Kurír - esti kiadás, 1990. augusztus (1. évfolyam, 23-44. szám)

1990-08-01 / 23. szám

1990. augusztus 1. Forintos Interjú Kánikula van. Eszünk, iszunk és verejtékezünk. De vajon elég „szakszerű­en” tesszük-e mindezt? Dr. Novotny Tibort, az Orszá­g­os Élelmezés- és Táplál­­ozástudományi Intézet helyettes főigazgató főor­vosát kérdezem erről. - Olyan sokszor lehet hallani, hogy az ilyen meleg­ben ügyeljünk a szervezet víz- és sóháztartására, hogy én, aki esküdt ellensége va­­gok a sós ételeknek, már ez nem azon kapni magam, hogy jóval sósabban eszem mostanában.­­ Ezt azért hallja sok­szor, mert a verejtékezéssel sókat ad le a szervezet, és ezt pótolni kell. A sima víz ehhez nem elegendő, ezért ajánljuk az ásványvizet, a gyümölcsleveket, a sós éte­leket. Persze, ezt is csak módjával, mint mindent. Hiszen az egész étrendünk attól függ, hogy, milyen munkát végzünk, így a ne­héz fizikai munkát végzők­nek kell erre jobban figyel­niük. Aki például nyaral vagy könnyű munkát vé­gez, annak nincs szüksége olyan kalóriadús ételekre, mint a mezőgazdaságban vagy az iparban dolgozók­nak. - Eddig én mindig azt hallottam a szakemberektől, hogy kalóriaszegényen együnk, mert a magyarok amúgy is túlsúlyosak. Lehet, az a régi paraszti szokás, hogy aratás­kor szalonnát, kenyeret és hagymát vittek magukkal, nem is volt olyan ostobaság? - A szalonnának termé­szetesen nem vagyok a hí­ve, de egyik szakember sem. Kalóriának ugyan ka­lória, de a szervezet fehér­jeszükségletét nem elégíti ki. Lehet tejet, sajtot, túrót enni, noha tudom, hogy ezek nem éppen favorizált ételek a mezőgazdaságban dolgozók között. Ezért szoktuk ajánlani a húsokat. - Nem gondolja, hogy a mai árak mellett minden szavuk szinte falra hányt borsó? - Két különböző dolog a biológiai szükséglet és az árak alakulása. Az előbbi független az utóbbitól. De ha valaki vegyesen táplál­kozik, azaz mindenből eszik egy keveset, akkor nagy baj nem lehet. Az egyoldalú táplálkozás okozza mindig a gondot. // az Életmentő kisfiú Már csak kevesen tartózkodtak szombaton nyolc órakor az ausztriai Rohrbach strandján, amikor a baleset történt. A tizenegy éves Markus Weidinger Rudolf Höflerrel, a szomszédjukkal a vízben labdázott. Egyszer csak a 25 éves gépkocsivezető alábukott a mélybe, és gyanúsan hosszú ideig nem jött föl. Amikor Markus nem látta a barátját, utána ő is lebukott a víz alá, és ott kereste Rudolfot. A medence alján találta meg. „Először azt hittem, hogy szórakozik, de mikor megbökdöstem és nem mozgott, tudtam, hogy gond van.” A kisfiú azonnal riasztotta az úszómestert, és az eszméletlen Höflert közösen a partra emelték. Az újjáélesztés sikerrel járt, amikor az orvos a helyszínre érkezett, a beteg már lélegzett. A kórházi jelentés szerint az életveszélyen túl van. A megmentő A megmentett Arzén - levendula nélkül Százötvenezer ember mérgezi magát még mindig - kényszerűség­ből - Békésben. A tervezettnél eddig egymilliárd forinttal keve­sebbet fordíthattak a megyében az ivóvíz arzéntalanítására. Kilenc esztendeje ismerték fel ezt a gondot, és 1984-ben kezdték a víz­­tisztítási programot, amely legalább négymilliárd forintba kerül. A megye négyszáztízezer lakosából kétszázhetvenezret érintett eredetileg a baj, akik közül ma százhúszezren jutnak elfogadható ivó­vízhez már - vagy inkább: még csak. Az elmúlt években egy sor békési vízműtelep létesült és távvezeték épült Békéscsabán, Ecsegfalván és Bucsán arzénmentesítő eljárással is kísérleteznek, de nem túl eredmé­nyesen. Biztató jel csupán Bucsán mutatkozik, ahol ugyan bő évvel a kitűzött határidő után, de elkészült a víztisztító mű (egy ideig alig volt érzékelhető jótékony hatása), s mostanra az ottani hálózati ivó­víz arzéntartalma a határérték alá került. Ecsegfalván műszaki problé­mák miatt még áll a kész víztisztító, emiatt az ott élők - csakúgy, mint tizennégy más Békés megyei településen - tasakos vizet kap­nak. Az arzéntalanítás során keletkező arzénos iszapot ideiglenesen a Békéscsaba melletti Makkoshát „tűri”, de ez még nem a végleges megoldás. A Békés Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Békéscsabán megtartott keddi ülésén megállapították, hogy az elkövetkező más­fél évben csak a veszélyeztetettség csökkentésére vállalkozhatnak. Ha minden a remények szerint alakul, akkor Békésben a közüzemi vízmű­vek által szolgáltatott víz arzéntartalma a kétszeres határérték alatt lesz, ehhez is hiányzik azonban jelenleg negyedmilliárd forint. Nem túl biztató perspektíva, még ha külföldi segítségre is számítanak. Az arzénos vízzel megvertek pedig talán csak a csodára. Hőhullám Berlinben A rekordok napjait éli ezen a nyáron a falaitól lassan végleg megszabaduló Ber­lin. Az egységes Német­ország áhított fővárosában, 1990 első felében a tőzs­­dések harmincnégy száza­lékkal több bevételre tet­tek szert, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A 41,9 milliárd márkás bör­zeforgalom arra utal, hogy mind több adófizető lát fantáziát a berlini értékpa­pírokban. Pénz helyett in­kább a száguldást kedvelte az a huszonhét esztendős fiatalember, aki az immá­ron 3,5 milliós lakosú met­ropolis egyik sztrádáján alaposan túllépte a megen­gedett százas tempót. A BMW-s berlini legény az Autobahn egyes szakaszain kétszáz km/órás sebesség­gel vágtázott, feladva a lec­két a Mercedes 230 E vo­lánjánál ülő sztrádafel­ügyelőnek, akinek szabály­zatok tiltják, hogy a bal­esetmentesség szempontjait szem előtt tartva száznyolc­vannál többel autózzon. A hajszának végül is a nyu­gat-berlini rendőrök vetet­tek véget, lezárva a szeszes hangulatban száguldó Horst P. útját. A bírósági tárgya­lásig - de valószínűleg legalább egy esztendőre - a hatóságok bevonták az ámokfutó BMW-s jogosít­ványát. Berlinben nemcsak gyorshajtókkal akad dolga a rendőröknek, hanem tini rablóbandákkal is. A fris­sen közzétett statisztikák szerint március és május között a hajdani szigetvá­rosban 698 esetben fosz­tottak ki, vertek meg járó­kelőket az erős legények, akiknek betörések is terhe­lik a számlájukat. A kétszáz­két testi sértéses ügy kap­csán ötszáznyolcvanöt fia­talkorú bűnözőt köröznek a hatóságok, akik több tu­cat bandában „dolgoznak”. W. BERNUSS (BERLIN) KAKASLÖVÉS Apáca, ahol Csere János született, a török idők óta őriz egy hagyo­mányt, a húsvéti kakaslövést. Bújkáltak az apácaiak a portyá­­zó törökök elől az erdőben. Egy­szer csak megszólalt egy kakas az egyik k­isbap- Nosza lett­ riadalom. A török megtalálta a falu népét. És lett rémület, mert a török vitte a fél falut rabságra. A szomorúságban összeültek a megmaradtak. A tárgyaláson mentő körülmény nem merült föl. Halál­ra ítélték a kakast. Ki is végezték. Meg is sütötték. Meg is ették. Azóta Apácán minden húsvét­­kor kakasfigurára lőnek a széke­lyek, hogy az árulót évről, évre el­ítélhessék. Az ítélet és a tér a ta­nulsággal együtt hagyománnyá vált. Az ilyen „babonákat” a nagy ro­mán baloldali erők üldözték, míg­nem egy decemberi napon árulóvá nem kiáltották ki a Kárpátok Gé­niuszát. A Géniuszt és kedves fe­leségét elítélték. Az apácaiak ez év húsvétkor új­ra megtarthatták a hagyományos kakaslövést. Volt tárgyalás, ítélet, kivégzés és tér. Most üres az ud­var. „Vatrocitás”-ok már vannak itt-ott, de bujkálni még nem kell. A hagyományt tisztelni kell, mert a nép akarata szent. Székelyföldön kakas kerestetik. Dübörgő mítoszunk Bécsben TEGNAP ESTE ÚJRA GYŐZÖTT A STONES! Útban a Práter felé húsz évet fiatalodtam ! Köszönöm Micknek, ennek a pokolfaj­zatnak, hogy még min­dig vállalja, és teljes csodálatom azé a hallatlan energiáé, amivel felvillanyoz, elvarázsol, csápoló csitrit csinál belőlem harminc­hat évesen. Izzik a stadion. Úristen, mi­óta vártam erre, hogy egyszer élőben láthassam a számtalan torzra másolt, kézről kézre járó videokazetta után! Most itt va­gyok, várom őket. Hobo, a nagy rocker írta a Rolling-könyvében, hogy annak idején felfirkálta a falra: Rolling Stones,no, Beatles eyes. Min­denki félreértette. Pedig olyan világos, hogy mit akart monda­ni: a Beatles az igenlés, a Rol­ling Stones maga a tagadás. És mi akkoriban több-keve­sebb sikerrel próbálkoztunk a mindent tagadással. Nem lehet­tünk győztes fajta. Ki megszokott, ki megszö­kött. De most lép az orrom elé Jumping Jack Flash, a maga hús-vér valójában: 46 éves hi­ganyszál. Az előzenekar csak a kedélye­ket borzolja, hatvanezer ember türelmetlensége már igen feszí­tő, de Mickék nem zavartatják magukat. A végsőkig fokozzák a várakozást. Az esti fél hetes kezdéssel meghirdetett Rolling­­koncert háromnegyed kilenckor indul, de akkor frenetikusan. Az első szám, mint általában, a Start Me Up (Dobódj fel, vagy Indíts be - ahogy akarjuk). Mindenki áll, üvöltés és tapsor­kán. A kezdő szám, úgy érezzük, mindenkit feldobott és ezután öt dal következik az új album­ról, melynek címe Steel Weels (Acélkerekek). A siker óriási. Keith is énekel. Az új nóták után jönnek sor­ban a régiek. Robby Thuesday, mint mindig, fergeteges siker. Jagger vezényel. Következik az Angie. Égnek az öngyújtók, gyufák, csillagszórók. Bömböl a stadion. Mick érzékibb, mint ilyenkor szokott. (Talán ez az a dal, amit sosem szerettem tőle, valahogy nem illik a képbe. Biz­tosan oka van annak, hogy min­den koncerten elénekli.) Tovább folytatódik a régi slá­gerek sora: Tumbling Ti­e (Do­bókocka), Vissza az időben, Miss You. Azt hittük, mát nem lehet fo­kozni tovább. És akkor jött a Honky Tank Woman a fények tengerében. Elképesztő látomás jelenik meg a színpad két olda­lán, két rongycsomó nő, dagad és szexis hölgyekké válnak. Mick arányaiban, mint egy hangya, a hatalmas asszonyok alatt rohan­­gászik, rángatja tartóköteleiket. Ujja köré csavarja a nőket. Ezt nem lehet fokozni. Őrjöngünk. (Ilyenkor szokták mondani: „a lányok petróleumot pisilnek”.) Mégis lehet, jön az Éjféli csa­vargó és a Föld feketére. Fluoresz­kál a színpad, zöld, lila, arany, kék fények villóznak a „klasz­­szikus” művek alatt. Mindössze nyolc dalt játszot­tak a legutóbbi évtized termé­séből. Aratott a nosztalgia. A tömeg tombolt a Szimpátia az ördöggel című szám alatt. A ha­talmas színpad bal oldalán még egy tornyot is építettek. Jagger onnan üvöltött le a stadionba vérpiros zakóban. A hangulat a tetőponton volt. Senki nem képzelte, hogy jöhet még valami újdonság, de Rollingék min­denre képesek.Az Utcán harcoló ember éneklése közben mint előbb a nők, most hatalmas, vérszomjas ebek fúvódnak óriá­sira, s hajolnak karmaikkal, té­pőfogaikkal a közönség fölé. Mick harcol velük, dárdát ragad s ügyes pantomimmel játssza el, hogy az egyik hatalmas állat be­kapta a botja végét, fokozatosan vonja magához őt is. Végül tényleg eltűnik a fogai között... „Ez csak rock and roll”, de nekem tetszik - így voltunk ezzel mindannyian, amikor Stonesék ezzel a számukkal jöt­tek elő. Ha lehetséges még fo­kozni a hangulatot, a Brown Sugar következik. S ezután mindannyiunk álma, Jumping Jack Flash megteszi, kipattan a bohóc a dobozból. Jagger pon­tosan úgy ugrál, mint huszon­egy évvel ezelőtt. Mintha lila csillagos lenne az égbolt és halványkéken deren­gene a Tejút, hunynak ki a szín­pad fényei. Ez volt az utolsó szám. Hatvanezer ember nem mozdul. Együtt kántálják, visz­­sza-vissza. Persze Mickék várat­nak magukra. A követelés nem szűnik, rakéták robbannak, s az ördögi kölykök ismét megjelen­nek a színpadon, őrjöngve éne­kel a tömeg, Lcan't get no satis­faction üvöltjük mindnyájan. Az­tán az utolsó hangok is elhalnak a Práter fölött, csodálatos tűzi­játék zárja az estét két és fél óra után, Bizet Carmenjével... Éjszaka van, kábultan indulok a telefonhoz, hogy lediktáljam a tudósítást. Tudom, hogy nem leszek, nem lehetek objektív. Bocsánat. TÁRKÁNYI ADRIEN 3 KÉTSÉG Kételkedni sokféleképpen lehet. Magától értetődő természe­tességgel éppúgy, mint sértő bizalmatlansággal. Pedig a hit igazán nem kötelező, bárha minálunk hosszú évtizedeken át szinte istenkísértésnek számított a hitetlenség. Kételkedni sem igen volt tanácsos. Mintha bizony a marxista ideológia névadója nem lett volna kételkedő: Marx nem egy kötetében szerepelt kedvenc mondása a mindenben való kételkedésről. De úgy látszik, amit ő megengedhetett magának, az a 20. szá­zad közép magyarjának több volt, mint képtelenség. A hogy állunk most, immár rendszerváltás után, a kételke­déssel? Megszűnt-e nemkívánatossá lenni? Visszanyerte-e régi jogait? Pontosabban fogalmazva: még mindig túl széles-e azoknak az igazságoknak a köre, amelyek megkérdőjelezésétől nem árt tartózkodni? Alighanem felemás állapotban vagyunk. Bár a régi rendszer ellenlábasai váltak a hatalom birtokosaivá, s ebből nagyon so­kan arra következtettek, hogy akkor tehát vége a régi tilal­maknak­­ nem így történt. A hatalom ugyan nem kér a marxizmusból, hiszen egészen más eszmei alapon állónak vallja magát, azt azonban nem díjazza, ha a közember nem hajlandó neki vakon hinni. Sőt nemritkán odáig merészkedik, hogy nyíltan hangoztatja kételyeit. Feltétlen bizalmat követel, mint elődei, megfeledkezve róla, ezt ki kell érdemelni. A bizalmatlanság tudniillik nem bűn, a bizalom viszont nem kötelező. Nem számít arcátlanságnak, ha valaki kételkedik abban, vajon a kormány gazdasági programja bizonyosan megállítja-e az ország gazdasági süllyedését; vajon a határo­zottság, amely például a tisztségek elosztásában megmutat­kozik, nem diktatórikus-e; vajon a sajtót ésszerűen kezelik-e, s arra használják-e, amire való: okos vélekedések nyilvánosságra hozására, nem pedig a hatalom kiszolgálására; s abban sem árt kételkedni, vajon a kormányzati jó szándék mennyiben nyug­szik realitásokon, vagyis átültethető-e a valóságba. Természetesen a kételkedésben is lehet kételkedni. Csak a vakhitben nem, azt ugyanis el kell verni.

Next