Vasárnapi Hírek, 1990. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)
1990-04-15 / 15. szám
Gulyás Dénes az erdélyiek Erzsébet-díjáért Mint lapunk is jelentette: Speter Erzsébet a közelmúltban jószolgálati nagykövet megbízást kapott Nagy-Miami elöljáróságától. Ez alkalomból a napokban interjút sugárzott vele az Amerika Hangja rádió, a Kézfogás című, magyar nyelvű sorozatban. A beszélgetésben Zalán Magda főként arról érdeklődött: a magyarországi alapítványtevőt mi indította arra, hogy most a romániai művészek javára erdélyi kategóriát létesítsen, az immár negyedik esztendejébe lépő Erzsébet-díjak között. — Az csak az egyik ok, ho°n magam is erdélyi származású vagyok — mondotta Speter Erzsébet —, de ezen, az érzelmi indíttatáson túl azt vallom, hogy a pesti színházaknak mindig nagy kulturális halastava volt az erdélyi irodalmi és művészvilág. Amikor tehát az amerikai televízióban láttam az örvendetes romániai változásokat, akkor szinte kötelezőnek éreztem és a legtermészetesebb dolognak tartottam, hogy megteremtsem az erdélyi kategória lehetőségét. Abban a reményben teszem ezt, hogy a jövőben újból és még inkább bekapcsolódhatnak az Erdélyben élő művészek az egyetemes magyar művészetbe, még akkor is, amikor az első napok mámora után — bizonyára csak átmeneti — megtorpanás mutatkozik a két ország viszonyában. Elhangzott a beszélgetésben az is (amelyről ugyancsak tudnak lapunk olvasói), hogy ennek jegyében rendezte meg az idén márciusban a szokásos hagyományos vacsorát az elhunyt férje tiszteletére. Pártfogói, vendégei anyagilag hozzájárultak az új kategóriadíj tőkéjének megteremtéséhez. Az Erzsébet-díjasok között egyébként már van erdélyi, mivel Sütő András elsőként nyerte el és vette át ezt a kitüntető elismerést 1987-ben. — Azt az érzést nem tudom elfelejteni és szavakkal kifejezni, ami akkor járt át, amikor az utolsó pillanatban megtudtuk, hogy mégiscsak átengedték a román hatóságok a nagy írót a díj átvételére — emlékezett vissza a rádióbeszélgetésben Speter Erzsébet. — így személyes ismerősömmé vált és most ezért is kétszeresen aggódom a sorsáért. Eszembe jut a mondás: „Szemet szemért..amely most, sajnos, így módosult az ő esetében: „Szemet szóért...”. Szeretném az új jószolgálati megbízatásomat arra felhasználni, hogy ez a jövőben ne lehessen így. Az Amerika Hangjában elhangzott interjúban arról is hallottunk, hogy Gulyás Dénes, a Magyar Állami Operaház magánénekese (aki legutóbb félreértés miatt nem vette át az Erzsébet-díjat), most védnökként, hangversenyt kezdeményez Budapesten az Erzsébet-díj erdélyi kategóriája számára. A hangverseny május 6-án, vasárnap délután fél 4 órakor lesz, a Pesti Vigadóban. Azon a színhelyen, ahol annak idején az első Erzsébet-díjakat kiosztották. A nagyszabásúnak ígérkező műsor rendezője, Csenterics Ágnes elmondotta, hogy a kezdeményező Gulyás Dénesen kívül is igen reprezentatív a fellépők névsora. Szereplést vállalt Antal Imre, Begányi Ferenc, Bodrogi Gyula, Darvas Iván, Dévai Nagy Kamilla, Gregor József, Pitti Katalin, Székhelyi József, Turay Ida, valamint Dobsa Sándor és zenekara. A program teljes bevételét az Erzsébet-díj erdélyi kategóriája javára fordítják. Sepsiszentgyörgy testközelben Veszprémi vendégrendező Erdélybe Balázs Évától hallottuk a veszprémi Petőfi Színház büféjében : — Nem ítélem el azokat, akik eljöttek, csak megszólom. A sepsiszentgyörgyi színésznő olyan szenvedéllyel beszél, mint ahogy nemrég a Stúdió ’90műsorában hívta haza pályatársait. Mert kilenc év alatt, míg Veszprémben — testvérmegyéje székhelyén — nem játszhatott, megcsappant az erdélyi társulat. Hivatástudata azonban töretlen. A román diktátor bukása után Tamási Áron nevét vette fel a szentgyörgyi teátrum magyar tagozata. S a prózaköltő Boldog nyárfialevél drámáját vitte színre. Ezzel, és A bolondok grófja című zenés Jókai-bohózattal, meg két kisebb műsorral szerepelt a héten Veszprémmegye több városában és Budapesten is. Hogy fogadta a közönség? A vendéglátó színház zsúfolt nézőteréről tanúsíthatom: rendkívül meghitt ünnepléssel köszöntötte nemcsak az előadást, hanem a szabadság reményét is. — A viszontlátás öröme, az együttérzés és biztatás számomra is felemelő élmény. De nem szabad sem sajnáltatnunk magunkat, sem ímellébeszélni. Csak az igazat, de azt el kell mondanunk a marosvásárhelyi pogromról is. Kutyakötelességünk tisztázni a Sütő tragédiáját, hogy végre elfojtsunk évszázados gyűlölködést. Mert a két népnek Erdélyben természetesen kell és lehet egymás mellett élnie . . . Balázs Éva szavaira bólogat Dali Sándor, a szentgyörgyi színház direktora. — A veszprémi társulat június végén viszonozza turnénkat. Különösen a Kőműves Kelemen előadását várjuk. Megállapodtunk színész- és rendezőcserékről is. Számunkra ez azért is nagyon fontos, mert az utóbbi években 34-ről 21-re csökkent színészeink száma. S bizony nehéz minőségi munkát végeznünk, márpedig mindinkább arra törekszünk, örvendve jelenthetem hátmost be: Szabó József Veszprémből május derekán megkezdi Illyés Gyula drámája, a Tiszták rendezését Sepsiszentgyörgyön. — Utána? Hozzáfogunk a Ludas Matyi zenés változatához. Ezt tervezzük októberig. Akkor az eddigi naptári évadról áttérhetünk a normális európai színházi évadra. Hogy miként? Természetesen beszélgetünk még róla veszprémi barátainkkal is. Raffai István Azt a húsvéti nyulat, amelyiknek az emlékét most felidézem, sosem neveztem nyuszinak, nem becéztem és nem is beszéltem eddig róla. Őrizgetem magamban a történetét már hetven esztendeje. Bevallom: úgy élt bennem, mint a bűn, amelyet meg kell majd egyszer gyónni, hogy ne nyomja a lelkem és ne mérgezze a kedvem. Most érkezett el a nagy pillanat, bár lehet, hogy nem kapok most se feloldozást. Bűnösnek és gonosznak érzem magam. Azt a régi, hetven esztendővel ezelőtti húsvétot 1920-ban vártuk, s az az időszak nálunk a Bácskában, nagyon sanyarú volt. Apám egy évvel korábban érkezett haza a világháborúból, s nyomban kiköltöztünk a nagyapa kertészlaposi tanyájára. Bútorunk is alig volt, s amit összehordtak a rokonok, azt is elrabolták egy éjszaka a csellengő, fosztogató román katonák. Kiürítették a kamrát is, lelőtték és elcipelték a hízót. Arra már nem emlékszem, hogy milyen keserves volt a tél, ezután következett, de a tavasz mintha még most is bennem zsongana. Húsvét előtt apám felpakolt a szekérderékba és hazavitt a faluba a nagymamához. Később a szüleim is haza költöztek, mert abban az évben már iskolába kerültem, s az én generációm volt az első, amelyik a cirillábécén nevelkedett. A faluban hamar megszoktam, s barátságot kötöttem az utcabéli gyerekekkel. Húsvét közeledtével mindenki az ajándékról beszélt izgatottan. A mama előttem is felcsillantotta a reményt: piros tojást tojnak húsvétra a nyulak. Ez a lehetőség azonban engem nem nagyon lelkesített. Hiszen piros tojást minden házhoz visznek a nyulak. Elmondtam, hogy az Ivanics gyereknek új cipőt ígértek húsvétra a nyulak. Bakos Andrisnak egy vadonatúj iskolatáskát, a sarki boltos fiának meg egy focilabdát. Hát nekem mit hoz még a tojáson kívül? — kérdezgettem a mamától, aki szomorúan tekintett rám őrszemével. Később valamit súgdosott apámnak, aki másnap eldicsekedte: „Te kapok a legcsodálatosabb ajándékot húsvétra! Magát a nyuszit. Egy igazi nyulat!... „Megtántorodtam a boldogságtól. Lehetséges? Egy valódi nyuszit kapok, egy igazi húsvéti nyulat? Álmatlanul hánykolódva vártam a nagy napot, s akkor valóban megérkezett hozzám maga a nyúl. Apám hozta Illés Sándor, egy foltos korpászsákban, nagyszombaton, feltámadás után. Hideg március volt, eső lajhogott. A konyhában bontotta ki a zsák száját, s a nyuszi, egy szürke, vedlett, szomorú nyuszi kibillegett belőle és szétnézett. Mozgatta a száját, mintha enne. Magamhoz öleltem: „Drága nyuszi!” — mondtam elcsukló hangon a boldogságtól. Mert akkor este tökéletesen boldog voltam. Zúgtak bennem a feltámadást köszöntő harangok. Éjszaka többször is felkeltem, s kibotorkáltam a konyhába, gyufát gyújtottam, hogy megnézzem, mit csinál a nyuszi. Kajla fülekkel aludt. Húsvét vasárnapján kezdődött a baj, amikor a templomból jövet a pajtásaim eldicsekedték milyen ajándékot kaptak a nyuszitól. Volt akinek még csokoládét is hozott. Morcosán mentem haza, és délben nem ettem. „Mama, ez a mi nyúlunk úgy látszik, minden ajándékot másnak vitt!” — panaszoltam. „Nekem már semmi se jutott, hozzánk üres zsákkal érkezett. És most mi etessük, gondozzuk? Gonosz állat ez, mama!” Anyám összekulcsolta munkától cserzett, bütykös kezét, és szelíden szólva azt próbálta elhitetni velem, hogy erről a nyuszi nem tehet, s hogy mégis az a legnagyobb ajándék, ha ő maga itt tanyázik velünk. Én azonban tovább durcáskodtam, s amikor délután egyedül maradtam vele, meghúzgáltam hoszszú fülét. „Nem tudod, hogy az én apukám négy évig volt a háborúban? Meg azt se, hogy mi vagyunk a legszegényebbek? Mért felejtkeztél meg rólunk, gonosz nyúl? Nem is vagy te igazi húsvéti nyúl!” Talán értette, mert szomorúan nézett rám, s mozgatta olykor hosszú fülét. De ez engem nem elégített ki, kértem a mamát rimánkodva, dobja ki. Eressze szélnek az ilyen nyulat. Nekem nem kell, megtagadom, s ezentúl nem etetem, nem itatom, rá se nézek! A mama bánatos volt, s összesúgott később az apámmal. S másnap reggel, amikor felébredtem, már nem volt a konyha sarkában a rongyokkal bélelt nyúlfészek. Kirakták hát a szűrét — gondoltam örvendezve, de egy picikét sajnáltam is, mi lesz most a vén tapsifülessel? Emlékszem, délben paprikás volt ebédre. Akkor még nem tudtam, de a mama később elmondta: az öreg nyulat ettük meg, apám hajnalban levágta és megnyúzta. Ez volt nekünk akkor tulajdonképpen a húsvéti nyuszi áldozatos ajándéka. Az életét adta. Azóta minden húsvétkor eszembe jut ez a nyúlpaprikás és gondolatban megkövetem azt az öreg mezei nyulat, de hetven év óta sem tudom levezekelni gonoszságom, ami végül is szegényt a lábaiba juttatta. Bocsássatok meg nekem világ nyulai! A legnagyobb 1990. ÁPRILIS 15., VASARNAP P áros optikával Drámai villanások, a tragikus napok megannyi megismételhetetlen pillanatának kimerevített emléktöredékei. A budapesti Erdélyi Lakomázó pinceétterem falain körös-körül 67 fotó készteti a vendégeket a figyelemre és emlékezésre. Másfél száz kiválasztott fotóból látható itt amolyan „sűrítmény”, amely Láng András budapesti és Ozsváth Pál székelyudvarhelyi fotóművész közös alkotása. Kettőjük találkozásáról előbb Láng András beszél: — A decemberi forradalom napjaiban több magyar fotós társammal magam is a helyszínre vágytam. De mert Gyula városához régóta üzleti kapcsolatok fűznek — kenyérkereső szakmám szerint ugyanis, idegenforgalmi reklámfotózásból élek —, Erdélybe menet tanácsot kértem a helyiektől: fotósként merre, kihez menjek? Székelyudvarhely Gyula testvérvárosa, ezért is ajánlották, keressem az ott dolgozó Ozsváth Pál fotóművészt. A találkozásból barátság szövődött. Együtt jártuk Erdély gyönyörűséges tájait, ott voltunk a forró pillanatokban, két optikával, más-más megközelítésből mégis egy gondolatot kifejező kollekció jött össze utunk során. Ozsváth Pál is a közös fotózás élményéről szól: — Érdekes volt megfigyelni, hogy magyar barátom a most Európában általánosan elfogadott legjobb technikával dolgozott, én pedig — hogy úgy mondjam — a 20-30 évvel ezelőtt megvásárolt masináimmal kattogtattam. Akik megnézik a kiállítást, láthatják milyen különbségek vannak a képek között. Hatásuk másmás. A képek világ körüli útra indulnak a kéthetes budapesti bemutató után. Az elkövetkező hónapokban Stuttgartban, Londonban, Svájcban, Franciaországban szándékoznak bemutatni az anyagot az Orbán Balázs Alapítvány finanszírozásában és szervezésében. Terveik szerint a clevelandi Magyar Napok nyár eleji megnyitóján is látható lenne mindaz, amit e két fotós megörökíteni kívánt Erdély jelenéről. Kiss Dezső Péter FORRÓ ÉJSZAKÁBAN Valakit meggyilkolnak egy déli kisvárosban. A holttestre az éjszakai járőrszolgálatot teljesítő rendőr bukkan rá. S mindjárt egy gyanúsítottat is talál a vasútállomáson várakozó fekete bőrű férfi személyében. Az illetőről hamarosan kiderül, hogy rendőrtiszt, Tibbs a neve és rokonlátogatásra érkezett. Mr. Tibbs, ahelyett, hogy örömmel távozna e fajgyűlölettől izzó kisvárosból, bekapcsolódik a nyomozásba, pedig már puszta jelenlétével provokálja a tekintélyes fehér bőrű polgárokat, s a helyi seriffet, aki minél gyorsabban szeretné lezárni az ügyet. Sok mindennek kell történnie addig, amíg a seriffben a gyűlölet rokonszenvvé, az elfogultság együttérzéssé, szimpátiává változik. A Forró éjszakában toronymagasan kiemelkedik a krimi tucatáruk közül, s ez főként két kiváló színésznek köszönhető. Sidney Poitier alakítja a néger nyomozót, míg a seriffet robusztus erővel eleveníti meg Rod Steiger, akit játékáért méltán jutalmaztak Oscar-díjjal. (Intervideo) NEM FÉLÜNK A FARKASTÓL A helyszín egy New England nevű, amerikai kisváros egyetemi negyede. Itt él George, az egyetem történelemtanára és felesége, Martha, a rektor lánya. Házasságuk a hazugság és az öncsalás támasztékain nyugszik. Mike Nichols rendező filmjében Richard Burton és Elizabeth Taylor játssza George-ot és Marnát. „Haláltáncuk” talán még Strindberg két hősének, Edgarnak és Alice-nak pokoli gyűlölködésénél is kegyetlenebb, torokszorítóbb. Richard Burton feledhetetlenül kelti életre az emberi méltóságában megalázott férfi kínjait, Elizabeth Taylort méltán jutalmazta Oscar-díj Martha megformálásáért: az alkoholtól roncsolt, öregedő asszony szerepében élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja. (Intervideo) Előzetes Július 4-én született Amerikai film. Rendezte: Oliver Stone. A jeles rendezőt nem hagyja nyugodni a vietnami háború. Aligha csak azért nyúlt megint ehhez a kegyetlen témához, mert korábbi „vietnami” filmjével — A szakasz — világsikert aratott, és Oscar-díjat nyert. A szobrocskát egyébként már új filmjére is megkapta — mindenképpen megérdemelten. A történet szerencsétlen sorsú hőse egy Ron Kovic nevű férfi — egyébként valóságos személy, az ő könyve alapján íródott a film —, aki tizenkilenc évesen jelentkezik a tengerészgyalogsághoz, Vietnamba vezénylik, s ott testileg-lelkileg súlyosan megsebesül. Mellkastól lefelé örök életére béna marad, a lelkét pedig nemcsak az terheli, hogy ártatlan aszszonyokat, gyermekeket ölt, hanem az is, hogy egyik bajtársát is ő lőtte le egy gyilkos ütközet áttekinthetetlen forgatagában. Kegyetlenül igaz és igazul kegyetlen film a Július 4-én született. Nemcsak azt mutatja be, hogy milyen irtózatos dolog a háború maga, hanem azt is, hogy az emberek egymást mészárlása olyan, mint a radioaktív mérgező anyag. Belekerül a környezetünkbe, és pusztít. És rendkívül hosszú a „felezési ideje”. Miután a fegyverek elcsitultak, még sok-sok évig nyomorultak a testek, fertőzöttek a lelkek. És nemcsak azok hordják a kínokat, akik a testi épségüket áldozták fel egy vélt igazság — holott borzalmas hazugság! — oltárán, hanem mindenki. A szűkebb és a tágabb környezet, végső soron az egész társadalom. A kisebb vagy nagyobb, amely nem tud mit kezdeni megnyomorodott veteránjaival, ezekkel a kerekeken guruló élőhalott mementókkal. Stone jó érzékkel választotta a főszerepre az Esőemberből megismert Tom Cruise-t, aki páratlan erővel játssza el ezt a rendkívül nehéz szerepet. Egy kisebb szerepben feltűnik Willem Dafoe, akit A szakaszban és Scorsese Jézus-filmjében láthattunk. (morvay) 0 SLÁGERPARÁDÉ. Sok más népszerű előadóművész társaságában Fenyvessy Éva, az 1931-ben készült Hyppolit, a lakáj című népszerű magyar ultrakomédia egykori „primadonnája” is fellép a Pesti Vigadóban ma este fél nyolckor kezdődő Húsvéti slágerparádé című nosztalgikus könnyűzenei összeállításban. A zenét Gyarmati István és együttese szolgáltatja, a két műsorvezető pedig Endrei Judit és Szamek Tamás. Kóruscsemegék Az igazi kultúra és az üzlet békés összhangját teremtette meg annak idején a GEMO Konzerte und Reisen nyugatnémet utazási iroda, felkarolván az egyetemes kórusművészet és német kórusok népszerűsítését. Ki tudja, hány neves, vagy karrierje elején álló német kórus utaztatását-bemutatkozását szponzorálja ez a cég már évek óta. Igazgatója, Günther Titsch, már korábban, éppen a Pesti Vigadóval építette ki kapcsolatát: ennek a jegyében érkezik ezen a héten két kórus hazánkba. A Saarlandi Egyetem Kamarakórusa — a Vigadó rendezésében — először a Mátyás templomban, 19-én, csütörtökön este 8-kor nagy klasszikusok (így például Schütz, Bach, Brahms, Diestler) műveiből ad önálló hangversenyt, 20-án pedig a Pesti Vigadó hangversenytermében Mozart két reprezentáns művét — részleteket Thames Egyiptom királya című színpadi zenéjéből és a Requiemet adja elő a Budapesti Ifjúsági Kórus és a MÁV Szimfonikusok kamarazenekara és Strausz Kálmán dirigens közreműködésével. Az Eintracht Watzenborn-Steinberg Kórus pedig a jövő vasárnap lép fel a Vigadóban. A saarlandiak dirigenseként egyúttal világhírű zenészt is fogadhatnak: Wendelin Müller-Blattaut, a kórusművészet egyik „nagy öregjét”, színes egyéniségét. A professzor tagja hazája több zenei társaságának, de gyakran kérik fel rangos nemzetközi fesztiválok és zenei események zsűrijébe. Életművéért nemrégiben tüntették ki a Német Szövetségi Érdemkereszttel. Tóth Ádám Családiágy-karrier A Thalia Stúdió 1986 áprilisában mutatta be Hartog holland író Családi ágy című kétszemélyes vígjátékét. A darabhoz Döme Zsolt írt Szenes Iván verseire zenét, Pethes György rendezte az előadást, melynek szerepeit Voith Ági és Gálvölgyi János játszották. A 90 személyes kis stúdió néhány előadás után azonban szűknek bizonyult, és a Thália vezetői jól gondolkodtak, amikor kis művészi és anyagi befektetéssel bevitték a darabokat a 650 nézőt befogadó nagy színházukba, az változatlan érdeklődéssel még vagy három és fél évig futott. A vígjáték a határainkon túl, a szlovákiai Komáromban (Komárnóban) is sikert aratott 1987 októberében. A Családi ügy karrierje azonban most teljesedett ki. A komarnóiak jelentkeztek Rohály Miklósnál, a színház ügyvezető igazgatójánál, és lekötöttek májusra kilenc nap alatt 15 előadást. Sivó Emil