A Hét 1991/1 (36. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-14 / 24. szám
ÉLŐ MÚLT KONCSOL LÁSZLÓ "Fölséges Urunk kegyes parancsolatja után..." (Alistól, Bögellő, Nagypadány, 1732. szeptember 18.) (4.) Alistól az idézett Perlaki szerint (1650) anyaegyház, filiái Ténye és Felistái, s itt született 1630-ban Alistáli Farkas Jakab, aki néhány alapozó komáromi és sárospataki tanév befejezése után a holland Utrecht egyetemén eresztett horgonyt, ott tanult, majd előadott és érdekes tudományos értekezéseket írt. Az alistáli református egyházat 1681-re fölszámolták, de a szécsényi országgyűlés határozata szerint 1706. február 4-én ismét a kálvinisták tulajdonába mentek át az egyház ingatlanjai. Ekkor, mint írtuk, Padány és mindkét leányegyháza is ide tartozik, s persze az 1709-es díjlevélgyűjtemény az alistáliak fizetési kötelezettségeit is tartalmazza. (Ekkor Szalatsi Sámuel az alistáliak prédikátora; innen később Hódosra hívják meg, s az ő helyére kerül Keresztesi Sámuel, Hódosra, akit tilalmával a Carolina Resolutio sújtani fog.) 1727 februárjában Csehi Péter prédikált Alistálon és Szalatsi Sámuel Hodoson, az előbbinek azonban öt év múlva, 1732. április 30-án távoznia kellett. A megyei bizottság az alistáli templomot is elvette, hogy 1732. május 4-én a selmecbányai születésű Engelmayer Sámuelnak adja át; a fiatal plébános a Marianum elvégzése után (1731) került ide, s augusztus 21 -én foglalta el a helyét végérvényesen alistáli hívei között. 1734. aug. 18-ig szolgált itt, hogy a helyét átadja a szilvágyi (Vas megyei) születésű Szalay Györgynek. Ő 1703-ban látta meg a napvilágot, Nagyszombatban tanult, s 1734. szept. 3-tól 1749. február 5-ig szolgált Alistálon; ugyanakkor a fölkelt magyar nemesség tábori papja az 1740 végén megindult osztrák örökösödési háborúban, majd galántai plébános, pozsonyi kanonok, végül a budai Széchenyi-szeminárium kormányzója és néhány írásmű szerzője. (Elhunyt Budán, 1767-ben, hamvait a Nagyboldogasszony vagy Mátyástemplom Szt. István-kápolnájában helyezték örök nyugovóra.) Mint mondták, a bizottság Csehi Péter lelkészt elűzte a faluból, de ő okozott még némi fejtörést az egyházi és világi hatóságoknak, ezt célozza meg, ennek a csöndes renitenskedésnek első felvonását vizsgálati anyagunk. Erről sorozatunk érdemi részében szólunk aprólékosan. Az alistáliak a későbbiek során sem nyugodtak, s három év múlva, 1735. május 8-án visszahívták prédikátorukat, hogy szolgálná régi gyülekezetét. A vármegye persze nem hagyta anynyiban a dolgot, s október 31 -én ismét eltiltotta a szolgálattól. A hatóság nem maradt meg a szó- és írásbeli tilalomnál, hanem másnap, november 1-én egy raj (13) német katonát vezényelt Alistálra, akiknek ottani kálvinista nemes uralmak keményen és sikerrel ellenálltak. Ekkortájt történhetett, amit a Csallóközi úti képekben Ipolyi Arnold is megírt 1858-ban: "A falu közepén meglehetős dombon áll régi temploma; eredeti gót alakjából már nagyobbára kivetkőztetve. Aránylagosan erős nagy tornya s környező falának magas, bástyaszerü rommaradványai, valamint mind a kettőnek törései mutatják, hogy a hely védelemre is szolgált, s majdnem úgy látszik, hogy kis várdája is volt temploma körül. A plébánia emlékkönyvei is említik még egy perben, mely a templom birtoka felett nagy elkeseredéssel folyt a két vallásfelekezet közt, azon ágyúkat, melyek a toronyban a Komárom alól idáig portyázó törökök ellen felállítva voltak, s melyeket olykor a templomérti villongások közt a különböző vallású lakosok egymás ellen is fordítottak. Ma szelíden és békésen állanak a domb alatt egyfelől a katolikus plébániaház, másfelől az újabb református templom és paplak. Derék lakóik, Edényi Márton és Patkós István úr, már csak híveik oktatásában és irodalmuk szeretetében versenyeznek egymással..." Nos, a megye az alistáli kálvinista férfiak vakmerésére most már egy szakasz (43) vasas német kiküldésével válaszolt; ezek elől a férfiak elmenekültek, s a kálvinisták vagyona a katonák szabad prédája lett. Csehi Péter uram éjnek évadján menekült el szolgálati helyéről, s Ocsán ("Oltsa") kötött ki; 1753-56-ban még ott szolgált. Ez dióhéjban a maroknyi csallóközi falubokor reformációs és ellenreformációs története a Carolina Resolutiót követő hónapokig, illetve — Alistál esetében — néhány éven át. A továbbiakban pedig lássuk, miként csapódtak le a keserves idők vallási problémái a három település mindennapjaiban. (Folytatjuk) Kisfaludy és a 24 néző Most egy érdekes újság, a Regélő Pesti Divatlap második évfolyamában lapozgatok (megjelent 1843-ban) és Pozsonyról, a pozsonyi színjátszással kapcsolatos hírekből válogattam egy csokorra valót. Elöljáróban el kell mondanom, hogy e hetente kétszer megjelenő lapot Garay János, az Obsitos című vers népszerű költője szerkesztette, csendes társa pedig Erdélyi János volt, aki a maga és felesége vagyonát is jótállásképpen letette, hogy megszerezzék az engedélyt a helytartótanácstól. Mind a két szerkesztőnek számos verse, útiképe (mai szóval riportja) látott napvilágot e lapban. Itt jelentek meg először szinkatikák is A lapot két év múlva Pesti Divatlap néven Vahot Imre indította újra és segédszerkesztője amint tudjuk, egy évig Petőfi Sándor volt. E számokban a pozsonyi zsánerképeket, illetve a színjátszással kapcsolatos tudósításokat Vahot Imre írta. Meg kell jegyeznünk, hogy ebben az évben éppen országgyűlés zajlott Pozsonyban. A városról az esemény kapcsán így számol be: "Pozsony, az országgyűlésen kívül csendes, békés, magába vonult városka, olyan mint a kaptár, mely körül kevés méh szállong. Pozsony az országgyűlés által kétszeres életet él, mint a sas, megifjul, mint a betegségből kigyógyult ember megtelik, mint a természet a dermesztő tél után, felüdül, kivirágzik.* Egy másik levélben így sóhajt fel: "Szívesebben vagyok itt, mint Pesten, csak az egy ligetkerti műtetóbe-