Új írás, 1973. január-június (13. évfolyam, 1-6. szám)

1973-02-01 / 2. szám - Görgey Gábor: Lilla és a kísértetek (komédia két felvonásban, I. rész)

ből: ,,E levélben a Rákóczi-nóta helyett az uralkodót és a nádort magasztaló ,dicsénekeket" aján­lott. A megrettent Festetich szavai, valószínű, itt a bécsi titkosrendőrségnek szóltak, s menten felszólítja Csépány Istvánt,­­ne legyen terhére, hogy idejében holmi mendemondáknak útját jó­kor bevágja"... Festetichet csak az menti, hogy újonnan és keservesen alapított iskolájának­­széthányattatásától­ félt." Ebben a politikai légkörben, úgy hiszem, nem idegen test az én két minden lében kanál titkosrendőröm. Szólnom kell még a dalokról, melyekhez Stark Tibor írt mindenfajta affektált korabeliséget elvető, a jazz modern nyelven komponált zenét. Ezek­­ néhány dal kivételével, mint például a nyitó-hármas, a hadiszállító-dal részletei, vagy a rendőr-nóta - Csokonai versek. Komédiámban tehát Csokonai világával közvetlenül e dalokban találkozik a közönség. Ezek természetesen összenyirbált versek, hiszen szituációkhoz kellett alkalmaznom a szöveget. Helyenként két­­három vers különböző, összemontk­ozott szakaszaiból lett egy dal - ezt a módszert már A fátyol titkai­n­l kipróbáltam. Tudom, sokan megengedhetetlen szentségtörésnek vélik. Én azonban hiszem és vallom, hogy megfelelő költői gondossággal ez a művelet elvégezhető. És a közönség, habár irodalmi ragasztás­technika közvetítésével, klasszikus költői remekműveket hall dalszö­vegként a színpadról. A Lilla és a kísértetek­et nem évfordulóra írtam. De mivel Csokonai Vitéz Mihály 1773-ban született, tehát kerek 200 éve, s erről a kerek számról évforduló-centrikus közszellemünk ellenére még eddig nem sok szó esett - hadd tegyem le ezzel a tiszteletlenül áhítatos komédiával a magam szerény koszorúját a boldogtalan poéta emléke előtt. Támadi Miklós, méltóságos úr Lilla, a lánya Kardos Bálint, nyugvó hadnagy Perházi György, iskolamester Polók Lajos, hadiszállító Magyari Mihály, poéta SZEMÉLYEK: Dorottya, vagyonos aggszűz Rozi, Lilla szobalánya Stumpf, első titkosrendőr Nachtigall, második titkosrendőr Történik az 1790-es évek végén ELSŐ FELVONÁS Úriszoba Támadi Miklós kúriájában. Együtt üldögél Perházi, Kardos, Támadi. Pöfékelnek, isznak, mikor felmegy a függöny, énekelnek. TÁMADI: Forrong a század. Zavarosak az idők. PORHÁZI: Terjednek a lázak. Ismeretlen és sötét erők. KARDOS: Párizsból fuvallik. Szerencsére messze. A kellemetlen eszme. TÁMADJ. KARDOS: Ott a betegség góca. Csak nehogy a szél majd idehozza. HÁRMAN: Zavaros időkben Legjobb a csendes Magyar vidék. Hova semmi eszme Nem hatolt le még. Mert a világkiforgatásnál Kvaterkázva pipázgatni jobb, A délibábos pusztán Megállnak az évszázadok. A változatlanságban Nem tehet túl sem Kína, sem Sziám Az örök magyar provincián ! (Mindhárman felemelik poharukat, odave­rik az asztalhoz és .,Isten-Isten !" felkiáltás­sal nagyokat kortyolva isznak. Majd pi­páikat hosszadalmasan kiverik, megtöltik, fidibusszal meggyújtják. Ezalatt az asztal földig érő térítője cortinaszerűen felhúzó­dik: kidugja a fejét Stumpf és Nachtigall) NACHTIGALL: Mit szól hozzá? STUMPF: Szerintem... NACHTIGALL (rávágja): Szerintem is! STUMPF: Micsoda? NACHTIGALL: Nekem is az a véleményem, ami magának. STUMPF: Miről? NACHTIGALL: Arról, amit ezek itt énekeltek. STUMPF: Még nem mondtam semmit. NACHTIGALL: De gondolt. STUMPF: Gondolja, hogy már gondoltam? NACHTIGALL: Én ugyanazt gondolom. STUMPF: Akkor most már csak azt kellene eldönteni, hogy mit gondoltunk. NACHTIGALL: Úgy van. (Kisszünet) Nekünk ezt is jelentenünk kell Bécsbe?

Next