Új Tükör, 1987. július-szeptember (24. évfolyam, 27-39. szám)
1987-07-12 / 28. szám
■ Andzsin-szan fegyveréhez kapott és keményen a Nagyúr szemébe nézve, büszkén mondta: — Én szamuráj vagyok! Dermedten ültem a képernyő előtt, ahogy a filmbeli Nagyúr kísérői is dermedten figyelték a jelenetet. Nehezen oldódott a feszültség bennem és csak később gondoltam rá, milyen messze is van tőlünk, huszadik századi emberektől ez a keménység, rideg fegyelem, kimért mozgás, hideg udvariasság, ez a szamuráj romantika vagy álromantika. Az élet gyorsan megcáfolta helyesnek vélt elképzelésemet. Velencén a régi labdarúgópálya mellett autózva nem mindennapi látvány állíttatta meg velem a kocsimat. A látvány egyszerre volt érdekes és félelmetes is. A rosszul nyírt füvön három csoportban mintegy százötven férfi és nő, felnőtt és gyerek gyakorolta rendkívül fegyelmezetten a karate elemeit. Csak az edzők pattogóhangja vagy a gyakorlatokat kísérő kiáltás hallatszott. Az edzés végén Adámy Istvánnal, a kyokushinkai karate-szakbizottság vezetőhelyettesével, négydanos mesterrel beszélgettünk a karatéról. — A karatét nem ismerők számára ez a sportág legalább annyira idegen, mint a japán filmsorozat, a Sógun hőseinek kalandjai, viselkedése. Honnan származik ez a sport? — A karate japán eredetű. Sok szakága van, mint ahogy elnevezése is országonként változó. Koreában taek wondo, Kínában kung fu, Japánban karate a neve. Szülőhazájában sokféle iskola van, amelyek döntő része egy tőről fakad. A hagyományos karateirányzatok legnagyobbrészt csak jelzett találatokkal dolgoznak. A kyokushinkai stílusban a fizikai erő, az ütések, rúgások ereje és ezek tűrése dominál. — Szembetűnő volt az edzésen a hang nélküli vasfegyelem. Mai fiataljainkra mintha nem ez lenne általában a jellemző. Hogyan érik ezt el? — A miáltalunk művelt stílus harci művészet. Katonai rendszer, fegyelmével, belső hierarchiájával, egyenruhájával, ön is láthatta az egyforma öltözéket, amelyet csak az öv, mint egy rangjelzés, különböztet meg. Vannak tanuló- és mesterfokozatok. Azok a gyerekek, akik az iskolai órákon fegyelmezhetetlenek, itt másfél-két órán keresztül csöndben és nagy odaadással dolgoznak. Igaz hogy az iskolákkal ellentétben nálunk a fenyítés is létezik. A fájdalom nagy úr, hamar megérteti a helyes viselkedést. — A fájdalom mint nevelési eszköz? Mintha nem a legmodernebb pedagógiai módszer lenne. Nem túlzás ez napjainkban? — Természetesen nem, hiszen mi harcosokat nevelünk, akiknek a fájdalmat tűrni kell. Az a harcos, aki nem tűri a fájdalmat, hamar elveszíti a küzdelmet. — Számomra furcsa, hogy ön harcosok neveléséről beszél. Ezek szerint ha valaki elhatározza, hogy ő lesz a kocsma hőse, itt eszközt kap a tervéhez? — Szó sincs róla. Ez nem gyorstalpaló tanfolyam, ahol villámgyorsan megtanul verekedni. A gyakorlások során maga a gyakorló is átalakul. Minimálisan hat év kell, hogy valamit tudjon a karatéról. Ha azért kezd valaki karatézni, hogy megtanuljon verekedni és tisztességesen dolgozik, a végére elfelejti, miért jött hozzánk. A karatét úgy kell felfogni, mint egy nevelési rendszert. Hatalmas jellemfejlesztő hatása van, növeli a bátorságot, az akaratot. Nálunk a tisztelettel sincs baj, itt nem azért tisztelnek valakit, mert magasabb rangú, hanem mert tudják, azért magasabb rangú, mert többet tud. Itt nincs protekció. — Ütések, rúgások erejéről beszélt. Nem túlzottan veszélyes ez a sportág? — Egyáltalán nem. Igaz, a mi karaténk a legkeményebb, mégis a legkevesebb a sérülés, mert sportolóinkat erre felkészítjük. Három fő gyakorlási rendszerünk van, mellyel mintegy lépcsőzetesen, fokozatosan nehezedő feltételekkel neveljük sportolóinkat. A kihon az alaptechnikák rendszere, ellenfél és pár nélküli gyakorlás, a kata a formagyakorlatok rendszere, elképzelt ellenfél elleni küzdelem, míg a harmadik lépcső a kumite, a küzdőgyakorlatok rendszere, ez már élesben megy. Természetesen ezeken kívül sok erősítőgyakorlat és futás is edzésünkhöz tartozik. Versenyszabályaink bizonyos kompromisszumot tartalmaznak, mert a harctól eltérően a versenyzőt védjük. Tilos például fejre ütni. Igaz, rúgni szabad. A pályán néhány gyakorlatot hatalmas csatakiáltással egybekötve hajtottak végre. Mit mondjak, félelmetes volt. Mi a célja a kiáltásnak? — Kettős célja van. Az egyik az a lélektani hatás, amelyet az ellenfélre irányítunk, mintegy sokkoljuk, így könnyebb a támadást végrehajtani, miközben önmagunk bátorságát is erősítjük vele, a másik a technikával egybekötött légzés. — Igaz, hogy ebben az edzőtáborban éjszaka is tartanak edzést? — Igaz. Az éjszakai edzés riadóval kezdődik, néha többször is egy éjszaka, amelynek az állandó harckészségre nevelés a célja. Felfogásunk szerint csak valós körülmények között képezhetünk harcosokat. De mielőtt bárkinek is rossz érzése lenne velünk szemben, el kell mondanom, hogy ide önként jönnek a sportolók, fizetnek érte, szereplésüket maguk vásárolják. Létszámunk is mutatja, hogy azért ez nagyon vonzó a fiatalok számára, hiszen stílusunkban mintegy hatezer-ötszázan, a többi stílussal együtt összesen negyvenezren művelik a karatét. — A karate — világversenyeken elért magyar sikerekkel — maholnap igazi siker sportágunkká fejlődik. Milyenek a nemzetközi kapcsolataink? — Határozottan jók. Különösen szeretném kiemelni japán kapcsolatunkat. Most is két japán szakember tartózkodott nálunk. — Bemutatókat tartottak? — Nem. Tíz legnagyobb klubunkban három-négy napig közös edzéseken vettek részt. Gondolom, munkánk elismeréseként kaptuk azt a meghívást Masutatsu Oyama tízdanos mester, stílusalapító elnöktől, amelynek révén Furkó Kálmánnal járhattunk Japánban. A hatvanhárom éves mesterrel akkor megegyeztünk, hogy folyamatos csere keretében néhány japán mester jön hazánkba és mi is küldhetünk néhány tehetséges versenyzőt továbbképzésre. — Gondolom, tanítványai is szívesen figyelték a Sógun sorozatot a televízióban. Van-e valami közös az ön sportolói és a korabeli szamuráj harcosok között? — Bizonyára meglepő, de van. E harci művészet japán eredetű és hazájukban a karatekákat, karatézókat, ifjú szamurájoknak hívják. Úgy gondolom, joggal mondhatjuk, mi modern szamurájok vagyunk. Jól hangzik. MÁTÉ G. PÉTER MAI SZAMURÁJOK Közös edzések a japánokkal. Középen A kendo két mestere teljes harci díszben Adámy István Gyakorlás 34 □