Horing Károly szerk.: Religio, 1875. 2. félév
17. szám
132 magyar az. korona, — szoros összefüggésben egymással, — fényes szabadalmakkal ruháztatott fel általuk ; s a korszakot képező magyar nemzeti események, a sz. király jobbjának tiszteletére szentelt május 30-dik napjától kezdve, a Budavárának visszavételére emlékeztető szept. 2-ikáig — egyházi szertartással ünnepeltettek és örökíttettek meg. S amerre s amíg csak keresztény népek közt hangzani fog a déli harangszó , annak komoly áhitattal csengő hangja mindig fennen fogja hirdetni ugyan Isten hatalmát, de avval együtt a magyar fegyver, a magyar dicsőség által Nándorfehérvár falai alatt a keresztény vallás, a keresztény civilisatio s az európai népszabadság védelmére és megmentésére vivott diadal emlékét és dicsőségét.1) S a világ végéig megdönthetlen egyháznak ez ünnepei, mig egyrészről ugyan a népek sorsát intéző isteni jóság és gondviselés iránti fiúi bizalom s vallásos odaadás ébresztésére s a keresztény hitélet áldásainak kifejlesztésére rendelték , másrészt azok egyszersmind a magyar dicsőség biztos zálogául és hirdetőiül szolgálnak mindenkor a földkerekségének összes keresztény népei között. S a magyar haza és a magyar egyház érdekeinek e benső, elválaszthatlan közössége, solidaritása, sok századoknak vérzivatarai között fenállott rendületlenül; s akik hazánk történeteinek dicsőségtől sugárzó lapjait higgadt észszel, méltányos lelkülettel tanulmányozták, kénytelenek bevallani, hogy e barátságos viszonyt a szövetséges tényezők egyikének sem volt oka megbánni soha !... De ám az idők nagyban változtak ! Uj elemek, uj feltételek alapján, uj korszak állott a réginek helyébe. Korunk a mult összes traditióival szakítván, ma már az emberiség világéletében, az államok magán és társadalmi viszonyaiban új eszmék, új irányok, új törekvések jutnak érvényre, melyek nemcsak nem hajlandók a keresztény hiterkölcsi elveknek az államalakulásokra elhatározó befolyást tulajdonítani ; sőt nem ritkán azokkal szemben ellenséges állást foglalnak el , és melyeknek hatalmas gyűrűzetébe a modern közművelődéssel egyenlépést tartani törekvő hazai közgondolkodás is mindinkább ellenállhatlanul besodortatik. Értem a korunkban általánosan jelentkező amaz áramlatot, mely a positiv religio szükségességét nemcsak nem érezvén, sőt egyenesen tagadván, annak a kereszténységben nyilvánuló megtestesülését ma már meghaladott álláspontnak, s a társadalmi élet faktorai között többé számításba nem vehető dolognak tartja és hirdeti, ugy hogy annak ez idő szerint már — állítólag, — egyéb jogosultsága nincsen hacsak nem az, hogy mint egyik műveltségtörténeti tényező s vallás-bölcselmi eszmeirány, mely a szellemi tökélyesedés és polgárisodás magas czéljainak megvalósítására tö') Igy augusztus 6-án hálásan üli az egyház 111. Calixt pápa rendeléséből a Hunyady János által 1456-ban Nándorfehérvárnál kivívott diadalnak emlékét , ugyan ő elrendelvén, hogy Istennek abbeli kegyelméért, mely szerint a magyar fegyvernek ez alkalommal oly fényes győzelmet engedett, az egész kereszténység a déli harangszóra mondandó „angyali üdvözlet" buzgó elimádkozásában hálát adjon. Ily emlékünnepünk továbbá a sz. olvasó ünnepe, 1716-ban Savoyai Jenő által temesvárnál ugyancsak a török fölött kivívott diadalnak emlékére. E tekintetben is idézhető, mit sz. Ágoston „De civitate Dei" 1. 10. o. i. „Beneficiorum Dei solemnitatibus festivis et diebus statuis dicamus sacramusque memorias, ne velamine temporum ingrata subrepat oblivio". L. Lonovics „Egyházi Archaeologia" I. k. 874. 1. — V. ö. még a fennebbikre Török János : „Publicistikai dolgozatok", több helyen fekvő emberiség szellemfejlődési processusára századokon át tagadhatlanul erős befolyást gyakorolt, majdan a történelem által számbavétessék. Korunknak a keresztény vallás létjogával szemben elfoglalt eme felfogása oly általános, s e nézet az elméleti tudomány s a praktikus közélet minden orgánumai : a tanszékek, a szónoki emelvények s a napi sajtó által oly határozottan, oly követelőleg, oly minden kétséget kizáró bizonyossággal hirdettetik, hogy alig lehet csodálkoznunk azon nagymérvű arányokon, melyekkel e nézet a társadalom minden rétegeiben mindinkább utat tör magának. Ámde, amint egyrészt okaiban könnyen felismerhető, fejleményeiben pedig nyomról nyomra kimutatható korunknak eme vallásellenes iránya , époly téves, époly helytelen s jogosulatlan volna másrészről az abból netán levonható olyatén következtetés, mintha ez irány általános elterjedéséből s uralomra jutásából a keresztény hitelveknek hibás és téves volta, feleslegessége vagy épen tarthatlansága tűnnék ki. Az okok ugyanis, melyekre korunk vallástalanságának fokozatos elterjedése visszavihető, koránsem a kereszténység lényegében az általa vallott igazságok természetében, vagy az ezeket magában egyesítő rendszer hibás voltában keresendők. Ez okok ellenkezőleg külsők, esetlegesek, a kereszténység lényegétől teljesen külön váltak, elannyira, hogy általuk egyetlen keresztény hitelv, egyetlen kinyilatkoztatott igazság sem cáfoltatott meg soha. Úgy vélem azért, nem lesz czél-s időszerűtlen dolog, e jelentőségteljes sz. napon, mely nemzetünket a keresztény vallás üdvözítő hitébe történt felavattatására kiválólag emlékezteti, — tüzetes vizsgálat alá venni azon okokat, főbb irányaikban feltüntetni azon tényezőket, melyek a modern közvéleménynek a keresztény vallás elveitől való elfordulását s idegenkedését eredményezték ; — hogy aztán kitűnjék, váljon indokolt-e azon ellenséges álláspont, melyet korunk közvéleménye a keresztény vallás- és egyházzal szemben elfoglal, s váljon végeredményeiben hova vezet az ? * * * A kereszténység nem valami elvont fogalom, nem puszta elméleti igazságok összege: az a világtörténelem legnagyobbszerű ténye, mely tizenkilencz század eseményein keresztül szakadatlan lánczolatban átvonul, s az európailag művelt emberiség összes állami, családi s egyéni viszonyaival elválaszthatlanul egybeforrt. Azért, midőn a kereszténységről szólunk, nem értjük alatta a puszta szót, vagy akár azon egyéni véleményt, melyet kiki saját belátása, vagy helyesebben önkénye szerint alkot magának e hitrendszer lényegéről, hanem értjük igenis és kizárólag ama ténylegest, melynek teste, lelke, értelme, szelleme, történelme van ; vagyis értjük a kath. egyházban letéteményezett s őrizett azon igazságok összegét, melyet Krisztus urunk tanított, az apostolok hirdettek, s az összes kereszténység mindenkor, minden idős hely különfélesége nélkül sajátjának ismert, vallott és tisztelt. A ker. vallásnak azon percztől fogva, midőn az, isteni szerzőjével együtt, a betlehemi jászolban megszületett, mindig voltak ellenségei, kik azt megtámadták s ellene élethalál-harczot vivtak. A kereszténység látható megtestesül