenezte volna az ön­­ munkáját, ha vele egy városban dolgozna. Végül nem hiszem el azt, hogy ön a férje mellett, aki — mint írja — politikailag magasan fej­lett, nem fejlődhetik. Ha va­laki öntudatos, jó kommu­nista, akkor nem gátolja fele­sége fejlődését. Végezetül csak annyit: szerintem válá­suk nem helyes. Bittmann Margit gépíró, Veszprémi Faárugyér. Smafifty. „SZÁRNYRA KÉL TRÉFA, DAL...“ Lelkes készülődés a Vörös Csillag Traktorgyárban a művészeti egy­füttesek II. országos versenyére „Zúg a szél, zúg a tenger, Szárnyra kél tréfa, dal.. Lzáll a vidám tengerészinduló dal­lama a csillagos őszi estén, s Kispest csendes utcáin messze elhallatszik: a Vörös Csillag Traktorgyár színjátszó­csoportja a művészeti együttesek II. országos versenyére készül. A próba napjain benépesül a kultúrotthon — senki sem akar kimaradni. Érthető a lelkesedés: végre teljesült a traktor­gyáriak régi vágya — nagyszabású előadásra nyílt lehetőség. A Népművé­szeti Intézet megbízásából a kultúr­­verseny során a „Gazdag feleség” című szovjet operett ősbemutatójára készülnek. A próbák simán, zökkenő nélkül folynak, senki nem hiányzik — úgy látszik, mintha semmi nehézség nem merült volna fel. Pedig voltak nehéz­ségek ... Amikor az együttes megtudta a kultúrverseny kapcsán nyílott operett­bemutató lehetőségét, nyomban munká­hoz látott. Nagyszabású aktívaérte­­kezletet hívtak össze, ahol részletesen megbeszélték a feladatokat. Kérték a pártbizottság segítségét, amely habo­zás nélkül az ügy oldalára állott. — Rendben lett volna minden — mondja Marcali Pál elvtárs, a szín­játszócsoport vezetője, — el lehetett volna kezdeni a munkát. Ekkor azon­ban közbejött egy leküzdhetetlennek látszó nehézség: a váltóműszak. — Bebizonyosodott azonban — folytatta Marcali Pál —, hogy jóaka­rattal ez a nehézség nem­ is olyan le­küzdhetetlen. A művezetőkkel és a váltóműszak dolgozóival történt meg­beszélés után kiderült: nincs semmi akadálya annak, hogy a próba nap­jain a délutáni műszakban dolgozók cseréljenek a délelőttösökkel. Így, ez a probléma egycsapásra megoldódott. A próbák megkezdődtek. Amig Marcali elvtárssal beszélge­tünk, hátunk mögött csendesen szi­pogva húzódik a sarokba Sajtos Ilonka ifjúmunkás. Valahogy nem illik tele ebbe a lelkes társaságba a szipogó kislány. Odamegyek hozzá s megkér­dem: — Mi bánt elvtársnő? Lesüti a szemét, látszik, hogy nehe­zére esik a válaszolás. Aztán mégis­csak kiböki: — Én is szerettem volna játszani a darabban, de nem kaptam szerepet. Kiderül, hogy Ilonka vidéken lakik s ha ebben a darabban is szerepelne, akkor a próbák napján csak késő éj­szaka, vagy egyáltalán nem tudna hazamenni. Ezért aztán egy másik — ugyancsak bemutatásra kerülő — egy­­felvonásosban fog fellépni. De ez neki nem elég, úgy érzi, többet tudna adni. Ő is szívügyének érzi a kultúr­­versenyt. A sikerek alapja ez a lelkesedés, amely nemcsak Sajtos Ilonkában van meg. — Persze, vannak még hibák — mondja Égő Gabriella, a darab egyik fiatal szereplője. — Gyakran elő­fordul, hogy az elvtársak elkésnek a próbákról. Van rá eset, hogy nem is a saját hibájukból, mert — sajnos — akadnak nálunk is olyan üzemrészek, ahol a vezetők még nem ismerték fel -e a kultúrmunka igazi jelentőségét és a próbák ideje alatt más munkával fog­lalják le a szereplőket. Pedig a pró­bákat úgy szerveztük meg, hogy soha nem jelentenek kiesést a termelőmun­kában. Szerencsére, az ilyenek már kevesen vannak. Az ifjúság döntő szerepet játszik a traktorgyár kultúrbrigádjában. Az ope­rett mindkét főszerepét DISZ-tag — a tizenhatéves Virág­ Ilonka és a tizen­­nyolc éves Lobai Attila — alakítja. Az egyik legnagyobb jelenetet — a ten­gerészjelenetet — csaknem kizárólag ipari tanulók játsszák, ők, és a darab többi fiatal szereplői élenjárnak szor­galomban, igyekezetben és fegyelem­ben. S amíg a színpadon folyik a próba, a szomszédos teremben öt-hatéves kislányok — az üzem dolgozóinak gyermekei — Sallai Zoltánné tánc­művésznő vezetésével balettet tanul­nak. Felnőttek,­­gyermekek — mindenki táncol, dalol, alakít. Szemünk előtt valósul meg a tengerészinduló vidám, lelkesítő sora: „Szárnyra kél tréfa, dal...” A lelkes készülődés, az élénk, jól­­megszervezett kultúrmunka arra mutat, hogy a Vörös Csillag Traktorgyár nemcsak a most készülő kultúrverse­­nyen fogja kiválóan megállni a helyét, hanem ezután is ad majd hazánknak olyan jövendő fiatal művészeket, mint Virág Gyula, aki jelenleg a Színművé­szeti Főiskola hallgatója, vagy Ambrus Pál, az Állami Zenei Gimnázium ta­nulója. Ők is a traktorgyár színpadán kezdték. Gurszky István Egy székesfehérvári ejtőernyős körben Vasárnap koradélután. A székesfehérvári SZHSZ egyik tornatermében Kovács János húsz éves gépkezelő ifjúmunkás meséli: — Harminc kilométerről jöt­téig. Birjan messze dolgomig .a melyem­léknél. A­­ -wbriteket wm rom, mert ma is edzőnk — mondja. — Egyébként így tör­ténik ez minden vasárnap. De nemcsak itt, odahaza, a szo­bámban is naponta tornázom .. Egyszer már ugrottam repülő­gépből. Felejthetetlen volt. Bár minden másnap ugorhatnék. . Beszélne tovább, de jönnek társai. László Gyula 19 éves marós, 130—140 százalékot tel­jesít munkahelyén. Pesti György 18 éves géplakatos­a négyéves volt, amikor édesapja meghalt, özvegy édesanyjával sokat nyo­morogtak felszabadulás előtt. Ma azonban édesanyja az MTH- otthon dolgozója, György pedig nemsokára repülőtiszti iskolára megy. Zsigmond László 17 éves köszörűs. Mind a hárman két­szer ugrottak már. — Hetenként kétszer van tor­natermi edzés — tájékoztat Izsó elvtárs, az SZHSZ megyei titkára —, de nincs olyan nap hogy ezek a fiatalok ne jönné­nek be gyakorolni Most három ipari tanulóiért­ jelenik meg az ajtóban: G­ylo Hona, Király Mária és Mojzer Apollónia. Amikor meghallják, miről folyik a szó, az egyik lány közbeszól: — 4­? Un* már , ugrott egy­szer — Az nem sikerült jól­­— komolyodik el a különben vidámtekintetű Godó Ilona. Kiderül a beszélgetés során az is, hogy szenvedélyesen szereli az ejtőernyős ugrást. Szüleit sem kérdezte meg, hozzájárulnak-e? Amikor édes­apja megtudta, jogos szidást kapott, de nem az ugrás, hanem a hamisítás miatt. „Miért ne lehetnél ejtőernyős? — mondta az­ apa. — Bár én is fiatal len­nék még!" Közben már átöltöztek az ifjak. Kezdődik az edzés. Rövid, erőteljes nekifutás, ráugranak a rágós dobbantóra, magasra lendülnek s a keresztbe állítod tornaasztalt merész ívben repülik át. Lenn, a szőnyegen még egy bukfenc s már kész is a gyakorr­lat. Leírni egyszerű, végrehaj­tani annál nehezebb. Mennyi kitartó edzés kell ahhoz, hogy László Gyula az asztal hosszá­ban is meg tudja csinálni a tigrisbukfencet. Vagy hogy Zsigmond László úgy pattanjon, akár a gumilabda. — Tavaly decemberben még, amikor az ejtőernyős szakosz­tályba léptem, az egyszerű buk­fencet is nehezen tudtam — mondja László Gyula. — Gya­koroltam­, s ma m­ár. . . Ma már egy pillanatig úgy úszik a levegőben, dobbantás után, mint a léghajó, aztán száltól csinál, lába szinte föl­det sem ér és máris ruganyo­san felszökken. Bármelyik tor­­nászbemutatónak díszére válnék a mutatvány. De van ennek a tornaterem­nek más „megcsodálni” valója is. A három Györkös pajtás. A három együttvéve mindössze 29 éves. A 12 éves Jóska azonban már másfél méter magas asz­talt át­ tigrisbukfencet, a 21 éves Pista félkezes szállót csi­nál, a 7 esztendős Bandika pe­dig fölugorva az asztalra, sza­bályos bukfencet hajt végre. — Élénkek, mint az ördögök — nevet rájuk Izsó elvtárs. Erősödnek, izmosodnak fia­taljaink, így válnak hazánk, bé­kénk harcedzett védőivé. T. I. Készülődés a téli sportidényre A Bp. Bástya sportolói már megkezdték a fe­készülést a téli sportidényre. A Harangvölgyben rendszeresen részt vesznek, száraz síedzésen, gyakorolják a helyes mozdulatokat. Harangi edző Sajgót a helyes test- és kartartásra oktatja 1052 novem­ber 8. Csütörtökön érkezik Budapestre a bécsi Vienna A november 7-én Budapes­ten vendégszereplő bécsi Vienna labdarúgócsapata csütörtökön reggel társasgépkocsin indul el Bécsből , előreláthatólag a ko­ra délutáni órákban érkezik Bu­dapestre. Az osztrákok 14 játé­kossal jönnek a magyar fővá­rosba, de Hahmann edző már összeállította azt az együttest, amely a Bp. Honvéd ellen pén­teken pályára lép. A csapat a következő: Schmid — Röckl, Kiei­­bel, Vendelka — Koller, Unge­her — Menasse, Walzhofer, dr. Epp, Sücl, Nickerl. Tartalék: Engelmayer, Walter és Strit­­tich. A november 12-i bécsi vissza­vágó mérkőzés iránt nagy ér­deklődés nyilvánul meg az osztrák fővárosban. A találko­zót a Wacker-stadionban játsszák le. A Vienna játékrendszere igen érdekes. Az egyik fedezet egé­szen hátrahúzódik s a két hát­véd mögött, közvetlenül a kapu előterében tartózkodik s igyek­szik tisztázni a veszélyes hely­zeteket. A csatárok általában egyvonalban helyezkednek el és a védekezésből is kiveszik ré­szüket. Kijelölték a Budapesten szereplő csehszlovák birkózó- és súlyemelőválogatott tagjait A legjobb csehszlovák súly­emelők és birkózók már közel egy hete Prágában, a Tirs-ház­­ban lévő edzőtáborban készül­nek fel a budapesti nagy erő­próbára. A birkózók edzését Frantisek Csapek, a súlyemelő­ket pedig Josef Hantych edző irányítja. Prágában már kijelölték a Budapesten vendégszereplő csehszlovák kötöttfogású birkózó válogatottat, amelyben a követ­kezők versenyzők kaptak helyet: Zeman, Odehnal, Krupicska, Ata­­naszov, Sekal, Petr, Sarm­an és Ruzicska­. A csehszlovák súlyemelő vá­logatott előreláthatólag ebben az összeállításban méri össze erejét a magyar versenyzőkkel: Sajti, Vavricska, Belza, Pse­­nxska, Hantych, Belohoubek, Beosvar. A csehszlovák súlyemelők és birkózók csütörtökön reggel utaznak el Prágából és este érkeznek meg a­ magyar fő­városba. A kedd esti válogató verseny eredményei alapján véglegesen kialakult a magyar súlyemelő válogatott együttes is. Az összeállítás: Légsúly: Porubszki Ernő. Pehelysúly: B. Nagy Bálint. Könnyűsúly: Ambrózy Jenő. Váltósúly: Varga Gyulai. Középsúly: Horváth Károly. Félnehézsúly: Buronyi László. Nehézsúly: Tóth György. ■o---------------------­ Nagy érdeklődés a Bikova-lángos-játszma iránt Moszkvából jelenti a TASZSZ, hogy a nemzetközi női sakk­­verseny 9. fordulójában a leg­nagyobb érdeklődést Bikova­­Szovjetunió és a magyar Lángos Józsa közötti játszma keltette. Mindkét versenyző érdekes, nagyszerű kombinációkat, és ki­váló játékot mutatott be mind a támadásban, mind a védekezés­ben. A játszma bonyolult hely­zetben maradt függőben, mégis döntetlen eredmény várható.

Next