A szabadkőművesség lényege, alapelvei, történeti fejlődése, szervezete és feladatai különös tekintettel hazai viszonyainkra 2. kiadás (Budapest, 1888)

A­ szabadkőművesség lényege és alapelvei. Boldogságra törekszik az összes emberiség s csak az eszközökre nézve van közöttük véleménykülömbség, a melyekkel egyesek e cél­­elérését reményük. A szerzetes, ki magányos cellájában testét sanyar­gatja és a modern világfi, a ki élvezetből élvezetbe rohan, a tudós, a­ki könyvei között virasztja át éjjeleit és a kereskedő, a­ki halomra gyűjti az öt világrész kincseit, valamennyien e nagy probléma meg­oldásán fáradoznak. Erre vihetők vissza az emberiség összes törek­vései, ennek köszönheti az emberi nem egész fejlődését, az emberi ■szellem minden vívmányát. Midőn az emberiség még gyermekkorát élte, hasonlóan az egye­sek gyermekkori vágyaihoz, szintén csak az anyagi jóllétben, a földi örömökben kereste minden boldogságát. Majd bekövetkezett az ifjú­kor rajongása, a midőn az emberiség az anyag háttérbe szorításával egyedül a szellemre s a lelki szükségletekre fordította figyelmét és megvetvén az élet gyönyöreit, csak a túlvilágos létbe helyezte minden reményét. Csakis férfikorában jutott az emberiség annak tudatára, hogy élete céljához, a valódi, boldogságnak megvalósít­á­­sáh­oz el nem juthat, sem a test, sem a lélek érdekeinek egyol­dalu­ külön előtérbe tolása által, hanem csakúgy, ha a kettő köve­telményeit észszerűen kiegyeztetni, az ember erkölcsi és értelmi tula­j­donságait összhangzatosan kifejteni és ezzel kapcsolatban a földi jóllét gyarapodásának útját okszerűen egyengetni képes. Az élet ( ('tjának ezen öntudatossága az, a­mit röviden h­­u­m­a­­nismusna­k nevezünk; az az egyesület pedig, amely első­sorban a humanitás ápolását és terjesztését tűzte ki feladatául: a szabad­kő­m­­ű­v­e­s­e­k szö­v­e­t­s­é­g­e. A szövetség törekvése ennélfogva oda irányul, hogy m­íg egyfelől t­a­g­j­a­inak szellemi fejlődését és erkölcsi tökéletesedését előmozdítja, másrészt az egész e­m­b­e­r­i­s­é­g körében terjesztője legyen a fel­világosodásnak, az e­r­k­ö­l­c­s­i­s­é­g­n­e­k és a földi j­ó­létnek. A szabadkőművesség lelkesedik s munkálkodik a meg nem ivott, de­­az emberek javának szivébe vésett emberi jogokért; az elemekkel, melyeket magában egyesít, határozott célra irányzott nézetekkel lép

Next