Világ, 1923. február (14. évfolyam, 25-47. szám)
1923-02-01 / 25. szám
Esütört itt akaratától teszi függővé. Ha komoly reformot akar s kormány, akkor az eljárást is újra kell szabályoznia. A ma eljárási rend mellett a tárgyaló bizottságokban, melyek az OFB-nak a javaslatát teszik, a nagybirtok túlnyomóan van képviselve és így rendesen a nagybirtok pártján vannak ezek a bizottságok. Az egész eljárást a rendes bíróság elé kell utalni. Döntsenek lent az alsóbíróságok és az ilyképpen feldolgozott anyag kerüljön fellebbezés folytán az OFB-hoz, mely azután az így előkészített és ítélettel ellátott ügyekben könnyebben és gyorsabban hozhat határozatot. Biztosítani kell az ügyvédi képviseletet, a közvetlen és szóbeli tárgyalást a felsőbíróságon is, mert azt látjuk, hogy ügyvédi képviselet nélkül nem igen mennek jól a dolgok. (Nagy Emil: Tíz perc elég az ilyen szamárságokból. Huszár elnök Nagy Emilt rendreutasítja. ön, tisztelt képviselő úr, az Eszterházy hercegi uradalom ügyésze, öntől megértem ezt a közbeszólást, az ön részéről nem szamárság, amit mond, csak elfogultság és rosszindulat. De figyelmeztetem, hogy azt a szamárságot, melyről én beszélek, hogy rendes bíróság elé kell utalni a birtokrendezést, egyik előző országgyűlés már rég törvénybe iktatta, mikor az 1871. évi Lili. tc.-ben kimondotta, hogy a birtokrendezési ügyek, tudniillik az akkori birtokrendezés, a rendes bíróságok elé utaltatnak és a rendes polgári perrendtartás szabályai szerint tárgyalandók. Az alsófokú ítélkezés bevezetése azért is jó lenne, mert ez elsőfokban meghozott ítélet alapján az igénylőket rögtön birtokba lehetne vezetni és igy nem kellene várni, míg a felsőbíróság esetleg hónapok, talán évek múlva végleg dönt. A mai eljárás mellett a birtokrendezés azért sem történhetik meg kielégítő módon, mert vannak községek, melyek még kérelmezni sem merik az eljárás megindítását. A nagy uradalmak ráfeküsznek sok községre, tisztjeik ijesztik az embereket, különösen a cselédeket és munkásokat, hogy ha földet kérnek, elbocsátják őket. Ez több helyen meg is történik napról-napra. A jegyzők lennének hivatva, hogy a tudatlan népet megvédelmezzék és felvilágosítsák, de legtöbbször ők is terrorral állnak szemben, hiszen megtörtént nem egy esetben, hogy a nép javát szívükön viselő jegyzők ellen hirtelen fegyelmi eljárást indítottak. Csak akkor várható a törvény céljának elérése, ha hivatalból indítják meg mindenütt az eljárást, ami indokolt volna, mert közérdekről van szó. Nagyatádi Szabó földművelési miniszter Kupertnek válaszolva, kijelentette, hogy a kiegészítő novella előkészítése folyamatban van. A tisztelt képviselő úr azt a kijelentést is tette, hogy mi tisztára politikából csináljuk a földreformot s nem is képzeljük komolyan. Ez ellen tiltakoznom kell. A kérdés lényegével nem is foglalkozom, mert határozott ígéretet nem tehetek mindaddig, amíg a javasat tárgyalásra nem kerül. Rupert Rezső válaszában kiemeli, hogy teljes joggal imputálhatja, hogy a kormány csak politikai célzattal emlegeti néha-néha a földbirtokreformot, mert a kormány hivatalos sajtója közölte tegnap, hogy a miniszter csak magyarázni akarja a törvényt. Örömmel veszi tudomásul, hogy a földmivelési miniszter úr javítani is akarja a törvényt Azért pedig ne haragudjék a földmivelési miniszter és Kuna P. András sem, hogy a reform kérdését szóbahozta, noha nem visel csizmát. Mert néha a nem csizmás képviselők is értenek a földkérdéshez. Ennek az országnak igen nagy szellemei, csak Deákot Bezerédjt Kossuth Lajost említem, kik sokkal előbb feltalálták már a kisgazdapolitikát, mint a mai csizmásképviselők megszülettek. Ha tudni akarják a tisztelt csizmás képviselőtársaink, kik mindig felszisszennek, ha más is mer a földkérdéssel foglalkozni, hogy iíz igazi kisgazdapolitikusa ennek az országnak legutoló mársammminimájára Kossuth Lajos volt, aki valóban igazi földreformot csinált és nemcsak törvényt. Nem engedjük monopóliummá tenni a falu politikáját. Ám mutassák meg a kisgazdák, mit tudnak. Szívesen vesszük, ha helyettünk ők követelik ki a helyes reformot, az egész lépést jelentő megoldást, mi jó lesz a nagybirtok szempontjából is, mert végre megnyugvást jelent számukra is, mint jelentett az 1848-ban történt rendezés is. Könnyű a dolguk, mert a magyar nép nem fngyírt, hanem teljes árért kéri a földet, úgy, hogy nincs másról szó, mint arról, hogy a nagybirtokosok földvagyona pénzvagyonná alakíttatik át, mivel az illetők gyárakat, vállalatokat alapíthatnak, hogy jövedelmüket biztosítsák. A Független Szemle betiltása Ezután Várnai Dániel terjesztette elő interpellációját a Független Szemle című folyóirat betiltása ügyében. A sajtószabadságot ért ismételt sérelem kényszeríti — úgymond — arra, hogy felszólaljon. A sajtóra vonatkozó kormányrendelet olyan jogot foglal magában, amely módot ad a kormánynak, hogy ellenzéki lapokat egyszerűen lehetetlenné tegyen. A Független Szemle betiltása meglehetősen hosszú indokolással történt, amelyben föl vannak sorolva azok a cikkek, amelyek állítólag okul szolgáltak a betiltásra. Szóló elolvasta az összes inkriminált cikkeket és meg kell állapítania, hogy az a cikk, amely elsősorban szolgált okul a betiltásra, A kurzus vallási mérlege című cikk, valóban a kurzus vallási mérlege. Ez a cikk csupa tárgyilagos megállapításokat tartalmaz, s az igazságnak megfelelően állapítja meg, hogy a kurzus harmadik évében a keresztény felekezetek rosszabb viszonyban vannak egymással, mint voltak azelőtt. A cikk csak tényekre mutat rá. A katolikus egyház és a katolikus szellemi élet egyik neves képviselője, akinek nagy befolyása van, a legutóbb könyvet írt Gondolatok a világnézleti kérdésről címmel. Ebben a könyvben ugyanazokat állapította meg, mint az előbb említett cikk. Ebben a többek között arról is van szó, hogy a katolikusok az egyedüli fajfenntartó elemek ebben az országban. Itt a tudományos kritika szabadságáról vált szó és semmi sem fontosabb egy ország kulturális életének fejlesztésére, mint éppen a kritika szabadsága. A szóló rá akar mutatni arra, hogy a miniszter ezekben a kérdésekben kétféle mértékkel mér. Ezzel az interpellációjával kapcsolatban megkérdezné, hogy mi a véleménye a belügyminiszter úrnak arról a rendeletről, amellyel minden bírói eljárás mellőzésével egyszerűen közigazgatási úton végeznek a sajtóval. Ezt azonban nem kérdezi, mert igen kényelmes volna a belügyminiszter állásponja, aki ezt a rendeletet már a rendjavaslat 16. §-ában is elhelyezte. A devizakiutalások Fábián Béla, bár sem a pénzügyminiszter, sem a kereskedelmügyi miniszter nincs jelen, mégis elmondja interpellációját a devizakiutalások ügyében. A Devizaközpont 1920 augusztusa előtt keletkezett külföldi adósság kifizetésére még nem utalt ki valutát. Ennek következtében, amint a valuta emelkedik, kereskedőink és iparosaink tartozásai is növekszenek és így lassanként az egész magyar kereskedő- és iparosvilág nagy része inzolvens lesz. Ezután kifogásolja, hogy a Devizaközpont csak származási valutákat utal ki, aminek következtében az import megbénul, kereskedőink és iparosaink jó hírneve veszendőbe megy. Ennek a káros hatású intézkedésnek megváltoztatását kéri. Az ülés Meskó Zoltán interpellációjával ért véget, véget. világított a magára eszmélt ember messze sugárzó szellemével. Voltaképpen a maga öntudatra ébredésének folyamatát akarja szemléltetni az emberrel, hogy így őt magát is öntudatra keltse. A tudatot, tudatosságot és öntudatosságot gyakran emlegették már abban az időben, amely a magyarországi munkásmozgalom renaissanceával esett egybe. Újságcikkekben, népgyűléseken minduntalan szó esett az öntudatos proletárságról és nyilván ez hozta annyira rossz hírbe a tudatot és öntudatot, hogy lappangó veszeelmeket gyanítottak mindenütt, ahol ez a két szó elhangzott. Még tíz évig dolgozott idehaza és nem volt év, hogy egy-két könyve vagy füzete ne jelent volna meg a német könyvpiacon. Minden gondolatával az emberi öntudatot és megismerést mélyítette ki, mert a „világrejtélyt“ csak így vélte megoldhatónak. És bizonyos, hogy magára nézve meg is oldotta: szívében és lelkében tökéletes harmóniává simultak el a nagy ellentétek és ellentmondások, mert a külső és belső világa minden képét, a fizikai és gondolati lét minden élményét egy közös nevezőre tudta hozni. Ez a közös nevező a megismerés, a gnózis, mely az egocentrikus világszemléletet kozmocentrikussá formálja át. Magyarországot 1908-ban hagyta el. Berlin mellett, Schmargendorfban telepedett le. Harag, keserűség és fájdalom nélkül lépte át az ország határát s még arról sem panaszkodott, hogy hazájában rosszul bántak volna vele. Nem beszélt jó és rossz emberekről, ez ellenkezett volna filozófiájával, amely nem ismert jót vagy rosszat, mert Jó és Rossz a megismerés világításában: fejletlenül kezdetleges, magasabbrendű, tökéletes. Kezdetben vala a ragadozó bestia, azt felváltotta az alattomosan sompolygó bestia. Ezek voltak a világ urai és meg is maradnak mindaddig, míg „a megismerés szelíd fénye nem foglalja el trónusát az emberi tudatban". Schmitt Jenő ezt a fényt még nyolc évig sugározta ki magából. Utolsó könyvének ezt a csónat adta: A dimenziós viszony, mint a világrejtély kulcsa, egy nemesebb kuttúra világszemléletének alapvetése. A könyv, melynek kéziratát a nagy gondolkozó hagyatékában találták, a mai napig sem jelent meg, pedig 1916 óta hat esztendő múlt el, éppen elég idő ahhoz, hogy a könyv kiadásával elkészüljenek. VILÁG 1923 február 1. ) Béf Corvin-kódex eltűnt a Nemzeti Múzeumból Az 1847/48-iki utolsó rendi országgyűlés, amelynek történetét a reformerek aranybetűkkel rótták a modern Magyarország históriájának lapjaira, a korszakos sorssal terhes eszmék forrongása közben ráért ; arra is, hogy a magyar kultúra részletkérdéseivel foglalkozzék. Ez a rendi gyűlés fordult Ferenc modenai fejedelemhez azzal a kéréssel, hogy az estei herceg Igek modenai könyvtárából, amelyben úgyis 17 Korvin-kódex van, ezek közül kettőt juttasson vissza a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Ferenc herceg szívesen ráállott a rendi gyűlés kívánságára, de hozzáfűzte azt az óhajtását, hogy az egyik innsbrucki császári gyűjteményben levő régi modenai krónikát cserébe megkapja. A modenai könyvtáros 1847 október 9-én bejegyezte a naplójába, hogy két Korvin-kódexet (az egyik: Attavantesről festett Chysostomus; a másik: Francesco Antonio del Cherico firenzei rovinatortól festett galataiakhoz intézett Jeromos-levél) kiszolgáltatott a modenai, külügyi miniszternek per spedtigli alla dicta d'Ungheria. Október 27-én a fejedelem el is küldi a két kódexet, s ezek, egy kis ládikába csomagolva, november folyamán diplomáciai kurír útján megérkeztek Bécsbe. Itt a titkos udvari levéltárba helyezték el, mert rövidesen kiütött a magyar szabadságharc. ..Ideiglenes letétben" maradt a két kódex huszonegy évig. Simonyi Ernő fölfedezése Simonyi Ernő, az illusztris függetlenségi politikus, a 49-iki gerillavezér, aki az olasz szabadságharc idején a magyar légióhoz csatlakozott, mikor a légió feloszlott, Itáliában is folytatta az Angliában már megkezdett, a magyar históriára vonatkozó levéltári kutatásait. Ezek során megtalálta a modenai könyv-táros bejegyzését s erről 1838 február 2-án értesittette a Magyar Tudományos Akadémiát. A feljegyzésből persze még mindig nem tűnt ki, hogy hova lett a két kódex. 1869-ben aztán a magyar kormány kerestette Bécsben a két kódexet, s ekkor kiderült, hogy azokat az udvari titkos levéltár bőséges csereanyag fejében átadta az udvari könyvtárnak. „A legmagasabb ajándék" Vagyis két olyan műtárgy, amelyet annak idején Mátyás király a maga számára készíttetett, ki is fizetett (hiszen tudjuk, hogy például Beatrix Attavantes egyik könyvéért 6956 aranyat fizetett a művésznek); amely utóbb egy cseh király könnyelműsége folytán elkallódott Budáról (tudjuk, hogy Dobzse László alatt minő szemérmetlenül lopkodták az idegen kalandorok a Korvinát); amelyet a modenai fejedelem a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozott — az most egyszerre mint a bécsi udvari könyvtár tulajdona szerepeit —amely könyvtár fenntartásához pedig Magyarország is mindenkor bőséggel hozzájárult. Ezt a jogi helyzetet belátta Ferenc József és 1891 május 6-án elrendelte, hogy a két kódex „mint őfelsége legmagasabb ajándéka", a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományoztassék. Ez a tény az utóbb méltatlanul kiüldözött Csontos János és Pulszky Ferenc érdeme volt. A sokat hányatott két kötet immár huszonnyolc- s esztendei pihenőhöz jutott, amikor 1919 legelején híre kerekedett, hogy az olaszok — jóvátétel, vagy másminő címen — a bécsi múzeumokban máris rekvirálnak és szándékuk ezt a munkát Budapesten is folytatni, sőt éppen a két modenai kódexet is felemlítette a híradás. A jogcím az lett volna, hogy az olaszok keresik azokat a műtárgyakat, amelyek a világháború folyamán az olasz hadszíntéren eltűntek. „Személyes telslsség terhe alatt" A fb.:huni rágifeégiág vm.szerepek, Varjú EL affiíhiíí felhívására ig két kódex akkor a régiségtárírta. főit (kiállítva)-" Etímészetesen nyomban ím hívtam Kunfi Zsigmondnak, az akkori közoktatásügyi atisnisztenek a figyelmét a jogos műkincseinket fenyegető veszedelemre. A miniszter elrendelte, hogy a két kódexet Fejérpataky László múzeumi főigazgató ,aki éppen ezekben a napokban kapta meg, mint egyetlen múzeumvezető, a főigazgatói címet) személyes felelősség terhe mellett tartozik úgy elrejteni, hogy a rejtekhelyét csak a mindenkori miniszter, az egyik miniszteri tanácsos és a múzeum főigazgatója tudhassa. Ez meg is történt. Amiről hallgat a krónika A január 12-iki lapok a Frankfurter Zeitung levelezőjének jelentése alapján hírt közöltek a római hadizsákmány-kiállításról, amelyben igen szemérmesen a következő sorok is foglaltattak : „Tekintélyes számú kódex is szerepel a visszaszolgáltatott tárgyak között, így például az úgynevezett nápolyi kódexgyűjtemény, további a florenci Alavanti gyönyörű miniatűrjeivel díszített két estei kódex. Ezek a kódexek a tizenötödik században készültek Corvin Mátyás király megrendelésére és most a Modenában levő nyilvános Este-könyvtárba kerülnek." Ennyi és nem több. Természetesen nyomban a Nemzeti Múzeum főigazgatóságához fordultunk, ez azonban elhárította magától a válaszadást, s a könyvtárnak most kinevezett igazgatójához, Hóman Bálinthoz utasított, aki azt a felvilágosítást adta, hogy a két kódex tényleg a Nemzeti Múzeum tulajdonából került a római hadizsákmány-kiállításba és hogy az illetékesek szerint — Hóman csak a napokban vette át a vezetést — a békeszerződés kötelezett bennünket a kódexek kiadására. Mit mond a békeszerződés ! A békeszerződés 168. cikke és az ezzel kapcsolatos 175—179. cikkek vonatkoznak a visszaszolgáltatásokra. A 168. cikk szövege ez: „A fentebb megállapított fizetéseken felül Magyarország a Jóvátételi Bizottság részéről megállapított eljárás szerint visszaszolgáltatja mindazt a készpénzt, valamint visszaszolgáltatja mindazokat az állatokat, különféle tárgyakat és értékpapírokat, amelyeket elvett, lefoglalt vagy zár alá vett, amennyiben az azonosság megállapítása akár Magyarországnak, akár szövetségeseinek területén, akár azokon a területeken, amelyek a jelen szerződés teljes végrehajtásáig Magyarországnak vagy szövetségeseinek birtokában maradnak, lehetséges lesz." Ezt a cikket egészíti ki a 175. cikk, mondván : „A 168. cikkben foglalt rendelkezések alkalmazásaként .. A 171. cikk pedig a határidőül, amelytől fogva az Olaszországból „elszállított" tárgyak visszaadandók, az olasz királyság kikiáltásának időpontját (1861) jelöli meg. Magyarország a két estei kódexet nem vette el, nem foglalta le és nem vette zár alá. De ha még így is magyaroztatnék a cikk, akkor is már 1847-ben, tehát tizennégy évvel a stipulált határidő előtt került Magyarország birtokába a két műtárgy. Az olaszok követelésének tehát semmiféle jogi alapja nincs. Ki a felelős ? A kis Ausztria, amikor az olaszok — ott talán inkább a békeszerződés betűjéhez ragaszkodva — egy sor műtárgyat revindikáltak a bécsi gyűjteményekből, világraszóló tüntetést rendeztek az olasz szoldateszka barbársága ellen s ezzel el is érték, hogy az olasz követelésekből egy nagy sort sikerült töröltetniök. Nálunk a kormány nem látta szükségesnek, hogy a közvéleményt erről a jogtalan követelésről felvilágosítsa, hanem titokban hódolt be a harácsolásnak, simán átengedte, azért, hogy utóbb olyan elbánásban részesüljön, aminőt most Olaszország juttat a számunkra a jóvátételi kérdésben. Nem állott módunkban, hogy betekintsünk abba a miniszteri rendeletbe, amely a két egyedülállónak kincs kiszolgáltatását elrendelte. De nem hinnék, hogy a közvélemény jóváhagyásával találkozhassak , a cselekvény, bárki felelős is érte. A két kódexet az eredeti olasz jegyzőkönyv szerint is a diéta d'Ungheria, a magyar országgyűlés kapta. Tehát senki nem volt feljogosítva arra, hogy a magyar országgyűlés tudta és beleegyezése nélkül » k«tankincsst fiel