Figyelő, 1873. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-04 / 18. szám
FIGYELŐ, fogalmi, hritikai Isztilap, Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. Szerkesztő lakása: Bástya-utca 18. szám, l. emelet. -II.Kiadó-hivatal: AIGNER LAJOS könyvkereskedésében váci - utca 18. szám. III. ÉVFOLYAM. PEST, 1873. MÁJUS 4. 18. SZÁM. Tartalom. A társadalmi dráma. Névy László. — Valerius és ,,Argonauticon,l a. Fábián Gábor. — A délibábok hőse. — Lapszemle. — Színi szemle. — Rövid szemle. A TÁRSADALMI DRÁMA. I. A művészetnek nagy vívmánya az ujkorban: a realismus. Vannak ugyan, s bizonyos tekintetben magam is azok közé tartozom, kik e vívmányt nem tartják kifogástalanul örvendetesnek, mert tapasztalásból tudjuk, hogy a tévedéseknek az új műelv csábító alkalmakat nyújt, a minthogy például a költészetben épen napjaink termik leggazdagabban a nyers anyagiság burjánjait, vagy a köznapiság émelygéseit; de az is bizonyos, hogy ebben nem tulajdonkép a műelvet, hanem a valódi költői erő hiányát kell szülőoknak tekintenünk, azon gyengeséget, mely röghöz köti a szellemet. A realizmus, helyesen fölfogva, nem veszélyes, de veszélyes a valóságból az eszményihez emelkedni nem tudó tehetetlenség, mikor saját nyomorúságából erényt akar csinálni; mikor a művészet örök tanait csak azért támadja meg, mert azoknak fennállása folytonosan sújtó ítéleté reá nézve. Nem terjeszkedhetem ki annak vizsgálatára, mily viszonyban kell állnia minden jóravaló költői alkotásban az eszménynek és valónak ; eddigi szavaimnak is csak az a céljuk, hogy megjelöljék a fő szempontot, melyből a választottam tárgyat, a társadalmi drámát nézni és megítélni kell. A társadalmi dráma határozottan realistikus, ezzel ki van mondva előnye, s az öt környező veszély. Előnye, hogy a való élet viszonyaiból indul ki, s képes a legnemesebb tendentiával hatni; veszélye, hogy könnyen a realitás prózai másolatává lesz, s mint ilyen képtelen az emberiség ideális nevelésére. Minden társadalmi műnek föladata a sociális lét valamely kérdését tárgyalni, s azt úgy megoldani, hogy az életboldogság valódi feltételei, az emberiség magasabb célpontjai tűnjenek föl előttünk. És ezt tenni nem csekély avatottságot és lelkesedést követel. "A társadalmi problémák többnyire úgy össze vannak kuszálva, konkrét vonatkozásaikkal, ezernemű köznapi érdekek kapcsolatával annyira elütnek a költői világ idealitásától, hogy egészen természetesnek kell találnunk, ha e tekintetben a modern dráma még mindig csak erősen vajúdik, s határozottan mintaszerű alkotásokat létre nem hozott. Várnunk kell addig, míg költők születnek, kik mindent átható pillantásukkal e zűrzavarban is fölfedik a mélyebb összefüggést, itt is megtalálják az eszmét, túlemelnek az esetlegén, a létezők prózai kényszerűségén, tisztázzák a megszokott és szükségszerű viszonyait, s belátást engednek az élet bonyodalmain túl az eszmények világába. Jóllehet azonban e téren sok kívánni való marad, vizsgálódásunk a társadalmi dráma körül épen nem lesz eredménytelen. Ha a drámának egész történetét át akarnám pillantani, már Aristophanes colossalis alkotásaiban találnék vonásokat, melyek folytán a Gráciák e pajkos kedvencét a társadalmi dráma első nagymesterének kellene neveznem a komédia formájában. *) De én csak a modern dráma némely figyelemreméltó jelenségeit szándékozom feltüntetni, s e célból csak a legújabb francia drámára, s itt is különösen a tág értelmű komédia névvel nevezett termékekre reflectálok. A németek a franciáktól veszik mintájukat, azért róluk hallgatnom lehet. A francia társadalmi dráma lényegileg a második császárság irodalmának sajátja, s mint ilyen, egészen ama kor jellegével bír. Ismeretesek azon eszközök, melyekkel az államcsíny nagy mestere uralmát megszilárdítani törekedett ; tudjuk, hogy a nemzeti élet előbbi nagy momentumai után azon mesterségesen előidézett és fentartott állapot következett be, mely látszólag a nemzeti összérzet emelésére szól t) Lám, a ,,Plutos“ minő könnyen fölvette a modern alakot. Egyik francia színpad csak a napokban hozta színre a párisiak tapsa közt.