Új Horizont, 1995 (23. évfolyam, 1-6. szám)
1995-07-01 / 4-5. szám
66 ÚJ HORIZONT Panci bácsi Adalékok a felsőörsi prépost életrajzához Nagy idők, nagy emberek! Kistarcsán, Budadélen, Recsken és más helyeken, ahol akkoriban a jobb társaság találkozott, felejthetetlen figurákkal hozott össze a történelem. Közülük is kimagaslik, mind szellemben, mind megjelenésben, Veszprém megye jeles fia, Just István felsőörsi prépost öles alakja. Elnézést kérek az olvasótól, hogy innen kezdve Panci bácsinak nevezem ezt a tiszteletre méltó egyházi személyt; ő maga is ragaszkodna ehhez. Történelmi családból származott mindkét ágon. Diákkorom egyik kedvenc könyve Panci nagybátyja, Justh Zsigmond naplója volt, aki Párizsban élt; francia regények hőseit példázták róla a tizenkilencedik században. Magyarországon is pezsgő intellektuális életet, irodalmi szalonokat akart létrehozni, de nem sikerült neki. Továbbá Panci édesanyja, Batthyány grófnő, a szabadságharc mártír miniszterelnökének leszármazottja volt. Jómagam a Batthyány Lajos tiszteletére emelt örökmécses melletti házban töltöttem ifjúkoromat, így természetesnek vettem, hogy eminens börtöntársamhoz szoros szellemi kapcsolatok fűznek. Abban az időben borbélyinasként működtem a Budadéli (és később a kistarcsai) internálótáborban. Thuránszky Zoltán főborbély egy reggel tanácsért fordult hozzám. (Nem borotválási, hajkopasztási vagy más szakmai, hanem protokollügyben.) — Hogy szólítsam a főprépostot? — kérdezte. — Tudod, azt a magas úriembert, aki reggelenként bejár az én késemmel borotválkozni. Rögtön rájöttem, kiről van szó. Bennünket akkor még a szürke rendőrök őriztek, és kisebb szabálysértések, kivételezések lehetségesnek bizonyultak. Bár az előírás szerint egyszerű internáltnak nem volt joga ilyenfajta késhez nyúlni, Zoli bátyánk minden reggel megengedte, hogy arisztokrata vendégünk egy kis kerek tükör előtt szőrtelenítse magát. —Úgy hallottam, Panci bácsinak szólítják egyesek. Thuránszky vörös bajsza dühösen remegett. — Sok neveletlen strici! — morogta. — Mit tudják ezek? Egy főprépostot nem hívnak bácsinak! A pápához hogy beszélnél? Jó reggelt, Pius bácsi? —Zoli bátyám—válaszoltam, habár fiatal korom és börtönlakó illetőségem miatt diplomáciai fogadásokon aránylag ritkán vettem részt —, egy katolikus papot mindig lehet tisztelendő úrnak szólítani. Legyen főtisztelendő! — Megvan ! — ugrott fel Zolkó. — Egymást hivatalosan bajtársnak szólíthatjuk. Főprépost bajtársnak nevezem ezentúl ! Nem tudom, a Vatikán ügyvivői hogy vélekedtek erről a megoldásról, de Panci bácsi békésen tűrte, csak a „fő”prépostság ellen tiltakozott időnként.Mint katona kezdte az első világháborúban és huszárszázadosi rangig vitte. Leszerelése után lett pap. Rendkívül művelt, szellemes ember volt, a lelkek gondozása mellett a kezeket sem hanyagolta el. Szeretett ugyanis bridzselni, így kerültünk barátságba, bár jegyezzük meg, nem minden kártyás felelt meg Panci szigorú igényeinek. Elmesélte például, hogy egyik rabtársunk, Kálmán, úgy intézi az osztást, hogy legalább az utolsó kártya, ami nekifut, ász legyen. Azt helyezi a csomag aljára.