Napló, 1972. november (Veszprém, 28. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-01 / 258. szám

Nixon halogatása miatt Nem írták alá a vietnami-amerikai megállapodást Napi külpolitikai kommentárunk TEGNAP, OKTÓBER 31-ÉN kellett volna aláírni az Amerikai Egyesült Államok elnökének, valamint a demokratikus Vietnam kormányfőjének a tűzszünetről szóló, mindkét fél által jóváhagyott megállapodást. Az amerikaiak időhúzó taktikája meghosszabbítja az értelmetlen vérontást, hiszen a bombázások és a tűzharcok következtében minden órában, minden percben Vna is, tegnap is emberek haltak meg. Most, amikor hosszú évek után végre sikerült mindkét fél számára elfogadható kompromisszumos tűzszünet megállapodást létrehozni, bűnös felelőtlenség különböző ürügyekkel elodázni annak megvalósulását. Legutóbb azt a hírt röpítették világgá a nyugati hírügynökségek, hogy az Egyesült Államok és a VDK esetleg felújítja a bizalmas megbeszéléseket Kissinger, az amerikai elnök főtanácsadója és Le Duc Tho különleges főtanácsadó között. Ha a hír igaznak bizonyul és sikerülnek a tárgyalások, még a november 7-i amerikai elnökválasztás előtt aláírhatják a megállapodást. (Lehetséges, hogy a cseleiről, váratlan bejelentéseiről híres Nixon, csúfnevén Trükkös Dick csak azért húzza-halasztja a tűzszünet megvalósítását, hogy egy nappal a választás előtt jelenthesse be? össze fogja-e számlálni valaki, hogy hány amerikai és vietnami emberéletbe kerül ez a kortes-manőver...) Hanoi álláspontját tömören foglalta össze a VDK külügyminisztere, Nguyen Duy Trinh: „Ha az amerikaiak nem vetnek véget halogató taktikájuknak és továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy változtassunk azon, amiben megállapodtunk, akkor sohasem jön létre az egyezmény, amely véget vet a háborúnak és megteremti a békét Vietnamban.” A továbbiakban a külügyminiszter elutasította azt az amerikai indoklást, hogy bizonyos kisebb jelentőségű problémákat még meg kell tárgyalni. Ezzel kapcsolatban leszögezte: „A kérdés most nem az, hogy kisebb vagy nagyobb problémákról tárgyaljunk, a kérdés jelenleg az egyezménytervezet haladéktalan aláírása.” Igen. Csak a megállapodás aláírása és a tűzszünet betartása mentheti meg a háború ezutáni áldozatait a pusztulástól. Most részletkérdésekről beszélni egyenlő az értelmetlen vérontás igenlésével. Reméljük, hogy Nixonra — szövetségesei részéről is — olyan nyomás nehezedik, amely rákényszeríti az egyetlen pozitív lépésre: a történelmi dokumentum aláírására. (H. Gy.) Trudeau kisebbségi kormány alakítására kényszerül Kedden reggelre értékelték a kanadai parlamenti választások csaknem teljes eredményeit. Pierre Elliot Trudeau miniszterelnök liberális pártja 108, — más jelentések szerint 109 — Robert Stanfield ellenzéki haladó konzervatív pártja pedig 107 mandátumot szerzett. A 264 mandátumos alsóházban a többi hely a kisebb pártok között oszlik meg; a szociális hitelpárt 15, az új demokrata párt 30 mandátumra tett szert. Az adatok azonban még nem véglegesek. Most már bizonyos, hogy Trudeau kisebbségi kormány alakítására kényszerül, s valószínű, hogy egy-két éven belül újabb választások kiírására kerül majd sor. Az előző, 1968-as választás alkalmával Trudeau pártja 147 mandátumot kapott, az ellenzék pedig mindössze 73- at — a mostani választás tehát a konzervatívok jelentős előretörését mutatja. Thieu vádaskodása Október 31-én, a Vietnami Demokratikus Köztársaság és az Egyesült Államok között létrejött előzetes megállapodások alapján megkötendő tűzszüneti egyezmény aláírásának „végső” határidejekor — a beérkezett hírügynökségi jelentések tanúsága szerint — a legcsekélyebb jel sem mutatott arra, hogy a Nixon-kormányzat változtatott volna a halogató taktikán és végül a vietnami fél határozott követelése ellenére sem írták alá a dokumentumot. Thieu, a saigoni rezsim vezetője cinikusan az északvietnami félre hárította a felelősséget, mondván: az egyezmény-tervezet aláírása és a tűzszünet létrejötte eldöntött tény a szembenálló felek részéről, s hogy a fegyvernyugvás meg is valósuljon, az a „kommunistákon múlik”. Az újságíróknak nyilatkozó Thieu a saigoni fél békeóhajáról szónokolt, hozzátette ugyanakkor azt is, hogy nem tudja, mikor jön el a béke korszaka Vietnamban. Kedden egyébként ismét bizalmas, zárt ajtók mögött folyó tárgyalások kezdődtek Thieu elnök és az Egyesült Államok saigoni nagykövete, Ellswort Bunker között. Szerdán érkezik hazánkba Henryk Jablonski Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és feleségének meghívására szerdán hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja és felesége. Henryk Jablonski életrajza Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnöke 1909. december 27-én Waliszewben, munkáscsaládban született. A varsói tudományegyetem humanisztikai szakán egyetemi tanulmányokat folytatott és 1934-ben megszerezte a történelemtudományok doktora címet. 1931-ben belépett a Lengyel Szocialista Pártba. A második világháború idején részt vett az 1939 szeptemberi harcokban, majd a podhalai brigád soraiban Narviknál harcolt. Ezt követően Dél-Franciaországban részt vett a lengyel ellenállási mozgalomban. Hazatérése után, 1945-ben az országos nemzeti tanács, majd a szejm képviselője lett. 1946— 1948 közön a Lengyel Szocialista Párt Központi Végrehajtó Bizottságának titkára, majd a párt alelnöke volt. 1952 óta nemzetgyűlési képviselő. E tisztségek betöltésével párhuzamosan folytatta tudományos tevékenységét. A XIX. század, az első világháború és a két háború közötti időszak különböző témáiról több történelmi munkát írt. Ezek közé tartozik „A Lengyel Szocialista Párt politikája az 1914—1918-as világháború idején” és a „Második köztársaság létrejötte” című műve. A politikai tudományok akadémiájának, majd a varsói egyetemnek a professzora volt. 1952-ben a lengyel tudományos akadémia levelező tagja lett, 1956-ban pedig akadémiai rendes taggá választották. 1955—1965 között a lengyel tudományos akadémia tudományos titkára, majd az akadémia alelnöke volt. Henryk Jablonski a Szovjetunió tudományos akadémiájának, a csehszlovák tudományos akadémiának, és a román tudományos akadémiának is tagja. 1947—1953 között a művelődésügyi minisztérium államtitkáraként tevékenykedett. 1965-ben felsőoktatási miniszterré, 1966-ban pedig köz- és felsőoktatási miniszterré nevezték ki. 1948 óta tagja a LEMP Központi Bizottságának. 1970 december 20-i KB plénum a Politikai Bizottság póttagjává választotta. A LEMP VI. kongreszszusán megválasztott Központi Bizottság beválasztotta a párt Politikai Bizottságába. 1972 március 28-án a szejm megválasztotta a Lengyel Népköztársaság államtanácsának elnökévé. Henryk Jablonski a népi Lengyelország építője érdemrend, a munka zászlórend 1. fokozata, a Lengyelország újjászületése érdemrend parancsnoki keresztje és a Grünwald kereszt kitüntetések tulajdonosa. NAPLÓ — 1973. november 1. szerda Súlyos vasúti katasztrófa Chicagóban A hétfői chicagói vonatszerencsétlenség az elmúlt 15 év legsúlyosabb vasúti katasztrófa volt az Egyesült Államokban. Végleges adatok szerint a két motorvonat egyenként 500—500 utast szállított a reggeli csúcsforgalomban, amikor a chicagói South End állomáson egyikük a másikba rohant. A hatottak száma negyvennégy, a sebesülteké legalább háromszáz. John Volpe közlekedésügyi miniszter a minisztérium közlekedésbiztonsági osztályának vezetőjével szemleutat tett a katasztrófa színhelyén. Kijelentette, hogy alapos tanulmányozás alá veszik a könnyűacélból, illetve alumíniumból készült vasúti kocsik szilárdságát. A A Szovjetunió és az arab világ mikor három hónappal ezelőtt véget ért a szovjet katonai tanácsadók megbízatása Egyiptomban, az arab reakció azt remélte, hogy döntő fordulat történhet a szovjet-arab viszonyban. A kairói sajtóban olyan vádak is elhangzottak, hogy a Szovjetunió tulajdonképpen érdekelt a közel-keleti válság rendezetlenségében, mert ez a térségben való „jelenlétét” segíti elő. A még Nasszer elnök idejében félreállított polgári politikusok a tanácsadók távozását megelőzően petícióban követelték az államfőtől a szovjet—egyiptomi kapcsolatok felülvizsgálását. A reakció erői lényegében vissza akarták forgatni a történelem kerekét, fékezni akarták hazájukban a társadalmi fejlődés folyamatát, s egyáltalán nem érdekelte őket az, hogy ezzel valójában meggyengítik Egyiptomot, Izrael malmára hajtják a vizet. Naiv illúziókat építettek ezek a reakciós erők, olyan elméletekre, hogy az Egyesült Államok most már nyomást gyakorol Izraelre, s eléri majd, hogy az izraeli megszálló csapatokat vonják ki az arab területekről. Ebből a vágyból semmi sem lett: az amerikaiak továbbra is felfegyverzik, pénzelik, minden módon támogatják közel-keleti szövetségesüket, s nem Izraelre, hanem Egyiptomra próbálnak nyomást gyakorolni. Homokra épültek azok a számítások is, hogy majd Nyugat-Európa siet Kairó segítségére, szembefordulva Izraellel is, az Egyesült Államokkal is. E kudarcok nyomán aztán fokozatosan megváltozott a hangnem, mind több kommentár húzta alá, hogy a Szovjetunió támogatása nélkülözhetetlen és pótolhatatlan Egyiptom számára. Ezt a hivatalos egyiptomi politika mindig is hangoztatta. Amikor az egyiptomi miniszterelnök legutóbb Moszkvába látogatott, a szovjet kormányfő utalt ugyan arra, hogy a szovjet—egyiptomi együttműködés megpróbáltatásokon ment keresztül, de azt húzta alá elsősorban, ami a döntő, ami a meghatározó, ami az állandó tényező: az antiimperialista együttműködést, a nemzeti felszabadító mozgalomnak nyújtott internacionalista támogatást. A moszkvai tárgyalásokról kiadott közös közlemény hangsúlyozta, hogy a barátság erősítése közös érdek, s hogy a két ország együttműködési szerződése minden területen továbbra is alapot nyújt a kapcsolatok megszilárdítására. Ugyanakkor zavartalanul fejlődnek a szovjet—szíriai és a szovjet—iraki kapcsolatok, megszilárdítva Damaszkusz és Bagdad nemzetközi pozícióit, a nemzeti erők összefogását, a nemzetgazdaság alapjait. Kölcsönös érdekek védelméről és szolgálatáról van szó. A Szovjetunió nem támaszpontokat akar, nem erőszakolja rá „jelenlétét” a Közel-Kelet arab országaira, hanem osztálypolitikájának, internacionalista hagyományainak, szocialista elveinek megfelelően segíti az arab nemzeti felszabadító mozgalmat, a haladás útjára lépett független arab köztársaságokat. Tiszteletben tartja az arab népek függetlenségét és sajátosságaikat is; tiszteli jogaikat és történelmi tradícióikat is. A béke és a biztonság ügyét kívánja elősegíteni a Közel-Keleten is; továbbra is sürgeti a közel-keleti válság politikai rendezését, az izraeli agreszszió következményeinek felszámolása érdekében továbbra is segíti az agresszió áldozatait. A haladó arab rendszerek nemzetgazdaságában rendkívül fontos szerepet játszik az a több mint négyszáz nagy létesítmény, amelyet a Szovjetunió segítségével hoztak létre, vagy építenek jelenleg is. Egyiptom nem lenne képes nemzetgazdaságának, iparosításának gyors fejlesztésére a híres nílusi nagygát, az asszuáni vízierőmű olcsó árama nélkül. Ma az asszuáni építkezés méreteihez hasonló arányú gyárépítés folyik Kairó külvárosában, Heluánban, ugyancsak szovjet közreműködéssel: a heluáni acélkombinát szilárdítja majd meg az egyiptomi ipar alapjait. Szíriában, az Eufrátesz folyón szovjet segítséggel építenek gátrendszert, amely lehetővé teszi majd, hogy megkettőzzék az öntözhető mezőgazdasági területeket. Egy harmadik példa: Irakban, ahol nemrég ragadták ki az imperialista olajtársaságok kezéből a nemzet olajkincsét, a Szovjetunió és a szocialista országok közreműködése nélkül nem aknázhatnák ki az olajat, amely a nemzetgazdaság legfontosabb bevételi forrása, a nemzeti jövedelem zömének biztosítéka. Ez a gazdasági segítség csak kiegészíti azt, amely a haladó arab országok nemzetvédelmi képességének megszilárdítását és fokozását célozza. Ez békepolitika, az reálpolitika. Nincs változás ebben a politikában , az együttműködés és a barátság elvei változatlanok. Az arab országok belső fejlődése természetesen nem lehet nyílegyenes, zökkenőktől mentes, s magától értetődik az is, hogy a haladást sürgető és a haladást fékező erők küzdelme tükröződik a kormány állásfoglalásaiban is. Ebben a helyzetben különösen fontos a türelem, a megértés, a szilárd elviség. Mindezzel rendelkezik a szovjet diplomácia, mindez jellemzi a Szovjetunió arab politikáját is. Az arab haladó erők megértik ezt, hálásak érte. És mind erélyesebben lépnek fel mindazok ellen, akik a szovjet—arab barátság bomlasztására törekednek. R. I. iff (Santiago, Prensa Latina) Santiagoban hétfőn ismét zavargások voltak. Kétszáz fasiszta suhanó, a rendfenntartó erőkre támadt kövekkel és vasdorongokkal. A szélsőjobboldaliak három korábban bebörtönzött társukat próbálták kiszabadítani. A rendfenntartó erők szétverték a rekciós megmozdulást. (Tajpej, Reuter) Csang Kajsek, Tajvan elnöke kedden ünnepli 85. születésnapját. Az aggastyán, aki ma éppoly kitartóan ígérgeti a „szárazföld" — a KNK visszahódítását, mint negyed százada, amikor vert seregeivel Tajvanra vonult — az idén csupán néhány helyi vezető jókívánságait fogadja majd személyesen. A nyilvánosság előtt július óta nem mutatkozott. (Kairó, AFP) Ahmed Iszmail tábornok, Egyiptom új hadügyminisztere , beszédet mondott egy légitámaszpont tisztjei és katonái előtt. Többek között kijelentette: a Szovjetunió katonailag és gazdaságilag is támogatja Egyiptomot, s folyamatosan eleget tett kötelezettségeinek július közepe, a szovje katonai tanácsadók visszahívása óta is. .)[(Róma, TASZSZ) Huszonnégy órás országos sztrájkot szervezett kedden az olasz építőipar 1 millió 200 ezer dolgozója. Péter János külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Budapestre érkezett Abdusz Szamad Azad, a Bengáli Népi Köztársaság külügyminisztere, valamint kísérete. Kép: Abdusz Szamad Azadot és feleségét Paja Frigyes külügyminiszter helyettes fogadja a Ferihegyi repülőtéren (A Napló képtávírója) Bangla Desh külügyminisztere megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét Abdusz Szamad Azad, a Bangla Desh Népi Köztársaság külügyminisztere —, aki Péter János külügyminiszter meghívására hivatalos baráti látogatásra érkezett hazánkba — kedden délelőtt a Hősök terén kíséretének tagjaival együtt megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét A koszorúzási ünnepségen jelen volt Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Pesti Endre vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, Kertész István, a Fővárosi Tanács főosztályvezetője. A koszorúzás után Abdusz Szamad Azad megkezdte tárgyalásait a külügyminisztériumban. A kiszabadított gerillák vallomásai Hétfőn a líbiai fővárosban sajtóértekezletet tartottak a Fekete Szeptember kiszabadult gerillái. Meggyőződésük mondották, hogy szervezetük egy napon kiszabadítja őket. A három férfi — Ibrahim Badran, Számár Abdullah és Abdel Kader Dériéül —sajnálkozását' fejezte ki amiatt, ami szeptemberben, Fürstenfeldbruckban történt; a véres drámát azonban, amely az izraeli túszok és öt gerilla halálával végződött, a nyugatnémet hatóságok „árulásának” számlájára írták. Badran és két társa tagadta, hogy terroristák volnának, hogy gyilkolni akartak volna. Csupán izraeli börtönökben, fogva tartott társaikat szerették volna kiszabadítani. „Amikor azonban a nyugatnémetek becsaptak bennünket, nem volt más kiút. Tudtuk, hogy meg kell halnunk. S nyilvánvalóan ugyanez a sors várt az izraeliekre is” — mondta Badran. A sajtóértekezleten mindhárom gerilla kijelentette, hogy tovább folytatja a harcot. A Fekete Szeptember gerillái — mint már közöltük — a Beirut—Ankara útvonalon közlekedő Lufthansa-járat utasainak életéért cserébe szabadultak ki börtönükből és repültek Líbiába. Golda Meir izraeli miniszterelnök „lesújtó, megdöbbentő” eseménynek mondotta a gerillák szabadon engedését. Lényegében Izrael mellé állt az Egyesült Államok is. A washingtoni kormány hétfőn bíráló hangon szólt az NSZK akciójáról. Bray külügyi szóvivő szerint országa „sajnálkozik amiatt, hogy a terroristák erőszak és nyomás révén szabadlábra kerülhettek”. Ugyanakkor Washington a nyugatnémet, a jugoszláv és a líbiai kormányhoz juttatott el véleményt arról, „ahogyan a terroristák követeléseiknek eleget tettek”. A Bonnhoz intézett üzenet washingtoni körök szerint „kemény bírálat” volt.