Helmár Ágost: A magyar zsidótörvények az árpádkorszakban (Pozsony, 1879)
a Rousseau - féle elvek, vagyis az ezekből „a priori“ átvett mértékek alapján ítéljük meg: mindannyiszor más - más eredményre jutunk és ezen ítéletek közöl egyik sem lesz helyes, mert egyik sem határozza meg ama tevékenységnek történetileg véve egyedül fontos t. i. relatív értéket, egyik sem határozza meg, milyen volt ama tevékenységnek befolyása az emberi társadalom e tekintetben érdekelt részének , a magyar nemzetnek és szomszédjainak fejlődésére. A Hellwald által „művelődéstörténetében“ követett eljárás mindenesetre a legkényelmesebb és egyszersmind ment azon szemrehányástól, hogy meglátszik rajta a német alaposság és búvárkodó szellem; mert mi lehet kényelmesebb, mint az ő axiómája, mely keresztül húzódik egész művén, így meg így történt — tehát másképen nem történhetett, így kellett történnie. Ilyen elv mellett az értékmeghatározásról tulajdonképen véglegesen le kellene mondani. Hazai legújabb történeti irodalmunkban a helyes történelmi fölfogás tekintetéből kiváló figyelmet érdemel Panner Gyulának „Szent István és alkotmánya“ czimel kitűnő székfoglaló értekezése. A modern történetíróknak egy része — majd öntudatosan, majd öntudatlanul — elősegíti az új mértékek felfedezését. De a czél még nincsen elérve, ezért mondtuk fennebb, hogy a történetírás elvei átalakuláson mennek keresztül. Eddig az absolut mértékek tágas tért engedtek az egyesek önkényének és általánosan elfogadott ítéletek alkotását lehetetlenné tették; ugyanaz történhetnék a relatív értékek kipuhatolásánál is. Az egyesek ezen önkénye és szeszélye ellen csak akkor lehet hathatósan föllépni, „ha ezen kipuhatolás rendszeres és módszeres és logikai törvények szerint rendezve lesz, ha a tudománynak egy határozottan körülírt ágát képezi.“) Addig is, míg a mesterek a tudomány ezen új ágát rendszeresítik, azt hiszszük, meg van engedve a szerény munkásnak a mostanig adott útmutatások szerint eljárni. Tagadhatatlan tény, hogy alig volt nép, mely a zsidókat nem gyűlölte , meg nem vetette. Ha Hellwald ennek okát egyedül a faj- és vérkülönbségben és az ebből származó ösztönszerű undorban véli találni, úgy látszik téved, mert a zsidók sehol sincsenek kitéve olyan megvetésnek, mint Arábiában, tehát legközelebbi faj- és vérrokonaik között.3) Ebből világos, hogy ama gyűlöletnek vagy általában más okai vagy még más ') Ezen idézet és nagyobbrészt az előbb mondottak is Lorenz Ottokárnak „Er. Chr. Schlosser und über einige Aufgaben und Principien der Geschichtschreibung v czimi művéből vannak véve ; a szerző mély tudománynyal és beható komolysággal fejtegeti az illető kérdést. A bécsi csász. tud. Akadémia értesítője 1877-iki novemberi füzet, philos.hist. Cl. 88. köt. 131. 1.; külön lenyomat Bécsben, Gerold Károly fiánál. *) Culturgeschichte, 2. kiadás, II. köt. 348. 1. s) U. o. 34G. 1.