Szabad Szó, 1982. október-december (39. évfolyam, 11679-11757. szám)
1982-10-01 / 11679. szám
S SZABAD SZÓ AZ RKP TEMES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A MEGYE NÉPTANÁCSÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Vessünk idejében, magas agrotechnikai szinten! Teljében az őszi árpa vetése, küszöbön a búzavetés megkezdése megyénkben. Nem kevesebb, feladat hárul ebben az időszakban a falvak dolgozóira, elsősorban a mezőgépészekre, mint az, hogy a szakemberek irányításával a kijelölt határidőre végezzenek a vetéssel, megteremtsék a jövő évi jó átlagtermés előfeltételeit. Győri magvetők között Az alábbiakban a győri téeszgazdák és mezőgépészek eredményeiről szólunk. Nincs könnyű dolguk idén őszön a szántással, tárcsázással, hengereléssel megbízott mezőgépészeknek. Mivelhogy ezen a környéken szinte három hónapja egy csepp eső sem esett, roppant nehéz és költséges jó magágyat készíteni. Mondja is Melania Voinea agrármérnök, a gyér farm vezetője: — Nehéz, de nem lehetetlen jó magágyat készíteni. Az őszi árpa termesztésére kijelölt területen a szántás után háromszor tárcsáztunk, kétszer hengereltük a talajt. Örömmel újságolhatom, hogy szeptember 28-án befejeztük az őszi árpa vetését. Lukács Ignát és Hamar József mezőgépészek megérdemlik a dicséretet. A vetési kampány első szakaszában jelesre vizsgáztak. Következik a szintén kitartást igénylő második szakasz, az őszi búza vetése. — Már érdemleges eredményről adhatunk számot — mondotta a farmvezető, aki reggeltől estig a mezőn tartózkodik, irányítja, szervezi a munkát és őrködik a minőségen. — Ma estig harminc hektárra növekedett a búzával bevetett terület. Az egyik táblán Lukács Ignát és Hamar József veti, meglehetősen morzsalékos talajba az őszi búzát. — Harminc éve dolgozom traktoron, szolgálom szülőfalum mezőgazdaságát. Volt jobb és rosszabb ősz. Az idei ősz a szokottnál nehezebb, de nem félünk a kemény munkától. A mi tapasztalataink is azt bizonyítják, hogy az októberi vetés a jó termés elérésének fontos előfeltétele — így Lukács Ignát. Versenyeznek egymással és a rohanó idővel a búzatermesztők. Gépeik erősebbek, mint a kőkemény réti agyagtalaj. Megállás nélkül dolgoznak a győriek, hogy határidőre végezhessenek az őszi búza vetésével. Gr. Kovács István mezőgépész, a vojteki állami mezőgazdasági vállalat 2-es számú farmján mindennap teljesíti árpavetési ütemtervét (Gyurcsik Miklós felvétele) Г Eredményes eszmecserék - Egy tudományos ülésszak margójára - Szeptember 7—11. között rendezték meg az ausztriai Mattersburgban (Burgenland), a Német munkásmozgalom és a német proletárköltészet története témájú szimpoziont, melyen osztrák, német, román és magyar történészek és írók is részt vettek. Az ötöd ízben megtartott történelmi tanácskozáson ugyanakkor politikusok, munkásmozgalmi harcosok is részt vettek. A veteránok vallomásai, a hozzászólók élénkítették a tudományos tanácskozást és az elhangzottakkal kapcsolatos tényeket megerősítették. A mattersburgi szimpozionon részvevő román küldöttség tagja volt Nikolaus Berwanger író és publicista, a Neue Banater Zeitung napilap főszerkesztője, Andreas A. Lillin író és irodalomtörténész, valamint e sorok írója. A tanácskozáson jelen volt — bár nem terjesztett elő tudományos dolgozatot — Walter Konschitzki, a Neuer Weg tudósítója, aki szintén aktív részvevője volt a vitáknak. A Nemzetközi Lenau Társaság védnöksége alatt zajlott e rangos tudományos rendezvény, ugyanakkor szervezői szerepet vállalt a stuttgarti (NSZK) Seliger Gemeinde szociáldemokrata szervezet is. Tudnunk kell azt, hogy Josef Seliger (1870—1920.) a csehszlovákiai Német Szociáldemokrata Munkáspárt első elnöke volt. Ennek a pártnak jelentős szerepe volt az antifasiszta mozgalomban, s az egykori párttagok közül többen tagjai a Seliger nevét viselő szervezetnek. A szervezet küldöttségét Adolf Hasenöhrl, a jelenlegi elnök vezette. A szimpozion részvevői között volt többek között az osztrák Sozialistische Freiheitskämpfer und Opfer des Faschismus (A szabadságért és a fasizmus áldozataiért harcoló szocialisták) szervezet. Anélkül, hogy az esemény minden fontos mozzanatát ismertetnénk, az alábbiakban utalunk, néhány jelentősebb vonatkozásra. El kell mondanunk azt is, hogy küldöttségünk szívélyes fogadtatásban részesült. Mattersburgban a társulat főtitkára, a rendezvény lelkes szervezője, dr Nikolaus Britz professzor fogadott bennünket. Britz volt a szimpozion legaktívabb részvevője. Már a szimpozion első napján előadást tartott Nikolaus Schmidt költészetéről, majd egy későbbi időpontban Josef Haydn életéről és művészetéről beszélt. Értékes tudományos közlést terjesztett elő Nikolaus Berwanger (Románia), Herbert Exenberger (Ausztria), Friedrich Kürbisch (Ausztria), Andreas A. Lillin (Románia), dr. Simon V. Péter (Magyarország), Adam Stupp (NSZK), dr. Szabó János (Magyarország). E sorok írója a két világháború közötti romániai német nyelvű szociáldemokrata sajtóról tartott előadást. A felolvasásokat termékeny vita követte. A tanácskozás lebonyolításában és a vitában jelentős szerepet vállalt dr. Mád János (Budapest) egyetemi tanár, valamint Adolf Hasenöhrl, dr. Nikolaus Britz és sok más neves kutató. Ott-tartózkodásunk alatt egész sor értékes kiadvány tanulmányozását tették lehetővé a szervezők. Azzal az érzéssel búcsúztunk Mattersburgtól, e szép kis osztrák várostól, hogy újabb ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagon térünk haza. Dr. Marin William egyetemi professzor • A szeptemberi nehéz vizsga után októberben \ is igény, követelmény a mezei munkában való cse- k islekvő részvétel, az ütemterv maradéktalan teljesítése ^ ! • A sok tennivaló közül elsődleges fontosságú most . az őszi árpa vetésének a befejezése és a búzavetés megkezdése • A szakemberek tartózkodjanak ál- ' álandóan a mezőn, a szántással, tárcsázással, henge- ' ' veléssel megbízott mezőgépészek között, ellenőrizzék is a vetőgépeket, a munka minőségét, az agrotechnikai előírások szigorú betartását . Elsősorban azokon a tőtáblákon indokolt sietni a kapásnövények betakart- і fásával, ahová búzát kell hogy vessenek a mezőgé , і pészek • Tiszta és csávázott vetőmagot a gondosan előkészített talajba! A fejlesztésre minden helység igényt tart Újmosnicai eredmények és elvárások Habár más községekhez viszonyítva Újmosnicán nem beszélhetünk látványos helységfejlesztési eredményekről, a korszerűsödés, a fejlődés nyomai itt is fellelhetők. Ezelőtt nyolc-tíz évvel kikövezték a templom tér körüli utakat , ezzel, az időjárástól függetlenül, megközelíthetővé tették az iskolát, az óvodát és a szövetkezetet. Közben járdákat építettek a községközpontban és a hozzá tartozó helységekben. Ómosnicán és Albinán a faluközpontba vezető korszerű utat létesítettek. Idén újabb 300 tonna zúzott követ kapott a község, hogy megjavítsák az állattenyésztő telepekre vezető utakat, s így biztosítsák a téli szállítások zavartalanságát. Ezt mindenekelőtt Ómosnicán és Medvesen, Albinán hat átjáró hidat építettek, itt az utak már rendben vannak, nem akadályozza többé térdig érő sár a traktorok közlekedését, a takarmányszállítást. Az elmúlt években, néptanácsi költségvetésből és a lakosok hozzájárulásával, a községhez tartozó mindhárom faluban új kultúrotthont építettek. Ezenkívül számos kisebb fejlesztési munka elvégzésére került sor. A fenti néhány létesítmény is bizonyítja, hogy más községektől eltérően Újmosnicán szó sem volt a hozzá tartozó falvak elhanyagolásáról — valamelyes kivételt csupán Medves képez —, sőt, úgy tűnik ez esetben, hogy a községközponttal bánnak mostohábban. Főleg az utóbbi években. A honpolgárok például azt nehezményezik, hogy Újmosnicán nem folytatták az útkorszerűsítést, habár ezt már az előző néptanácsi választásokkor is kérték. A pénz összejött a lakosok befizetéseiből, de nincs aki elindítsa az akciót. Pedig a főutcával párhuzamos út itt is rászolgált már a korszerűsítésre, a kövezésre. Ezenkívül gondolni kellene a községközpont kultúrotthonára is, amelyre már meglehetősen sokat költöttek, de ma mégis szinte használhatatlan — a helyiségek nem megfelelőek, hull a vakolat, a mellékhelyiségek nem használhatóak stb. Még az a szerencse, hogy ott az iskola, amely helyet ad a téli tanfolyamoknak, politikai oktatásnak, s egyéb rendezvényeknek. A kultúrtevékenységnek azonban alig-alig van tere a községközpontban. Néha a községi néptanács helységgazdálkodási tevékenységében is rövidzárlat áll be. Mint például a tanévkezdés előtti hetekben, hónapokban, amikor a medvesi iskola szinte használhatatlan állapotba került, de a néptanács nyugodtan várta az oktatás megkezdését. A megyei pártbizottság titkára kellett a helyszínre menjen, megindítsa a munkálatokat, hogy jól-rosszul megkezdhessék a tanítást, a helyi mesterek elvégezzék a tetőjavítást, az ajtók és ablakok cseréjét stb. Úgy véljük, célszerű lenne jobban megszívlelni a honpolgárok kéréseit, javaslatait Újmosnicán — mind a néptanácsi tevékenység, mind pedig a helységfejlesztés kapcsán. Sok a nyitott probléma, s a közelgő néptanácsi választásokat megelőző találkozók során igen kellemetlen helyzetbe kerülnek a tisztségviselők és a képviselők, mert egy mandátum ideje nemmit elég a honpolgári javaslatok megvalósítására. (S )-1 A másodlagos anyagok újrafelhasználásáért A temesvári Kalapgyár dolgozói évek óta számottevő eredményeket érnek el, divatos, változatos, termékeikkel ellátják a hazai piacot és kiviteli feladataikat is teljesítik. A vállalat pártbizottsága elvárja a tagságtól, hogy komolyan, felelősségtudattal dolgozzék. Időszakonként elemzi a főbb termelési kérdéseket, intézkedéseinek életbe léptetésével kézzelfoghatóan segíti a műszaki vezetőséget s a dolgozók tanácsát. A termelési tevékenység folytán ebben a vállalatban is számos, javarészt újrahasznosítható anyag marad. Ezeket főként az utóbbi években, amikor az anyagtakarékosság szükségessége jobban tudatosodott, minél magasabb fokon igyekeznek hasznosítani. A pártbizottság és a munkahelyeken tevékenykedő alapszervezetek folyamatosan felhívják a kommunisták figyelmét a gazdaságos termelésre, a megtakarítások fontosságára. Az ifjúsági szervezet és a szakszervezeti csoportok is támogatják, ösztönzik az anyagok újrahasznosításáért indított akciót. A többi között erre is felhívják a figyelmet a részlegeken kifüggesztett jelmondatok, felhívások, s a faliújság egyes cikkei szintén kiemelik ennek az akciónak a jelentőségét, népszerűsítik az e téren alkalmazott jó módszereket. A dolgozók körében folytatott politikai meggyőző tevékenység lényegében arra irányul, hogy megértesse: a textiliparban — ahol egyes anyagok behozatalból származnak — elsődleges feladat az anyagfogyasztás csökkentése, s az újrahasználható anyagok magas fokú értékesítése. Idén például elérték azt, hogy a maradékok és a másodlagos anyagok negyven százalékát a vállalatban újrafeldolgozzák. Az idén, hét hónapra számítva a kalaptompnál, a svájcisapkánál és más termékeknél több mint 260 ezer lejt takarítottak meg az anyagok újraértékesítésével. A A műszőrme termékek után maradó anyagból díszpárnákat, gépkocsiülésborítót, mellényeket készítettek. A pártszervezet és a műszaki vezetőség jelenleg arra összpontosít, hogy tovább csökkentsék a nyersanyagfogyasztást és — lehetőleg a vállalaton belül — ésszerűbben hasznosítsák a másodlagos anyagokat. Sinka László XXXIX. évfolyam, 11 679. szám, PÉNTEK, 1982. október 1. 4 oldal, ára 50 báni Egy amerikai házaspár, Jay és Arline Boganszky, akik túlélték a nemrégiben Malagán történt repülőgépszerencsétlenséget, egyymillió dolláros kártérítést követelnek azzal a megindoklással, hogy életük veszélyben forgott . A hamburgi (NSZK) rendőrség letartóztatást végzést adott ki a hetvenegy éves Margarete Schumacher ellen. Az a vád ellene, hogy kiválaszt az utcán egy jól öltözött férfit, a közelében elájul és megvárja, amíg felsegítik. A nő beszédbe elegyedik kiszemeltjével, elpanaszolja egyedüllétét, majd teára hívja meg lakására A kapuban az idős nő csábítóvá alakul át, s mire a férfi általában otthagyja a hölgyet, addigra megszabadul a pénztárcájától is. • Madridban megtartották a XV. származás- és címertani nemzetközi kongresszust. A 31 résztvevő ország között volt Románia is, amelynek küldöttségét Dan Berindei, a Nicolae Iorga Történeti Intézet mellett működő címer-, származás- és pecséttani bizottság elnöke vezette. 0 Ivan Dojcsev bolgár földműves kertjében 1,9 kilogramm súlyú paradicsom termett. Ebből a mennyiségből 16 személy számára lehet salátát készíteni. ф Tolbuhin bolgár városban szokatlan jégeső esett erős szél kíséretében. A város egyes utcáin a lehullott jégréteg vastagsága elérte a 3—4 centimétert. Érdekes, hogy a jégeső csak a városi területén esett.