Magyar Szemle 20. kötet (1934. 1-4. sz.)
Kornfeld Móric Báró: Néhány szó a ma uralkodó eszmékről
A MAGYAR SZEMLE 1934 még a hiábavaló vérveszteség keserű érzése is növelte a forradalmi érzést, még izzóbbá tette a követelést, hogy mások s főként másképpen vezessék az országot, mint addig, úgyhogy mindenkinek meglegyen a helye a napon, amint mindenki helyet kapott a szenvedések táborában. . Hozzájött az egyenlőség után való sóvárgáshoz az orosz bolsevizmus propagandája, mely egyszersmind megmutatta az ahhoz vezető utat, az erőszakot, mellyel meg lehet valósítani az állam totalizmusát s a terrort, amellyel azt fönn lehet tartani, mert csak ez küzdheti le az emberi önzést, mely még nemrégen ezerszínű virágok termőtalajának látszott, most pedig mindent elborító s elpusztító gonosz futóhomok. De míg az orosz primitív s önkényuralomhoz szokott társadalomban egy elenyésző, de elszánt kisebbség úrrá tudott lenni, mert az egyenlőséget hirdette, az európai civilizált országokban minden nemzet lelki alkatához híven más s más módon igyekezett alkalmazkodni a megváltozott tömegeszményhez s más eredménnyel is. Bár talán még korai eredményről szólni, mikor még minden forr, mikor az Egyesült Államokban most indult meg a küzdelem, amely nem egy európai országban ideiglenes nyugvópontra jutott; ha ugyan lehet eredményről beszélni, mikor az egyenlőség, melyet nem egy helyen látunk, egyenlőség a jogtalanságban s a szegényedésben s mikor a szabadság helyébe nem egyenlőség, hanem önkényuralom lépett. NÉMELY ORSZÁG meg tudta eddig vívni e küzdelmet anélkül, hogy megszokott életberendezéseitől, politikai vagy gazdasági rendszerétől meg kellett volna válnia. Az angol politika is mély változáson ment keresztül: a régi liberalizmus felőrlődött, s ami liberális eszme maradt, az nagyon messze van attól a gondolatvilágtól, mely egykor a whig politikát jellemezte. „Új zsarnokságról" írt könyvet egy nagyrangú angol bíró, melyben ostorozza, hogy az angol parlament kerettörvények alkotásával egyre jobban fejleszti a végrehajtó hatalom rendeleti jogát s ezzel megteremti az állami beavatkozás fegyverét. A politikai opportunizmus, mely Angliában nem kormányzati, hanem nemzeti célszerűség, eltávozott minden doktrinér elgondolástól s az angol kormányok a társadalmi egyensúly kedvéért igénybe veszik a pénzpolitika, a vámpolitika, az intervenciós politika minden eszközét. Hogy emellett kormányzati formáját, a parlamentarizmust fenn tudta tartani, azt csupán annak a példás hazafiasságnak köszönheti, mely a veszély óráiban különféle ellentétes pártokat egy táborba tud olvasztani, úgy, hogy a koalíciók, melyek másutt a parlamentarizmus halálának útegyengetői szoktak lenni, Angliában, amikor erre nemzeti szükség van, az egységes többségi párt erejét mutatják. Ezzel feleslegessé teszik a forradalmi átalakulást a formában — mely maga is lényeg, — bármennyire messzemenő is egyébként a politika tartalmának változása. Az olasz nép a maga háború után való problémáját nem tudta így megoldani. Aki röviddel a háború befejezése után Olaszországban járt, tudja, mily hiábavalónak s eredménytelennek tartották széles körök olasz szempontból a győzelmet. Ez nagyban fokozta azt az izgalmi állapotot, melyet az egyenlőségért való küzdelem ott is