Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 5-6. szám - KÖRKÉP - Fehér István: „Sorsunk örök üzenet" - Gérecz Attila költészetéről

104 MAGYAR SZEMLE, 2019. 5-6. SZÁM írta, legtöbbet közülük a Vácon együtt alkotó „füveskerti költők"­ körében. 1954-ben, a tetőző Dunát átúszva és további szinte hihetetlenül kalandos körülmények között megszökik a váci börtönből, de elárulják és Budapesten elfogják. Két szabadon töl­tött nap után már szigorított fogságba kerül vissza. Rabságának utolsó helyszínéről, a Gyűjtőfogházból a forradalom szabadítja ki november 1-én. Gyerekkori szerelmével, Drechsel Máriával november 4-én eljegyzik egymást, másnap pedig csatlakozik a sza­badságharcosokhoz. November 7-én, az alkonyat beállta előtt a Klauzál utcában esik el szovjet harckocsiból érkező gépfegyvertűztől, miután - a szóbeszéd hagyománya szerint legalábbis - két ellenséges tankot is hatástalanított. Életműve csekély mennyiségű. Mintegy 43 ránk maradt verse, 14 műfordítása közül a legelső művek utánérzésektől sem mentesek és egyes későbbi verseiben is - az alkotás sajátosan tragikus, sőt sokszor lehetetlen körülményeivel magyarázható­an - a zsengékre jellemző egyenetlenségek fedezhetőek fel. De a teljes, bő két év alatt létrehozott életmű, töredékes jellegében is tökéletes egységbe rendeződő, ösztönös és intellektuális zsenialitást egyaránt mutató, néhol a magyar líra legjobb hagyo­mányaihoz méltó, páratlan líra. A következőkben a kanonizálódás elmaradásának lehetséges okait és utóélete történetének legújabb fejleményeit szeretném vázolni. Utóéletének alakulása 1989-ig Gérecz Attila Rákosi börtöneiben, a társadalomtól elrekesztve alkotott abban az idő­szakban, amikor „a magyar társadalom krémjét záratta be és őrizte ugyanannak a tár­sadalomnak a söpredéke."­ Kéziratos művei, amennyiben sikerült őket lejegyezni, két alkalommal juthattak ki a cellafalakon kívülre. Publikációról, saját kiadványokról, in­tézményi fedezettel rendelkező irodalmi körről, az ahhoz köthető kritikusok működé­séről vagy bármilyen mértékű kulturális kölcsönhatásról szó sem lehetett, így a közvet­len hozzátartozókon kívül senki sem tudhatott a folyamatos alkotómunka létezéséről, sem irodalmárokkal, sem olvasókkal nem érintkezhettek. Gérecz Attila minden versét börtönben írta - vécépapírra, ceruzacsonkkal­­, vagy csak fejben alkotta meg. Költőként és a szabadságharc hőseként történő teljes tabusítása ebből a helyzetből indult el halála után és folytatódott egészen '89-ig. Jegyezzük meg, hogy ez a felejtés a kádári diktatúra ismert morális légkörében nem egyszerűen lineárisan azonos szinten fennmaradó minőségű elzártságot jelentett, hanem a rendszerváltásig folyamatosan elmélyülő, köztudattól való elszigeteltséget, harcállások egymás utáni visszavonha­tatlan elvesztését. 1989-90-ben a katartikusan felszabaduló energiák jelentős mértékű lefojtása és el­terelése miatt Gérecz Attila nem válhatott egy csapásra, vagy legalábbis pár év lefor­gása alatt nemzeti hőssé, a forradalom emblematikus költőjévé.­ ­ A kör tagjai voltak többek között: Béri Géza, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Kecskési Tollas Tibor és Tóth Bálint. 3 Hajnal Géza: A Gérecz-hagyaték.: Előmunkálatok a nagymonográfiához. Kortárs, 2016, Budapest, 87.

Next