Viharsarok, 1955. január-április (11. évfolyam, 1-101. szám)
1955-02-02 / 27. szám
« 4 HÍREK Jubilál a csongrádi gimnázium. Fennállása 35. évfordulójának megünneplésére készül a csongrádi gimnázium. Az öregdiákok és a gimnázium mai tanulói, tanárai február 19-én, az iskola hagyományos farsangi bálján találkoznak a járási kultúrházban. Á. MINDSZENTI gépállomás DISZ-szervezete taggyűlésen elhatározta, hogy ifjúsági munkabrigádokat szervez, ezenkívül létrehoznak egy színjátszó csoportot, továbbá házi ping-pong- és sakkbajnokságot rendeznek. A győztesek a községi DISZ-fiatalokkal fognak versenyezni. TÖRÖK IMRE, a deszki általános iskola igazgatója a község történetének megírásán dolgozik. Április 1-re, a felszabadulás 10 évfordulójára befejezi munkáját. SZOMBATON este 8 órai kezdettel a vásárhelyi általános gimnázium IV. B. osztálya diákbálat rendez a Béke-szálló nagytermében. A tánczenét a szegedi egyetem zenekara szolgáltatja. EZER FORINT pénzjutalmat és oklevelet kapott jó munkája elismeréséül Ziegenhein Sándor, a Csongrádi Bútorgyár igazgatója a Faipari Tudományos Egyesülettől. MEGYEI TANÁCSTAGOK fogadóórái. Február 3-án, csütörtökön délután 5-től 7 óráig Törő Imréné Hódmezővásárhely, (Klapka utca 8. szám), február 4-én, pénteken délelőtt 9-től 12 óráig Vass János Kiskundorozsmán, Jegyinák János pedig déllelőtt Magyartésen, délután 2 órától 5 óráig Nagytőkén tart fogadóórát. A választók a megyei tanácstagokat a helyi tanácsházán keressék fel. ÜGYELETES ÁLLATORVOS ezen a héten Makón dr Mányi Viktor. Lakása: Szent István tér 9. szám. Piaci árak Kedden a hódmezővásárhelyi piacon az alábbi árak alakultak ki: Mázsánként: Búza 380, árpa 400, csövestengeri 280, morzsolt tengeri 330, takarmányrépa 40, cinkatök 150, lucernaszéna 200, hasábos tűzifa 70—85 forint. Kilogrammonként: Fejeskáposzta 4—5, karaláb 3150, vöröshagyma 2, gyökér 5, sárgarépa 2—2.50, szárazbab 5, mák 38— 40, méz 24, burgonya 2.20—2.60, héjasdió 25, alma 6—12, szőlő 14, vaj 55, tehéntúró 10—12, füstölthús 35, füstölt kolbász 40, szalonna 40—45, hízó 21, hízott kacsa 24— 25, hízott liba 24—25, vágott kacsa és liba 32, árpadara 4.50, kukoricadara 3.80, korpa 4, lucernaliszt 2.50 forint. Literenként: Tej 3.50, tejföl 20, étolaj 22 forint. Darabonként: Tojás 1.40, 6—7 hetes malac 280—350, 6—7 hónapos süldő 600—800, 10—12 hónapos 900—1400 forint. Páronként: Csirke 45—50, tyúk 85—90, pulyka 220—230, soványkacsa 120—130, soványliba 240—260 forint. Révenként: Rozsé 8—12, napraforgó 2 50, lánkszár 2—2.50 forint. A> Még egyszer az üdvös intézkedésről — OLVASÓNK ÍRJA — Először a Béke mozi hangoshíradójából értesültem arról, hogy február 1-étől új, helyes intézkedéssel szabályozzák a mozilátogatók nyugalmát. Igaz is: a „notórius elkésők“ igen kellemetlenek voltak már. Másodszor a Viharsarokban olvastam erről az intézkedésről. És helyeseltem nagyon. De ezt a pár sort arra szeretném felhasználni, hogy ugyancsak a Viharsarkon keresztül arra kérjem a megyei vállalatot: ez az intézkedés csak akkor fog helyesen megvalósulni, ha minden előadás előtt legalább egy félórával csak arra az előadásra adnak jegyet. Mert, hiába állok én sorba jegyért háromnegyed 8- kor, ha csak nyolc után öt perccel kapom meg a jegyet, mert előttem 2—3 nappal előre váltók vannak egy csomóan. Úgy vélem, ezt el lehetne rendelni... Berezvai Imre Hódmezővásárhely A HAZAFIAS NÉPFRONT deszki bizottsága aláírásokat gyűjtött a német Wehrmacht felállítása ellen a béke megszilárdításáért. A községben eddig 1200-an írták alá a békefelhívást. CSONGRÁDON a földművesszövetkezet ez év első negyedében megnyitja első cukrászdáját. Emellett tervezi, hogy a városi tanácsházán és a járási kultúrházban egy-egy büffét megnyit. Háromhónapos méhész továbbképző tanfolyamot indít a Földművelésügyi Mnisztérium A Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási főigazgatósága február 14-től május 13-ig háromhónapos továbbképző tanfolyamot indít a lengyeli mezőgazdasági szakiskolában. A tanfolyamon az oktatás és az ellátás ingyenes. A felvételhez szükséges, hogy a jelentkezőnek legalább hat elemi iskolai végzettsége legyen, továbbá kétéves méhészeti gyakorlattal rendelkezzen. Jelentkezni lehet 17-től 48 éves korig. A felvételi kérelmeket a lengyeli (Tolna megye) mezőgazdasági szakiskola igazgatójához kell írásban eljuttatni. A kérelemhez csatolni kell egy részletes önéletrajzot, az egyéni méhészeknél a tanács, vagy a méhész szakcsoport, a termelőszövetkezeti tagoknál a termelőszövetkezet, állami gazdasági dolgozóknál pedig az állami gazdaság vezetőségének írásbeli javaslatát. =APRÓHIRDETÉSEK= | VÁSÁRHELY | EPOLETFA, deszka, léc, cserép, stb. kapható Wollner Károly kereskedésében. Fáncsi u. 361 KERTÉSZT keresünk. Csapájev MTSZ, A,Atyáshalom. 496 FÖLD van kiadó, fel van szántva. Hmvásárhely, Zsdánov tér 11. 515 TALÁLT agárkutyát igazolt tulajdonosa átveheti Hravhely, Tóalj u. 27. 523 HÁZVEZETŐNŐT, lehetőleg bentlakót kisháztartásba keresek. Szenesi, Szeged, Szt. György u. 7. | MAKÓ | UJ TANCTANFOLYAM indul Makón február 7-én este 6 órakor a volt DÉFOSZ- ban. Jelentkezés a Járási Kultúrház emeleti irodájában. 789 MALINOVSZKI u. 35. számú 674. négyszögöles üres telek eladó, két darabban is. Ért. Makón. Szikszai u. 2. Újvárosi ref. egyház gondnoki hivatalában vagy Gyóni Géza u. 66. 790 A MAKÓI Kísérleti Gazdaság a dughagyma bérhőkezelését egyéni termelők részére is megkezdte. Érdeklődni lehet: Makó Malinovszki u. 87. vagy Almási u. 78 -80. TÁNCSICS Mihály u. 13. számú ház részletre is sürgősen eladó. Azonnal beköltözhető: Makó, Bajza u. 72/a. 794 KIADÓ föld mélyen megszántva Ekhardféle földből hagyma vagy kukorica alá. Értekezni lehet: Makó, Váradi u. 28. 785 ZONGORA-kottát, Szén Irén I. füzetét megvételre keresek. Cím: Makói Hirdető Vállalatnál. 7871 km. FÖLD felibe fokhagymának kiadó. A magot is adom. Ért. Makó, Nagy csillag u. 13. 793 ANYAGKÖNYVELŐNŐ (Evolut) gyakorlattal elhelyezkedne. Makó, Kálvin u. 25. TERMELŐSZÖVETKEZETEK, EGYÉNI TERMELŐK! Kössetek SERTÉSHIZLALÁSI és BIKAHIZLALÁSI szerződést az ÁLLATFORGALMI VÁLLALATTAL! Felemelt tejárak! Kormányzatunk új rendelkezése alapján a tejipar a szabadtejért 2.60 Ft alapárat fizet 3.4 zsír % mellett. Magasabb zsír % mellett az ár is magasabb! A szerződéskötés továbbra is fennáll! A 20 fillér literenkénti prémiummal az alapár 2.80 Ft. Ilyen esetben 1 liter 4.0% zsírtartalmú tej ára 3.20 Ft. A magasabb ár egyéni termelőkre és tsz-ekre egyaránt érvényes! A rendelet 1955. február 1.—1955. május 1. közötti időre vonatkozik egyelőre, ami hozzájárulást jelent a téli takarmányozási ráfordításokhoz. Csm. Tejipari Egyesülés. LEVELEKBŐL — férfik!an A MAKÓI GÉPGYÁR legutóbbi termelési értekezletén a Ságvári esztergályos ifibrigád versenyre hívta a Petőfi fúrós és a Za ja előkészítő ifibrigádot. A brigádok ezután közösen elhatározták, hogy értesítik a Hódmezővásárhelyi Mérleggyár ifibrigádját, hogy csatlakozzon versenyükhöz. A Mérleggyár Határőr brigádja elfogadta a versenykihívást. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI HÁZIIPARI SZÖVETKEZET dolgozói közül Mári Ida és Czakó Józsefné 30—30 pár, Kecskeméti Piroska és testvére, Erzsébet pedig 30—35 pár kesztyű kötését vállalták havonta. HÉTSZÁZ VEDRET készítenek terven felül a vásárhelyi Szegkovács KSZ bádogos brigádjai. A CSONGRÁD MEGYEI VÍZMŰÉPÍTŐ ÉS KUTKARBANTARTÓ VÁLLALAT dolgozói versenyre hívták a Csongrád megyei tanács város- és községgazdálkodási osztályéhoz, valamint Szeged város és községgazdálkodási osztályához tartozó valamennyi vállalatot. A vállalások között szerepel a terv 2 százalékos túlteljesítése, az önköltség és a selejt 2—2 százalékos csökkentése. KÉT NAPPAL A HATÁRIDŐ ELŐTT fejezte be terv szerinti munkáját a Hódmezővásárhelyi Építőipari Szövetkezet Zombori Anital kőműves-brigádja. A csoport 180 százalékra teljesítette normáját. A CSONGRÁD MEGYEI SÜTŐIPARI TRÖSZT 3 hónap alatt 266.200 forintot takarít meg. A túlóra, postaköltség és egyéb önköltségcsökkentések révén 39.700 forintot ad vissza népgazadságunknak. A KISKUNDOROZSMAI TÉGLAGYÁR dolgozói március 15-ig az összes vágányhálózatot kijavítják üzemükben, a nyerstégla szárítóhelyeket átépítik, hogy március végén megkezdhessék a téglagyártást. Mint ígérték: terven felül 50 ezer nyerstéglát készítenek. UJTIPUSU, ízléses és olcsó csővázas bútorok érkeztek Csongrádra a földművesszövetkezet bútorszaküzletbe. Két fotel, két szék, egy rekamié és egy asztal üveglappal mindössze 5396 forintba kerül• 9—12 fok között. NAPIREND IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szerda estig: Párás, felhős, helyenkint ködös idő. Néhány helyen eső. Mérsékelt szél. Enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán, északkeleten 4—7, máshol A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet 4 fok felett lesz. FILMSZÍNHÁZAINK műsora Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Egy nyáron át táncolt. Svéd film. (16 éven felülieknek). Fél 6, fél 8. ötéves Terv-mozi: Grant kapitány gyermekei. Kalandos szovjet film. 6 és 8. Makó: Vörös Csillag-mozi: Kaméliás hölgy. Színes francia film. (16 éven felülieknek). Háromnegyed 6 és 8. Szabadság-mozi: Kaméliás hölgy. Színes francia film. (16 éven felülieknek.) Negyed 6, fél 8. Szentes: József Attila-mozi: Kaland Marienstadtban. Magyarul beszélő színes lengyel film. Fél 6, fél 8. Szabadság-mozi: Nincs előadás. Csongrád: Szabadság-mozi: Kegyetlen tenger. Angol film. Fél 6, fél 8. Elkésők csak a híradó után mehetnek be a nézőtérre. SZEGEDI SZÍNHÁZI MŰSOR Este 7: A trubadúr. Radnóti bérlet (5). 1955 FEBRUAR 2 SZERDA Párthírek HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI PROPAGANDISTÁK FIGYELMÉBE! Ma, szerdán délután fél 5-kor a Megyei Pártoktatók Házában propagandista konferenciát tartunk a Politikai Iskola I—II., Párttörténet I—II. propagandistái számára. Kérjük a propagandista elvtársak feltétlen megjelenését. ★ Február 3-án, csütörtökön délután 5 órakor Hódmezővásárhelyen a Megyei Pártoktatók Házában a Magyar Párttörténeti Előadássorozat második előadását tartjuk. Előadó: Németh Károly elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára. Kérjük a párttag és pártonkívüli dolgozókat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Az előadást filmvetítés követi. SPORT Sportszerűségi versenyre hívja a Szentesi Petőfi SK a megyei labdarugó csapatokat Az 1955. évi jobb eredmények elérése érdekében a megyei I. osztályban szereplő valamennyi csapatot sportszerűségi versenyre hívjuk a következő versenypontok figyelembevételével: 1. Mérkőzéseken való pontos megjelenés. 2. A sportolók magatartása a játékvezetővel, az ellenfél játékosaival és a közönséggel szemben. 3. A játékosok kiállításának megelőzése, kiállított játékosok száma és a büntetés mértéke. A fenti versenypontok elfogadását és a vonatkozó válasz megküldését kérjük Szabó István sportköri elnök h. Papp János intéző. A makói járási TSB évvégi beszámolója Több mint ötven derűsarcú jókedvű sportember hallgatta végig a Szövetkezeti Bizottság kultúrtermében Takács József JTSB elnök évvégi beszámolóját a járás sportjáról. Vida Zoltán, a JTSB fáradhatatlan társadalmi munkása, nyitotta meg az ülést, majd Takács József TSB elnök tartotta meg beszámolóját. Megdicsérte az MHK-ban jó munkát végző MTH, Vasas, Szpartakusz sportköreit, Kővegy, Kiszombor, Csanádpalota sportköreit és megbírálta a rossz munkát végző Nagylak, Pitvaros, Királyhegyes községek sportvezetőit. Megállapította, hogy az ellenőrző bizottságokban Neiszer Péter és Frank Oszkár tevékenykedtek fáradhatatlanul. A makói járás minősítési tervét 117 százalékra teljesítette. Atlétikában az eredmény: 167 százalék. A birkózó sport terén lemaradt a járás, kerékpározásban 80 százalékos eredményt sikerült elérni.— Kemény bírálatban részesítette a Kiszombori Sportkör vezetőit, mert a kerékpáros sportolókat az elért jó eredmények ellenére nem minősíttette!!! Az ökölvívás terén is gyenge eredményt sikerült elérni a járásban, mert csak 42 százalékban teljesítették a tervet. Ez is csupán az MTH érdeme. A Szpártákusz későn kezdett el versenyeket rendezni. Gera és Kecskés sporttársak voltak a mozgatói, erői a Szpártákusznak. Tornában a Makói Vasas országos hírű csapata nem fejlődött megfelelően, kevés támogatást kap Tarjáni testnevelő tanár. Nagy György és Nagy Dezsőné testnevelők voltak eredményesek a Szpartakusznál. A falusi szpartakiádok jó eredményeket hoztak, mert 552 versenyző vett részt ezeken a rendezvényeken. Jól szervezte meg Földeák, Maroslele, Csanádalberti és Apátfalva házi szpártakiádját. Az iskolai testnevelés nagyot fejlődött ebben az esztendőben. Nagy hiány azonban, hogy a falvakban nincs megfelelő tornaterem. A JTSB instruktori bizottsága nagy segítséget nyújtott a falunak. Rendszeresen látogatták a falusi sportköröket és szakmai segítséget nyújtottak nekik Gyenge, Orosz és Vida instruktorok. A társadalmi szövetségek közül a labdarugók végeztek jó munkát. Itt az volt a hiányosság, hogy az egész szövetséget a járás labdarugó játékvezetői vezették. A sportkörök közül Kövegy kapott jelentős támogatást, 34 ezer forintot öltöző helyiség építésére. A sportkörök fejlődését tekintve Csanádi palota, Kövegy, Csanádalberti fejlődik legjobban. Az MTH-nál és a Szpartakusznál is van előrehaladás. A Makói Vasas viszont fejlődésében megállóit, több szakosztálya nem működik, de remény van arra, hogy az új vezetőség ebben az esztendőben jobb munkát végez. Hanyatlás van Kiszombor, Pitvaros és Nagylak sportköreinél is, valamint a Makói Vörös Meteornál és a Petőfi SK-nál. Lendületes munka megy az MTH-nál. Két nevelő: Gyárfás Mihály és Kiss Zoltán sokat tevékenykedik. Foglalkozott a beszámoló a DISZ feladatával is, majd megdicsérte a Játékvezető Tanács tagjait jó munkájukért. Dobos, Prónai, Jaksó, Udvarhelyi és Horváth játékvezetőket könyvjutalomba is részesítették. Rajtuk kívül jutalmazott a JTSB , sok társadalmi aktívát is, mert fáradságot nem ismerve dolgoztak a járás sportjáért. Ünnepélyes keretek között adta át Takács József JTSB elnök Vidra József játékvezetőnek az MTSB és a JTSB ajándékát abból az alkalomból, hogy 25 éve működik mint labdarugó játékvezető. Az elhangzott beszámolóhoz sokan szólottak hozzá és megbírálták a JTSB-t is. Bírálatot kapott a DISZ is, ahonnan meg sem jelentek ezen a beszámolón. Hazánk felszabadulásának tízéves fordulójára több felajánlás történt, majd egyhangúlag elfogadták Vida sporttárs javaslatát, hogy a járás sportolói tiltakozzanak Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. (WIENER) NAGY ÉRTEKEZLET VOLT CSONGRÁDON A SPORT TOVÁBBFEJLESZTÉSE ÉRDEKÉBEN A Csongrádi Hazafias Népfront, a városi pártbizottság, a tanács VB tagjai, a DISZ járási titkára és a sportkörök vezetői értekezleten tárgyalták meg a város sportéletének égető problémáit. A sportkörök vezetői beszámoltak arról, hogy a pénzbeli támogatás ebben az esztendőben kevesebb lesz, mint az elmúlt évben volt. Amit a Bútorgyár sportolói kapnak, a negyedrésze lesz az 1954. évinek. Ez nem biztosítja a gyári dolgozók sportolási lehetőségét. Az Építők sportkörét nem lehet Csongrádon másik sportkörrel összevonni. A bútorgyári dolgozók sportolási lehetőségének biztosítása érdekében az Országos Építők elnökségéhez és az OTSB-hez fordulnak segítségért. A Cs. Petőfinek 27 ezer forint kellene még ebben az évben. Az értekezlet foglalkozott a sporttelep rendbehozásának kérdésével, mert azt a sportkörök nem tudják karbantartani. Az értekezlet úgy határozott, hogy kéri a tanácsot, vegye kezelésbe a sporttelepet, ezzel is segítse a csongrádi sportköröket. Tiszta, jó állapotban levő öltözőkről is gondoskodni kell a megye egyik legszebb sporttelepén, mert ez feltétlen szükséges a sport további fejlődéséhez. (dávid) A FALU SPORTJA A Szegedi Járási TSB ebben az esztendőben is megrendezi az oktatási osztállyal és a DISZ-szel együttesen a járási úttörő labdarugó bajnokságot. A járási úttörő bajnokság két fordulós és azon az egymáshoz közel eső általános iskolák csoportos beosztással vesznek részt. A bajnokságot úgy rendezik, hogy annak első fordulója a tanév végére befejeződjék. A bajnokságban részt vehet a szegedi járás összes általános iskolai csapata és a mihályteleki általános iskola csapata. A bajnokság a labdarúgás szabályai szerint bonyolódik le. A mérkőzések levezetésére fel kell kérni a helyi tantestület bármelyik nevelőjét, aki a labdarúgás szabályaival tisztában van. A döntő mérkőzésekről a JTSB gondoskodik. A csapatokban csak olyan úttörő játszhat, akinek tanulmányi előmenetele 3-asnál nem rosszabb és ezt az iskola igazgatója a játékos igazolványán igazolja. MA DÉLUTÁN 5 ÓRAKOR: A H. PETŐFIFÁKLYA TAGGYŰLÉSE A Hódmezővásárhelyi Petőfi-Fáklya Sportkör ma délután 5 órai kezdettel a Sztáin út 13. szám alatti klubhelyiségben taggyűlést tart, amelyre feltétlen elvárja a sportkör tagjait SZERDA, 1955. FEBRUAR & KÉSZÜLŐDIK A MAKÓI VASAS Fáradságos és küzdelmes előkészületek után végre elérkezett a Makói Vasas labdarugó szakosztálya, hogy labdarugók megkezdhették edzéseiket. Bizonyosra veheti, hogy új játékosai igazolásai rendben lesznek. Nagyrészt olyan játékosokról van szó, akik már korábban küzdöttek a Vasas színeiben s most ismét láthatjuk őket a Vasas együttesében. Városunk sportpártoló közönsége bizony nagyon sokszor csalódottan távozott a múlt esztendőben a mérkőzésekről. Reméljük, hogy az átszervezett és újnak mondható csapatunk ismét megkedvelteti magát a szurkolókkal és viszont Az új játékosok között szerepel: Bodó Szilveszter (Komló), Czene István (Komló), Remzsö III. (Komló), K. Varga (Szegedi Lokomotív), Honfi (Székesfehérvári Honvéd), Marczika Béla (Kecskeméti Honvéd), Böjti A. (Nagylaki VL), Nacsa (Maroslele), Tóth (Havhelyi Vasas). Ezek a játékosok már beilleszkedtek az együttesbe, szorgalmasan járnak edzésre, melyet régi nagynevű játékosunk, Szopori János vezet szakértelemmel és lelkiismeretesen. Sajnálatos körülmény az, hogy régi játékosaink, kiknek tudására nagy szükség lenne sportkörünknek, nem vállalkoznak az ifjúság nevelésére, kivéve Szegedi Károlyt. Az előkészítő munkák fő megszervezésében nagy segítséget nyújtott a járási, városi pártbizottság és a JTSB Takács József személyében. (kovács) A RÁDIÓ MŰSORA: FEBRUÁR 3, CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió 4.30 Hírek, 4.40 Reggeli zene, 5.30 Falurádió, 6.45 Lapszemle, 7 Hírek, 7.15 Hanglemezek, 8.30 Zenekari hangverseny, 9.20 Gyermekrádió 9.40 Gyermekzene, 10 Hírek, 10.10 Népi hangszerszólók, 10.50 Indulók, 11.30 A hattyú, Urbán Ernő író írása, 11.55 Hanglemez, 12 Hírek, lapszemle, 12 óra 15 Operarészletek. 13 Bölöni Farkas Sándor, a reformkor nagy forradalmi demokratája. Lang Dezső előadása, 13.20 Operettrészletek. 14 Hírek, 14.25 Gyermekújság, 15.15 Gyermekrádió, 15.30 Moszkvai rádió összeállítása, 16 Fúvószene, 16 óra 20 Luganci kirándulás. Részlet Méray Tibor „Hotel de l’Écu“ c. könyvéből, 16 óra 40 Szív küldi, 17 Hírek, 17.10 Válasz hallgatóknak, 17.30 Egy falu — egy nóta, 18 Készülünk a farsangra. Riportműsor, 18.20 Farsangi dalok, 19 Ifjú Figyelő, 19 óra 30 Tánczene, 20 Esti híradó, 20.20 Szovjet népek dalaiból, 20.45 Verdi: Othello, 22 Hírek, 22.20 Operaközvetítés folytatása, 23.35 „Lassan leszáll az éj . . Verses, zenés összeállítás, 24 Hírek, C.10 Magyar nóták. Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora 6.40 Torna, 6.50 NépdalfeMogozás, 7 Hanglemezek, 14 Zenekari hangverseny, 14.40 Népi zene, 15 óra 15 Hol a biléta, szaki? Varga Imre karcolata, 15.30 Vonósnégyes, 16 Szív küldi, 16.30 Zenei újság, 17.25 Csehszlovák együttesek műsora, 17.50 Látogatás a Kutatóeszközöket Kivitelező Vállalatnál, 18 Hangverseny, 18.35 Végtelen földek. Jorge Amado regényének rádióváltozata, 19.13 Filmzene, 19.30 Kortársak egymásról. Schumann — Schubertről. Nádor Tamás előadása, 20 Ének, 20.40 Vonatok. Gianni Rodari versei, 20.55 Tánczene, 21.30 Sportkiadó, 21.50 Vidám kórusok, 22.20 Szimfonikus zene. VIHARSAROK a Magyar Dolgozók Pártja Csongrád megyei napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MDP Csongrád megyei Bizottsága. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Telefon: 305 és 315. A felelős szerkesztő telefonszáma: 271. Csongrád megyei Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelős vezető: Vincze György u