Új Magyar Szó, 2007. augusztus (3. évfolyam, 147-169. szám)
2007-08-01 / 147. szám
21 UMSZ AKTUÁLIS Röviden Magyarországra jön a nácivadász Kétnapos látogatásra érkezik Magyarországra a héten dr. Efraim Zuroff, az intézmény izraeli igazgatója, a náci, vadász akció vezetője - jelentette be a Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája. Az igazgató várhatóan találkozik majd többek között a Zsidó Hitközség vezetőivel, jogi és történész szakértőkkel, valamint az „Utolsó Esély” akció keretében tárgyalt két gyanúsított, dr. Képíró Sándor és Zentai Károly ügyében nyilatkozó szemtanúkkal is. Cseh diplomáciai siker Jirí Sedivy volt cseh védelmi miniszter Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár helyettese lesz, várhatóan szeptembertől - közölték tegnap Prágában. „Sedivy lesz az első cseh politikus, aiki ilyen magas tisztségben fog dolgozni az észak-atlanti szövetség felső vezetésében. Ez a politikus, s egyben a cseh diplomácia és az ország nagy elismerése” - erősítette meg a Cseh Televízió értesülését Zuzana Opletalová, a prágai külügyminisztérium szóvivője. A NATO változtat taktikáján A polgári áldozatok számának növekedése miatt a NATO egyre inkább arra kényszerül, hogy változtasson afganisztáni taktikáján - közölték tegnap német biztonsági szakértők. Szerintük a szövetséget mind jobban aggasztja a polgári áldozatok növekvő száma, s ezzel összefüggésben a tálib ellenállóknak az az új „taktikája”, amelynek jegyében a bukott rezsim fegyveres ellenállói szándékosan keverednek a lakossággal. Mindez arra kényszerítheti a NATO vezette nemzetközi biztonsági erőket (Isaf), hogy a jövőben szinte teljesen lemondjanak a légitámadásokról, vagy legalábbis az eddigieknél jóval kisebb bombákat alkalmazzanak. Tokió kérjen bocsánatot? A japán kormány tegnap sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az amerikai képviselőház előző nap határozatban követelte: Tokió kérjen hivatalosan bocsánatot a második világháborús kényszerprostituáltak miatt. „Visszataszító, ahogy a tokiói kormány igyekszik elferdíteni és letagadni a történelmet” - jelentette ki a pusztán jelképes erejű képviselőházi határozat elfogadásával kapcsolatban Tom Lantos, az alsóház külügyi bizottságának elnöke. A japán kormányszóvivő szerint viszont az a sajnálatos, hogy az amerikai törvényhozás alsóháza ilyen határozatot hozott. Észak-Korea együttműködik A phenjani hatóságok maradéktalan együttműködéséről számoltak be tegnap Pekingben a Nemzetközi Atomenergiaügynökség (NAÜ) azon ellenőrei, akik július közepén Észak-Koreába utaztak, 2002 óta elsőként a szervezettől. „Munkánkban teljes együttműködést tapasztaltunk a hatóságok részéről, és ennek köszönhetően elvégeztük, amit akartunk” - jelentette ki Adel Tolba, a küldöttség vezetője, miután megérkeztek a pekingi repülőtérre. Kiadtak egy „vörös khmer”-vezetőt Átadtak egy egykori „vörös khmer”-vezetőt a kambodzsai népirtással foglalkozó nemzetközi bíróságnak - közölték tegnap hivatalos phnompeni forrásból. Duch, valódi nevén Kang Kok Ieu az 1975-79 között uralkodó Pol Pot-rezsim idején a hírhedt phnompeni Tuol Sleng börtön igazgatója volt, ahol legalább 16 ezer embert öletett meg vagy kínoztatott halálra. A vád szerint alig néhányan vannak azok, akik túlélték a kínzókamrákat, és tanúskodni tudnak a szörnyűségekről. Véget ér a Lobogó Hadművelet MTI Több ezer katonát von ki a brit hadsereg Észak-Írországból, miután hosszú évtizedek után rendeződött a politikai helyzet. A katolikusok és protestánsok kiegyezésével átveheti az irányítást a helyi rendőrség az országban, és véget ér a Lobogó Hadművelet. Tegnap este véget ért a brit hadsereg történetének leghosszabb folyamatos akciója. A Lobogó Hadművelet 38 éve alatt mintegy 300 ezer főnyi katona és segédszemélyzet próbálta a békét helyreállítani Észak-Írországban. A brit csapatok erőteljes leépítése már 2005 óta zajlik. Több ezer katonát már átcsoportosítottak Afganisztánba és Irakba. A tervek szerint mindössze egy ötezer fős egységet hagynak hátra, mely nem vállal aktív szolgálatot, de a világ bármely pontjára átvezényelhető lesz. Ezzel a rendfenntartás feladatait végleg a helyi rendőrség veszi át. Mindez azután jöhetett létre, hogy megtörtént a történelmi kiegyezés a két ellenségeskedő felekezet, a katolikusok és protestánsok között. A korábban az Ír Köztársasághoz csatlakozni kívánó katolikusok és a britekhez hűséges protestánsok felosztották az Északír Gyűlés székeit egymás között, és ezentúl közösen kormányozzák a területet. Ez kész csodának számít az évekig a terrorizmustól senyvedő országban. Az első, harmincezres brit egységet 1969-ben vezényelték a térségbe, hogy tegyen rendet a zúgolódó, felekezeti vitáktól hangos Észak-Írországban. A kezdetben pár hetesre tervezett akció majdnem négy évtizedessé lett, miután a brit csapatok az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) terroristáival találták szembe magukat. A tomboló erőszak 1972-ben még jobban kiteljesedett, miután az ejtőernyősök tizenhárom embert megöltek egy civil megmozduláson. Ekkor tört ki a The Trouble-nak (Bajok) nevezett erőszakhullám, amit csak hosszú évek után tudott elfojtani a hadsereg. Addig 763 bajtársuk halt meg, és további hatezer megsebesült. Az utolsó katonai áldozatot 1997-ben követelte a konfliktus. ◄ Ballag a katona. Kivezényelik Észak-Írországból Fotó: ap Nemzeti gyász a pátriárka temetése napján BT. Egy banális dülmirigyműtét nyomán fellépő komplikációk, majd szívstop okozta a 92 esztendős román ortodox egyházfő, Teoctist pátriárka hétfői halálát - vált nyilvánossá tegnap. A műtétet végző Ionel Sinescu, a bukaresti Fundeni kórház sebészeti és szervátültetési klinikájának professzora elmondta, az operációt maga a pátriárka kérte, elviselhetetlen fájdalmakra hivatkozva. Előzőleg német orvosokkal is konzultált, ők ajánlották neki a román profeszszort. Az egyházfőt vasárnap este, saját kérésére, a legnagyobb titokban utalták be egy számára külön előkészített kórházi szalonba, a hétfőn elvégzett elemzések arra utaltak, a műtét végrehajtható, az endoszkópos módszerrel és általános érzéstelenítéssel végrehajtott rutinoperáció során a beteg állapota mindvégig stabil maradt. A szívritmuszavarok a déli órákban jelentkeztek, a halál 17 órakor állt be. A pátriárka temetésének időpontját a Szent Szinódus tegnapi sürgősségi ülése péntek 11 órára tűzte ki, a gyászszertartásra és az elhantolásra egyaránt a bukaresti Pátriárkái Katedrálisban kerül sor. Teoctistot elődje, Iustin Moisescu mellé temetik, akinek helyét 21 évvel ezelőtt vette át a román ortodox egyház élén. Ez viszont nem lesz a végleges nyughelye. Amint Vincenţiu Ploieşteanu pátriárkális püspöki helytartó elmondta, bár az egyházfő nem hagyott hátra végrendeletet, így temetése felől sem rendelkezett, korábban többször elmondta, a Nemzet Megváltásának Katedrálisában szeretne nyugodni. Amint a katedrális felépül tehát, a pátriárkát áthelyezik oda. Az egyházfő halála alkalmából számos részvétnyilvánítás érkezett máraz ortodox egyházhoz az ország és a világ különböző tájairól. Traian Basescu államfő üzenetében azt hangsúlyozta, hogy Teoctist nevéhez fűződik a pápa első, ortodox többségi lakosságú országban tett látogatása, Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő pedig péntekre gyásznapot rendelt el. Az ortodox egyház működési szabályzata szerint az új pátriárka megválasztására a tisztség megüresedését követő 41 nap, vagyis szeptember 10-e után kerülhet sor. Ekkor a Szent Szinódus minden tagja egy-egy szavazócédulán jelöli meg választottja személyét. Az elméletileg megválasztható egyházi elöljárók közül a Szent Szinódus mindössze két-három nevet javasol. Az eljárás a szinódus tagjaiból, papokból, teológiai tanárokból, a vidéki egyházak képviselőiből álló egyházi választási bizottságban folytatódik, a győztest egyszerű többséggel szavazzák meg. A jelölési vita és a szavazás elkezdődése után a folyamatot többé nerre lehet megszakítani. Az egyházi választási bizottság ülésezése alatt a tagok egyike sem hagyhatja el a tanácskozás helyszínét. A megválasztási procedúra az új egyházfő beiktatási ünnepségével zárul. Az új pátriárka megválasztásáig, az ortodox egyház alapszabályzatának értelmében, Moldova és Bukovina érseke tölti be az egyházfő tisztségét. Akadályoztatása, vagy a feladat elhárítása esetén Erdély, legvégső esetben pedig Olténia és a Bánság érseke, vagy pedig a legrégebben felszentelt püspök, illetve érsek veszi át ideiglenesen a helyét. ◄ Kegyelet a főpapnak x?I.ro , 2007. augusztus 1., szerda Leszólták Durayt Hírösszefoglaló „Intrikus hazudozónak” nevezte Duray Miklóst, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnökét Bugár Béla, a párt korábbi elnöke, akit a március végi tisztújításkor az addigi alelnök, Csáky Pál váltott fel a pártelnöki poszton. Bugárt a szlovák liberális polgári napntap, az SME internetes portáljának munkatársai faggatták. Bugár jelezte: korábbi döntésének megváltoztatását csak abban az esetben lenne hajlandó megfontolni, ha az MKP vélelmezetten hibás politikája nyomán a szlovákmagyar viszony olyannyira megromolna, hogy úgymond, a konfliktusokat megelőzendő, a visszatérés lépéskényszerébe kerülne. Bughi azonban nem tart attól, hogy a két ország viszonya megközelítheti a konfliktusküszöböt, nem feltételezi, hogy az új pártvezetés hibájából a dolgok idáig fajulnának. Lehetséges visszatérésének egy esetleges másik indítékát említve Bugár kijelentette: a visszatérés csak akkor lenne mérlegelés tárgya, ha az MKP támogatottsága kritikus mélypontra, a parlamenti küszöb határára süllyedne. A magyar párt egykori, 10-11 százalékot is meghaladó támogatottsága most 8,7 százalékponton áll. A számos témára kiterjedő beszélgetésben a kérdezők felvetették: vajon van-e jövője Szlovákiában egy olyan pártnak, amely elsődlegesen a magyar nemzetiségű polgárok érdekeinek képviseletére összpontosít? Bugár válasza szerint az MKP-nek mindaddig biztos a létjogosultsága, amíg a szlovák pártoknak nem lesz olyan programjuk, amely megnyugtató módon tudná megjeleníteni és érvényesíteni a szlovákiai magyarok érdekeit is. ◄ Jordánia nem küld katonákat Hírösszefoglaló____________ Jordánia elutasította azt a kérést, hogy katonákat vezényeljen Ciszjordániába a Mahmúd Abbász vezette Palesztin Hatóság megsegítésére - közölte tegnap a jordániai kormány szóvivője. Nászer Dzsudeh egyben megjegyezte: az izraeli kormány több tagjának van olyan szokása, hogy olyan javaslatokkal áll elő, amelyeket Ammán kategorikusan elutasít. A szóvivő a Jerusalem Post izraeli napilap hétfői számában megjelent értesülésre reagált. Az újság azt írta, hogy Ehud Oimert izraeli kormányfő azt tervezi, hogy megengedi jordániai katonák Ciszjordániába vezénylését, a Palesztin Hatóságot segítendő. Az ilyen javaslatok azt hivatottak bizonygatni, hogy a palesztin intézmények képtelenek ellátni feladataikat, és tulajdonképpen szentesítik a Gázai övezet és a Ciszjordánia közötti megosztottságot, amely annak nyomán keletkezett, hogy az Abbásszal szembenálló iszlamista Hamász mozgalom júniusban ellenőrzése alá vonta Gázát - vélekedett Dzsudeh. A Jerusalem Post értesülése szerint Oimert nem a jordániai hadseregen belül palesztin harcosokat egybegyűjtő „Badr dandár” katonáit várná Ciszjordániába, hanem a jordániai hadsereg beduinokból álló, „antiterrorista harcra kiképzett” reguláris egységeit. ◄