Vasárnapi Ujság – 1918

1918-12-08 / 49. szám - A Habsburgok hálátlansága 677. oldal / Élet- és jellemrajzok

49. szám. 1917. 64. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 677 A HABSBURGOK HÁLÁTLANSÁGA. A Habsburgok hálátlansága évszázadok óta ismeretes. A mult század ötvenes éveinek elején, mikor a keleti kérdés felmerült, s egész Európa Oroszország ellen fegyverkezett, Schwarzen­berg herczeg, Ausztria miniszterelnöke és az ifjú Ferencz József mentora azt a nyilatkozatot tette :­­ámulatba fogjuk ejteni a világot, hogy mennyire hálátlanok tudunk lenni). De a világ nem ámult el. Mert csak az történt, hogy ugyanaz Ferencz József, ki trónját 1849-ben az orosz beavatkozásnak köszönhette s kétszázezer muszka harczos segítségével verte le a magya­rokat : négy évre rá Besszarábiában vonultatta fel csapatait a szorongatott Miklós czár ellen, a­ki őt megsegítette. A világ pedig sokkal nagyobb hálátlanságokat is látott már a Habs­burgok részéről, azért nem ámult el. Mióta e család történetét csak ismerjük, százával tudunk oly eseteket, midőn úgy egye­sek, mint egész népek és nemzetek iránt a leg­rútabb hálátlansággal viszonozzák a nekik tett szolgálatokat. Még maga Bécs városa sem képez ez alól kivételt. Maga a dynast­iát alapító Habs­burgi Rudolf, mikor Bécs őtet Ottokár cseh király ellen megerősítette ; négy napon belől két szabadságlevelet adott a városnak s pár év alatt megszegte mind a kettőt. A második ok­mány értelmében Bécsnek szabad birodalmi városnak kellett volna lennie — minő Frank­furt volt — de csak addig tartott a szabadság, a­meddig a veszedelem. «Passato il perfeolo baggato il santo», mondja az olasz, elmúlt a veszedelem, meg lehet csalni a szentet. Rudolf fia, Albrecht, összetépte s a város polgárai­nak lábaihoz dobta az adománylevelet, minden előbbi szabadságbiztosítékokkal együtt s kije­lentette, hogy a Kahlenbergre hurczolkodhatik, a kinek nem tatszik Bécsben maradnia. A nép bálványozott polgármestere, Paltranini, először Karlsteinba szökött, azután a szentföldre ván­dorolt, a polgárok pedig nyakukba vették az igát s fizették az alattvalói adót. — egészen a legújabb napokig. Hasonló pénzzel fizettek a Habsburgok leg­bensőbb embereiknek, udvari méltóságaiknak, hadvezéreiknek és bankáraiknak is. Az Eggenbergerek voltak egy időben az akkori korszak Rothschildjai. Mikor e család Boldizsár nevű tagja kérni merte az évtizedek óta fel­gyülemlett adósságoknak legalább a kamatját: katonaságot küldtek a házára, békéba verve a gráczi Schlossbergben börtönbe vetették, hol azután nyomtalanul eltűnt. Hans Liechtensteint,­­a hatalmas udvarmesterét, akkor, mikor lát­szólag a legnagyobb hegyekben állott, hirtele­nül elfogatták, családjával és testvéreivel együtt bebörtönözték, nagyterjedelmű birtokait az uralkodó család vagyonába bekebelezték, de a mellett a birtokokat terhelő adósságok fizetését megtagadták. Laudon generálist, a­kinek nevé­hez annyi győzelem fűződik, mikor nagy sze­génységben meghalt, még csak el sem temettet­ték s elutasították az özvegyet, mikor legalább egy sírkő felállítása iránt folyamodott. (Buda­pesten egy utcza viseli a nevét.) Wallenstein nemcsak egyik legjobb hadvezérök volt, hanem mint dúsgazdag ember az egész hadsereget a saját pénzén toborozta s meggyilkoltatták. Az ő ügyére vonatkozó iratokat titok pecsétje alatt tartották kétszáz esztendeig a 1­­é­csi levéltár­ban s mikor 1828-ban Förster Frigyes azokat megtalálta , kitűnt, hogy a császár maga bízta meg megöletésév­el Lesliet és Buttlert. De, hogy elkerülje a gyanút s vallásos érzéseinek is eleget tegyen, fényes misét szolgáltatott az elhunyt lelki üdvéért s száz szál viaszk-gyertyát gyújtatott meg. Hogy mekkora hálátlansággal viseltettek a Habsburgok a magyar nemzet iránt, melynek pedig több ízben trónjaik megmentését köszön­hették, arról ez alkalommal nem akarunk megemlékezni. Hiszen történelmünknek csak­nem minden lapja erről beszél. De rá akarunk mutatni egy tényre, mely nagyon jellemző s mutatja, miként viselkedtek magyar híveikkel. A mohácsi vész után a magyar nemzet tudva­levőleg egyhangúlag választotta meg királ­lyá Zápolya Jánost. Csak az ő megkoronázása után néhány héttel keletkezett egy párt, — eleinte kicsi számban — a­mely Habsburg Ferdinánd osztrák herczeget óhajtotta királyul. E párt legfőbb emberei között szerepeltek Báthory István a nádor, Nádasdy Tamás, az özvegy királyné titkára, Batthyányi Ferencz a horvát bán s hozzájuk csatlakoztak később a Fran­gepánok és a Zrínyiek. És mi lett e családok utódainak a sorsa? Az utolsó Báthoryt császári seregek kergették el az erdélyi fejedelmi trón­ról. Nádasdy Lipótot a bakó végezte ki illetékes bíró ítélete nélkül s kincseit hatökrös szekere­ken hordatták el a bécsi Burgba. Batthyányi Lajost 1849-ben végezték ki a pesti újépület laktanyában. Frangepánt Bécsújhelyben nya­kazták le, úgyszintén Zrínyi Pétert, a szigetvári hős dédunokáját, elrabolván annak is javait, úgy, hogy fia Jakab, az utolsó Zrínyi, Grácz­ban koldulva szerezte a kenyerét. Íme ilyen a Habsburg hála! És sokan a mai nemzedék közül, nemcsak méltatlankodva, de csodálkozva is vették tudo­másul a hírt, hogy Károly volt királyunk a horvátoknak is odaígért Magyarországból egy darabot, a cseheknek is néhány megyét, azokkal a nagy áldozatokkal szemben, melye­ket a magyarság ebben az irtózatos háborúban hozott. Méltatlankodni e felett lehet, de cso­dálkozni ezen csak az fog, a ki nem ismeri a Habsburg-család «komor setét» történetét. A PAN­CZ­ÉL VON­AT INDULÁSRA KESZEN. A TENGERÉSZ CSAPAT KÜLÖNÍTMÉNY POZSONYBAN. A CSEHEK­­ P.TIT.EN KÜZDŐ CSAPATAINK. «ÚPFEGYVER A PÁNCZÉLKOCSI AJTAJÁBAN,

Next