KERESZTÉNY MAGVETŐ • 1941
1. Hittani és bölcseleti dolgozatok - Vallás-e az unitárizmus vagy világnézet. Simén Dániel
Vallás- e az unitárizmus vagy világnézete nyilatkozni. Önfeledt mámorban csatlakozott az Egy-isten- vallókhoz, mint a börtönből szabadult a diadalmenethez. Fejedelem és szolga, világi és egyházi, férfi és nő mind érezte, hogy egy ős, nagy titok nyilvánvalóvá lett, egy titok, melyet idáig az erdő dalosai, a mezők pompázó virágai, a hófedte csúcsok és mélybezárt völgyek őriztek, de most kikiáltottak s ez nem egyéb mint, hogy Isten magyar meglátásban lett gondviselője ennek a népnek. Lélektanilag aligha magyarázható másképpen az unitárizmus villámgyors elterjedése Erdélyben. Hiszen a nép lelkétől távol álló idegen eszme még egy vajúdó és minden újszerűséget kritika nélkül elfogadó világban sem érhette volna el ezt az átütő sikert. (Gondoljunk csak a pogány magyarok megtérésére és István király kemény harcaira !) De a nép valahol a lelke mélyén primitíven és kimunkálatlanul évszázadokon át melengette ezt a hitet, sokat álmodhatott róla s küzködhetett érette s most, amikor jézusi melegségében és jézusi tartalommal csillant fel előtte, ősi önmagát ismerte fel benne; az örök magyarban a tisztán látó, Egy istent kereső evangéliumi embert. Boldog, derűs világába azonban gyakran belesújtott a történelem vasökle. Összetörte szép elképzeléseit, leapasztotta küzdő híveinek számát, de a tiszta istenhitet már meg nem semmisíthette. A hit megtalálta a maga várát, azt a tenyérnyi földet és azt a maroknyi népet, ahol tépetten, de meg nem törten fennmaradhatott. Napjainkban új sorsfordulóba kerültünk, új és nézetünk szerint minden eddigit felülmúló, nagy feladatokkal. Elő kell tehát készülnünk. Az előkészület bizonyos számvetéssel jár. A mi számvetésünkben, erőnk és elképzeléseink mellett, a múlt őszinte felmérése szerepel a legnagyobb és legsúlyosabb téttel. Hiszen innen tudjuk meg pontosan, hogy hol voltunk erősek vagy gyöngék, hívők vagy közömbösek, méltók, vagy méltatlanok az unitárius nevezetre. Annyit már elöljáróban megállapíthattunk, hogy múltunk, egy-két kezdeti boldog pillanattól eltekintve, küzdelemben merült ki. Külső erők roppant súllyal nehezedtek ránk s a vádak és megbélyegzések garmadával ömlöttek felénk. Nem-keresztényeknek, Krisztustagadóknak csúfoltak és szívesen eltanácsoltak volna erről a földtekéről. A külső nyomás, amint ez legtöbbször történni szokott, bizonyos mértékig megacélosított, sőt vérkeringést hozott az egyházi s vallásos életbe. De ahogy a nyomás, a felvilágosodás korával enyhült az első fellélegzést nem a pezsdülő élet, hanem a magabízó nyugodtság, sőt bizonyos mértékig a közömbösség váltotta