Jogtudományi Közlöny, 1913

1913-11-28 / 48. szám

46. SZÁM. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. Hogy az árverés napján mi történt, azt — hivatalbóli eljá­rásról lévén szó — nem tudtam, de megnyugvással vártam a megfelelő elintézésről az értesítést. Kaptam is október 25-én két végzést; az egyikben — 1913. Sp. I. 390. — a biróság okt. 13-iki kerettel az igénykiterjesztés iránti kérelmet elutasítja, a másik­ban — 1913. V. 4870/5. — október 11-iki kerettel a kiküldöttet az eljárás folytatására utasítja. Ezek alapján még mindig azt vártam, hogy az árverés ered­ményéről kapok értesítést ; ehelyett október 28-án új hirdetményt kaptam, amellyel az árverés november 12-ére tüzetett ki , tehát az előadottak ellenére az október 23-iki árverés nem tartatott meg. Most pedig arról győződtem meg, hogy a hivatalból eljáró kiküldött az iratokat nem szorgalmazás miatt visszamutatta, a vétivek közt pedig a kézbesítőnek az a jelentése van, hogy a végrehajtást szenvedőnek a hirdetmény nem volt kézbesíthető, mert ismeretlen helyre költözött. Eszerint a kiküldött és a bíróság nem tartották szükséges­nek, hogy az első árverés mellőzésének okát és a második árve­rés megtartásának akadályát velem közöljék. Az eljárás egész menetét méltónak tartom a legerélyesebb felügyeleti intézkedésre. Dr. Fürst Mátyás. ÁDÁM ANDRÁS. A kir. Curia nagyérdemű nyug. tanácselnöke nincs többé. Ádám András önálló egyéniség volt: a magyar birónak, az éleseszű, mély gondolkodású és független magyar birónak tipusa. Ismerője és művelője volt az egész magyar jognak. Bámulatosan éles judicziuma kodifikálatlan magán­jogunk mellett évtizedeken át szinte törvényt alkotott. Az igazságot kereste, az igazságot szolgáltatta egés­z életén át, minden befolyástól mentesen és függetlenül. Az igazságszolgáltatás — sajnos — nagyon korán veszí­tette el őt, mert már évek óta nélkülözte felsőbíróságunk az ő bámulatos szellemét és judicziumát. Ádám András példája lebegjen mindenkoron a magyar birói testület előtt. — Dr. Vadnay Tibor: A tudományos és gyakorlati szoczializmusr­ól. Ezzel a czímmel igen értékes és tartalmas tanulmány jelent meg a Franklin-Társulat kiadásában. Az alap­fogalmaktól a szoczializmus történelem-bölcsészeti és közgazda­sági mélységéig vezet, kiterjeszkedik a történeti részre, a mező­gazdasági kapcsolatokra, a gyakorlati rendszerekre, amelyek út­ján a szoczializmus a különböző országokban érvényesül, a szoczializmus magyarországi állására, végül pedig ama köteles­ségekre, melyek az új tanokból az államra és tisztviselőire hárul­nak. A munka ára 1 K. NEMZETKÖZI SZEMLE. — A németországi ügyészek (Staatsanwalt) szá­máról hivatalos statisztikát az egész német birodalomban csak 1882-től vezetnek. Poroszországban, ahol kimutatás már az 1882. évet megelőzően is készült, 1879-ben 231 ügyész volt; számuk 1882-ben 265-re szaporodott (147%-os emelkedés). Ha ugyanezen időközre nézve a többi német államoknál hasonló növekedést veszünk alapul, abból indulhatunk ki, hogy 1879 október 1-én az egész német birodalomban 456 ügyész működött. Minthogy pedig 1913 január 1-én az ügyészek száma Németországban 908-at tett ki, megállapíthatjuk, hogy számuk az 1879 október 1-től 1913 január 1-ig terjedő idő alatt szinte megkétszereződött. 1883 január 1-én 520 ügyész volt, 1893 január 1-én 596, 1903-ban 805, 1907-ben 856, 1909-ben 865, 191­0-ben 875 és 1913-ban 908. Az utolsó három évtizedben mutatkozó szaporulat tehát 388, ami 74-6%-nak felel meg (a birák számának emelkedése ugyan­ezen idő alatt 46-5%-ot tesz ki). Az első évtizedben a szaporulat 76, a másodikban 209, míg a harmadik évtizedben csak 103. Különösen 1907—1911 közti időben volt az emelkedés na­gyon csekély (19), míg 1911 és 1913 között ismét jelentékeny haladás (33) állott be. Az ügyészek közül 69 (1883-ban 49) a főtörvényszékek (Oberlandesgericht) mellett és 839 (1883-ban 471) a törvényszékek­nél (Landgericht) volt alkalmazva, ugy hogy az ügyészek száma az utolsó 30 év alatt a törvényszékeknél 78­%-kal, a főtörvény­székeknél pedig csak 40­ 8%-kal emelkedett. Az eddig adott számokban nem foglalták bele a legfőbb bíróságoknál működő ügyészek. A birodalmi bíróságnál (Reichs­gericht) hat, a bajor legfőbb törvényszéknél pedig három ügyész működik. — Tévedés az eladott dolog sajátosságában. Fel­peres «R.» monogrammal ellátott képett szerzett, melyet Rem­brandt-festménynek tartott. A kép eladójával lefolytatott perben egy múzeum-igazgató oly szakértői véleményt adott, hogy a fest­mény nem Rembrandt­ tól, hanem ennek egyik tanítványától ered, tehát az ((R.t) megjelölés hamis. 1910 május 3-án felperes a szóbanforgó képet más régi festményekkel együtt elárvereztette; az árverési katalógusban rámutatott arra, hogy az ((R­. megjelölés állítólag hamis, s a képet, mint Rembrandt egyik tanítványának művét tüntette fel. Az árverésen a múzeumok főigazgatója vásárolta meg a ké­pet 6000 M.-ért, azután egy múzeumnak ajándékozta, hol a Rembrandt-képek közé állították ki. A múzeumi főigazgató a vétel után rövid idő múlva igyekezett kimutatni, hogy valódi Rembrandt-képről van szó. Felperes erre megtámadta tévedés czímén az adás-vételi szerződést. Minden fokon pervesztes lett. A felebbezési bíróság megállapította, hogy felperes nem volt tévedésben, hanem csak bizonytalanságban a kép eredete felől s a festményt ezen tudatos bizonytalanságban árvereztette el. Ily­képpen a tévedés miatti megtámadás nem foglalhat helyet még akkor sem, ha felperes azt tudná bizonyítani, hogy a kép tényleg Rembrandt műve. (A német birodalmi biróság 1913 október hó 2-án IV. 180/913. sz. alatt hozott ítélete.) — Tévedés. Az ingatlan vevője nem tudta, hogy a köz­ségben érvényes szabályrendelet szerint a megvett ház új­jáépí­tése esetében jelentékeny pénzösszeget kell a város részére le­fizetni s hogy a város az építési engedély kiadását mindaddig megtagadhatja, míg azon feltételeknek alá nem veti magát, me­lyeket a városi hatóság előír. A vevő ily irányú tévedése lénye­ges körülményre vonatkozik. A megvett teleknek építkezési czé­lokra való kihasználása a városi statutum folytán csak egy rend­kívül magas, a vételárnak több mint egyötödét kitevő összeg­nek, mint követési és csatornázási járuléknak a város pénztárába leendő befizetése esetében volna lehetséges. Emellett nem jöhet figyelembe, hogy az eladott telek az eladás idejében már be­építve volt, mert kétségtelen, hogy valamely régi ház, melyet vagyonosabb és nagyobb igényekkel fellépő családok használnak, sokat, reszít értékében, ha modern és kényelmes házzá való át­alakítása csak az említett jelentős közszolgáltatás lerovása mellett történhetnék. Tekintetbe kell venni még, hogy a megvett házhoz kert is tartozik, már­pedig kerttel bíró lakóház megvételénél rendszerint azt is figyelembe veszik a felek, hogy a kert esetleg építési czélra felhasználva, mily hozadéktöbbletet képvisel. Ezt az érté­kelést is téves alapon — a magas járulékfizetésről szóló helyi statutum figyelembevétele nélkül — végezte a vevő. Mindezek­nél fogva az adás­vételi ügylet lényeges tévedés czimén megtá­madható. (Német birodalmi biróság 1913 junius hó 20-án hozott II. 170/913. sz. ítélete.) — A szerződés tárgyát képező dolog hiánya. Fel­peres az alperestől gyári üzem czéljára különböző helyiséget bérelt. A közigazgatási hatóság az üzemet betiltotta. Felperes azt vitatta, hogy ezen tilalom folytán a bérlemény lényeges hiányban szenved. Az alsóbíróságok felperes álláspontját azon indokolás mellett nem fogadták el, mert a hibának közvetlenül vagy közvetve magához a dologhoz kell kapcsolódnia. A német birodalmi bíróság az ítéletet megváltoztatta, mert a dolog hibái alatt nemcsak a természetes, vagyis magát a dolgot érintő tulajdonságok, hanem oly jogi viszonyok is értendők. 4b 5

Next