Világ, 1921. június (12. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-01 / 117. szám
Szerda Az októberi forradalom a nemzetgyűlés előtt rkdélutáni ülésen Sándor Pál folytatta beszédét. Fölolvassa Vályi Bódognak, Étienne Politique Internationale-ban megjelent cikkét.ouvnetyTseh elmondja, miként áskálódott az entente-nál Czernin Magyarország ellen, Erdély és Románia unióját kívánta, Magyarország megnyirbálását forszírozta. Ez a diplomáciai intrika példanélküli esete. Megállapítja a cikk, hogy Czernin magyarellenesebb volt, mint az angol diplomácia, hiszen a Mensdorff-Pouilly és Smuts generális közötti megbeszélésekben az angolok alig kértek területi áldozatot, csupán Magyarország átvedlését Hungarian Foederation-ra. Windischgraetz Ismerte Czernin terveit Sándor Pál Windischgraetznek legutóbb megjelent cikkéből megállapítja, hogy Windischgraetznek tudomása volt Czernin Magyarországot felosztó terveiről. Nem l£lt volna-e kötelessége, a dolgot az országgyűlés elé hozni ? Olyan magyar ember ellen, aki ezt a nemzetnek vagy kormánynak tudomására nem hozza, sokkal erősebben kell eljárni, mint az olyanokkal szemben, akik tudatlanságból követtek el esetleg hazafiatlan cselekedete. Czernin könyvéből idéz, amely szintén bizonyítja, hogy a volt külügyminiszter szerint Magyarország feldarabolása érdekében Ausztriának élet-halálharcot kellett folytatnia. Ez volt a mi külügyminiszterünk, aki az árulás legnagyobb fokát követte el. Czernin magasztalja Ferenc Ferdinándot is, aki pedig el volt tökélve, hogy Magyarország önállóságát meg fogja szüntetni. (Rassay Károly : Jó érv a legitimitás mellett !) Szégyen, hogy mi képviselők — magamat sem veszem ki —, orrunknál fogva hagytuk magunkat vezetni. (Helyeslés a kisgazdapárton.) Becsületes revolvció az Integritás érdekében Levelet kapott egy volt külügyi osztályfőnöktől, akimost Rotterdamban kereskedő lett. A levél így hangzik : „Azt hiszem, 1918. december 10. és 20-ika között lehetett, amikor a francia lapokban a következő tartalmú képviselőházi közleményt olvastam: Egy szociáldemokrata, képviselő — nem tudom, hogy Renabdel vagy egy m másik — erélyes beszédet tartott Pichonarreri külügyminiszter ellen és azt mondta, hogy 1917. októberében gróf Károlyi a francia diplomácia által megbízott egyénnel tárgyalt és azt az ajánlatot tette, hogy kész Magyarországon forradalmat organizálni, ami által a front is természetszerűen fel fog bomlani. Gróf Károlyi ennek ellenében kikötötte, hogy Franciaország Magyarország területi integritását garantálja." A levél elmondja továbbá, hogy Pichon igaznak ismerte el Károlyi tárgyalását, de be kellett szüntetni a tárgyalásokat, mert a francia kormány Károlyitól rossz információkat kapott. A levélírónak tanúja van arra, hogy „az akkori közös hadügyminiszter két ízben is kérte Károly király beleegyezését gróf Károlyi elfogatásához és haditörvényszék elé való állításához. Ez nem sikerült, mert mindkét alkalommal gróf Andrássy Gyula a királynál interveniált és sikerült keresztülvinnie, hogy Károlyit bántalmazás nem érte." Ha Andrássy azt mondja, hogy ez nem igaz, kötelességem azt elhinni. Károlyi eme cselekedete éppen olyan forradalmi cselekedet volt, mint Benesó és Massaryké. A cseh ezredekre a ,,gyávaság" szót nem igen lehetett használni. (Lingauer Albin : Használhatja egész bátran.) Mert bátorság kell ahhoz is, hogy odaálltak a megtizedelés elé, mintsem úz ellenség ellen menjenek. Olyan nagy államférfin is, mint Kossuth Lajos, az országon kívül maradt és szította a forradalmat. Neim vagyok hajlandó Károlyinak, mint forradalmárnak, ilyen tárgyalásaiért szemrehányást tenni. Becsületes és kétségbeesett revoluciót akart csinálni az ország integritása érdekében. A francia kormány azért nem tárgyalt tovább Károlyival, mert az Gillbaut francia bolsevistával érintkezett. Amikor Károlyi Imre vehemensen támadta Károlyi Mihályt, szóló is elment a tiszteletére rendezett bankettre, mert politikai üldözöttet látott benne. Akkor mindennap szó volt Károlyi elfogásáról. Andrássy júliusban beszédet mondott, amelyben óva intette a kormányt, hogy Károlyit elfogja és mártírt csináljon belőle. Ebben az időben a parlamentben a pártok vadakként mentek egymásnak, Tisza és Andrássy olyanokat mondtak egymásnak, hogy a mai nemzetgyűlés az ilyeneken mélyen felháborodnék, Andrássy külügyminiszter lesz Elvárta volna, hogy Andrássy vegye kezébe az ügyeket., Ha Tisza került volna ab a helyzetbe, amelybe Andrássy jutott, nem kefélte, volna azt az eljárást, amelyet *virtró^rjr Irff^trtt Október 23-án fegyverezték le Fiumében a magyar honvédeket és ezen a napon volt a debreceni Gotterhalte-botrány. Este tanácskozás, volt Károlyi palotájában a nemzeti tanács megalakításáról. Károlyi előbb Andrássynál vacsorázott, majd negyed 11-kor megkezdődött az ülés a Károlyi-palotában. (Egy hang jobbról: Kik voltak ott?)Azt mondta Károlyi: „A nemzeti tanácsot akarjuk megalakítani, miután mindenütt van, de miután a kormány lemondott és lehetetlen a közhangulat elől kitérni, helyesebb a kormány átvétele, amelytől az uralkodó nem zárkózhalik el, természetesen a parlamenten kivnl való elemek részvételével. A király valószínűleg Andrássyt akarja külügyminiszternek." A szocialisták ellenezték Andrássy külügyminiszterségét, a radikálisok, a függetlenségiek, a Károlyipárt küzdöttek érte. (Meskó Zoltán: Csak a Károlyipárt volt ott, a Bizony-párt nem vett részt. ) Itt vannak a nevek. (Halljuk, halljuk!) Ott voltak: Batthyány, Hock, Jászi, Szende, Garami, Kanfi, Nagy Ferenc, Harrer, Rácz Gyula, Purjesz, Lovászy. (Meskó Zoltán: A Károlyi-pártiak!) Aztán létrejött a megegyezés. A szocialisták nem fogadtak el többé közös külügyminisztert. Ilyen destruktívok voltak! Végre elfogadták Andrássyt közös külügyminiszternek, úgy, hog’ 8—10 nap alatt át kell vedlenie magyar külügvmi■híteité. Egynegyed egykor Károlyit telefonhoz hívták. Aztán sápadtan jelentette be, hogy a liláig Andrássyt kinevezte közös külügyminiszternek. Rettenetes kavarodás támadt erre és elhatározták a nemzeti tanács megalakítását. Az egészet Windischgraetz manipulációjának tartották, hogy Andrássyt egyszerre kancellárnak nevezték ki. (Andrássy: Kancellárnak.) Rendesen igy hívták. (Andrássy: Hangulatot akartak csinálni.) A nemzeti tanács tulajdonképpeni megalapítója Andrássy. Andrássy maga mondta, hogy Károlyit nem szabad egyedül hagyni, mégis elment a Bauplatzra. Kötelessége lett volna ittmaradni még áldozatok árán is, úgy mint Wekerle, Sztörényi, Szurmay , és mások. (Andrássy: Épp úgy játszottam az életemmel, jobban, mint a képviselő úr a bankokban!) Én nem voltam a bankokban soha, nincs egy igazgatósági tagságom se, tehát ez is egy gyenge motívum, gróf úr! Ha a gróf úr ittmaradt volna, talán nem jutottunk volna oda, ahová jutottunk. . Hogy történt az összeomlás? "A magyar nemzeti tanács alakulására abban az időben abszolút szükség volt. Andrássy, október 21-iki jegyzékében kijelentette, hogy hajlandó különbékét kötni. Ezzel ő — a német történség híve és oszlopa — Németország ellen fordult. Október 27-ikén megalakult Zágrábban a délszláv nemzeti tanács, amely kimondta az elszakadást. Október 27-ikén — ez hivatalosan megállapítható — felbomlott az olasz front. Október 26-ikán Andrássy Wilsonhoz intézett jegyzékében elismerte Cseh-Szlovákiát nemcsak önálló államnak, hanem hadviselő félnek és közismert dolog az is, hogy Szlovákia egészen a Dunáig Cseh-Szlovákiának ígértetett. Ezt tudta Andrássy, mégis hozzájárult. Ugyancsak elismerte ebben a jegyzékben Jugoszlávia területi igényeit. Október 29-ikén megalakult Újvidéken a szerb nemzeti tanács és kimondta a Jugoszláviával való egyesülést, október 29-ikén megalakult Turócszentmártonban a tót nemzeti tanács, amely kimondta a Csehországgal való egyesülést. Október Áttér a külpolitikai kérdésekre, A mi külpolitikánk az utolsó két ótán a lentemesebb hibákat követte el. Ez alatt a két ez alatt nem voltunk képesek egyetlenegy barátot sem szerezni és ha volt is egy barátunk, az olasz, azt is könnyelműen odadobtuk és elvesztettük. Képtelenek voltunk arra, hogy az olaszokban legalább azért szerezzünk barátot, hogy lehetetlenné tegyük a kis-entente megalakulását. (Meskó Zoltán : Úgy van !) Azt hiszem, ha mi annak idején akár Romániával, akár Jugoszláviával meg tudjuk magunkat érttetni, akkor a kis-entente megala- kítása lehetetlen lett volna. (Meskó Zoltán : Prangins felé néztünk, ahelyett, hogy másfelé néztünk volna !) Ezt elmulasztottuk. És így létrejöhetett ellenünk egy véd- és dacszövetség, aminek veszedelmét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Tegyük fel azt, hogy a nagyentente által kiküldött határkiigazító bizottság kijebb tolja egy kicsit a határainkat. Azt hiszik, hogy a kisentente ebbe bele fog nyugodni, hogy nem azért szövetkeztek ellenünk, hogy meghiúsítsák fegyveres erővel azt, amit a nagy-entente határoz ? Hát azt képzelik, hogy ha a kis-entente egy fair accomplit csinál, a nagy-entente egyszerű kívánságára ki fognak valahonnan menni ? Láttuk, hogy Lengyelország betört Sziléziába és ma egyszerűen azon tanácskoznak, hogy annak egy részét mégis odaadják Lengyelországnak, pedig a népszavazás egészen más eredménnyel végződött. Ha a nagyentente segíteni is akarna bennünket, nézetem szerint nincs abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse, mert nem fognak egyetlenegy angol, francia vagy olasz katonát sem ideküldeni, hogy a mi érdekeinketmegvédjék. Az olaszok barátaink voltak, farkasszemet néztek a jugoszlávokkal és ime, ma teljes barátság hozta össze őket. (Rassay Károly: A Habsburg-kérdés összehozta őket.) Háromszor akkora,, mint a Ballplatz Nézzük a mi államférfiainkat. Milyen államférfiak képviselik a külügyi politikát a körülöttünk levő államokban és művének nálunk ? Mint hallom, a mi külügyi hatakintés hármiszor akkora, mint maga a Baulplatz volt. A mi kiküldötteink csupa fiatalemberek, vagy olyan kimustrált régi osztrák diplomaták, akiket már a múltban is olyanoknak ismertek, akik nem tudnak semmit se kivinni. A fiatalemberek csak azért vannak ott a rossz fáma szerint, hogy platzhalterek legyenek arisztokraták részére. (Mozgás.) Két gróf és egy herceg Most valami kis dolgunk akadt Parisban. Ki ment ki ? Két gróf és erry herceg. Hogyan képzeljük mi azt, hogy azok a francia diplomaták és államférfiak, akik szocialistákból,szzsibadkőmivesekből állanak s akik bennünk egy feudális uralmat látnak, ezek ezt a két grófot és ezt a herceget keblükre fogják ölelni? Nem lett volna okosabb, ha polgárokat iüldünk? Ma a tudás és az ész határoz. Ahol feudális uralom van, oda igenis grófokat és hercegeket kell küldeni, de ahol, szocialisták és szabadkőművesek uralkodnak és azoktól függ bizonyos tekintetben a sorsunk, oda olyan embereket küldjünk ,akik abba a környezetbe illenek. Öreg ember nem vén ember Ausztria nélkül a bolsevizmus Magyarországon egy napig se tarthattta volna magát. (Dánér Béla: És a zsidók nélkül.) Erre majd a fekete kávénál fogok felelni. (Dánér Béla : Im isrztem ’a zsidó méregkeverést.) Parancsoljon, tőlem megkaphatja a kellő kezelést. Ausztria azt is előmozdította, hogy az antiszemitizmus bennünket gyengítsen. Utóbbi időben sokat beszélnek a korridorról, amely a következő lépés Magyarország teljes szétosztásához, ha csak nem állítunk erélyes embereket a kellő helyre. (Dánér: Kik azok ?) Például a tisztelt képviselő úr. (Dánér.: Azt hiszem, ön.), Én BJE nagyon öreg XiJSXafc erre. (Kupa 30-ikán az osztrák nemzetgyűlés összes pártjai a Németországhoz való csatlakozást mondják ki, ami egyértelmű a dinasztia detronizálásával. Október 31-ikén reggel, kétnapi tárgyalás után, miután nem volt semmiféle part, ahol kikössön, Horthy átadta az egész flottát a zágrábi nemzeti tanácsnak. Október utolsó napjaiban a román kormány kijelentette, hogy a bukaresti szerződést érvénytelennek tekinti és Erdélyre igényt tart. Mit tehetett volna ez a Magyarország? Meg kellett alakítani egy fórumot, amely az ország sorsát intézte. A forradalom igazi oka tehát a háború elvesztése volt. Mi volt a h."~nárulás 1918-ban? ] A király kivá’ezte Károlyit. A hazaözönlő katonaság vadsága élénk emlékezetünkben van. Magánpénzekből adtak össze milliókat és milliókat, hogy a frontról visszatérőket TP*nthenen fegyverezni. Rá kell mutatni arra is, hogy abban az időben nem volt hazaárulás, ha valaki ezt a kormányt támogatta, ő háromszoros felhívásra sem tett esküt, tehát nyugodtan beszélhet. Akkor az volt a hazaárulás, ha valaki nem csatlakozott a nemzeti tanácshoz. Nagyon jó hazafiak vettek részt a forradalomban, egészen a bolsevizmus kitöréséig. Ma, amikor tanulmányozta a dolgokat, maga is Károlyi mellett lett volna, ismer a bolsevista rezsimben részt vett olyan egyéneket, akik most bujdosók, de akik olyan szolgálatokat tettek a mi polgárságunknak, amit elfelejteni nem szabad és akik nagyobb ellenforradalmárok voltak, mint akik tele szájjal hirdetik a hazafiságot. A szocialisták egy része tette lehetővé a bolsevisták diszkreditálását., Hallér Istvánnak és Túri Bélának az Alkotmányban írt forradalmi cikkeibőlidéz részleteket. Amikor Túri Bélának azt a cikkét idézi, amelyben azt mondja, hogy „itt nincs mit okoskodni polgárok, szocializálódni, proletarizálódni kell", Mátéffy Viktor közbeszól : Más formában gondolta! A forradalom akkor okvetlen szükséges valami volt — folytatja Sándor Pál —, ha ezek az urak nem lettek volna, másoknak kellett volna lenniök. P. András : Öreg ember nem vén ember. Lent járt Uródban, ahol szerb politikusok mondták neki ,hogy Magyarország többszázezer főnyi hadsereget tart és ők minden nap várják a mi támadásunkat. Nem sikerült felvilágosítani őket, hogy ez egy rémkép, beszél Romániáról, ahol a nagybirtokokat rövidesen szétosztják. • Szintén demokratikus és szocialisztikus szű ország, Csehország pedig közeledik , a kommunisztikus felfogáshoz. Ausztriában ugyanaz a helyzet, mint Romániában. Németországban is a szocializmus képviseli az erőt, Franciaországban a szociáldemokrata párt a harmadik internacionáléhoz csatlakozik. Angliában állandóan nagy munkásmozgalmak vannak. Garami nem hazaáruló Maga Lloyd George is szocialista volt, még pedig a legélesebb emberek közül való. De menjünk még egy lépéssel tovább. Itt van Olaszország. Olaszország. legerősebben van szaturálja szocialista elemekkel, annak ellenére, hogy a valaaatánost' ellene mondanak. S ha mindezeket látjuk, vegyük azt, hogy itt van ez a kis Magyarország a középen, egy tizennégy vármegyéből álló egységes magyar nemzet, melyet kint úgy tekintenek, mint egy feudális államot, mint egy konzervatív alapon álló államot. (Schandl: Kik terjesztik?) Nekünk úgy kell itt viselkednünk, hogy ide lehessen rólunk mást terjeszteni, mint a legnemesebbet és a legjobbat. Úgy kell viselkednünk, hogy mást ne mondhassanak, mint azt, hogy az az államalkotó nép vagyunk, akik voltunk és akik megvédtük a Nyugat intelligenciáját századokon át. A környező államok mind attól félnek, hogy mi egy feudális, konzervatív ország vagyunk. A Jövő című lapban Garami felveti azt a kérdést... (Egy hang , középen: Hazaáruló!) Garami nem hazaáruló, soha nem volt az... hogy cselekedni kell valamit Magyarországért és megintervenálta az ötös tanács három tagját, akik azt mondják, hogy, ha Magyarország oly irányban fog int dulni, hogy az megfelel egy demokratikus államnak, akkor lehet velük beszélni területi kérdésekről. (Taszter: Magunk fogjuk a magunk sorsát intézni.) Ez esetben hajlandók területi kérdésben és más tekintetben is kezünkre járni. Mi az oka annak, hogy az ilyen cikkekről a magyar nemzet képviselői ne vehetnének tudomást. Szakítani kell a régi osztrák hagyományokkal, gazdasági tudással bíró diplomáciát kell nevelni. A múltak tisztázása után csak a jövőnek szabad szemünk előtt lebegni. Meg kell szűnni az osztály- és vallásfelekezeti villongásoknak. (Közbeszólás: Nincs felekezeti villongás!) Faj elleni villongások. Tudom, ez tetszik önöknek. (Taszter: öntudatra ébredt a magyarság! Kerekes: Ilyen későn ébredtetek föl? Könyves Lajos: Szerencsétlen időben ébredtek sokan az Ébredők! Apponyiban és Rákosiban látja azokat a vezéreket, akik kivezetik az országot ebből a hínárból. A költségvetést nem fogadja el. Andrássy személyes kérdésben Andrássy Gyula válaszol Sándor Pálnak. Ritkán látta mese, hogy valaki ennyi bók között próbáljon mérgezett törbölni a szívbe. Rá akar mutatni arra, hogy mennyire itt.Huidor Pál annak a fajnak, amelynek előharcosa. Sándor Pál pálfordulással vádolta meg őt, mert elpártolt a liberalizmustól és antiszemita lett. Azért tette, mert rájött, hogy ezt a fajt vissza kell szorítani. Sándor Pál csak azért, hogy a saját faját tisztára mossa, mindenkit be akar piszkítani. Pedig nem lehet letagadni, hogy a zsidóság nagy része temperamentumával a forradalmi mozgalom élére állt. Voltak, igaz, olyanok is, mint Vázsonyi, aki a leghazafiasabban állt ki a bástyára a nemzet érdekében. Bárcsak többen lettek volna ilyen zsidók, akkor ma az antiszemitizmus nem lenne olyan nagy. Sándor Pál a forradalom kitörésére vonatkozó értéinek egy része helytállói másrészt nem. „Külpolitikánk a legrémesebb hibákat kövese el . . .« VILÁG 1921. június 1g