Kurír - reggeli kiadás, 1992. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1992-01-02 / 1. szám

1992. január 2. MEMENTO MORI? Év vége az Erdély Gyülekezetben Minden misének, istentisztelet­nek megvannak a maga írott és íratlan szabályai. Akad olyan gyülekezet, ahol már az aktuali­zálás is ilyen szabályszerű. Ez a Németh­­Géza lelkész által ala­pított és vezetett ökumenikus Erdélyi Gyülekezet. December 31-én természetesen az óév búcsúztatására és az új év kö­szöntésére gyűltek össze a Budapes­ten letelepedett vagy csak itt dolgo­zó, esetleg látogatóba érkezett er­délyiek meg a tősgyökeres anyaor­szágiakból verbuválódott szimpati­zánsok és a vendégek: svájciak, né­metek, lengyelek, skótok. A fiatalok a taize-i találkozóra jöttek. A többségükben német anya­nyelvű fiatalok kiálltak a szószék elé, és egyházi dalokat énekel­tek. Maja az a svájci fiatalember köszöntötte a gyülekezetet, aki az ünnepek után segélyszállít­mányt visz Erdélybe. Később szóhoz jutott a szelíd lengyel, meg a gyors szavú németországi fiatalember is, akik a magyar fő­városban szerzett élményeikről szóltak. Utánuk a budapesti skót misszió hetvenöt éves anglikán lelkésze üdvözölte a megjelente­ket. Bár csak a halleluja szót ér­tette a zsoltárokból - mondot­­­ta mosolyogva -, ez nem jelenti azt, hogy ne tudná, miről éne­keltek. Nyilván arról, hogy van remény... A reményhez vezető útról szólt Németh Géza tiszteletes magyar és angol nyelvű biblia­magyarázata. Azt tanácsolta: meg kellene próbálnunk úgy élni, mint­ha az újév lenne életünkben az utolsó. Talán így levetkőzhet­nénk a fölösleges lelki „cico­mák” egy részét, az elbizako­dottságot, a fellengzős terveket, és talán ellent tudnánk állni az önzés és a gyűlölködés kísérté­sének. A székely és a magyar him­nusz elhangzása után a lelkész lakásába hívta a gyülekezeti ta­­okat. A két termet megtöltő k­özött volt fogorvos, házmester, építőmunkás, képrestaurátor, ta­nárnő és nyugdíjas. A sarokban szénfekete hajú lány ült. Mold­vában, csángóvidéken született, s most az "ELTE-n másodéves egyetemi hallgató, ő talán majd hazamegy, hogy magyarságukra emlékeztesse sorstársait... A taize-i fiatalok nagy csoportját szintén vendégül látták. Az a jó, jegyezte meg valaki, hogy a va­lamikori erdélyi menekültek már svájci és skót fiatalokon is segíteni tudnak. K. V. S. Fotó: WAHL OTTÓ Konténerhagyaték Gyakran ásnak el konténereket világkiállítá­sok alkalmával, hogy a bennük elhelyezett - ma olyannyira fontosnak látszó - tárgyain­kat ily módon elküldhessék a jövőbe. Ez a játékos eljárás részben a mai tudomány ré­gészeti nehézségeiből indul ki, részben pe­dig a ma emberének a félelme húzódik meg mögötte - vélekedik a társadalomlélektan több kutatója. Ugyanis nem vagyunk bizto­sak benne, hogy maga a társadalom jól sá­fárkodik örökségével... Úgy látszik, hogy a játék napjainkban ko­molyra fordul. A mai - elsősorban a nukle­áris - technika veszélyes hagyatékot örökít a jövőre. Azokba a bányákba például, ame­lyekben az erőművek „nagy aktivitású” hul­ladékait helyezik el, még tízezer év múlva sem lesz tanácsos védelem nélkül belépni. Kialakulóban van egy új tudomány: hogyan adhatunk át információkat annak a tízezer év múlva működő földi civilizációnak, amelynek a formáját ma még elképzelni sem tudjuk? Hogyan tudjuk például figyelmez­tetni őket a veszélyre? Komoly érdeklődés mutatkozik az új szakterület iránt a polito­lógia részéről is, elsősorban az európai és a keleti társadalmak közötti kapcsolatok gondjai miatt. A kérdéssel a világ űrkutató intézetei is foglalkoznak. Az információcsere problémái ugyanis nagyon hasonlóak, akár időbeli, akár csillagászati térbeli távolság, akár „felé­pítésbeli” különbség választja el a civilizáci­ókat! E. R. Tintabarát ördögök Mindenki viszi valamire az életben. Az az érthetően ingerült szomszédok. A mentő alábbi rémtörténet főszereplői például az pedig meg sem állt a kórházig a sebekkel itóka kedvelésétől az idült szeszbarát mi­ borított albérlővel, nősítésig jutottak el. Mi több, a tintázás Három nap telt el viszonylagos nyuga­­szenvedélyes szeretete bűncselekménybe romban. Ekkor újabb, reggeltől késő éjsza­­sodorta őket, Fába nyúló vedelés vette kezdetét. Egyszer A huszonhét esztendős Stróbl Lászlónak csak B. Tibor fölpattant, már amennyire éppúgy nem füllött a foga a munkához, ázott állapotában tehette, mondván, dolga mint a tíz évvel idősebb, már büntetett elő­ van valakivel. Ugyan miféle elintéznivalód életű feleségének. Iparkodásuk főképpen lehet ilyenkor, mozdultak rá. B. Tibor ezt­el­­arra irányult, hogy a progresszív jövedé­­k érte magának, mire a házigazdáék vissza­­lemelvonás helyszínein, a kocsmákban mi­ vágtak, vagyis egy pillanat alatt fölmeleg,­­hamarabb nyakára hágjanak az alkalmilag tették közös hagyományukat, a parttalan szerzett családi bevételeknek. Még zsörtölődést, ami parázs vitává fajult és könnyebbé vált e szenvedélyük kielégítése, tettlegességbe torkollott, amikor, megismerkedtek B. Tiborral. Talán B. Tibor, hogy kijuthasson az elátkozott úgy történhetett, mint a közismert Beatri- kégliből, söröspalackot csapott a házigaz­­de­nótában, vagyis B. Tibor megkérdezte, hához, Stróbl László cserébe mindkét öklét mi folyik itt, és válasz gyanánt láthatta, „beüzemelte”, majd a falhoz lökte a beso­­kallhatta: „ami befolyik, az mind kifolyik” gadottat, és kölcsönkenyér visszajár ala­­itt, Stróblék háza táján. pon ő is fejbevágta B. Tibort. Ezután áz-Ettől kezdve együtt áldoztak Bacchus- ment a lakás másik helyiségébe, hogy el­­nak, a szeszelés istenének. A csehó, mint panaszolja oldalbordájának, mennyire házuk tája, szó szerint értendő, ugyanis a megsértette őt önérzetében Tibor. A szesz­­tintázó trió B. Tibor feje felől elitta a házat, gőzös tekintetű amazon mérge még inkább A Tüzér utcai lakásért az idén, május elején magasra hágott, amikor férjára sérüléseit kapott pénz csakhamar folyékony formát meglátta. A konyhában, a fal mellett el­e­­öltött, ezért B. Tibort az alkoholbarát he­­lyezett ágyhoz rontott, ahol B. Tibor ült­­aspár magához fogadta. A Csángó utcai görnyedten, vérzőn és nyöszörögve c­sak addig sem számított szerény, csöndes Stróblné egy tömör műanyag papuccsal polgári hajléknak, ám a borbarát odaköltö­ kezdte csépelni a férfit, aki már nem is vé­­résével mindennapiból mindenórai veszé­­dekezett, csak azt hörögte: „Ne bántsa­­kedés, sőt verekedés helyszínévé válta­tok!” Az asszony erre abba is hagyta az út-Az egyik napon csupán Stróblné tett-vett legelést, de csak azért, hogy fölváltsa őt a otthon, amikor olyan durván összekapott férje. A vérrel borított B. Tibor már nem B. Tiborral, hogy a vitában egy széklábat nyöszörgött... Agyrázkódást, koponyaűrt rántott elő érvként a szintén csontrészeg vérzést és más súlyos sérüléseket állapított asszony. Jóideig püfölte B. Tibort, majd ki- meg a halottkém az okok vizsgálatakor. A rohant a körfolyosóra, ezt ordítozván: Stróbl házaspárnak halált okozó testi sér­­„Szétvertem a fejét, tiszta vér minden.”­Az­tésért (a nőnek bűnsegédi szerepért) kell együttélés szabályaira fittyet hányó lakó­ vállalnia a felelősségre vonást, társak ellen már ekkor is feljelentést tettek ZÁGONI ÉVA csa Hagyományosnak éppen nem mondható módon búcsúztatta az óévet a Mikromatika Holding légi sportegyesülete, a Condor. A repülősök és ejtőernyősök stílusosan az égben köszöntötték az új esztendőt. A meghívott újságíróknak Bessenyei Péter műrepülő-világbajnok tartott rövid bemutatót, majd az ejtőernyősök következtek. Sajnos, hozzájuk nem volt kegyes az időjárás, mert az alacsony fel­hőzet és az erős szél miatt a tervezett ugrások egy részét tudták csak bemutatni. Pedig bátor je­lentkezőben sem volt hiány: öten jelentkeztek, hogy Palotai Nándor ejtőernyő-pilótával párban kiugorjanak. Tudni akarták, milyen érzés az oktatóval összekapcsolva lebegni a felhők között. A viszonylag rossz idő ellenére az ugrókat szállító repülőgép kétszer is a levegőbe emelkedett. Ezerötszáz méteres­ magasságból kis pontokként potyogtak ki a sportolók, majd néhány másod­perc múlva kinyitották színes paplanernyőiket. Könnyed, mondhatni légies búcsút vettek az óesz­­tendőtől. S. N. Fotó: BODÓ GÁBOR 3­ j éveink, újévünk Igazán nem vádolhatom magamat­­ magunkat­­ azzal, hogy a Kurír történetének másfél éve alatt túl sokszor kértük volna fi­gyelmüket saját dolgaink miatt. Sőt, az induló lapszám - 1990. július 2-a - is szerkesztői beköszöntő nélkül jelent meg, ami mi­att akár udvariatlansággal is vádolhatóak lettünk volna. De mi úgy gondoltuk - s úgy gondoljuk ma is hogy belső gondja­inkkal vagy örömeinkkel nem fárasztjuk önöket; elképzelésein­ket, terveinket, szándékainkat pedig vagy tükrözi a produktum, vagy magyarázkodhatunk napestig, az sem segít. Ezzel együtt is, engedtessék meg a főszerkesztőnek, hogy a III. évfolyam első számában egy kis számvetést végezzen. 1990. július 2-a óta megjelent 511 reggeli és 376 délutáni Kurír. Ebben a III. évfolyam első számai nincsenek benne, csakúgy, mint ahogy megyei kiadásunk, a Fejér Kurír sincs. Merthogy idő­közben már ez is van nekünk. Az induláskor hetente hat napon jelentünk meg reggel, s ötször délután, tavaly januártól pedig már vasárnap is. Azóta hetente tizenkét Kurír készül. Most decemberben indítottuk szombati számaink szatirikus mellékletét, a Kurír Elefántot, péntekenként pedig egy nyol­coldalas autós összeállítást találnak. A január is nagy változá­sokat ígér: egy egyedülálló technikai lehetőséggel, s a CNN televíziós hírcsatornával kötött exkluzív szerződés birtokában megújul a délutáni lap, amihez, reméljük, egy többmilliós la­kást ígérő játék is csak kedvet csinálhat. S még egy adat, ami mindennél többet mond: másfél év alatt a Kurír az ország harmadik legnagyobb napilapja lett. Köszönet ezért önöknek! Ennyit a Kurírról, a napilapról, s most még néhány szót a Ku­rír Részvénytársaságról is. A Kuríron kívül további öt lap tulaj­donosai, kiadói vagyunk. Legújabb gyermekünk az Európa heti hírmagazin, amely immár II. évfolyamába lépett. Mi adjuk ki az ország legnagyobb havilapját, a Családi Lapot, s a Kurír Rész­vénytársaságé a legkedveltebb szaklap, a negyedévenként megje­lenő Magyar Konyha is. A Turizmus című kéthetenként megjele­nő kiadványunk az idegenforgalom szaklapja, s negyvenszázalé­kos tulajdonosai vagyunk a Boomnak, amely az „első tízezer lap­ja”, a vezető menedzserréteg havilapja. Ez tehát hat lap, amelyeket - részben - az ugyancsak álta­lunk üzemeltetett fekete-fehér fényszedő rendszerrel állítunk elő. Ez a gépegység az országban az egyik legnagyobb, s most vásároltuk meg ugyanezt színesben. Ettől kezdve tehát a Ku­rír technikai bázisa is irigylésre méltó helyezést jelent. S mindezt tetézi, hogy az év végén eddigi Hajós utcai bázisunk­ról elköltöztünk: egy Hajnóczy utcai nyolcszintes irodaház homlokzatán virít ettől kezdve a Kurír névtáblája. S hogy a csupa jó hírt legalább valamelyest ellensúlyozni pró­báljuk: amikor megvásárolták kedvenc lapjukat, talán észrevették, hogy a szokásos 12,50 helyett ezúttal 14,40-et kellett fizetniük a Kurírért. Sok okunk lehetne a magyarázkodásra, de hát ezt - lásd mint fent - nem tesszük. Talán elég legyen annyi, hogy mi, sokakkal ellentétben mindössze 15,2 százalékos áremelést hajtot­tunk végre. Szombati, vasárnapi számaink ára 14,50-ről 16,60-ra változik, ez még kevesebb, 14,4 százalékos áremelés. Talán ez a szerény emelés is jelzi a Kurír erejét, hiszen ebben a világban, amelyen 30-40 százalékos az infláció, a kamat és a „szokásos” áremelés mértéke, mi megelégszünk ennek a felével. A 14:40 dacára engedjék meg, hogy valamennyiünk nevében kedves mindannyiuknak boldog új esztendőt kívánjak! SZŰCS GÁBOR

Next