Heti Új Szó, 2008. október-december (12. évfolyam, 40-52. szám)
2008-10-03 / 40. szám
CD 2008. október 3., péntek West Fashion "nagyvásár" Nagy az érdeklődés a szerdán megnyílt könnyűipari vásáron bemutatott áruk iránt. Már az első napon mintegy 3,50)0 látogatója volt a vásárnak, ahol hazai termelők mellett, számos magyarországi, sőt bulgáriai cég is kínálja termékeit. Ennek megfelelően nagy az áruválaszték és az árak is alacsonyabbak, mint a kereskedelmi egységekben. A kiállítás október 5-ig, naponta 10-20 óra között látogatható a Circumvalutiumi negyedben, a Kauflanddal szemben felállított sátrakban. Akkor lenne igazán jó dolgunk, ha nem négyévenként, hanem negyedévenként tartanának országos választásokat. Akkor negyedévenként emelnék a nyugdíjakat, a tanári fizetéseket és így tovább. Ilyenkor választások küszöbén a kormány mindent megad, amit csak kérnek, aki meg nincs abban a helyzetben, hogy adjon, az fűt-fát ígérget. A tél közeledtével jelentős fűtéstámogatást ígérnek - vagy adnak is, ki tudja ebben az ajándéközönben - és nem is tudom, hogy nem jutott még egyetlen pártnak sem az eszébe, hogy az általános felmelegedésre való tekintettel, egyegy klímaberendezést ígérjenek minden családnak. Jövőre, mert az idei nyarat megúsztuk. A legtöbbet a baloldal ígérget, többszáz kilométernyi autósztrádát ígér, miután több, mint egy évtizedes kormányzása alatt képtelen volt egyetlen kilométernyit is megépíteni, nem is tudom hány tízezernyi lakást ígérget, miután több, mint egy évtizedes kormányzása alatt ennek egy századát is képtelen volt megépíteni, húszezer eurót azoknak, akik hazajönnek, miután több, mint egy évtizedes kormányzása alatt mindent megtett azért, hogy az embereknek elmenjen a kedve az itthonmaradástól. Most meg egyenesen azt ígérgeti, hogy a mennybe megyünk, persze nem egyedül, ha Koczka György nem az amerikaiakkal, miután az oroszokkal ez nem sikerült. A határ a csillagos ég... Nekem minden ígéretük közül ez utóbbi tetszik a legjobban. Az, hogy ha majd ők kerülnek ismét az ország élére, akkor küldenek egy embert az űrbe az amerikaiakkal. Mi, a többiek, meg majd ittmaradunk, ebben az űrben, amit ők teremtenek. Lassan, de biztosan, mindenkinek elmegy az esze. Nemcsak idehaza. Ahol egyelőre csak az emberre gondolnak. Európában már az állatokra is nagyon gondolnak, olyannyira, hogy az emberekről lassan-lassan meg is feledkeznek. Állatvédők például most azt találták ki, hogy a teheneket megkímélendő, anyatejből kellene a jövőben a fagylaltot készíteni. A tehéntejet valószínűleg csak a tejeskávéra használnák. Ilyen humánusak ezek az állatvédők - nem a teheneket, hanem az anyákat akarják megfejni. Egy francia bazilika meg világhírű divattervezőkkel terveztetne ruhakölteményeket a bazilikában levő Madonnának és a karjában tartott gyermeknek. Miközben a francia elnök - a recesszióra való tekintettel - megtiltja az állami tisztségviselőknek, hogy szmokingot meg estélyi ruhákat viseljenek a fogadásokon. Dehát Franciaországban már rég megtörtént a szekularizáció, egyház és állam különváltak egymástól, nem úgy, mint nálunk, ahol még a szocdemek is sűrűn hányják a keresztet és most éppen arra készülnek, hogy a humanitárius segélyeket az egyháznak osszák le, törődjék a jólétünkkel az egyház állampénzekből, mert a méregdrága egyházi szolgáltatásokból befolyó öszeget a saját jólétükre költik. Akadnia kellene egy pártnak, amely most már nemcsak az élőkre, hanem az elhalálozókra is gondoljon, valamiféle temetkezési segéllyel, mert maholnap fizetésből (netán nyugdíjból) élőhaló ember számára megfizethetlen lesz a jobblétre szenderülést követő ceremónia. Európában is vannak biztató jelek, hogy nemcsak az életünkre gondolnak. Miután óriási kampány folyik a dohányzás ellen, most a kaja ellen is elkezdenek kampányolni. Nemsokára megjelenik a tilos élelmiszerek listája, vagy talán már meg is jelent, nehogy túlsúlyosak legyünk, mérhetetlenül kövérek és ne férjünk bele a koporsóba, fából készítenek és csak idő kérdése, mikor jut eszébe valakinek a fák érdekében azzal kampányolni, hogy ezentúl temetkezzünk műanyag-koporsókba. Persze természetbarát műanyagból készült koporsókba, amelyek legaláb annyira ki legyenek téve az enyészetnek, mint minden ezen a világon. Kivéve az emberi ostobaságot. Az elpusztíthatatlan. A HATÁR A CSILLAGOS ÉG... V Tomie HETI ÚJ SZÓ Co COMMISITAS ALAPÍTVÁNY | HETI -Uj szó Regionális közéleti hetilap Megjelenik minden pénteken Temesváron (terjesztett Temes, Arad, Krassó-Szörény, Hunyad megyében). GRAUR JÁNOS (főszerkesztő), MAKKAI ZOLTÁN (gazdasági igazgató) Szerkesztő: MÉSZÁROS ILDIKÓ. Munkatárs: Dudás József (sport), Sipos Enikő (család-egyház), Joó Imre (hírek), Koczka György (jegyzet), Kiss Károly (mezőgazdaság), Kovách Éva (keresztrejtvény), dr. Lakatos Gábor (egészségügy), dr. Kiss András, dr. Udvardy László, Vicze Károly. Tördelőszerkesztő: Lázár Ildikó és Nemes Gabriella Tudósító: Király Zoltán (Lugos), Ujj János (Arad), dr. Hauer Erich és Schreiber István (Hunyad megye). Szerkesztőség és kiadóhivatal: 300024 Temesvár, az 1989-es Forradalom útja 8-as szám, tel: 0256/ 498209, tel./fax.: 0256/ 496708, mobil: 0723-567370, 0723-567371, e-mail: hetiujszo@yahoo.com. Honlapunk: www.hhrf.org/hetiujszo POSTAI KATALÓGUSSZÁM: 13122. Nyomatott a WEST TIPO INTERNATIONAL nyomdában. Tel.: 244007. ISSN 1223 - 7671