Zalai Hírlap, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-06 / 5. szám

8 Kulturális krónika A magyar szabadság és füg­getlenség emlékművének fel­állításáról döntött Debrecen tanácsa. Megalkotására nyil­vános országos pályázatot ír­nak ki, s a terveket április első hetében kiállítják. Az emlékmű költségeit a tanácsi kereten kívül, a Képző- és Iparművészeti Tanács, s a KLTE támogatásából, vala­mint közadakozásból kívánják előteremteni. Ez utóbbi érde­kében a végrehajtó bizottság felhívást tett közzé, melyben­­ azzal fordulnak az állampol­gárokhoz, intézményekhez, egyházakhoz, vállalatokhoz, hogy az évszázadok során küzdött és elesett honfitár­saink emlékének, a magyar szabadság és függetlenség ma­gasztos eszméjének megörökí­téséhez önkéntes pénzadomá­nyokkal járuljanak hozzá. Ezeket a Budapest Bank Rt. debreceni fiókjánál vezetett 343­ 99443328/8 számú számlá­jára lehet befizetni. ★ A szovjet könyvkiadás tör­ténetében példátlan esetnek számít, hogy a Szovjetunió történetéről magyar történé­szek által írt könyv jelent meg a napokban Moszkvában, orosz nyelven. Béládi László— Krausz Tamás Sztálin című műve a Politizdat kiadó gon­dozásában látott napvilágot. Sajátos módon tiltakozott Cicciolina az állatok lemé­szárlása ellen. „Inkább mez­telenül, mint szőrmebundá­ban!" — kiáltott fel az egyik római szőrmeüzlet előtt, majd ruháját megoldva kitárta fe­detlen kebleit a jeges szélnek, no meg a jelenlevő fotósok­nak. Mondanivalójának hang­­súlyozására piros festékkel kente be a bundákat, a szűcs­üzlet kirakatát, s a közszem­lére tett melleit. A Petőfi expedíció címmel kiadványt jelentetett meg a kecskeméti Erdei Ferenc Mű­velődési Központ. Az orgá­numban a Megamorv expedí­ció egyik újságíró résztvevője, Borzák Tibor írja meg bar­­guzini élményeit, valamint le­vélösszeállítást és sajtószem­lét közöl a nagy vihart kivál­tott kutatással kapcsolatban. A Guiness, Rekordok Köny­ve szerint 170 világslágerével és 93 nagylemezével Elvis Presley minden idők legsike­resebb szólóénekese. A Bill­board Magazin sikerlistáján 1956—87 között 9 albuma, 106 kislemeze és 17 dala volt az első. Elvisnek pillanatnyi­lag három szobra áll: Mem­phisben a róla elnevezett té­ren, a nyugatnémetországi Bad Nauheimben, ahol katona volt és a japán fővárosban, Tokióban. A Bibliát is­ birtokba vette a komputer. A zsebformátumú elektromos biblia az Ó- és Újszövetség szövegével már kapható az amerikai piacon. Huszárik breviárium jelenik meg a Szabad Tér Kiadó gon­dozásában. A díszes, számo­zott album méltó emléket állít a filmrendezőnek. Röviden is­merteti Huszárik életrajzi adatait, édesanyja, barátai visszaemlékezéseit. A filmog­ráfia bemutatja filmjeit, a forgatási dokumentumokat, kritikákat, valamint tartal­mazza az általa írt forgató­­könyveket is. A filmszínházak jövő heti programjaiból az alábbiakat ajánljuk olvasóink figyelmé­be. Zalaegerszegen az Ady Filmcentrum első termében hétfőtől szerdáig a Jó reggelt Vietnam! című amerikai fil­met, csütörtöktől vasárnapig a Fekete eső című, ugyancsak amerikai filmet vetítik. A má­sodik teremben hétfőtől szer­dáig a Hagyjátok Robinsont című magyar film, csütörtök­től vasárnapig a New York-i történetek című amerikai film pereg. A harmadik teremben hétfőtől szerdáig a Rövidfilm a gyilkolásról című lengyel filmet, csütörtöktől vasárna­pig a Testek csábítása című NSZK filmet játsszák. Nagykanizsán az Apolló Filmcentrum első termében hétfőtől szerdáig a Mélytenge­ri szörnyeteg című amerikai filmet, csütörtöktől vasárna­pig a Rémálom az Elm utcá­ban című filmet mutatják be. A második terem programjá­ban hétfőtől szerdáig A Nap birodalma című amerikai film, csütörtöktől vasárnapig a Call girl ötszázért című film szerepel. Keszthelyen a Petőfi Film­színházban hétfőtől szerdáig az Angyalszív című amerikai filmet, csütörtöktől vasárna­pig a Mélytengeri szörnyeteg című filmet láthatják. ★ Képünkön a Hagyjátok Robinsont című film egyik jelenete. Ifi Ferenc A halott katona Parancsra, Vagy önként ment oda? A véres földön szomorú arccal fekszik A halott katona. Nem mozdul, Ki tudja melyik nép fia? A véres földön szomorú arccal fekszik A halott katona. Megölte A secu gyilkos golyója. A vé­res földön szomorú arccal fekszik A halott katona. Sde gyilkosa is halott! S a távolban mintha kisgyermek kacagna?! A véres földön mosolygó arccal fekszik A halott katona. Nem szeretem Veronikát. Talán más fiú se szereti a nő­vérét, csak igyekszik okosan viselkedni, ő ráadásul beteg, mindig beteg. . . Ma kirándultunk, együtt az egész osztály, reggeltől estig a hegyet másztuk. Úgy elfáradtam, hogy a vacsora se kel­lett, csak bedőltem az ágyba. Anya egy perc múlva utánam jött, fölkattintotta a vil­lanyt, és jeges szóval kiparancsolt a takaró alól: — Azonnal rakd rendbe a holmidat! Egy-kettő! Most is ez a legfontosabb! Előkészíteni a ruhámat, ké­szenlétbe helyezni, hogy ha Veronika éjjel rosszul lenne, pil­lanatok alatt magamra kaphassam, és késedelem nélkül in­duljak az orvosért. Veronika!... A cipőm fűzőjét is gondosan meg kell ol­danom minden este, nem rúghatom csak úgy le. Hogy éjjel­­ aztán egy fél percet se veszítsek, ha netán bele kellene ug-­r ranom. — Veronika!... ■ Anya most is, az ágyam fejénél állva megvárta, amíg — a fene egye meg az ilyen lefekvést!... — amíg rendbe ra­kom a vackokat. Ellenőrizte a cipőfűzőmet ezúttal is, aztán f­elfordult végre: — Lefekhetsz! — mondta szigorúan. * Vissza már nem nézett rám, hanem lekattintotta a vil­lanyt, és azonnal kiment. Pontosan nem is tudom, mi a baja Veronikának. Tulaj­donképpen sajnálnivaló, milyen makacsul próbálja testi hi­báit takargatni. A háta — a bal vállánál például — nem mondom, hogy púpos, de a ruha nyakát, s a blúz gallérját furcsán elhúzza. Tehát valami kötött kendőt, selyem sálat terít magára, s úgy hordja, mintha csak hanyagul kapta volna föl — valójában azonban kínosan vigyáz, és a leg­akaratosabb kánikulában se veti le, nem, még tánc közben sem, pedig minduntalan oda kell kapnia, hogy nem csú­­szott-e le... Ezt én sehogy sem értem: — hát Tibor nem vette még észre?! Tisztára lehetetlen! Veronika nem hagyja el magát, mint más beteg, nem is látszik vigasztalannak, hanem komoly fáradsággal, szinte eszelős rendszerrel ápolja magát. Pontosan kifesti az arcát, meghúzza a szemöldökét, s hetenként kétszer beül a fod­rászhoz, pedig a forró szárítóbúra miatt rázza is éjjel a kö­högés — én meg futhatok orvosért. Reggel viszont újra kezdi mégis. Nem gubózik be a négy fal közé, ő bizony nem. Neki mindig van programja. Ha Ilus, a barátnője, tízig nem jelentkezik, már megy is eléje, vékony nyári ruhában, bő kendővel a vállán, könnyű se­lyemtáskával a kezében. Beülnek a cukrászdába. Sokan forgolódnak itt, és leple­zetlenül megnézik a lányokat, hiszen Ilus nagyon csinos és kacérul feszes a ruhája mindenütt. Veronikának pedig az arca és a szeme talán érdekes is. Ők azonban alig néznek vissza a fiúkra, annyi a mesélnivalójuk. Veronika halkan — vékony szája széle finoman remeg közben — fölolvassa Ilusnak Tibor szerelmes levelét (mert minden reggel érke­zik levél, akár találkoztak előző este, akár nem, szép fehér borítékban). Veronika nagyon tiszta ujjai reszketnek, a le­vélpapír zizeg a kezében, s közben­­pillanatonként odakap a ruha vállához, majd a haján igazít, szaggatott félmozdu­latai állandóan vibrálnak — Ilus pedig figyelmesen hallgat­ja a barátnőjét. S utána meg is beszélik: képesek arra, hogy egészen délig tárgyalják. Ez mindennap így megy. De tegnapelőtt baj történt. ... Anya még nem volt otthon, amikor hazaértem. Gyanús csönd ült a lakásban. Pedig Veronika megjött már, hisz ilyenkor egyébként is mindig otthon szokott lenni. Megijed­tem, s az előszobafalnak dőlve füleltem, hátha történik valami.­­ Nyüszítő kis hangot hallottam; — most néztem be a szo­bába. Veronika hanyatt feküdt a földön. Rövideket lélegzett, s a válla folyton megemelkedett. Nem sikerült mindjárt az ágyhoz vonszolnom; — belekapaszkodott a szőnyegbe, és nem hagyta magát. Sírt, hang nélkül, mint a némák. Szorongva és gyáván ültem mellette a földön. Kérleltem, dühös voltam rá, fenyegettem is. Aztán a karját dörzsöl­tem, meg a homlokát. Mindent megpróbáltam, de az ágyáig nem tudtam elhúzni. Tehetetlenségemben jobban sírtam már, mint ő. Féltem, megjön anya, és így talál, hogy nem csináltam Veronikával semmit!... Ellöktem a kezét, és gyűlöltem. Ott is hagytam, zárva maradt utánam az ajtó, bőgve rohantam le a lépcsőn. Futottam az utcán is, de hallottam, hogy valaki törtet utánam, nagyokat csattog, mindjárt utolér, már a nevemet kiáltja. Tibor volt. A vállamat kapta el, megállított. — Mi történt?!... Hová rohansz?! Kitéptem magam, de elért és visszatartott. Kalapja a ke­zében, nyakkendője vitorlásán kilibbent a kabát alól. Úgy fogott, mint egy rabot. Az esztelen rohanástól erősen lihegtünk mindketten. Riadt szeme az enyémet kereste. . — Veronka?... — ennyit kérdezett csupán. — Engedjen! — próbáltam menekülni. — Beszélj már! Hallod!... Mi van vele?! Félelem, rémület, düh fojtogatott, s nem tudtam, s nem is akartam mondani neki semmit. Rántottam egyet, hogy elforduljak. — Ó, én... én... — szakadt föl belőle a kétségbeesés. Most végre hátrálhattam volna, mert elengedte a karom. Két kézzel csapkodta a homlokát: — Hát nem akartam én... Dehogyis akartam! „Kedves édes Juliskám” Petőfi Sándor utolsó levele feleségéhez A régi latin mondás „Habe­­ant sua fata libelli’ — azaz a könyveknek is megvan a ma­guk sorsa, a levelekre is érvé­nyes. Ilyen különös sorsa volt Petőfi Sándor utolsó levelének feleségéhez, Szendrey Júliá­hoz. Török Károly néprajztudó­sunknak köszönhetjük e viha­ros sorsú levél megmaradását és fennmaradását. Szendrey Júlia halálakor — 1868-ban — második férje, Horváth Árpád Petőfi fiának, Zoltánnak ren­delkezésére bocsátotta apja könyvtárának megmaradt da­rabjait, kéziratait, leveleit. Ezekből a fiatalember potom áron sokat eladogatott. A gyűjtők különösen a költő kéz­irattal ellátott köteteinek örül­tek. Török Károly Szendrey Júlia sógoránál, Gyulay Pálnál volt nevelő. Petőfi Zoltántól meg­vásárolta apja könyvtárának maradványait, valamint kéz­iratait. Többek között néhány levelet. Ezek között volt ez az utolsó levél is. E becses erek­lye értékével a néprajztudós olyannyira tisztában volt, hogy végrendeletében a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárá­nak adományozta. A levél szö­vegét az alábbiakban közöl­jük: Maros-Vásárhely, júl. 29. 1849.* Kedves édes Juliskám, e szempillantásban értem ide vissza hat napi szakadatlan utazás után. Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig­ bírom a tollat. Megkaptad-e előbbem­ két levelemet? Egyiket innen, a másikat Kézdi-Vásárhelyről írtam. Elmondom röviden uta­mat. Itt hallottuk, hogy Bem egy csapattal Moldvába ment. Utána rugaszkodtunk Udvar­hely, Csík-Szerda, Kézdi-Vá­­sárhely, Bereczk felé, ott ta­lálkoztam vele, már visszajött Moldvából, hová lazító proc­­lamátiokat vitt be s ráadásul Itpcnipflpniil m.pnrirmnpfpft n.pmi ezer oroszt egy zászlóaljjal. Bereczken jött a tudósítás, hogy Száz-Régennél megverték a mieinket, s ezek borzasztóan szétfutottak, vágtatott tehát ide a bajt helyrehozni Kézdi-Vá­­sárhelyen, Sepsi­szentgyör­­gyön, az Erdővidéken, Udvar­helyen keresztül, én vele. Ro­hantunk szinte megállás nél­kül. Iszonyú út volt. Most két napig itt leszünk, míg a sereget egy kissé rendbe szedi, aztán, mit teszünk? ő tudja. Előbbeni levelemben írtam, hogy Csík- Szerdának és Kézdi-Vásár­­helynek gyönyörű vidéke van. Sepsi-Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményeseb­ben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Bereczken találkoz­tam, megálltam hintája mel­lett s köszöntem neki, ő oda­pillantott, megismer, elkiáltja magát és kinyújtja felém a karját, én fölugrom, nyakába borultam, összeöleltük és csó­koltuk egymást, „mon fils, mon fils, mon fils”, szólt az öreg sírva. A körülálló népség azt kérdezte, hogy „fia ez a gene­rálisnak?” Most még sokkal nyájasabb, szívesebb, atyaibb irántam, mint eddig, pedig ed­dig is az volt. Szinte ma az útban mondta, hogy neked itt, Maros-Vásár­helyt csináljunk szállást, s ide hozzalak. Nekem is ez a­ fő vá­gyam, de míg erősebb lábra nem állunk a szomszédban le­vő oroszok irányában, eddig ezt tenni nem merem. Csak két mérföldnyire vannak in­nen, s az idevalók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az lesz első dolgom, meg lehetsz felőle győződve. Hogyan vagytok, kedves imá­dott lelkeim? Ha én hallhatnék valamit felőletek! Ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj csak egy szócskát is, édes angyalom. Én nem mulasztom el az alkalmakat. Szopik-e még a fiam? Válasszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a telke­teket és szíveteket miliomszor, számtalanszor imádó férjed, Sándor *A levelet Petőfi Sándor vá­logatott prózai írásai nyomán közöljük. 1990. január 6., szombat

Next