Athenaeum, 1840/1. félév
1840-03-22 / 24. szám
irt könyvekhez folyamodni, sőt elkeseredett szívvel éreznie kell, mikép, midőn a’ többi tudományok’ fejlődése honunkban mármár haladásnak indult, ezek’ műveltetésére alig tétetett egy két lépés. Remélem, panaszos kifakadásomért meg fog engedni mindenki, a’ ki tudja, milly gyéren taníttatnak ’s még gyérebben tanultatnak minálunk a’ természeti tudományok; a’ ki látja, mennyire hálátlanok vagyunk — saját kárunkra — azon természet iránt, melly honunkat olly megkülönbüztetőleg, olly sokféle ajándékokkal halmozá ’s folyvást tetézi; mennyire figyelemre nem méltatjuk azt, minek tagjai min magunk is vagyunk. Én legalább mindenha lesütöm szememet, midőn hallom beszélni, mikép a’ hazánkat meglátogató idegenek sokszor ollyan helyeket kérdeznek a’ Kárpátokon, mellyekről sem mi, sem a’ szomszéd helységek’ lakói soha mit sem hallottak , ’s a’ messze vidéki természetbúvár kénytelen önmaga kalauzát az előtte nem, de előttünk hitetlen rejtekekhez vezetni. Megütközik , úgy hiszem, mindenki azon a’ visszás lett dolgon, miszerint, ha a’ szülő, tápláló földünk’ sajátságai ’s nevezetességeiről akarunk olvasni, kénytelenek vagyunk magunknak külföldön kiadott könyveket hozatni. Hazánk’ geológiáját eddig elé egy írta, ámde ezt is Francziaországból küldé az ég. Hiszem, találkozott volna már közöttünk is nem kevés egyed, a’ ki magát a’ természeti tudományoknak örömest fogja szentelni; de, részint mivel minden tapasztalati tudománynak traditionális része lévén, tanulások csak arra szánt közintézetekben eszközölhető, részint mivel nálunk máiglan sok áldozattal járó fáradságos gyakoroltatásuk semmi jutalmat, biztos kenyeret soha nem igér, ezen ritka férfiak is járt ösvényen indulva szokottabb életmódhoz folyamodónak, hol rendesen minden kitünés nélkül elenyésztek. Mondani fogja valaki: van egyetemünk, van bányász académiánk. Igaz, de ezek sem nyugtatnak meg, mert ezekből nyelvünk száműzve, bennök a’ mi taníttatik is, az egyedül kenyértudományúl tanultatik; bányászunk, mivel többnyire nem magyarok, részint hivatalaik’ bokrossága miatt, nem sokat gondolnak literaturánkkal. Minden fölemelkedő, jól létegesült ország iskolákat, intézeteket emelt e’ tudományoknak, avatottjait külföldre, messze tartományokba országilag küldé; sőt — mi hallatlan ’s minket e tárgyban igen utána tesz — már a’ török is küldött ifjakat Párisba e’ tudományok’ tanulása ’s honában leendő terjesztése végett. Mi tehát, kiknek elődei harczmezökön, bár vérök’ ontásával, a’ töröknek soha nem engedőnek, most a’ tudományok’ malasztás élén, saját kárunkra, illy fölséges tárgyban után maradandunk ? — Benczúr János. A’ magyar színészet’ évlapjaiból. (Vége. ) Következik a’ gyakorlati próba. A’ szerepnek minden szótagja és jelmondatai (az együtt beszélők’ végszavai) a’ színész’ emlékezetébe vannak vésve; ez a’ viszszaadhatás’ legelső ’s elengedhetlen kelléke , ’s a’ legszigorúbb módokkal követelendő. Emlékezeti készületlenség mellett még csak becsületes recitatio sem lehetséges, mennyivel kevesbbé emberszemélyesítés , mihez lélekfüggetlenség kell. A’ sajátolt anyagot ismét a’ képzelődés veszi által, ettől a’ színésznek egész objectiv természete, mellyben huzamos tanulmány és gyakorlat által test és vér leszen; a’ leirt gondolat ’s érzelemösszeség végre egész emberré, a’ költészet életté alakul. Íme a’ szinművészet’ dicsősége , melly a’ képzeletet megtestesíti, láthatóvá ’s kézzel foghatóvá teszi. E’ pontban kell keresni e’ név’ fogalmát: színész. — Gyakorlat által már a’ szabályok ’s formák is szinte megemésztettek, ’s a’ színész’ művitelén öntudatlanúl vannak jelen. A’ természetességet illető alapelvet legelőször kell vala érintenem, ha ez már — színművészetben magától értetvén — felesleges nem lett volna. Tudva van ugyanis, hogy a’ színészet’ külső, közvetlen czélja, a’ néző’ képzeletének elámitása által lelkét a’ mű’ erkölcsi tartalmának vagy is a’ jónak és nagynak elfogadására tenni alkalmassá. Ezen körülmény pedig a’ játék’ valószínűségét teszi fel; ’s innen az következik, hogy a’ színész’ tanulmányának alapja az emberi természet; ennek eltalált szózata minden néző’ keblében csalhatatlanul viszhangzani fog. Tehát föladata legnehezebbnek látszó, ’s legeszményibb magasságban lebegő részeit is az egyszerű természethez viszi vissza, ’s mindannyiszor saját — tárgyilag értett — keblét kérdezi meg, ez megtanítja a’ teendőkre, ’s minden kétséget tisztá