Athenaeum, 1841/1. félév
1841-05-16 / 58. szám
915 egyikével szinte találkozunk már a’ polémia’ mezején. — Tánczművészeink még nem lejtettek közénk , — mert nincsenek ; — hangászaink sem hallaták még magokat a’ tollcsata’ vastag In-ágyján, — mert ők sincsenek; (művésziebb czigány-muzsikusaink nem tudnak írni, különben már bizonyosan tollcsatára keltek volna). — Azonban színészeink’ nevét egyenként és seregestül, legtöbbször látjuk journalisticánk’ színpadán. ők egymásért in solidum jót állanak, egymást védegetik, ’s néha meg-megbuktatják; ’s magán érdekeik’ föltálalását, gyakran a’ közügyek’ bonczolgatásával is megczukrozzák. Beszélnek ők mindenről, mit másutt az igazgatóság vagy a’ critica szokott előadni; de legtöbbet szólnak vándor színészi dicsőségükről és martyrságukról. Én is e’ két utóbbi pontról akarok szólani, de az érdeklettek’ állításaival egészen ellenkezőleg ; mert ha a’ művész és magyr szók’ komoly jelentőségét mindenféle apró csecse-becsére elhasználjuk, úgy nem tudom mi marad a’ nagyobb szellemeknek, kik ama’ nevezetek koszorúját valóban és tréfán kívül is megérdemlik. ’S mivel Fáncsy, Dobrosyhoz írt visszaigazító válaszában **), a’ magyar vándorszínészek’ művészi érdemeit és martyrságát, mindenek közt legtúlságosabban igyekszik kiemelni : az ő magasra csigázott állításait, csak valamivel is bebb ereszteni, nem épen hálátlan munka; mert szerinte egyedül a’ vándorszínészek óvták és alapíták meg nemzetiségünket! ’S az illy kirívó dalvéleményeket illenék-e hallgatással mellőznünk?! — Azt mondja ő is, nem kevesebbet tettek a’ vándor-szinész-élet’ gúnyolt páriái, mint egyik legszentebb nemzeti kincsünket, a’ nemzeti nyelvet a’ veszendőségtöl — előbb és tán nagyobb elszántsággal, mint maga a’ nemzet, megóvni törekedtek. Mert a’ mi e’ tekintetben a’ törvényhozás által 1826. előtt történt, azt mindenki átlátandja, hogy inkább akaratnak, mint tettnek tekinthető. ’S midőn igy F. úr a’ vándorszínészeket , még csak a’ nemzethez sem számítja, alább ugyancsak veri kényelmes, heverő honatyáinkat, a’ magyar nemességet. Higye meg, F. úr, ’s higyék meg többen is, kik aristocratiai rendünk’ egyoldalú vesszőzése által akarnák a’ népszerűség’ koszorúját kivíni, bár mindig csak azt a’ magyar nemességet egyedül azért bántani, mivelhogy másokat, kik sokkal jobban megérdemlenék, nem bánthatunk. Higye meg, F. úr, egyedül ez a’ magyar nemesség óvta meg nemzetiségünket, ’s a’ legújabb reformintézkedések is csak tőle származnak, nem pedig a’ vándorszínészektől, kik idegen, nyavalygós, rósz színdarabok’ még roszabb előadása által, sok tekintetben veszélyes befolyást gyakorlottak és még most is gyakorlanak nemzeti műveltségünk’ fejlődésére. Szent igaz, ők a* magyar nyelvet terjesztők, megkedvelteték, — de hogy ezt rósz, hibás nyelven tették, az is igaz; és mi a’ Fáncsy által gúnyolt corpus jurist, és törvényhozást illeti, tudnánk mi József’ korától 1826-ig olly törvényeket idézni, mellyek nemzetiségünk és nyelvünk’ fejlődését hatalmasabban mozditák elő, mint valamennyi vándor-szinész-társaság’ kontárkodó komédiázása. Azonban Fáncsy mindjárt a vándor-színészek után, költőinket is a’ nyelvélesztők’ sorába helyezi, de tudósaink, különösen nyelvbúvárainkról említést sem teszen. Bizony pedig nemzeti nyelvünk’ kiművelése és terjesztése’ ügyében törvényhozóinkkal együtt első helyet foglalnak tudósaink és költőink; ’s vándorszínészeink’ martyrsága az üldözött Kazinczy Ferencz ’s több pályatársai’ nyomorának ellenében, csak nevetséges érdemnélküli paródia. — Fáncsy szerint vándorszinészeink nemcsak nyelvet terjesztettek és kedveltettek , de még az erénynek is, mindenütt a’ hol csak lehetett, templomot építettek (csakhogy, a’ mit nyilvánosan építenek, azt ezen vándorszínészek kicsapongó, rosz erkölcsű magánéletök által, többnyire levonták); és ők a’ művészet, emberiség és józan ész’ szavát hirdették. Óh csak azzal a’ magyar von tette üldözőinek, boszúvágyó ’s általa már rég gyűlölt, de megvetett (!) ellenesnek nevezni. És tudjátok-e, hogy ő nagysága, nekünk bűn’ fiainak , még megbocsátani is kegyes volt! — óh — óh — óh! — V. **) A’ keserűen folyt Káncsy-Dobrosy per , mindenki előtt ismeretes. Mi azon fenhangot és méltatlan sértegetést, melly Fáncsy’ utósó replicájában uralkodik, még akkor sem helyeselhetnék, ha neki volna igaza; de mi igen sokan vagyunk, kik Dobrosy’ alapos véleményeiben szívesen osztozunk. — Csak hamis gyerek az a’ Ludas Matyi, még színpadon kívül is boszút kívánna állani! — Ki látta azt, egy nyomorú paródia miatt olly nagy lármát ütni, sőt Balogh’ rovására és fölemelésére a’ nagy Shakespearet kisebbítni akarni! Hisz Shakespeare!, a’ világ’ legkövérebb költőjét, magyarhon’ legsoványabb poétája mellett csak megemlíteni is nevetséges dolog!.