Brandt József: A Jászkún özvegy öröklési jogáról. Tanulmány (Szolnok, 1913)
A jászkún özvegy öröklési jogáról. A jászok és kunok Magyarországon az Árpádok idejében telepedtek le, — történelmi szereplésük eléggé ismeretes. Évszázadokon át hadi szolgálatokat teljesítettek olyan időben, — amikor ez az ország többi részében a nemesség kötelessége volt és természetes, hogy e szolgáltatások ellenértékét sok olyan kiváltság képezte, mely az ország közrendű polgárait meg nem illette. Kiváltságaik birtokában sok tekintetben más szokások, más rend fejlődött ki náluk mint a magyaroknál, el lehet mondani, hogy egész külön életet éltek. Több-kevesebb változattal ez a helyzet egész I. Lipótig tartott, aki a jászkun kerületeket a német lovagrendnek elzálogosította, mert hadi célokra pénzre volt szüksége. Ez az elzálogosítás törvénytelen volt ugyan, az országgyűlések is tiltakoztak ellene (lásd 1715:34. t.-c.) sőt ígéret is tétetett a viszszaváltásra, mely ígéret azonban teljesedésbe nem ment; míg végre Mária Terézia 1745-ben megengedte, hogy a kerületek magukat a német lovagrend jogutódától megválthassák. A megváltás predemtio, akik részt vettek a váltsági összeg kifizetésében: redemtusok) előfeltétele volt a váltsági összeg lefizetése és 1000 lovas katona kiállítása, tehát ismét hadiszolgáltatás. A kerületek mégis váltották magukat s igy a visszaváltott föld szabad rendelkezésük alá került, az a föld amelyért századokon át annyit hadakoztak és amelyért a megváltáskor is hadi szolgálat teljesítésére kellett magukat kötelezni. A földet és a kiváltságokat a férfiak szerezték s igy a népnél az a felfogás fejlődött ki, hogy a földhöz elsősorban a férfiaknak van joguk, azért az ő külön törvényeik az átszállást első