Világosság, 1982. július-december (23. évfolyam, 7-12. szám)
1982 / 7. szám - Suki Béla: A hegeli rendszer
A hegeli rendszer „A hegeli rendszer összehasonlíthatatlanul nagyobb területet fogott át, mint bármely megelőző rendszer, és e területen olyan gondolati gazdagságot tárt fel, amely még ma is bámulatba ejt.” ENGELS „Milyen csodálatos volt Hegelnek, e meghaladhatatlan titánnak ama gigantikus erőfeszítése, hogy meghódítsa az eget! Milyen szép volt az a herkulesi erőfeszítés, hogy a világmindenséget élő formulákba zárja, hogy megírja az univerzum algebráját. Milyen szép volt és mennyire termékeny. Ebből az abszolút tudásra törekvő torony romjaiból vettek alapanyagot a pozitív és szilárd tudományok számára, s a hegeli filozófia asztaláról vett morzsákból élnek azok is, akik azt legjobban szidják.” UNAMMO * Plasztikusan érzékelteti Hegel nagyságát, hogy a két, egymástól oly radikálisan különböző irányzat, mint a marxizmus és az egzisztencializmus két klasszikus képviselője, Engels és Unamo egyértelműen őt tekinti a filozófiatörténet legkiemelkedőbb alakjának. Vitathatatlan, hogy Hegel az emberiség legnagyobb gondolkodói közül is azon kevesek közé tartozik, akik azzal egyidejűleg, hogy rendkívül mélyen ragadták meg koruk valóságát, egyszersmind saját korukon túlra is mutattak, akiknek bölcselete ezért a későbbi korok számára nem pusztán kultúrhagyomány, hanem elevenen élő, állandóan ható újjáértelmezhető gondolatanyag. Úgy hisszük, jogosan állapítható meg, hogy Hegel filozófiája az ún. klasszikus filozófiai rendszerek történetének meghaladhatatlan csúcspontja. Mintegy magában olvasztja mindazokat a racionalizmus jegyében fogant pozitív, az emberi haladást töretlenül hirdető gondolati tendenciákat, kultúrértékeket, amelyeket az addigi filozófiatörténet felhalmozott, s ezzel nemcsak betetőzi, de bizonyos értelemben le is zárja a klasszikus, zárt rendszerű filozófiák történetét. Engels állapítja meg: „Hegellel lezárul a filozófia általában; egyrészt azért, mert Hegel rendszerében a filozófia egész fejlődését a legnagyszerűbb módon öszszefoglalta, másrészt azért, mert Hegel, ha öntudatlanul is, megmutatja az utat a rendszerek útvesztőjéből a világ valóságos, pozitív megismeréséhez.” Engels e ma is sok vitára okot adó megállapítása hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy csak az ún. spekulatív, zárt rendszerű filozófiák történetét zárja le a hegeli rendszer, s a világ konkrét, a „mindennapiságot” is magába foglaló megismerésének feladata ezután válik a filozófia centrális problémájává. E feladat megoldására vállalkozik majd mindenekelőtt a marxi filozófia és korunk polgári filozófiái közül elsősorban az egzisztencializmus. Amennyire igaz az a megállapítás, hogy a hegeli bölcselet jelenti az előző filozófiai fejlődés csúcspontját, legalább annyira igaz, hogy Hegellel tetőzik a szőkébb értelemben vett polgári filozófia is. Távol áll tőlünk az a szándék, hogy sommásan lebecsüljük korunk polgári filozófiáját, de meggyőződésünk, hogy egyetlen irányzata sem vetekedhet a hegeli bölcselettel sem mélységben, sem gondolatgazdagságban. Úgy véljük, egy alaposabb vizsgálódás kimutatná, hogy a mai polgári filozófia szinte minden irányzata közvetve vagy közvetlenül, pro vagy kontra, de mindenképpen visszanyúlik a hegeli illetve a klasszikus német filozófiához. Nem tekinthető véletlennek, hogy a XX. *Suki Béla utolsó munkája egy hosszabb megemlékező tanulmány volt Hegel halálának 150. évfordulója alkalmából. A szerző váratlan halála után a hagyaték gondozói arra az elhatározásra jutottak, hogy Suki utolsó munkáját—ha rövidítve is—abban a hazai folyóiratban közöljék, amely hosszú éveken keresztül nyilvánosságot biztosított a szerző gondolatainak. 26 1982. JÚLIUS • XXIII. ÉVFOLYAM • 7. SZÁM