Napló, 1961. július (Veszprém, 17. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-01 / 153. szám

% Zúzdába vele! ! Hogy micsoda lélekmérgező ostobaság­oka­t tudtak összeírni valamikor, magukat tudósnak ne­vező emberek! Itt van mindjárt ez a könyv. A cí­me: Hat világrész földrajza. Irta Prinz Gyula, „a kolozsvári, azelőtt a pozsonyi és pécsi egyetem t­g. r. tanára”. 1939-ben, kiadta a Reneissance 1943-ban. Hát nézzük csak. Azt mondja, csak úgy álta­lánosságban, hogy a Föld nagy... lapályain el­maradt a népek fejlődése... Természeti törvény ez... a kis országok iskolájában kellett nevelked­nie annak a szervező erőnek... amely a nagy tér kitöltésére képes.” Nofene. Ezek szerint a Szov­jetunió fejlődése ellentmond a természet törvé­nyének. Azután jönnek az országcsoportok. Először persze a királyságok, és már ki is derül, hogy­­ehhez a csoporthoz lehet számítani a magyar ki­rályságot is, mégpedig államalkatának ősi hagyo­mányossága által talán a legkifejlettebb csoport­képviselőkét.” Bizony. És mi ostobák, hát nem meg­szüntettük ezt az ősi büszkeséget?! De ha már benne vagyunk, nézzük, mi a pro­fesszor úr véleménye a kapitalizmusról? Íme: „A nagytőkerend alkatánál fogva nem valószínű, hogy... a külső és belső béke ... megvédésénél többet akarna..Nem is tudok hova lenni a meg­­hatódottságtól. És még én marxista lettem, ilyen igazság ellenére! A gyarmatokkal sem úgy áll a dolog, ahogy mi képzeljük. Mert például az akkor még 600 milliós brit gyarmatbirodalom esetében „senki sem kétel­kedik abban, hogy ennek az óriásbirodalomnak az össze­ragasz­tó­ja az igen egészséges gazdasági ér­dek, és az összeragasztásból fakadt általános jó­lét”. Könnyekre kell fak­adni. Ha ezt idejében megmondják annak a sok koplaló indusnak, né­gernek, bizony nem kapálóztak volna olyan na­gyon azért a mit sem érő s­zabadságért. Kár lenne minden idézetet kiemelni a könyv­ből. De Csehszlovákia igazi valóját azért nézzük meg. „A Csehföld... Gennániának belső vámegy­­szögéü­l kínálkozik... valóban ésszerűtlennek tű­nik fel az... egészen meglepő vakmerőségig foko­zott cseh uralomvágy”. Mire képesek ezek a cse­hek! Méghogy uralkodni akarnak a saját orszá­gukon! Ráadásul azóta meg is csinálták. Minden „objektív” következtetések koronája pedig, amit a Szovjetunióról állít 1939-ben a pro­fesszor úr: „Itt egy 170 milliós népességnek kény­szermunkájáról van szó ...” h­azudja oly szemér­metlenül, hogy az ember zsebében kinyílik a bicska. Aki pedig azt hiszi, hogy ezt a szemetet, ezt az imperialista, legitimista, fasiszta förmedvényt én még annak idején olvastam, vagy a múlt dokumen­tumait nyomozva, valami jól elzárt gyűjtemény­ből, külön engedéllyel kaptam, az nagyon téved. Tegnap délután emeltem ki a Veszprém megyei Könyvtár szabadpolcos rendszerének lehetőségei­vel élve, az ismeretterjesztés sakkjából. És ugyan­így kiemelheti egy védtelen diák, gyanútlan mun­kás, vagy bárki más. Kezébe veheti, elolvashatja és minket terhel a következménye annak a lélek­­mérgezésnek, amit e kötet okoz. Bárki meggyőződhet róla, hogy ez igaz, a kö­tet könyvtári száma 1336. Illetve reméljük, hogy soraink megjelenése után már nem lesz erre al­kalom, mert ezt a szemetet, akár könnyelműség, akár felelőtlenség hagyta a polcon, a lehető leg­sürgősebben zúzdába kell küldeni! ---------------------------------------------------------------------------------------------------------- - - .... .... •­ lföldeáki) Kiállítás A Műcsarnok és a Bakonyi Mú­zeum 1961. július 2-án, vasárnap délelőtt 11 órakor mutatja be a hatodik miskolci országos kiállí­tás anyagát a veszprémi közön­ségnek. A kiállítást Láncz Sándor művészettörténész nyitja meg. A bemutatott képzőművészeti alko­tásokat július 23-ig a Bakonyi Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők. NAPLÓ Hírek a várpalotai vásártanuló intézetből­ ­ Szombaton zárult a tanév a MVM várpalotai intézetében. A tanévzáró napján az idén is meg­­rendezték az ipari tanulók szak­köreinek hagyományos kiállítását. A kiállítás egyik újdonsága: an­nak az új típusú szovjet fúróto­ronynak műtét­je, amelyből egy példányt a közelmúltban az ipar­medence is kapott. * — Irodalmi színpad alakítását, budapesti színházlátogatásokat, klasszikus zenei esteket (hangle­mezről) terveznek a jövő tanévre az intézet önképzőkörének tagjai. Az irodalmi színpad alakításához biztató előzmény, hogy több jó­­képességű szavaló van a vájárta­nulók között; továbbá az, hogy az önképzőkörben már tavaly meg­próbálkoztak egy elbeszélés — Mik­száth: A néhai bárány — ön­álló dramatizálásával. — Hatvanhét várpalotai vájár­tanuló és egyéb ipari tanuló üdül e nyáron a Munkaügyi Miniszté­rium üdülőiben. Tizenhárman sporttáborban, tizenhatan KISZ aktivista képző táborban, hárman KISZ vezető képző táborban töl­tik szabadságuk egy részét. A sok­kal több jelentkező közül hatva­­nat ért az a kitüntetés, hogy részt vehetnek a KISZ fűzfői önkéntes nyári építőtáborának első turnu­sában. A­z önkiszolgáló rendszerre tér át pár nap múlva a Bakonyvi­­déki Üzemi Vendéglátó Vállalat­nak a vájártanuló intézetben mű­ködő étkezdéje. A mi Makar er­kánk*­ A fogorvosok nem tartoznak a népszerű emberek közé. Ha szóba is kerülnek —, mert „hála a rossz fogaknak” — ők emlékeztetnek. Egy fájó fog már láttatja velünk a fúrót, a fogat, a csiszoló koron­got, és egyéb „kegyszereket”, no, meg annak kérlelhetetlen forga­tóját. Sohasem csinál olyat a páciens­sel, hogy az ne fájjon, így aztán sok ember a fájó fogát otthon „dédelgeti”, mert a doktor „ke­gyetlenül” megkínozza ... no, meg a gyógyszeripart is támogat­ni kell. Nem igaz? Butaság! De nem is az a célom, hogy a buta­ságból szenvedő embertársaimat arra bírjam, hogy bátrabban men­jenek orvosi kezelésre: döntsék el ezt ők maguk. Nem dicsekvésből mondom, de én nem hagyom magam befolyá­solni a félősöktől. Papp doktort régóta ismerem. Jó néhány fogamat rendbehozta már, és hála a „papnak”, egyikre sem panaszkodhatok. Ismeretségünket a legutóbbi kö­zös problémánk és annak megol­dása öregbítette. Ez év húsvét előtti napon rendeltem két koro­nát. — A gyakorlat azt mutatja, hogy két-három hét, és megküldi a laboratórium — kapom a felvi­lágosítást. Türelmes ember lévén, a három hétre ráhúztam még egyet, — gondoltam, sok munkája van a laboratóriumnak, így is volt. Ezt ékesen bizonyította is Négy hét után megkaptam az egyik koro­nát. Hogy a másik hol késett? Türelmes ember lévén, új próbát vett ki még türelmesebb dokto­rom. Június 10-én boldogan ül­hettem be a rendelői székbe. Mi­közben a koronát feltette, rende­letről, meg paragrafusokról be­szélt nekem. Nem­ sokat ügyeltem a szavára. Boldog voltam, hogy végre — már tisztesség ne essék — nem kellett emlegetnem az il­letékes labor dolgozójának „lelki­­ismeretes” munkáját. — Nézze csak — csak­ az asztal­hoz tekintetével — ebben az áll, hogy „a területen dolgozó szak­orvosnak napi hat órát kell dol­goznia, amiből le kell vonni az oda- és visszautazás idejét.” — Tehát napi öt óra munkaidő alatt, a normának megfelelően, havonta 1563 munkaegységet kell teljesítenem. Tovább olvas és magyaráz. Egy betűt sem vét el, olyan fontosnak tartja a rendeletet. G örül, de én mit sem értek hozzá. Rendelet, norma és egyebek. Ha az üzemi dolgozóknak van normájuk, mi­ért ne legyen a fogorvosnak is — gondolom magamban. Van, hát teljesíteni kell és kész. A dolgom sietős, mennék már! — Nézze csak — folytatja mo­solygós arccal, a rendelési naplót tolja elém. Türelmetlenül figye­lek. (egyébként türelmes ember szoktam lenni.) A számok soka­ságából így összegez: — A májusi teljesítményem: 2680 tömés, 1740 húzás, 275 koro­na és egyéb kezelés, ez összesen 4695 munkaegység. — Szép teljesítmény — gondo­lom, magamban —, de mindezt miért pont nekem mondja el. — Ha jól számolom, 300 száza­lékot teljesítettem — folytatja. — Kollégáim kétségbe vonják. Pe­dig nincs ebben semmi ördöngő­­ség. Huszonnégy év, higgye el, nagy iskola. Hallottam olyan kol­légákról, akiket le is váltottak — türelmetlenek voltak, felpofozták a gyerekeket, kézenfogva ránci­­gálták a székbe. Ehhez szerintem nem elég csak a praxisra támasz­kodni. Hivatásszeretet, emberség kell ide, meg egy kis pszicholó­gia. — Feleségemmel nagyon jó módszert dolgoztunk ki. Képzelje csak el azt a sok nebulót, főleg ott, ahol először jelenünk meg. Remegnek, mint a nyárfalevél, szájuk lebiggyesztve, némelyiknek már könny csillan a szemében. Ahogy ez a kis család összejön, közéjük ülök — persze, még nem fehér köpenyben. — Aztán így kezdem a bemutatkozást: — Tudjátok, ki vagyok én?! Néma csend. A légyzümmögést is meg lehet hallani. Egy bátor­talan kisfiú szólal meg: — A doktor bácsi... — Nahát, tudjátok meg, hogy én nagyon borzasztó ember va­gyok. Most jöttem Köveskálról. Ebédre megettem egy olyan kó­cos, szőke kislányt, mint te vagy — mutatok rá az egyik csöppség­re —, és egy olyan barna kisfiút, mint te — bökök rá egy meg­­szeppentre. — De több lányt már nem eszem, mert azok nagyon mócsingosak, és én azt nem szere­tem. Némelyik még élénken néz, de soknak már mosoly csúszik a szá­jára. — Ez a csúnya néni, aki itt áll mellettem — folytatom az ismer­kedést —, ez a vasorrú bába. — Feleségem rájuk mosolyog, és minden kislány szövetségest talál benne. — Van neki egy nagy-nagy töl­tőtolla, azzal fogja a neveteket beírni abba a nagy könyvbe ... — Aztán, hogy teljes legyen a feloldás, mind a ketten közéjük állunk és együtt énekelünk. Kép­zelje, volt olyan rendelésem már, hogy a gyerekek végig énekeltek. Versenyt szerveztem közöttük. A mintegy 43 község közül az az is­kola lesz a győztes, ahol a legke­vesebb gyerek sír a kezelések alatt. Például Taliándörögdön 147 gyerek közül csak egy pityeregte el magát. Soknak láttam, hogy fáj, de nem sír, nehogy lemarad­jon a versenyben. — Persze ott, ahol már ismerő­sök vagyunk, már nem szükséges az ilyen előkészítés. Alig várják már a rendelés kezdetét. Azon versenyeznek, hogy ki hajtsa a fúrógépet, örülnek, ha feleségem kezükbe adja a tégelyt, s öröm­mel keverik az amalgámot. Sokat az ölembe ültetek, úgy kezelem őket. — Több mint 6000 gyerekem van, de egyetlen egyről sem mon­danék le. Sokszor kikísérnek egészen a kocsimig, úgy búcsúz­nak. Nagyon jó érzés, higgye el, ezt semmivel nem lehet pótolni. Már nem bántam, hogy lekés­tem a buszt. Nem bántam, hogy éppen nekem mondta el ezt a tör­ténetet, s megosztotta velem örö­mét. Egyre csak az járt az eszemben, milyen jó volna, ha Papp doktor példáját, módszerét, hivatásszeretetét sokan követnék. Tanít, nevel, gyógyít. E jeles tulajdonságok összefo­nódnak életében, s ez teszi a munkás hétköznapok „Makaren­­kójává.” FERENCZI KÁROLY Mil. Júnus 1. Kulturális élet a Pápai Textilgyárban — Községeket patronál a textilmunkások művelődési otthona — A népművelési évad őszi-téli kulturális programja a pápai tex­­tilmunkások köréből igen sok lá­togatót vonzott: a művelődési ott­hon a lakótelep igazi szellemi központjának bizonyult. Évek óta a leglátogatottabb épület a műve­lődési otthon, mert célkitűzései semmivel sem kevesebbek és igénytelenebbek a kiemelt műve­lődési házak célkitűzéseinél. Ok­tatási, nevelési, szórakozási kere­tei a nyári idény kulturális fela­datainak megoldására is alkalma­sak. A népművelés fáradhatatlan, öntevékeny munkásai ebből a szellemi központból rajzanak ki, hogy a „négy fal között” megkez­dett munkát most már a termé­szetben — szakköri séták, kirán­dulások, szabadtéri játékok, ifjú­sági építőtáborok színhelyein — folytassák. Nem először vállalják egy-egy község kulturális patro­­nálását sem. Szívesen vállalják a területi munkát a textilgyár kultúrmun­­kásai. Leggyakrabban a nyárádi termelőszövetkezetet keresik fel, de voltak ők már Nagytevelen, Vaszaron, Kabhegyen, Döbröntén, Ugodon, sőt Badacsonylábdiban is... Most Szegedre készülnek: 32 meghívott kórus dalostalálkozó­­ján vesznek részt, örülnek ennek a találkozónak, hiszen az ének­kultúra hagyományai erősek a gyárban: 1953 óta szebbnél szebb sikerekre tekinthetnek vissza a dalosok. Jelenleg Tibold Zoltán, a Bartók Béla Zeneiskola tanára vezeti a 67 tagú vegyeskart. Ez a jónevű munkáskórus szovjet-uk­rán, osztrák és magyar kórusok tagjaival együtt szerepel majd a hatalmas nemzetközi összkarban, azután Liszt, Bartók, és Kodály műveivel lép a szegedi közönség elé. Az előkészületek lelkes pil­lanataiban jó érzés megtudni, hogy házastársak, testvérek, sőt családok is tagjai ennek a kórus­nak: a Balogh család például (apa, anya, fiú, unoka) két basszussal, egy alttal, és egy tenorral erősíti­­gazdagítja a kart. — Színjátszóinkra is büszkék vagyunk — mondja Horváth Mik­lós, a művelődési otthon igazga­tója. — A 26 tagú, fiatalokból és öregekből verbuválódott együttes tavaly 24 alkalomkor szerepelt a falvakban, s még a Balaton-part ifjúsági táborait is felkereste. Együtt a kórussal, a táncosokkal a legszorgalmasabb színjátszók — Hatos Vera, Jámpa Borbála, Meggyes Erzsébet, Családi Anna, Bokodi József, Marton János, Ma­­róthy Ferenc — szórakoztatták a táborok vidám lakóit. A táncosok (14 fiú, 6 lány) Per­­czi Erzsébet vezetésével nemcsak megalakulásban segítették a nyá­rádi tsz táncosait, hanem ruhák­kal, és tánckultúrájuk átadásával is. A képzőművészeti szakkör Erdélyi Gyula irányításával, a fo­tószakkör Hegedűs Imre tervei szerint indul a nyári sétákra. Nem öncélú sétálgatások ezek. A dol­gozó emberek munkájának ered­ményeit akarják jól meglátni a rajzolgató-festegető ,és fényképe­ző szakköri tagok. Évről évre ilyen képekből és fotókból rendeznek kollektív kiállítást. — Mit tesz az üzem vezetősége a kulturális igények kielégíté­séért? — A legtöbbet, amit tehet. A rendelkezésekben megszabott ösz­­szegeket az utolsó fülétig felhasz­nálhatjuk — mondja Horváth Miklós. — Igazgatónk, párttitká­­runk és szakszervezeti bizottsá­gunk titkára még figyelmeztetnek .* a lehetőségek kihasználására. Jó a kapcsolatunk a vezetőséggel, a KISZ-szel és a tömegszervezetek­kel. Váltott műszakban dolgo­zunk, de vezetőink lehetővé te­szik, hogy kultúrmunkásaink ne maradjanak el a próbákról... A jó kapcsolat termékenyen és serkentőleg hat a textilmunkások kulturális életére. Horváth Miklós olyan intézkedéseket sorol fel, amelyek nélkül az eszmei-politi­kai nevelés eredményei sem szü­lethettek volna meg üzemükben. Igen jók ezek az eredmények. A tudatformáló munka hatásának, az állandó ismeretterjesztő tevé­kenységnek tulajdonítható, hogy 24 előadást 2016 dolgozó hallga­tott meg. Tráknyák Gyuláné üzemi könyvtáros tapasztalata szerint éppen ezek az előadások keltet­ték fel olyanok érdeklődését is a könyvtár 5285 kötetes állománya iránt, akik azelőtt csak elvétve olvastak. A 720-as olvasólétszám év végéig valószínűleg eléri az ezret, az olvasási kedvet fokozza a sok új könyv, most is 20 000 fo­rintért vásároltak könyveket. Alapvető ismeretekről szóló elő­adások meghallgatása és könyvek elolvasása után szívesebben né­zik meg a dolgozók az egyes ren­dezvényeket, sőt azok sikerét még segítik is. Az a tapasztalat, hogy a fejlődést szemléltető mó­don tárgyaló előadások iránt lé­nyegesen többen érdeklődnek. Tömeges érdeklődés jellemző a textilmunkások művelődési ott­honában elhangzott előadásokra. A rendszeres ismeretterjesztésről patronáló tevékenységük közben nyáron sem feledkeznek meg a népművelés munkásai: nemcsak ajándékműsorral kedveskednek a községek lakóinak, hanem taná­csot, módszerbeli segítséget is nyújtanak. Patronáló tevékenysé­gük eredménye, hogy a falvak kulturális felemelkedéséért, az emberek tudatának alakításáért dolgozó emberek nem maradnak magukra, egyre többen vállalják a népművelés munkásaira háruló munkát és felelősséget. Cserhát Józan:

Next