Kurír - reggeli kiadás, 1991. december (2. évfolyam, 329-357. szám)
1991-12-01 / 329. szám
1991. december 1. NYITVA VAN AZ ARANYKAPU (Folytatás az 1. oldalról) Van minden, ami a fa alá való, sőt, még fa is kapható feldíszítve - mondja Falus András. Valóban. Aki itt nem talál kedvére való holmit rokonainak, barátainak, esetleg önmagának, azon nem lehet segíteni. Kínálnak például minifrakkot másfél éves gyerekekre. Rózsafűzért, gyertyát, szentképet. Csokoládét, likőrrel töltött fenyődíszecskéket. Televíziót és hölgyborotvát. Mindent, amit nézni lehet, hallgatni tudunk. Nyúlbundát, ami nevcnek tűnik. Rókákat, minden árnyalatban. Dezodort, harisnyát, teflonedényt és nagyonnagyon szexi fehérneműt. Az ajándékvárosban szól a zene, felfokozott a hangulat. Jó három hétig naponta történik itt valami, és nem csupán annyi, hogy kiürül a pénztárcánk. Ugyan hogy sikerül folyamatosan lekötni az ezerféle látvány között nézelődők figyelmét? Erről ondoskodnak Galambos Róert és a fellépők. A műsorvezető a Petőfi Csarnokban Lehel László irányításával tanulta a szakmát. Volt saját cége, most a Lutra közönségszolgálat és rendezvények főnöke - de az Aranykaput idén is elvállalta. - Mindig lesz műsor, és mindig más lesz. Folyamatosan tartanak a dedikálások, olyan kitűnő zenekarok lépnek fel, mint a Beatrice, az Edda, a Bikini, a Republic. A Lépcsőház együttes gyerekműsorokat tart. Lesz divatbemutató. A rock and rollfesztivál résztvevői is fellépnek. A kisebbek minimotorozhatnak, gokartozhatnak, szombaton délutánonként lesz Lutra-cserebere. A színpad nyitott, bárki jelentkezhet, aki fel óhajt lépni. Aki pedig csak sétálgatni szeret a vásárvárosban, feltehetőleg az is elcsábul. A lunapark meglepetései nem csupán gyerekeknek szólnak. No és nincs vásár eszem-iszom nélkül. Az orr- és ínycsiklandó illatoktól nehéz szabadulni: az ígéretesen serceő kolbászok, hurkák, a könnyű alszeletek mellett megjelent a híres töltött lángosok készítője is, hogy ne csupán a szemnekfülnek, hanem a gyomornak is legyenek meg a maga örömei. TÓTH ILDIKÓ Fotó: BARIC IMRE Várt változások A minap jártamban-keltemben betértem egy elegáns butikba. Biztos az én hibám, hogy nem szoktam hozzá a nyugati színvonalú udvariassághoz. A tény azonban tény maradt, hogy amikor a kedves elárusítóhölgy letérdelt elém és a lábamra akarta segíteni a kiválasztott cipőcsodát, elszégyelltem magam. Éppen kérni akartam, hogy tekintsünk el ettől az aktustól, amikor meghalt bennem a vér. Az elárusítóhölgyben felfedeztem egy régi, tehetséges fotós kolleganőmet. - Tudod, megszűnt a lap, valamiből meg kell élni - mondta, és szája sarkában megjelent egy fájdalmas, lemondó mosoly. A Legújabbkori Történeti Múzeumban pénteken megnyílt Változások - Magyar Fotográfia ’91 című kiállítás több száz képén legfeljebb ezt a fásult, mindennel leszámoló mosolyt láthattam viszont. És vigyorokat. A nyomor, a kábulat, a tehetetlenség vigyorait. Szomorú és mégis gyönyörű ez a kiállítás, amelyet idén a Magyar Fotóriporterek Kamarája a Fotóművész Szövetséggel karöltve szervezett. - Ezek a képek a valóságot ábrázolják. A valóság pedig mostanában nem túl vidám - mondta Kiss Kuntler Árpád, a kamara főtitkára, aki a Világ című lap megszűntével jelenleg szintén állástalan, a fotósoké sem. 1989-ben éppen azért hoztuk létre a kamarát, mert úgy éreztük, a magyar újságírók fotószakosztálya nem képviseli eléggé az érdekeinket. Az is igaz, hogy egy választott zsűri megválogatta, hogy ki lehet a tagja. Nem akartunk azokkal a fotósokkal közösséget vállalni, akiket alapvetően nem érdekel a szakma, viszont egyszerre három nejlonzacskóval járnak a sajtótájékoztatókra, hogy legyen mibe hazavinni a repiajándékokat. Akkor, ’89-ben, ötvenöt fotós lett a kamara tagja, jelenleg úgy nyolcvanan vagyunk. A kollégák fele állástalan. Ami önmagában nem lenne baj, mert a jövő a szabadúszásé, a leghíresebb fotóriporterek Nyugaton például nem kötődnek munkahelyhez. Csak egy nagy differencia van. Amíg egy angol fotósnak semmilyen anyagi gondot nem okoz, hogy a moszkvai puccs hallatán felüljön a repülőre és a helyszínre siessen, addig egy magyarnak gyakran még filmje sem jut a honoráriumból. Én például 98 forintot kaptam egy képemért, ami a magyar újságírók érdekvédelmi szervezetének lapjában jelent meg. Hogy fotósaink mégsem adják fel, azt az idei biennále anyaga is mutatja. A kilenctagú nemzetközi zsűri nagyon magas színvonalúnak értékelte a kiállítás anyagát. És ez nemcsak a megrázó sajtó- és dokumentarista alkotásokra vonatkozik, hanem a divat- és alkalmazott fotográfiákra is. - A jó fotós megszállott. Mert mi lehetne más, ha családot, gyereket hátrahagyva elmegy, mondjuk, Eszékre szétlövetni magát. Ez a megszállottság érződik a kiállítás majd mindegyik képén. Felráznak, megrendítenek, mégis megnyugtatnak. Mert valahogy azzal, hogy a bennünk kóborló fájdalmat megragadják egy pillanatban, ki is tépik azt. BEB A kétszáz éves Titus a hétszáz éves Svájcban Ma reggel tíznapos vendégjátékra utazott az Operaház együttese. A társulat a Mozart-évben a zeneszerző utolsó színpadi művével, az 1791- ben kelt Titus kegyelmével turnézik. Baden, Zug és Winterthur után a németországi Rosenheim és Schweinfurt vendégei lesznek a magyar énekesek és muzsikusok. A tavaszi budapesti bemutatót a világhírű karmester, Erich Berger tanította be. Boschán Daisy rendezésében olyan művészek mutatkoztak be, akiket Londontól New Yorkig jól ismer a zeneszerető közönség, a Pavarotti-versenyek győztesei, illetve az énekes sztár partnerei: Kincses Veronika, Komlósi Ildikó, Molnár András és Polgár László. A vendégjátékon is ők - illetve Csavlek Etelka, Murár Györgyi, Németh Judit, Ulbrich Andrea, Markovics Erika és Szüle Tamás - énekelnek. 3 mm aj Jf M M ff mm f Egy hét a tőzsdén A tőzsde - akárcsak a szerencse - forgandó: az árfolyamok egyszer le, máskor felmennek. A Budapesti értékpapírtőzsde eddigi pályafutására viszont inkább az „egy lépés előre, kettő hátra” mondás illik jobban. Tiszavirág-életű fellendülésekkel tarkítva a részvényárfolyamok folyamatosan lefelé tartanak. A tőzsdeindex e héten minden idők legalacsonyabb értékét produkálta: a hét végén mindössze 783 ponton állt. Még az általában stabil árfolyamú és nagy forgalmú Styl is veszített egy százalékot értékéből, átlagára 3380 forint volt. Csak egy pár részvény tudta tartani vagy javítani árfolyamát, mint például a két Kontrax-papír. Árfolyamuk között immár markáns különbség van: a Telekom 24 400, míg az Irodatechnika 25 400 forint körül mozgott ezen a héten. Ahhoz képest, hogy e társaságok részvényeinek zöme hosszú távú befektetők kezében van, tőzsdei forgalmuk meglepően nagy volt. További jelentős, mintegy nyolcszázalékos árveszteséget szenvedett a Skála, amely most 12 600 forint körül forgott. Ugyanez mondható el a Konsum 724 forintos átlagáráról. Jól megfigyelhető ezeknél a papíroknál, hogy áralakulásuk egykét napos késéssel bécsi árfolyamukat követi: az a néhány értékpapír-kereskedő cég, amelyik meg tudja tenni, olcsón vesz Bécsben, majd itthon igyekszik drágábban eladni. A Fotex ezt a hetet kétszázalékos eséssel úszta meg, jellemző ára 199 forint volt. Nem nagyon volt tehát mivel büszkélkedni a szerdai napon a tőzsdére látogató külföldi delegáció előtt, pedig a kedvükért még két számítógépes monitort is tettek a látogatói szektorba, amin nyomon követhették az árfolyamok alakulását. Azt talán mondani sem kell, hogy másnap, amikor már csak néhány hazánkfia volt kiváncsi a tőzsdére, a monitoroknak csak a hűlt helyét lehetett találni... ÁDÁM ZSIGMOND A REMIND nemcsak egy új szoftver, hanem egyben egy új technológia, amellyel gyorsabban és olcsóbban lehet jó minőségű felhasználói programokat készíteni, mint a jelenlegi negyedik generációs szoftverekkel. A REMIND nem pusztán csak egy új szoftver, hanem az adatfeldolgozás jövője is. A REMIND kezelése egyszerű, gyorsan megtanulható, segítségével a szoftver készítésére fordított idő a töredékére csökkenthető. A legegyszerűbb feladatoktól a legigényesebb programokig minden PC-alkalmazónak időt és energiát takarít meg. ilfjallíli) - A LEGRÖVIDEBB ÚT. ____________________________________________________________fm 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 19. B/C Tel.: 1695-140, 1695-449 J L 1 N D m AZ EURÓPAI BÚTOROK ÁRUHÁZA, A DOMUS IGAZI OTTHONT TEREMT.VASÁRNAP IS imvtt-vatm