A Hét 1990/2 (35. évfolyam, 27-52. szám)

1990-10-26 / 43. szám

P. VÁSÁRHELYI JUDIT Szenczi Molnár Albert és kora ................................­ I. .......................... I............ . a .............■ . ......................... ................. ■ .....................................................................................I--------------------------­ Szenczi Molnár Albert életének hat évtizede (1574—1634) szinte teljes egészében arra az átmeneti periódusra esik, amelyet a késő reneszánsz vagy késő humanizmus koraként szoktunk megjelölni. Ekkor bontakozott ki a Tridentinum szellemében az ellenreformáció mozgalma, erősödött meg a katolicizmus, fejlődött ki a barokk művészet. E folyamat ellenhatásaként protestáns oldalról ekkor újra hangsúlyt kapott az európai humaniz­mus és reformáció tanításainak összefogla­lása, rendszerezése és terjesztése. Ennek a nemes célnak rendelte alá Szen­czi Molnár Albert is munkásságát. Többnyire anyanyelven, fordításokkal, illetve szövegki­adásokkal, a humanista filológia és tudomá­nyosság eszközeinek a felhasználásával igyekezett a magyarság kezébe adni azokat a műveket, amelyekben hiányt szenvedett, illetve amelyek éppen az ellenreformáció idején váltak szükségessé a protestáns tanok védelme és megerősítése érdekében. Sorsa szerencsésen úgy hozta magával, hogy már gyermekfejjel jelen lehetett a XVI. századi Magyarország legmonumentálisabb írói és kiadói vállalkozásánál, a Vizsolyi Bib­lia nyomtatásánál. Belföldi peregrinációja során ugyanis 1586 novemberében érkezett Göncre, és csaknem egy évig és hét hónapig tanult itt, majd 1590-ben rövidebb időre újra visszatért ide. Károlyi Gáspár vezetésé­vel éppen ebben az időben készült a kör­nyékbeli prédikátorok és tanítók összefogá­sával a teljes magyar Biblia szövege. Molnár Albert mint diák szerény részt is vállalt a nyomdai munkálatokban. Az 1590-ben kezdődő külföldi peregriná­ciója (vándorlása) kisebb megszakításoktól eltekintve 1624-ig, ötvenéves koráig tartott. Végigjárta a kortársai által is látogatott egye­temvárosokat. Tanulmányait 1596-ban svájci és itáliai körutazással egészítette ki. A reneszánsz ember érdeklődésével és mohóságával szív­ta magába a látnivalókat. Svájcban találko­zott a 78 esztendős reformátorral és zsoltár­­íróval, Theodore de Bézzel, akinek zsoltár­verseit később ő fordította le magyarra. Ta­lálkozott Ulrich Zwingli hasonló nevű unoká­jával, összebarátkozott Wolfgang Musculus fiaival és családjukkal, így alkalma volt személyesen kapcsolatba kerülni a kálvinista reformáció nagy alakja­ival, Béz által egyik jelentős kezdeményező­jével. Mindezek a találkozások valószínűleg csak erősítették benne azt a szándékot, hogy ő is a protestantizmus terjesztésén és öreg­bítésén fáradozzék a maga literátori eszkö­zeivel. „Hány egyházközséget, hány iskolát segí­tett nagy munkával" — méltatta Opitz Már­ton Molnár Albert munkásságát 1630-ban. S valóban ez az a két fő terület, amelynek számára Molnár Albert munkái — fordításai, szövegkiadásai — elsősorban készültek. A Százötven zsoltár magyarra fordítása (Herbom, 1607), a Károlyi Biblia kétszeres újrakiadása (Hanau, 1608; Oppenheim, 1612) a Kis katekizmus rövidített kiadása (Herbom, 1607) , mind a gyülekezetek épülésére szolgáltak. Azt pedig, hogy milyen szűkösen van a magyar tanulóifjúság tankönyvekkel ellátva, mint magyarországi diák, saját bőrén tapasz­talhatta. Ezt a szomorú tényt több alkalom­mal is felemlegette előszavában. Többek között pl. kesergett Dictionarium ajánlóleve­lében : .......Az én gyermekkoromban nem volt egyetlen megfelelő könyv sem, amely a tanu­lók egyéni igyekezetét segíthette volna ... Majdnem harminc esztendeje, hogy a tudós Szikszai Faber Balázs a pataki iskolában egy latin—magyar szójegyzéket adott tanítvá­nyainak a kezébe. Ennek egy-úgy lemásolt példányai szerte Magyarországon elterjed­tek, majd végül a szerző halála után tizenhat évvel ugyanezt a szójegyzéket Debrecenben is nyomtatták. Ehhez járultak aztán Heyden Sebald egykori nürnbergi iskolamester „Gyermeki beszélgetései", majd Cato, a mi­­mus és a bölcsek mondásai, melyeket ma­gyarázat kíséretében ugyanitt nyomtattak ki. Ezeket kivéve semmiféle magyarországi iro­mányt nem ismerek, amely a gyermekek egyéni szorgalmát elősegíthette volna". Az anyanyelvű műveltség színvonalának emelése céljából és a hazai iskolázás érde­kében ezért latin—magyar és magyar—latin Dictionarium-ot szerkesztett (1604, Nür­nberg). Ezt 1610-ben követte a Grammatica (Hanau, 1610). E valóban hasznos munkák elkészítésére Molnár Albert több helyről is kapott ösztön­zést. Egyfelől az itthoniak, rokonok, barátok, peregrináló diákok jelezték levélben vagy személyesen, mire lenne szükségük, mivel lehetne legnagyobb hasznára nemzetének, másfelől pedig a német egyetemeken és akadémiákon megismert magas színvonalú szellemi környezet vezette rá az itthoni hi­ányosságok felismerésére. Strassburgban, az Akadémián pl. mint tehetséges diákot Joan­nes Pappus, a héber nyelv és a teológia professzora magához hívatta, és „könyvtárá­ban úgyszólván a keresztény világ minden nemzetének bibliáit és szótárait megmutat­ta, majd így szólt: Testvérem, ha azt monda­nám, hogy mindezeket a nyelveket értem, hivalkodó módjára szólnék: a szótárak segít­ségével mégis az írás bármely mondását ki tudom nyomozni, hogy fordította bármely nemzet. Ezután azt kérdezte tőlem, van-e magyar nyelvű biblia és van-e magyar—latin szótár. Midőn azt feleltem, hogy bibliánk van, szótárunk nincsen, ő viszont mindkettőt szükségesnek vélte, elmondtam neki, milyen úton-módon juthatna bibliához, az utóbbit pedig magamban megfogadtam és az utó­kornak ígértem." S e történet folytatásaként mesélte el Molnár Albert, hogy évekkel később, már heidelbergi diákként kapott meghívást a pa­taki iskola megüresedett lektori állásának a betöltésére. Nem fogadta el, mivel az ifjúság „nem rendelkezik megfelelő könyvekkel, de még csak egy közönséges szótárral sem" — s így folytatta tovább: „ettől kezdve mindig valamilyen nyugodalmas állapotra pályáz­tam, hogy egyedül ennek az írásomnak szen­telhessem magamat." Itthon, hazai földön erre lehetősége nem­igen lett volna. Pedig Patakon kívül mások is hívták, így a tizenöt éves háború lezárását magával hozó Bocskay-szabadságharc győ­zelme után elsősorban szülőföldjéről zápo­roztak felé a hazahívó üzenetek. 1610. feb­ruár 5-én kelt a szenei bíró és városi tanács levele.­Lényege az, hogy a sok háborúságnak és sok visszavonásnak megszűntével „Ke­gyelmed bízvást jöhet kezünkben". Ugyaneb­ből az időből való Asztalos Andrásnak a levele is Nagyszombatból, amelyben Aszta­los arról próbálta meggyőzni Molnárt, „hogyha szinte tavoli vagyon is, mégis sok hasznos munkáival hűséggel és szeretettel szolgál hazájának. De énnekem úgy tetszik, hogy még annál is becsületesb, kedvesb és hasznosb lenne az Kegyelmed állapotja, ha személye szerint is szolgálna Kegyelmed hazájának. Adja az Úr Isten, hogy azt a munkát, kit jó rész szerént elvégezett Ke­gyelmed, minden hozzávaló szükséges dol­gokkal teljességgel elvégezvén (mely az Ma­gyar grammatika, az mint a Kegyelmed leve­léből értem) hazájában békességgel és jó egészséggel jöhessen." S Molnár Albert ha nem is 1610-ben, de 1612-ben, a Biblia másodszori újrakiadását követően hazalátogatott, majd családjával együtt hazatelepült. Először Batthyány Fe­renc udvari prédikátora lett, majd a komáro­miak kérték őt ki prédikátorokul az Úrtól. Nemrég bukkant fel egy adat a kassai városi jegyzőkönyvekből, amely szerint Alvinczi Pé­ter útján 1613 februárjában levelet küldtek Molnár Albertnek Marburgba, hogy fogadja el a kassai iskolamesteri állást, s mivel Mol­nár Albert nem adott feleletet, ezért helyette Johann Bocatius foglalta el az állást. Ekkoriban ugyanis Molnár Albert már itt­hon tartózkodott, mint Batthyány udvari pré­dikátora. Kassán 1613 októberében „salu­­tálta" Bocatiust. Itthon tartózkodása alatt hosszabb utazást tett a Felvidéken és Er­délyben, majd 1615 tavaszán búcsút is mondott hazájának. Pedig Erdélyben jártá­ban Bethlen Gábornál „tisztességes hivata­lom, fizetésem lett volna, hogyha török és tatár hírekkel elrémített gyenge német há­­zam népét oda bevittem volna. Hasonlatos­képpen az nagyságos Battháni Ferenc uram­nál is megvolt volna szükséges táplálásom, hogyha az ottvaló állapothoz tudtam volna magamat alkalmaztatni." Az itthon töltött két és fél esztendő alatt Molnár Albert állásai miatt nem jelenhetett meg semmiféle kiadvány, de amint 1617- ben visszatekintett, nem múlt el haszontala­nul rövid itthonléte, hiszen legalább megta­pasztalta ,micsoda könyvek forogjanak ki­váltképpen a mi népeinknek kezekbe, és melyek nélkül szűkölködjenek. Láttam egy­néhány ártalmas, eretnek könyveket is. De vadnak, hála Istennek, azok ellen szép hasz­nos magyar könyvek és kinyomtatott prédi­kációk is." Minthogy már nem a diák, hanem a prédi­kátor szemével is nézte, mire van szüksége a prédikátor-rétegnek és a protestáns hívek­nek, ezért postilláskötetet (Oppenheim, 1617) és imádságos könyvecskét (Heidel­berg, 1621) fordított. S a reformáció százé­ves évfordulója alkalmából magyarra ültette át Scultetus Heidelbergben elmondott ünne­pi prédikációját is (Oppenheim, 1618). Eh­hez a Bethlen Gábornak ajánlott kötethez „Appendix de idolo Lauretano" címen olyan szövegek gyűjteményét csatolta, amelyek a katolicizmus lényegi jellemzőit mutatják be, és óva intenek követésüktől. S végül 1624-ben Bethlen Gábor paran­csára elkészítette és megjelentette Kálvin Institúciójának magyar fordítását. A zsoltár­­fordításhoz hasonlóan hézagpótló teológiai kézikönyvet adott ezzel a protestáns prédi­kátorok és hívek kezébe az ellenreformáció propagandájának terjedése idején. Ekkorra már javában dúlt Németországban a harmincéves háború, amit Molnár Albert a saját bőrén is megtapasztalhatott Pfalzban. Heidelberg spanyol zsoldosok kezére került, s Molnár „az veszedelemben keményen megsanyargattatván és könyveitől megválva minden munkácskánktul megfosztatván" Hanauba költözött, majd onnan Bethlen Gá­bor hívására 1624-ben hazatért. De egyelőre nem Erdélybe, hanem Kassán telepedett le német „házanépével együtt". 1625-ben kö­tetté szerkesztette és saját prédikációfordí­­tásaival kiegészítve közreadta a Zemplén megyei Bekecsen épített református temp­lom felszentelésekor elmondott beszédeket és az új templom feliratait (Kassa 1625). Majd a lőcsei könyvnyomtató, Brewer Lőrinc kérésére lefordította az egész Európában igen népszerű Discursus de summo bono. Az legfőbb jóról című újsztoikus erkölcsfilo­zófiai értekezést (Lőcse, 1630). Ez a címe szerint is „olvasásra kedves és hasznos" könyv Szenczi Molnár Albertnek a szépiro­dalomhoz legközelebb álló műve. Bibliai és világi históriák, klasszikus idézetek segítsé­gével próbált utat mutatni az állandóan fe­szültségben, háborúban élő embertársainak. A földi javak hajhászása és az evilági boldog­ság keresése helyett a földi életbe való belenyugvást és a túlvilági boldogság ígére­tét hangsúlyozta. Ezzel a művével a gyüleke­zeti életben használt fordításához hasonlóan az olvasni tudó emberek lelki épüléséhez kívánt hozzájárulni. S a puritánus szellemű Lewis Bayle The Practice of Pierre című művének fordításába is belekezdett 1633- ban, de amikor értesült arról, hogy Medgyesi Pál az angol eredetit fordítja, elállt szándéká­tól. Molnár Albertnek különös képessége volt arra, hogy felismerje, mivel segíthetné hozzá Magyarországot és Erdélyt ahhoz, hogy lega­lább a művelődés területén felzárkózhassék a műveit európai nemzetekhez, mivel hasz­nálhat leginkább hazájának és honfitársa­inak. Ha kellett, tankönyvet szerkesztett, ha kellett, prédikációt fordított, vagy sajtó alá rendezte a Bibliát. Tudott versben fordítani — zsoltárfordításaiban kifejezetten költői színvonalon, s tudott prózai szöveget is ma­gyarítani szép magyar nyelven. Joggal mondta magáról, hogy „ez nyelvnek nem utolsó ékesgetője vagyok". Helye méltán van ott legnagyobb magyar költőink és íróink között i­s Vásárhelyi Judit magyar—latin szakos tanár. Már egyetemi évei alatt Szenczi Molnár Albert életével és munkásságával foglalko­zott. Cikkei és tanulmányai jelentek meg eb­ben a témában. 1973 óta a Budapesti Orszá­gos Széchényi Könyvtár munkatársa. Kandi­dátusi disszertációja Eszmei áramlatok és po­litika Szenczi Molnár Albert életművében címmel könyvalakban is megjelent P. Vásár­helyi Judit a Szenczi Molnár Albert válogatott írásait tartalmazó kötetnek az összeállítója. 10

Next