Színházi Élet, 1919. május 25–31. (8. évfolyam, 21. szám)

1919-05-25 / 21. szám

5 SZÍNHÁZI ÉLET szép felfedezés és ez egyszer a javamra , mert lám, visszanézvén ijedt sietéssel el­telt múltamra, az látom, hogy éppen a felebbvalóimmal álltam örök harcban. Nekem, kedves barátom, csak egy eszem volt, az igazság, ezért pedig nem szeretik meg az embert. Mátyás királyunkat is csak halála után tudta népszerűvé tenni ! Nem tartozik a pályám dologi részéhez, mégis elmondtam fentebb, hogy az öreg asszonyokat én játsztam kezdő koromban, azért tettem, hogy elmondhassam a folytatását, amelyre tulajdonképpen magam is csak most esz­mélek, amikor íme egy kissé összegezem, hogy mit is csináltam az időmmel, — nem árt néha az ilyen kis vizsga, — mert ebből magam is megelégedéssel látom, hogy egy eléggé ritka jelenség történik velem, az, hogy ime, ötven múlva is játszom ugyanazokat a esztendő szere­peket, melyekkel já­szom Bánk bán kezdtem, mert ma is és Hamletben a két Gertri­d királyni­t, Volumniát Coriolánban, Margit királynét III­ik Richárdban, Er­zsébetet Essexben, Tóti Dorkát a Peleskei nótáriusban és még néhányat. Ilyen nem eshe­tk meg azokkal a szülésznőkkel, akik női vonzóerejükre­­ippelá­nak a színpadon, így kárpótol a sors, mely kérlelhetet­lenül következetes és mindent kiegyenlít. Kedves, keserves inas-éveim ! De szép emlékké váltatok ! Te rajongás, nélkülözés és szünetkn, kétféle munka boldog veret­ékével meg­szentelt tavasza pályámnak, szép voltál ! Hiszen nemhogy panaszkodtam volna, de szent meggyőződésem volt, hogy súlyos küzdelmeim veled járnak, hozzád tartoz­nak és azok segítenek célomhoz. Sőt, tulajdonképpen, dehogy gondoltam én célra — csak vetettem az aratás reménye nélkül. Csak ma eszmélek arra is, hogy akkor vetettem, de a magam gyönyörű­ségére. Minden szerep eljátszása egy-egy cél volt, mely boldog extázisba emelt. A szerep lelke gyönyörű érzés, megkét­szerezi, megsokszorozza az embert. Mintha több lélek költöznék belénk­­ — és kitá­gulna a világ. Minden eljátszott szerepem felröpített a föld fölé és minden uj szere­n­pem kiöltöztetése újra visszarántott annak szerepnek cselédjévé, mert ott már másokra szorultam, hideg, részvétlen mes­teremberekre, szabókra, vargákra, szücsfik és ötvösökre, fodrászokra és hímzőkre, akik azért nehezítették meg szörnyen a dolgomat, mert nem a megszokott sablont kértem tőlük, hanem képek szerint a törté­nelmi ruháimhoz való dolgokat. Mert itt Budapesten már nem a fantáziám után öltözködtem, itt már costume-tant tanul­tam és megh­oza­tam valamennyit és fut­kostam velük a rideg nézésű mesterekhez, akik mindent jobban akartak tudni mint én, sőt, jobban, mint a képek; mindent ACZÉL ILONA Nemzeti Szinház : Kapoleon (Popp .felv.)

Next