Kritika 21. (1992)

1992 / 12. szám - Kis János: Donáth Ferenc a magyar történelemben

Érvelése világos. Magyarországon a burzsoázia nem fog a földreform élére állni: „...polgárságunk erőtlen egy ilyen összefogásra”. Ha lesz földreform, azt a parasztság csak a munkásosztály aktív közreműködésével nyerheti el. A mun­kásmozgalomnak vezető szerepet kell vállalnia a radikális földreform kiharcolásában. „Helyesen cselekszi az ipari mun­kásság, hogy állást foglal a radikális földreform mellett, hely­telen azonban és a parasztság ügyére végzetes, hogy meg­valósítását a polgárságtól várja. ...az ipar, a kereskedelem és a hitelélet tőkés polgárai tekintet nélkül származásukra szem­ben állanak a radikális földreformmal, miután mezőgazdasá­gunk mai rendjében egzisztenciálisan érdekeltek”.­ Nem pusztán arról van szó, hogy ki vezeti az agrárrefor­mért indítandó küzdelmet, hanem elsősorban arról, hogy mi­lyen reform lesz ez. A magyar marxisták egy része abból in­dult ki, hogy mezőgazdaságunk kapitalizálódása már lezajlott. Donáth szerint ez az elemzés téves. De tévesnek tartja azt a másik marxista nézetet is, mely szerint Magyarországon még nincs mezőgazdasági kapitalizmus, s a földreformra éppen a tőkés fejlődés felszabadításához volna szükség. Álláspontja a következő. A kiegyezés után megindult a magyar mezőgazdaság kapitalista átalakulása. Mivel azon­ban a hagyományos földbirtokmegoszlást, a nagy latifundiu­mokat érintetlenül hagyta, ezért a mezőgazdasági kapitaliz­mus a feudális viszonyokkal összefonódva fejlődött ki. A nagybirtok zárt világán belül megmaradtak a feudális kötött­ségek, ami akadályozza a pénzgazdálkodás terjedését. Ugyanezen okból a kisbirtok sem tud igazán kapitalizálódni: a latifundiumok hatalmas népességet kötnek le, mely - munkanélkülisége rejtve maradván - nem áramlik át az ipar­ba, s ezért szűkös marad az agrártermékek iránti piaci ke­reslet. A magyar mezőgazdaság sorskérdése nem úgy szól: feu­dalizmus vagy kapitalizmus. A radikális földreformnak ezt az egész feudálkapitalista szerkezetet kell meghaladnia. Ha lesz radikális földreform, csak a feudális és tőkés erők közös front­ja ellenében. Donáth szerint maga a paraszt sem a kapitalizálódás esé­lyét reméli a földreformtól, hanem annál jóval többet. „Van ugyan a parasztságnak egy egészen vékony rétege, amely a földreformtól a maga további polgáriasulásának újabb bázisát várja, az a réteg, amely közvetve, de mégis egyedüli haszo­nélvezője volt az 1920-as földreformnak is. Azonban a pa­rasztság millióinak a radikális földreform megfogalmazatlanul, csak a lelkek mélyén élve sokkal többet és átfogóbbat jelent. Jelenti az egész paraszti élet újjárendezését, egy válságba ju­tott életforma felcserélését valami újjal, ahol a föld megműve­lése mentes a munkájuk gyümölcsét elragadó terhektől, ahol a természettel vívott kemény harc megkönnyebbítésére szolgáló gépek, felszerelések stb. nem vesznek az elérhetetlenség messzi ködébe, ahol a becsületesen végzett munka természe­tes igényt tarthat megfelelő lakásra és táplálkozásra, a rendes ruházkodásra, a magukban hordott szabad közösségi élet és kultúrigény kielégítésére szükséges szabadidőre.”­ Csaknem hatvan év távolából tisztán kivehetők a fiatal Do­náth Ferenc szemléletének erősségei, de a gyengéi is. Erős­sége, hogy megnyitotta az utat Donáth előtt a népi írók moz­galmának balszárnya felé. Gyengéje, hogy elzárta előle a ma­gyar liberalizmus és polgári baloldal, sőt a szociáldemokrácia felé vezető utat. Fontos, hogy számot vessünk e féloldalassággal, mely Donáth Ferenc gondolkodását szellemi formálódásának e döntő éveiben jellemezte. Enélkül nem érthetjük meg, hogy miért maradt hosszú ideig viszonylag kevéssé érzékeny a de­mokrácia formális, eljárási feltételei iránt. A többpártrendszer­rel, a parlamentarizmussal szembeni fenntartásait is innen eredeztethetjük. Azonban történelmietlenül értékelnénk ezt a féloldalassá­got, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy a kor polgári, liberális és radikális erői maguk is úgy érezték, hogy defenzívában vannak, észérveik a nyers erőszakkal szemben erőtlenek. Uralkodó volt a hangulat, hogy a felvilágosodással megkez­dődött történelmi korszak visszavonhatatlanul véget ért. A polgári demokrácia hívei alig-alig mentek túl azon, hogy hitet tegyenek a 18-19. század humanisztikus értékei mellett - po­litikai programot, cselekvési stratégiát adni nem tudtak. Mindenesetre, ha féloldalas volt is Donáth gondolkodása - ami különben nemcsak őt jellemezte: ugyanilyen egyoldalú­ság uralta a kor vezető kommunista teoretikusai, Lukács György és Révai József nézeteit vitathatatlanul szuverén gondolkodás volt. Kijelölte a vezérmotívumokat, amelyek évti­zedek múlva is meghatározzák majd Donáth Ferenc jelentős döntéseit. És életre szóló politikai kapcsolatokat szerzett neki. 1936-ban megismerkedik a debreceni kommunista diákok körével, akik hozzá hasonlóan a földkérdés és a nemzeti kér­dés demokratikus megoldásával társították össze a szabad­ságjogok védelmének ügyét. Ők adják 1937-38-ban a Már­ciusi Front derékhadát. Újhelyi Szilárd, Zöld Sándor, Lo­sonczy Géza és társaik természetes vezetőjüknek fogadják el az alig néhány évvel idősebb Donáthot. Nem egy közülük szoros barátságot köt vele, és mellette áll húsz évvel később, 1956-ban is. Ekkor kerül baráti viszonyba Donáth a népi írók balszár­nyához tartozó Erdei Ferenccel, Illyés Gyulával, Kovács Imré­vel, Veres Péterrel, akik a Márciusi Frontot nevükkel fémjelez­ték. A kapcsolat annyira szoros, hogy amikor 1939-ben Makó mellett megalakul a Nemzeti Parasztpárt, Donáth Ferenc is jelen van. Donáthtól idegen a népi jobbszárny parasztromantikája, nemzeti populizmusa. Marxista műveltsége megóvta a hagyo­mányos paraszti életforma iránti nosztalgiáktól. Egy percig sem hitte, hogy a válságba került paraszti életmód helyreállít­ható lenne, s hogy a nemzet ennek az újra megszilárduló életformának a talaján találhatna önmagára. A népiek balszárnyához mégsem pusztán taktikai kapcso­lat fűzi. Összeköti velük az agrárkérdés középpontba állítása és a plebejus radikalizmus. Elvi szövetségesükké teszi az a meggyőződés, hogy az országot csak egy radikális földreform ránthatja ki a kátyúból, s hogy a kérdés nem csupán az, mi­lyen lesz az új földbirtokszerkezet, hanem az is: ki hajtja vég­re a földosztást. Amikor Donáth azt írja, hogy a radikális földreformnak a parasztság és az ipari munkásság összefogásából kell meg­születnie, egyszersmind arra gondol, hogy az új osztályszö­­vetségből újfajta demokrácia születhet. A diktatúra terjedő ví­rusával szemben a polgári demokrácia többé nem ad védel­met, véli - oly sokakkal együtt - a fiatal Donáth. De lehetsé­ges egy új, életerősebb demokrácia, a tömegek közvetlen részvételén alapuló, népi demokrácia. Ez talán a legfonto­sabb közös elem a népi írók balszárnyának és Donáth Fe­rencnek a gondolkodásában. Ahogy a Márciusi Front 1937 októberében kelt kiáltványa fogalmaz: „Valóban, mi népi demokráciát akarunk... Valljuk, hogy csak az alulról felépített politikai nemzet tudja képviselni a széles néprétegek érdekeit. E népet érettnek és hivatottnak tartjuk arra, hogy önmagát kormányozza.” Évtizedekkel ké­sőbb Donáth így kommentálja az idézett szöveghelyet. „A közvetlen demokrácia elemét, jelentőségét emeli ki, és erre mondja, hogy népi demokrácia. Ezzel rendkívül élesen elha­tároltuk magunkat két dologtól. Egyrészt mindenfajta diktatú­rától, másrészt a polgári demokráciától is, amely közvetett, képviseleti demokrácia. Itt a hangsúly áttevődött a nép rész­vételére.”­ Hogy a nép hogyan is vesz részt ügyeinek intézésében, s hogy a részvételi meg a képviseleti demokrácia hogyan viszo­nyulnak egymáshoz, arról Donáth Ferenc évekkel később, a horthysta rendszer összeomlását követő hónapokban szerez először tapasztalatot. A bukott rendszer hivatalnokainak me­nekülése hatalmi űrt teremt, ahhoz hasonló helyzetet, ami a forradalmak pillanataiban áll elő. A vákuumot sok helyütt - ki­vált a kisebb településeken - spontán módon született népi hatalmi szervek töltik be, átvéve a közigazgatás teendőit. Az alulról és felülről egyaránt elinduló radikális földreform újabb lendületet ad a közvetlen, részvételi demokrácia mozgalmá­nak. Donáth közelről s éber szemmel figyeli ezt a mozgolódást. 1945 elején a földreform-előkészítő bizottság tagja, majd az Országos Földbirtokrendező Tanács alelnöke, később pedig a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára. Most végre nemcsak elmélkedik a nép közvetlen demokráciájáról. Saját szemével látja, milyen az, amikor a nép kezébe veszi sorsát. „Nagy megrázkódtatások idején - ahogy a Biblia mondja - a kövek is megszólalnak...”* Ez a mondat egy csaknem 25 év­vel későbbi Donáth-szövegből való. Negyedszázad távolából is átsüt rajta a 45-ös év élményének katartikus ereje. E­z a forradalmi tapasztalat életre szóló hatást tesz nem csupán Donáth gondolkodására, de egész sze­mélyiségére. Szilárd meggyőződése lesz, hogy a közvetlen néphatalom ésszervei nem ideiglenes rög­tönzések, hanem mintát adnak arra, hogyan lehet a képvise­leti demokráciát a közvetlen demokrácia révén meghaladni, vagy legalább korrigálni. A kommunista vezetés számára azonban sem a közvet­len, sem a képviseleti demokrácia, sem a kettő kombinációja nem cél, legföljebb a hatalomépítés eszköze. Gátlás nélkül mozgósítja a törvényes kereteken kívül burjánzó népi szerve­ket, ha segítségükkel sakkban tarthatja politikai partnereit és ellenfeleit. Gátlás nélkül összefog a többi parlamenti erővel e népi szervek leszerelésére, ha ezzel előmozdíthatja az állam­­hatalom saját kezében való koncentrálását. Nincs nyoma, hogy Donáth Ferenc kritikus távolságot tar­tott volna ettől a taktikától. A jelek szerint, sok más társához hasonlóan, ő is sodródott a kommunista párt politikájával, egészen a totális diktatúra bevezetéséig. Egyetlen megnyilat­kozása, amely óvatos fenntartások megfogalmazásaként is értelmezhető, egy 1949 elején tartott előadás a mezőgazda­ság kollektivizálásáról. Donáth Ferenc itt a fokozatosság és önkéntesség elvének tiszteletben tartásáról beszél, óva int a középparasztság elidegenítésétől, és hangsúlyozza, hogy az átalakulásnak a fogyasztási és értékesítési szövetkezetek alakításán át kell vezetnie. Nem szabad azonban eltúloznunk ezeknek az intelmek­nek a jelentőségét. Donáth a helyi káderek túlkapásait bírálja, s erre Rákosi és Gera is bármikor kész volt - miközben ép­pen az ő iránymutatásaik gerjesztették a „túlkapásokat”. Sem­mi nem utal arra, hogy az előadás éle Rákosiék politikája el­len irányult volna. Bármily fájdalmas, ne hallgassuk el: amikor Nagy Imre a Központi Vezetőségnek szánt, titkos beadványá­ban szembeszegült az erőszakos kollektivizálással és annak politikai előfeltevéseivel, a feljegyzésre Donáth Ferenc írta meg a választ.­ Akik az emberi felszabadulás ígéretéért csatlakoztak a kommunizmushoz, és az egyetemes testvériesülés hitével szívükben szolgálták az egész társadalmat rabságba taszító, mindenkit mindenki ellenségévé aljasító rendszer kiépülését, utóbb joggal érezték úgy, hogy vezekelniük kell. Sokukat ez vitte el az 1956-os forradalom vállalásáig, majd a megszállás utáni ellenállásig, a börtönig vagy a bitóig. Donáth Ferencnek megadatott, hogy időben vezekeljen. 1951-ben letartóztatták. Kádár János, Haraszti Sándor és Donáth Ferenc szüleivel és testvéreivel a 30-as évek elején 37 KRITIKA

Next