Adler Illés: Milleniumi beszéd (Budapest, 1896)

RÖMNEK ÉS BOLDOGSÁGNAK MINDENHATÓ ISTENE! TÖRTÉNELEM NAGY URA! Egy ünneplő ország, egy örvendő nemzet ujjongó gyer­mekei, milliók és milliók arcra borulva zsolozsmát énekelnek neked, a­kinek kezében van az idő és az örökkévalóság, az élet és a halál. Leborulnak előtted, hogy hálát adjanak vég­telen jóságodért, kifogyhatlan irgalmadért, a múltért.., az életért, a fényért és a dicsőségért, a mély nekünk örökségül maradt, mert a gyászt és a szenvedést eltemette az idő. De tudjuk Istenünk, ha a Balaton zöldellő hullámai tintává lennének, a Fertő hajlongó nádszálas h­ótollakká, az Alföld tágas rónái papírtekercsekké és ezen nemzet minden fia Írnok volna: mindez nem volna elég az ezerév millió csodáit híven ecsetelni, a melyeket Istenünk velünk műveltél. Ma millió kebelL*!»V­égzik a fohász: hazádnak rendü­letlenül légy híve óh magyar! . . . s milliók szive válaszol reá: itt élned, halnod kell. Fogadd azért Istenünk ezen nemzet alázatos háláját, igaz köszönetét, hogy itt élni-halul hagytad őt ezer éven át; hogy örömökben velünk voltál, bajainkban vigasztaltál és ezer évig irgalmaddal föntartottál. «««MM««« «BU —«■— *1 III I j I W / 1 Jp *1 II I ti'am I 1^ I l| I W |l> Í»S II < rildott légy Istenünk, világok királya, a ki éltettél, meg­­tartottál és megérnünk engeded ezt az időt! Jimou. crímen.

Next