Figyelő, 1873. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-04 / 18. szám
gált, valóban azonban nem volt egyéb, mint szemfényvesztő játék, melyben a valódi tehetségek nagyon is érzik a számukra kijelölt szerep nevetségességét, s a tudat, hogy a nép nagy érdekeiért megkísérelhető minden szabadabb szárnyalás szigorúan ellenőriztetik, miként lett volna képes ösztönt adni merészebb próbákra ? Nagyon érdekesen festi ezen állapotot s a drámára nézve következményeit Gottschall Rudolf. (Unsere Zeit, 1867. Das Theater und Drama des second empire. Zweiter Artikel.) Miután előadta, mint következett a februári revolutió ideális lelkesülése után a lehangoltság, miként nem nyújtottak a kormány organizáló tettei kárpótlást az ideálok elvesztéséért, mint fordul el a legjobb erők egy része a világfolyás feletti kétségbeesésben a nyilvános érdekektől, így folytatja: „Hol találhatott volna a drámai múzsa anyagot és fogékonyságot a történeti dráma, nagy jellemek és elhatározások számára? A szigorú színházi censura lehetetlenné tette oly tárgy földolgozását, melyből csak legtávolabbi vonatkozást is ki lehetett érezni a kormányra . . . Azonban az életkedv és élvvágy azon mértékben nőtt, amint a nyomás alatt tartott ideális hajlamoknakapadniok kellett. És e kihágások iránt a kormány nemcsak toleránsnak mutatkozott, hanem minden módon kedvezett azoknak, a quartier latin ökle meg volt kötve; a boulevardok dán Juanjai szabadon ereszthettek féket hajlamaiknak. A pénz, mint az élvezet eszköze, megnevezhetetlen mohósággal kerestetett. A börzeszédelgés már a júliusi dynastia alatt virágzott, s a februári köztársaság által okozott rövid félbenszakasztás után új lendületet nyert a császárság alatt. Névszerint annak első évtizede a coulisse virágkora volt; a credit-mobilier megmérhetetlen és esztelen speculatiói Law Mississippi-társaságára emlékeztettek. Az élvezet azonban a nőkkel folytatott szabad érintkezésben tetőzött. A júliusi dynastia forettvilágából egy egészen új társaság képződött, t. i. a női fél világ, mint egy bizonyos fokig jogosult társasági sphára, mely saját félhomályából mind inkább kilépett a világosságra. A szépség, a fény, az újsághír világa volt ez, melyre az egész női világ féltékeny kezdett lenni. Ezen hetarák fenyegették a házasságok kizárólagosságát, parasita szerelmi lények voltak, kik a házasságok mellett virágzottak, s azok zajtalan boldogságát gyakran elhomályosították. A sociális hit és sociális becsület új „code“-ja látszott alakulni, és ezen Aspasiák mellé a Phrynék léptek, kik a nyilvános szemérmesség theóriáját aláásták, s leplezetlen kecsek fitogtatása által a hellenismusnak sajátságos újjászületését hozták színre.“ „Ezek voltak az elemek, melyeket a second empire komédiája elsajátított. A pénz, a házasság, a szabad szerelem azon konfliktusokban, melyek kölcsönös érintkezésekből származnak, képezik a drámai költészet factorait. A konflictusok többnyire komoly természetűek a dideroti drame serieux értelmében; csak ritkán vannak vidáman és satirbce kezelve. Lehet mondani, hogy ez elemek állandók, s elhelyezésükből alakul minden új dráma.“ E jellemzés egészben véve találó, s kénytelenek vagyunk elismerni, hogy a realistikus drámaírók motívumaikban bizonyos egyhangúságtól, a kidolgozásban bizonyos biablonszerűségtől nem tudnak megmenekedni; azt is megengedjük, hogy a kényesebb, pl. a házassági kérdéseknek drámai megoldásában ritkán bírnak azon tapintattal, mely az ilyen tárgyaknál annyira jelentékeny morális tekintetet méltó figyelemben részesíti, miért valódi megnyugvást alig idéznek elő; de azt nem lehet kétségbe vonni, hogy kitűnő technikájok, s a mi költői szempontból sokkal fontosabb, a tárgynak szellemi megvilágítása oly tulajdonok, melyek e műveknek nagy hatását otthon úgy, mint Franciaország határain kívül érthetővé teszik. Az új francia drámából meg lehet tanulni, mi egy határozott, bevégzett Charakter , a francia realisták biztosan járdáinak választott útjukon, nem csinálnak titkot szándékaikból, és soha sem hagynak bennünket bizonytalanságban alapeszméjük iránt. A társadalmi dráma leginkább a társaság betegségeivel foglalkozik, melyeket gyógyítani akar; azért oly jelenségeket keres föl, hol egyegy adag keserű gyógyszer, vagy fájdalmas érvágás van helyén; behatol az életben hozzáférhetetlen körökbe, s fölfedi az önhittség falábain járó gyengeséget úgy, mint az erény mezébe öltözött lelki nyomorúságot; rámutat az egészség mosolya alá rejtőzött titkos sebekre, s győzelemre juttatja a csinált fény és zaj által homályba és hallgatásra kárhoztatott erkölcsi elvet; gúnyol és ostoroz, megtámadja az önkény és előítélet hatalmát, megrendíti az emberiségre erőszakolt pozitív törvényeket, ha azok a szív és ész örök jogaiba ütköznek, s útját egyengeti a társadalmi fejlődésnek a boldog lét felé. A valódi társadalmi dráma életiskola.