Athenaeum, 1841/1. félév

1841-05-04 / 53. szám

Tartalom : Pückler-Muskau herczeg. Vége (Garamvölgyi). — Különös polgárodási mód Bessarábiában (Síii Ferenci). — A­ grande chartreuse-i sírásó. Folytatás­­Font . — Tárcza: Felelet Csaplovicsnak orosz-századi válaszára. Folytatás (Sion­­tagh Gusztiv). — Magyar játékszini krónika (Szebellébi és — Literatúrai mozgalmak. — Kliegel’ gépei’ ügyében (A’ szerk.). Püd­eler » Muskau herczeg. (Vége.) Ha P. felett ítélethez akarunk jutni, nem szabad elválasztanunk az egyedet az írótól; mert jellemző rá nézve, hogy egyediségének változatlan lenyomata a’ mód, mellyel utaz, gondolkodik és gondolatit kifejezi. Mundt ere­detinek nevezte, de eredetinek, melly ma­gát tudja; Goethe aggságának édesded modo­rában „jóvéleményű, a’ maga nemében jámbor világgyermeknek“ nevezé; P. maga számtalan­szor von alkalmat a’ világot róla. Ítéletében se­gíteni , mint általában szereti saját személyét az előtérbe állítani. Mondja magáról: „lánge­szem , úgy­szólván, gyakorlatilag használt kép­­zeményben áll“; másszor hogy „ő benne férfi­as és női lélek vagyon“, vagy: „tudatik,hogy én csak mulattatásért szándékozom írni, ’s csak történet , ha álla­potundámba ollykor tanító morzsa hull“; útirajzait maga „útiregényeknek“ nevezi. Ez önvallomásokban épen annyi sze­rénység mint öntetszés fekszik , de őt mégis belső természete szerint titkok’ szeretetreméltó kifecsegéseként tüntetik elő. Semmi sem iga­­zabb, mint azon észrevétel, hogy férfias és női lélekkel bir; az utóbbi szellemdús h­ölgyekkel­ szorosabb viszony, tulajdon felesége , Ráhel, Bettina stb által tápláltatva, bizonyos kellemes rágalmazásban, majd gonosz, majd jó, fecse­gő , de mindig csipkedő anekdotákban, a’ kül­sőségek’ felfogásában, alapossággal nem gon­doló ítélet’ hamarkodásában, de melly a’ valót és igazt ösztön’ útján gyakran eltalálja, iro­dalmi jelenségének vakmerőségében és könny­elműségében nyilatkozik, melly minden kedve mellett kötődni, fittyet hányni, bizonyos tisz­taságot’s bájt rejt magában. Ezen érzelmi mun­kásság’ női eleme mellett Pu­cklerben egyszers­mind férfias elem is nyilatkozik, bizonyos gyakorlati észirány, rendszer’neme, mellybe életét, mozgalmát, gondolkodását iskatulyáz­­za, tapintat históriai és politicai állapotok’ fel­fogására , erős vágyódás cselekvés után, melly alkalmat nem nyerhetvén magának eleget ten­ni , csaknem kalandos nyugtalan ide odaván­­dorlásban oszlik el. Bizonyosnak állíthatni , hogy olly egyed, mint Pückler, a’ harmincz é­­ves háborúban, mint talán braunsch­weigi Ke­­restély vagy Mansfeld gróf, neme a’ condottie­­re-nek leendett, cselekvénytelen időnkben tou­­ristánál egyéb nem lehetett. Valóban Pi­ckler­ben valami lovagi van, ’s mint utósó lovag­nak hívták Maximilián császárt , úgy Pi­ck­­lert utósó nemesnek nevezhetnék, mert a’ lát­szólag polgári ’s democratai benne, csak nemes leereszkedés; javaslata a’ majorat-nemességet behozni, aristocratiai véleményét elegendőleg bizonyítja. De P. utósó nemesnek azért nevez­hető , mert épen benne él azon meggyőződés. 53

Next