Udvarhelyi Híradó, 1994. július-december (5. évfolyam, 53-103. szám)
1994-07-05 / 53. szám
TUDÓSÍTÁSOK Interpelláció az eltávolított feliratok ügyében Jeleztük már, hogy az útügyiek rendőri segédlettel, prefektusi rendeletre hivatkozva, eltávolították a Maros megyei falvak kétnyelvű tábláit. Borbély László képviselő, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke ebben az ügyben interpellált a képviselőházban. Kérte, hogy a kormány világosan foglaljon állást, mert a Külügyminisztériumnak az Európa Tanácshoz eljuttatott, a König- Jansson jelentésre készült Memorandumában tisztán kimondja: "A kétnyelvű feliratok felszerelése és fenntartása a helyi közigazgatás hatáskörébe tartozik. A román kormány nem hozott egyetlen intézkedést sem ezek eltávolítására." A prefektus kit képvisel? Tizenöt éves tolvaj Úgy tűnik, manapság a rablómesterségbe is jó hamar beletanulni. A magyaros Muntean Leon példája legalábbis ezt igazolja. Az alig 15 esztendős fiú még az év elején betört Ádám Károly lakásába, ahonnan 700 márkát, 630 ezer lejt és különböző javakat lopott el. Csak most lepleződött le. Ezek szerint: ügyesen dolgozott. A kiskorúak gyűjtőintézetében tovább képezheti magát a szakmában... Ismét lesz református kollégium? Egyelőre csak a csíráját "vetik el": az Erdélyi Református Egyházkerület az 1994/1995-ös tanévtől kezdődően egy humán jellegű IX. osztályt indít. A tanulók titkári teendők elvégzésére is képesítést szerezhetnek, beleértve a számítógépkezelést, a fordítást is. A beiratkozáshoz (június 27-én megkezdődött a Bernády tér 3. szám alatti esperesi hivatalban) a nyolc osztály elvégzését igazoló okmányon, a születési bizonyítványon kívül lelkészi ajánlás is szükséges. Áldozatok a gyalogosok Két nap alatt két súlyos (egyik halálos kimenetelű) közúti baleset történt. Téglás Gheorghe 2-MS-8694-es rendszámú gépkocsijával Marosvásárhelyen, a gyalogátjárón sodorta el Varga Melinda 21 éves asszisztensnőt, aki súlyosan megsebesült. Mezőgerebenesen Timiș Paul Ilie halálra gázolta az 55 éves Andrus Ioant.zár Díszoklevél a tanároknak Június utolsó napján városunk tanerőinek tevékenységét méltatta Dézsi Zoltán polgármester. A tanácsteremben átadták a megyei tanügyi osztály kitüntetéseit azoknak a tanerőknek, akik a kötelességüknél többet tettek városunk diákjaiért. Ezután a polgármester díszoklevelet nyújtott át tanerőknek (Berszán Zsófia — Fogarassy Mihály Általános Iskola, Csavar Mária — Fogarassy Mihály Általános Iskola, Dezső Emilia — Román Elméleti Líceum) és egyházi személyeknek (Hajdó István katolikus főesperes, Biró Sándor református lelkész), akik kiemelkedő tevékenységet fejtettek ki az oktatás, vezetés terén, egybefonva világi és egyházi nevelést. "Ugyanazokat a dalokat fújjuk" A Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikórusa (tavaly ünnepelték 100 éves "születésnapját") Sárrétudvaron (Debrecen mellett) vendégeskedett a hétvégén. A sárrétudvari vegyeskórus fennállásának 120. évfordulójára hívta meg a gyergyóiakat. A kapcsolatot tavaly építették ki, amikor a magyarországi kórus Gyergyóba látogatott. Nemcsak a kórustagok, de családjaik is összebarátkoztak, így a 18 dalos (karvezető: Ambrus Éva) mellett 15 feleség, gyerek is Sárréten töltötte a hétvégét. A kórustalálkozón hét kórus lépett fel, gyönyörű teljesítményt nyújtottak: a bárándi női kórus, a debreceni református kollégium Cantus kamarakórusa, a püspökladányi vegyeskar. A búcsúban ketten tartott énekórán derült ki, hogy ugyanazokat a dalokat fújják a határon inneni és túli magyarok. Magyarországon a Hóvirág A gyergyószentmiklósi Hóvirág néptáncegyüttes jövő héten magyarországi testvérvárosaink vendége lesz. Kiskunmajsán, a budapesti V. kerületben, majd Siófokon mutatják be tudásukat. Siófokon július 7-9. között az Aranykagyló fesztivál (nemzetközi néptánc) meghívottjai. A fesztivál vendége városunk polgármestere és titkára is. Ruhacsomag helyett szolgáltatások A gyergyói segély- és jótékonysági szervezetek munkaközösséget alapítottak, a jobb segítségnyújtás érdekében. A sok rászoruló várja az adományokat, a legjobban rászorultak, a gyerekek pedig továbbra is éheznek. Ezt szeretnék megakadályozni az újonnan megalakult munkaközösség tagjai. Elsőrendű feladat egy ingyenkonyha felállítása lenne, azután ösztöndíjjal szeretnék támogatni az arra érdemes diákokat, illetve azokat, akik a létminimum alatt élnek. A Deutscher Hillafonds, Szent Miklós Társaság, Lórántffy Zsuzsanna Nőegylet, Szent Márton Alapítvány, Római Katolikus Plébánia, gyergyói Caritas, Csíkszeredai Caritas, Református Plébánia, Kolping Család, Mária Kongregáció, Tarisznyás Márton cserkészcsapat munkáját az Agro Caritas Transsilvania Alapítvány próbálja majd összehangolni. Közös nyilvántartást állítanak fel, kiszűrve így a "tolakodókat". A Szegények Konyháját és a Szegények Patikáját is létrehozzák. Csató KERÜL-E NEM MEGFELELŐ ÁRU A KERESKEDELEMBE? A csütörtöki tanácsülés fő témája az élelmiszertermelés és -kereskedés volt. Dr. Szabó József tanácsos arra figyelmeztetett, hogy egyes élelmiszeripari termékek — főleg hentesáruk — nem felelnek meg a receptekben előírt minőségnek, s ezt a helyi élelmiszerhigiéniai (állategészségügyi) laboratórium is igazolja, ennek ellenére mégis az üzletekbe kerül az áru. (Megjegyezzük, hogy itt nem romlott termékekről, hanem nem megfelelő minőségről van szó!) Ez a feltételezés (?), állítás (?) súlyos vádként hatott, ugyanis pénzügyi vetületei is vannak a dolognak. Ha a gyengébb minőségű (nem tartják be a receptben előírtakat) árut a jó minőségű értékében adják el, akkor ez azt jelenti, hogy kétszeresen becsapják a vásárlókat... Utánajárva a dolognak (a félreértések elkerülése végett) az állategészségügyi laboratóriumnál, kiderült, hogy a fenti FELTÉTELEZÉSEK, ÁLLÍTÁSOK ALAPTALANOK! Dr. Marosfői László állatorvos és dr. Dáné Sándor élelmiszerhigiéniai állatorvos elmondották, hogy a laboratóriumi ellenőrzés során SZIGORÚAN A TÖRVÉNY ÁLTAL ELŐÍRT SZABVÁNYOKHOZ TARTJÁK MAGUKAT! Tehát a fent említett figyelmeztetésnek nincsenek alapjai, mert elképzelhetetlen, hogy a laboratóriumi vizsgálatok után minőségileg nem megfelelő áru kerüljön az üzletekbe. A húsipari vállalat termékeit rendszeresen ellenőrzik, sőt a magántermelőknél is hetente tartanak vizsgálatokat. A fentiek alátámasztására dr. Dáné Sándor példát is mondott. A párizsi, virsli készítésének szabványreceptje a következő: 65 százalék elsőosztályú marhahús, 35 százalék keményszalonna. Ehhez jön 300-400 gramm fibriszol (összetartó anyag), só (2,5 kg/1000 kg paszta) és fűszer. Nos, a fenti összetételt mindig ellenőrzik, plusz-mínusz 2-2 százalékot meghaladó (hús, szalonna, víz) eltérések esetén a termékeket nem engedik forgalmazni. Dáné doktor azt is elmondotta, hogy a termékek minőségén mégis lehetne javítani, s ezt a fűszer adagolásával lehetne elérni, amit a szabvány (törvény) meg is enged*- Kész BŰNÜGYI KRÓNIKA Úgy tűnik, hogy a téli és kora tavaszi falopásokra mostanában derül fény. Rövid bűnügyi krónikánk majdnem mind ilyen eseteket említ: 188.000 lej értékben... ...vágott ki fenyőfákat a szentegyházi Márton András (szül. 1975. júl. 14.) februárban a helyi tanács területéről. Az erdőt ritkította... ...szintén a szentegyházi Lőrincz János is (szül. 1961. aug. 2.). A Kovászna megyéhez tartozó területről két nagy fenyőfát vágott ki még februárban, 186.000 lej értékben. Négy fenyőfát vágtak ki... ...ketten, Elekes Gellérd (szül. 1963. szept. 14.) és társa, a szintén szentegyházi Molnár Fülöp (szül. 1933. jún. 13.) március 30-án a Kovászna megyei erdőből, 530.000 lej értékben. Szintén szentegyházi... ...Konrád Dezső is (szül. 1944. okt. 22.), aki öt fenyőfát vágott ki június 12-én, 500.000 lej értékben. A forgalomba beíratlan... ...traktort vezetett május 9-én Orbán Lajos (szül. 1964. febr. 12.) székelyderzsi lakos. (Az adatokat Jére Ferenc helyettes rendőrkapitány szolgáltatta.) UDVARHELYI HÍRADÓ Valutaügyletek a Credit Banknál Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (BBRD) 58 millió dolláros hitelt hagyott jóvá májusban a romániai kisvállalkozók számára. Hitelkeretet nyitottak meg a Credit Bank és a Chemikal Bank közötti szerződés alapján; a letétbe helyezett összeg 200 millió német márka. A hitelt a mezőgazdaság, élelmiszeripar és a légiszállítás támogatására fordítják. Május 23-tól működik a Credit Bank székelyudvarhelyi kirendeltsége amerikai-román, magán és állami tőkével. Az ízlésesen berendezett, modern technikai felszerelésekkel ellátott bank igazgatói irodájában László Gábor igazgatótól arról érdeklődtem, hogy miként történik a lakosság, a magánvállalkozók és magántőkével működő cégek gyakorlati segítése. — A különböző pénzügyi műveleteken kívül a Credit Bank a magáncégeknek hiteleket folyósít, ha azok megfelelő fedezettel (ingó és ingatlanokkal) rendelkeznek. Nálunk gyors az ügyintézés, legkésőbb három nap alatt kézhez kapja az igényelt összeget az ügyfelünk. Június 22- től megkezdtük a valutafelvásárlási és eladási tevékenységet, amely a napi árfolyamokhoz igazodik. Bárki eladhat nekünk, vagy vásárolhat tőlünk valutát. Pénzletétet fogadunk el a lakosságtól lejben is, 100.000 lejtől korlátlan értékig, három, hat, kilenc vagy tizenkét hónapra és hosszabb lekötött időszakra, évi átlagos 155 százalékos kamatos kamattal. Egymillió lejre és azt meghaladó letett összegre havi 10 százalékos kamatot fizetünk, amelyet havonta is ki lehet venni. Valutalekötés esetében három, hat, kilenc és tizenkét hónapra minimum 1000 USA dollár vagy ennek megfelelő összegű más valuta esetében maximális kamatokat biztosítunk. A dollárra egy évre 6,5, német márkára 7,5 százalékot. A lakosság vagy cégek letétbe helyezett 1000 USA dollárnál kevesebb összegére — a letéti időszak függvényében —, a dollárra 3,5, a német márkára 5,5 százalékos a kifizetendő kamat. is* Fülöp D. Dénes Hibaigazítás A múlt csütörtöki számunkban megjelent Nyári táborozások című cikkben elírás történt. A táborozás költségvetését 1 millió lejjel segíti az egyházkerület. Az eredetileg kiszabott 10.000 tejes szülői hozzájárulást nem emelik. A táborozások időpontjai: I. csoport: július 1-10. segélyezettek II. csoport: július 10-19. 13-15 évesek III. csoport: július 19-28. 10-13 évesek IV. csoport: július 28. — aug. 6. 6-10 évesek V. csoport: augusztus 6-15. 10 éven felüliek Kádár Melinda 1994. július 5. I PCét ‘TC&téneK föld PcrtcuUc&otKfa! Idén Romániában (Ardeluta, Neamţ megye) ütik fel a Világ Környezetbarátainak Táborát, az Ökotópiát. Az Öko-(u)tópia az ideális ökológiai világ megteremtésének kísérlete, egy álomfalu, ahol három hétig (aug. 1-21.) megpróbálunk harmóniában élni a környezettel, azaz: megújuló energiaforrások szolgáltatják a civilizált élethez szükséges energiát (napenergiás zuhanyozók és világítás), nem hagyunk magunk után környezetidegen anyagokat (pl. vegyszappan helyett agyagszappant használunk stb.), különválogatjuk hulladékainkat, nem öljük le állattársainkat (vegetáriánus konyha), gitár, furulya és dob fog szólni kazettafonok helyett. Az Ökotópia egyben ökológiai nyári egyetem is, ahol a környezetbarátéletmód lehetőségeiről/ környezetkímélő technológiákról, környezetvédelmi problémákról, más kultúrákról és nemzetekről tanulhatunk, beszélgethetünk. A nagy eseményt egyesek azzal koronázzák meg, hogy kerékpáron gurulnak be e zöld paradicsomba. A táborba vezető nemzetközi biciklitúra romániai szakaszát a marosvásárhelyi Pro Biciclo- Urbo, a városi kerékpározást bátorító polgári társulat szervezi és vezeti. A mintegy negyven külföldi bringás a szatmári határnál érkezik az országba, s a következő sátorozó helyeket érintve "tekerődzik" mintegy 600 km-en át a táborba: Szatmár (júl. 24.) — 76 km — Kővárgara (júl. 25.) — 45 km — almásgalgói Sárkánykert (júl. 26.) — 88 km — Tarnica-tó (júl. 27. és 28.) — 75 km — (Kolozsvár) Tordai hasadék (júl. 29.) — 60 km — Mezőzáh (júl. 30.) — 43 km — Marosvásárhely (júl. 31.) — 60 km — Szováta — (aug. 1. és 2.) — 60 km — Gyergyószentmiklós (aug. 3.) — 25 km — Gyilkos-tó (aug. 4.) — 60 km — Ardeluta (Hurrá). A menetiram nem sportolókra szabott, hanem "néhabiciklizőkre". A romániai résztvevők száma 40-re korlátozott. Jelentkezési határidő: július 6. (tel: 065- 146148, Kiss Dénes). HAJTÁS VELÜNK, PAJTÁS! A polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztálya felhívja a gépkocsitulajdonosok figyelmét, hogy 1994. július 1-től a város területén a következő helyeken parkolási díjat kell fizetni: Kossuth utca, Márton Áron tér, Bethlen utca (a törvényszéktől a református parókiáig). A díjszabást a 21/1993-as Tanácshatározat értelmében fogják megállapítani. * * *Az udvarhelyi Vadász-Halász Egyesület július 14-én 14 órakor árverezésre bocsátja azokat a horgászfelszereléseket, amelyeket az ellenőrzések alkalmával koboztak el. Részvételi díj 1000 lej. Ezt az összeget az árverezés napján 12 óráig lehet kifizetni. * * *A Korunk 5-ös (májusi) száma megvásárolható szerkesztőségünkben munkanapokon 8-14 óra között. Témaköre: klasszikus és modern szemléletváltás a filozófiai és társadalomelméleti gondolkodásban. Az előző lapszámokat is meg lehet vásárolni szerkesztőségünkben (1,2,3,4), amíg a készlet tart! * * * Július 4-én nyílt meg Gyepesben a Homoródmente Művészetéért Alapítvány szervezésében a képzőművészeti tábor. A július 10-ig működő alkotótáborba erdélyi és anyaországi művészek jelezték részvételüket, eddig tizenötön. » * *A Székelyudvarhelyi Baptista Gyülekezet július 4. és 9. között Örömhír címmel zenés evangélizációt rendez: — délelőtt a város különböző pontjain, többek között a Márton Áron téren, a Bethlen negyedi parkban, a Sétatéren —délután 19 órától a Városháza dísztermében, külföldi igehirdetők előadásával egybekötve. Minden érdeklődőt szeretettel fogadnak. AKREPS Kft készletből forgalmaz friss zsákolt cementet és permeszet, kitűnő minőségű padlócsempét, valamint megrendelésre szállít gipszet, fehér cementet, padlót és falicsempét különböző méretben és változatos színekben. TELEPHELYÜNK, LEJTŐ U. 26. 52. TEL 214318. A ROMPRODEL Kft. ajánlatai: „ Bármilyen márkájú, nyugati típusú, új vagy használt — személygépkocsi — furgon — teher- vagy haszongépjármű előnyös lízing (haszonbérlet) lehetőségét kínáljuk Önnek. Ne költse a pénzét vásárlásra, lízingeljen! 2. Fuvarozás Előnyös feltételek mellett, 3,5 tonnás Mercedes furgonokkal vállalunk — izoterm (hűtő, -24 C-ig), illetve — normál körülmények között kül- és belföldi fuvarozást. Kedvezményes fuvardíjak! ÚJ GÉPKOCSIJAINKKAL A BIZTONSÁGOT ÉS GYORSASÁGOT SZAVATOLJUK. Érdeklődni: Romprodel Kft., Székelyudvarhely Győzelem u. 12. Tel 066-212620 ■ • 1 ■ ■ •.■ 2