Adler Illés: Milleniumi beszéd (Budapest, 1896)
RÖMNEK ÉS BOLDOGSÁGNAK MINDENHATÓ ISTENE! TÖRTÉNELEM NAGY URA! Egy ünneplő ország, egy örvendő nemzet ujjongó gyermekei, milliók és milliók arcra borulva zsolozsmát énekelnek neked, akinek kezében van az idő és az örökkévalóság, az élet és a halál. Leborulnak előtted, hogy hálát adjanak végtelen jóságodért, kifogyhatlan irgalmadért, a múltért.., az életért, a fényért és a dicsőségért, a mély nekünk örökségül maradt, mert a gyászt és a szenvedést eltemette az idő. De tudjuk Istenünk, ha a Balaton zöldellő hullámai tintává lennének, a Fertő hajlongó nádszálas hótollakká, az Alföld tágas rónái papírtekercsekké és ezen nemzet minden fia Írnok volna: mindez nem volna elég az ezerév millió csodáit híven ecsetelni, a melyeket Istenünk velünk műveltél. Ma millió kebelL*!»Végzik a fohász: hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar! . . . s milliók szive válaszol reá: itt élned, halnod kell. Fogadd azért Istenünk ezen nemzet alázatos háláját, igaz köszönetét, hogy itt élni-halul hagytad őt ezer éven át; hogy örömökben velünk voltál, bajainkban vigasztaltál és ezer évig irgalmaddal föntartottál. «««MM««« «BU —«■— *1 III I j I W / 1 Jp *1 II I ti'am I 1^ I l| I W |l> Í»S II < rildott légy Istenünk, világok királya, a ki éltettél, megtartottál és megérnünk engeded ezt az időt! Jimou. crímen.