Vasárnapi Ujság – 1918
1918-12-08 / 49. szám - A Habsburgok hálátlansága 677. oldal / Élet- és jellemrajzok
49. szám. 1917. 64. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 677 A HABSBURGOK HÁLÁTLANSÁGA. A Habsburgok hálátlansága évszázadok óta ismeretes. A mult század ötvenes éveinek elején, mikor a keleti kérdés felmerült, s egész Európa Oroszország ellen fegyverkezett, Schwarzenberg herczeg, Ausztria miniszterelnöke és az ifjú Ferencz József mentora azt a nyilatkozatot tette :ámulatba fogjuk ejteni a világot, hogy mennyire hálátlanok tudunk lenni). De a világ nem ámult el. Mert csak az történt, hogy ugyanaz Ferencz József, ki trónját 1849-ben az orosz beavatkozásnak köszönhette s kétszázezer muszka harczos segítségével verte le a magyarokat : négy évre rá Besszarábiában vonultatta fel csapatait a szorongatott Miklós czár ellen, aki őt megsegítette. A világ pedig sokkal nagyobb hálátlanságokat is látott már a Habsburgok részéről, azért nem ámult el. Mióta e család történetét csak ismerjük, százával tudunk oly eseteket, midőn úgy egyesek, mint egész népek és nemzetek iránt a legrútabb hálátlansággal viszonozzák a nekik tett szolgálatokat. Még maga Bécs városa sem képez ez alól kivételt. Maga a dynastiát alapító Habsburgi Rudolf, mikor Bécs őtet Ottokár cseh király ellen megerősítette ; négy napon belől két szabadságlevelet adott a városnak s pár év alatt megszegte mind a kettőt. A második okmány értelmében Bécsnek szabad birodalmi városnak kellett volna lennie — minő Frankfurt volt — de csak addig tartott a szabadság, ameddig a veszedelem. «Passato il perfeolo baggato il santo», mondja az olasz, elmúlt a veszedelem, meg lehet csalni a szentet. Rudolf fia, Albrecht, összetépte s a város polgárainak lábaihoz dobta az adománylevelet, minden előbbi szabadságbiztosítékokkal együtt s kijelentette, hogy a Kahlenbergre hurczolkodhatik, a kinek nem tatszik Bécsben maradnia. A nép bálványozott polgármestere, Paltranini, először Karlsteinba szökött, azután a szentföldre vándorolt, a polgárok pedig nyakukba vették az igát s fizették az alattvalói adót. — egészen a legújabb napokig. Hasonló pénzzel fizettek a Habsburgok legbensőbb embereiknek, udvari méltóságaiknak, hadvezéreiknek és bankáraiknak is. Az Eggenbergerek voltak egy időben az akkori korszak Rothschildjai. Mikor e család Boldizsár nevű tagja kérni merte az évtizedek óta felgyülemlett adósságoknak legalább a kamatját: katonaságot küldtek a házára, békéba verve a gráczi Schlossbergben börtönbe vetették, hol azután nyomtalanul eltűnt. Hans Liechtensteint,a hatalmas udvarmesterét, akkor, mikor látszólag a legnagyobb hegyekben állott, hirtelenül elfogatták, családjával és testvéreivel együtt bebörtönözték, nagyterjedelmű birtokait az uralkodó család vagyonába bekebelezték, de a mellett a birtokokat terhelő adósságok fizetését megtagadták. Laudon generálist, akinek nevéhez annyi győzelem fűződik, mikor nagy szegénységben meghalt, még csak el sem temettették s elutasították az özvegyet, mikor legalább egy sírkő felállítása iránt folyamodott. (Budapesten egy utcza viseli a nevét.) Wallenstein nemcsak egyik legjobb hadvezérök volt, hanem mint dúsgazdag ember az egész hadsereget a saját pénzén toborozta s meggyilkoltatták. Az ő ügyére vonatkozó iratokat titok pecsétje alatt tartották kétszáz esztendeig a 1écsi levéltárban s mikor 1828-ban Förster Frigyes azokat megtalálta , kitűnt, hogy a császár maga bízta meg megöletésével Lesliet és Buttlert. De, hogy elkerülje a gyanút s vallásos érzéseinek is eleget tegyen, fényes misét szolgáltatott az elhunyt lelki üdvéért s száz szál viaszk-gyertyát gyújtatott meg. Hogy mekkora hálátlansággal viseltettek a Habsburgok a magyar nemzet iránt, melynek pedig több ízben trónjaik megmentését köszönhették, arról ez alkalommal nem akarunk megemlékezni. Hiszen történelmünknek csaknem minden lapja erről beszél. De rá akarunk mutatni egy tényre, mely nagyon jellemző s mutatja, miként viselkedtek magyar híveikkel. A mohácsi vész után a magyar nemzet tudvalevőleg egyhangúlag választotta meg királlyá Zápolya Jánost. Csak az ő megkoronázása után néhány héttel keletkezett egy párt, — eleinte kicsi számban — amely Habsburg Ferdinánd osztrák herczeget óhajtotta királyul. E párt legfőbb emberei között szerepeltek Báthory István a nádor, Nádasdy Tamás, az özvegy királyné titkára, Batthyányi Ferencz a horvát bán s hozzájuk csatlakoztak később a Frangepánok és a Zrínyiek. És mi lett e családok utódainak a sorsa? Az utolsó Báthoryt császári seregek kergették el az erdélyi fejedelmi trónról. Nádasdy Lipótot a bakó végezte ki illetékes bíró ítélete nélkül s kincseit hatökrös szekereken hordatták el a bécsi Burgba. Batthyányi Lajost 1849-ben végezték ki a pesti újépület laktanyában. Frangepánt Bécsújhelyben nyakazták le, úgyszintén Zrínyi Pétert, a szigetvári hős dédunokáját, elrabolván annak is javait, úgy, hogy fia Jakab, az utolsó Zrínyi, Gráczban koldulva szerezte a kenyerét. Íme ilyen a Habsburg hála! És sokan a mai nemzedék közül, nemcsak méltatlankodva, de csodálkozva is vették tudomásul a hírt, hogy Károly volt királyunk a horvátoknak is odaígért Magyarországból egy darabot, a cseheknek is néhány megyét, azokkal a nagy áldozatokkal szemben, melyeket a magyarság ebben az irtózatos háborúban hozott. Méltatlankodni e felett lehet, de csodálkozni ezen csak az fog, a ki nem ismeri a Habsburg-család «komor setét» történetét. A PANCZÉL VONAT INDULÁSRA KESZEN. A TENGERÉSZ CSAPAT KÜLÖNÍTMÉNY POZSONYBAN. A CSEHEK P.TIT.EN KÜZDŐ CSAPATAINK. «ÚPFEGYVER A PÁNCZÉLKOCSI AJTAJÁBAN,