Magyar Szemle, 2002 (11. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1-2. szám - ESSZÉ - Kodolányi Gyula: A megújulás ösztöne
4 MAGYAR SZEMLE 2002.1-2. SZÁM Hármunk mondatai, melyeket a pillanat konstellációja így tett egymás mellé, rímelnek egymásra, s felidéznek egy képet, egy szellemi mező képét, amely az elmúlt évtizedben alakult ki. Kevésbé tagadásokból, inkább állításokból. Ebbe a mezőbe kívánkozik még egy félmondat, amit a napokban olvastam - vagy hallottam? - egy élvezetes gondolatmenetben, ami a művészetről szólt. Valahogy így hangzott: „szívesebben használom a hagyomány szót". Amit kevésbé szívesen használ - kimondta? Nem mondta ki? - az a konzervativizmus. Az említett szellemi mező azoké, akik arra a meggyőződésre jutottak útjukon, hogy meg kell újulni - de a hagyományban maradva kell megújulni. Ez a meggyőződés maga is szervesen és lassan alakult ki, szinte tétován. Vívódások és a világgal való ütközések, az önkeresés kudarcai és kis eredményei során, s mégis - úgy tetszik - belső hangok vezérletével. Divatok ellenszelében, évtizedek alatt. Voltunk mi modernek is, Csoóri is, én is, mások is e mezőnyből. Lázadók és újítók. Egymástól is oly sokban különbözve, a szellemi falak robbantásának ügynökei, gerillái voltunk annyi éven át. S az a lázas énünk ma is itt él bennünk. Csoóri az említett esszében elmondja, hogy ifjan megérintették a kommunizmus eszméi is, bár 1952-re kigyógyult. De - természete szerint - maradt nyughatatlan kereső a gondolkodásban, a művészetben. Az új oltványt s a mélyre gyökerező töveket próbálta folyton összeilleszteni. Mint ahogy én is, azt a szabadverset fogadtam el versnek, ami magyar hallásomnak is versként hangzik. Pedig ojtottam én a magyar fába amerikai vesszőt is. Utóbb tudtam meg Fodor András naplóiból, amit a magyar versforma fellazításáért tettünk annyian, annak parancsát nem kisebb gondolkodó, mint Fülep Lajos hirdette Széher úti szabadiskolájában. A politológus, aki természeténél fogva vonzódik a világos körvonalú kategóriákhoz, a néven nevezéshez, meg-