Korunk 1978 (37. évfolyam)
1978 / 6. szám - SZEMLE - EGYED PÉTER: Gondolkodom: szabadság, ismeretalap és kritika (Gondolatok a könyvtárban)
SZEMLE Gondolkodom: szabadság, ismeretalap és kritika Gondolatok a könyvtárban Filozófiai kultúránkat a marxizmus elterjedése előtt két alapvető hatás érte: Descartes és Kant hatása. Ezért beszélünk önálló magyar kartezianizmusról és kantiánusokról. Következésképpen kultúránknak Descartes és Kant szívügye, a kiadások és a hatástörténet kutatása is tükrözi e jelenséget. Valószínűleg ezért esett Tamás Gáspár Miklós figyelme is az Értekezés az ész helyes vezetésének és a tudományos igazság kutatásának módszeréről című alapvető Descartes-munkára*. (Az 1977-es év különben is jelentős a kartéziánus hagyomány szempontjából: Apáczai Csere János Szigeti József gondozásában megjelent Magyar Encyclopaediája nagymértékben Descartes Principia Philosophiae című művére alapoz.) Tamás Gáspár Miklós „tanulásra is alkalmassá kívánta tenni a kiadványt, ezért terjedelmes Bevezetővel látta el (címe: A módszeres kételkedés határai). A Bevezető egyrészt csakugyan bevezető, tehát többnyire hagyományos — noha a szokványosnál jóval elemzőbb és elmélyültebb — válaszokat ad a Descartes-kérdéskör hagyományos kérdéseire. Másrészt azonban olyan újabb válaszokat, szempontokat, hipotéziseket fogalmaz meg, amelyek méltán számíthatnak a Descartes-filológia érdeklődésére. A Bevezetőt a rendelkezésre álló Tamás Gáspár Miklós-szövegek alapján és a cogito problémájával párhuzamosan elemezzük, ugyanis ezt a filozófiatörténetben a descartes-i metafizikai tételek sűrítményének tekintik, minden különösebb utalás nélkül. A módszer szabályai, a lélek-probléma, a dualizmus, a nyelvfelfogás stb. mind a cogito-tétel elemzésének következményei, ezért egy általános jellegű bevezetőben nem is kerülhetnek előtérbe. Végül a Bevezetőt azért is el kell helyeznünk a jelenkori értelmezések között, mivel a szerző több — sajnos, kielégítően nem vizsgált** — tanulmányában alakította ki azt az álláspontot, amely mint történeti-hermeneutikai és értékapparátus itt először kerül kulcshelyzetbe, egy klasszikus problémával szembesülve mutathatja fel erényeit és árulhatja el gyengéit. A Bevezető írója elsősorban szabadságfilozófiának fogja fel a szabadsogstatió, a skolasztikus előzményeitől függetlenedő filozófia rendszerjellegét, fenomenológiailag ez tényleg így is van. Anélkül, hogy a szokásos túlzásokba esnénk a kezdeti pillanat felnagyításával (e veszélyre máig érvényes módon hívja fel a figyelmet Henri Lefevre), ki kell emelnünk, hogy valamitől, tehát az adott filozófiai ethosztól („Lullus művészete“), a tartalmatlanná vált logikától, a formálissá vált skolasztikus célkitűzésektől, a kor „episztémé techné“-jétől függetlenedni — ez csakugyan a szabadságfilozófia tárgya. Mi teszi lehetővé a függetlenedést, mi teszi lehetővé a szabadságnak mint szabadságnak a megvalósítását? — Tamás Gáspár Miklós válasza a Spinozai hagyományt követi: az, hogy létezik valami (vagy valaki), ami (vagy aki) az adottság problematikus voltát fölismeri, és ez valaminő függetlenség. Ami egyben az adottságra vonatkozó alternatív viszonyt is bevezeti. Ez a „kezdetleges“, ontológiailag nem sajátos szabadság folyamata, ezzel a szabadsággal bír az az alany, amely az adottság egyneműségéből kiemelkedve ahhoz viszonyítva másnemű. (Mert nem adottság, mert az adottságban hatoló reflexió stb.) Persze, a „kezdetleges“ szó * Descartes: A módszerről. Bevezette és magyarázta Tamás Gáspár Miklós. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977. ** Főként recenziókra támaszkodhatunk: Thomka Beáta (Híd, 1976. 1.), Könczöl Csaba (Valóság, 1976. 4.), Radnóti Sándor (Tiszatáj, 1976. 5.), Hanák Tibor (Magyar Műhely, 1976. 6.), Tábor Ádám (Magyar Nemzet, 1977. 8.), Ágoston Vilmos (in: Humanizmus ettől eddig. Bük., 1977), Egyed Péter (Szövegek és szövegírók. Echinox, 1975. 4—5.; Filozofémáktól a kritika elméletéig. Echinox, 1977. 1.): 524