Nappali ház - művészeti és irodalmi szemle, 1993. 3. szám
Tandori Dezső: Az éj, a bor, a cigaretta
Tandori Dezső AZ ÉJ, A BOR, A CIGARETTA - „THOMAS MANN" BamS és (bécsi) Kurier van velem, de már húsz perc múlva a szemközti (napos) ülésen hevernek, elég belőlük, főleg a Bild am Sonntag igazolja (általam vélt) formáját, ez a lap hétköznaponként még elviselhetően tarka, pár bűneset, félkéj-fotó, ijesztő rémségek gyors krónikája révén, politikus-pletykákkal akar szórakoztatni, de vasárnapra kisimul, még a papírja is más (kemény! fél-tiszteletet parancsoló, engemépp elriasztó alul-felül!), a béke szigete a (most már egyesült) német vasárnapban. A Semmirekellő (Eichendorffé), akiről Thomas Mann írásában olvasok épp, s aki a német bájt hivatott állítólag megtestesíteni (kacsintással oldalba-tunikán is billentve „azt") (nekem ez az „azt" még a Hamletben sem tetszik, mint magyarság, de ez hosszú vita tárgya lenne, s most egy pillanatra mintha a németség kérdéseibe bonyolódtam volna), szóval, a Semmirekellő aligha ezt az újságot venné magának vasárnapra, már ha bármit. Pecsét a lapon, egyébként, már nagyon hazafele közelgek, itthonról ismerem: az ausztriai, magyarhoni utc.ár van rányomtatva. Bambom. Heverj. Nem jöttünk össze, megint nem. Hanyagolni foglak. Egy fix pont vagy az életemben. Nem manierizmus akar lenni, de már most látszik: ebbe az írásba se fog férni semmi abból, amit minimumként terveztem volna bele hajnalban, egy nappal bécsi hazaérkeztem után, felébredve, oly órán, mint melyen nem oly rég, Szpéróm halálának ötödik fordulóján, egy londoni platánt nézve csakhidegvizes, csepegő mennyezetű és satöbbi szobámból (de: a platán a nap minden órájában megváltotta, üdvre íme, a fák kimondhatatlan tettei), mint amely órán tehát ott, hazulról vitt mécsesem elfújván, utolsó Gauloise-omat szétnyomkodván aludni tértem. Hamutartómat (mint egy kis vállalati üdülőbeli, netán rendezvénytermi az 50-es, 60-as, 70-es magyar évekből) hamar eltakarították, vissza se hozták. Kifele a reptéren egy Bame-ot vettem épp, azt szedtem szét, jó vastag papírja átégett aztán, eszembe jutott Maury, aki a szemeket szokta kiégetni cigiparázzsal, mi minden van a szemek mélyén, mondta egyszer Maury (talán Amszterdamban láttam őt utoljára), te azt el nem hinnéd, főzőtanfolyam, politikai pálya, kikötő, Bosznia, golf, a Waterlooi csata emléke, dinoszauruszmakett vörösült fel, lapról lapra, ahogy a szem (a szempár, netán a száj) nőttön nő, érdekes, az orrlikat nem támadt kedvem kiégetni, meséli Maury, senki fotóján soha, ajánlom neki majd a BamS-ot, a papírja miatt ez a művelet nyilván tartalmas, magam nem próbálom ki. Ég a mécses, a platán megrezzen néha, Szpéró csillagát nem merem keresni, a szobában szék nincs, az ágy takaróját megfogni „bír", a seggemet töri az ágy széle, közelebb kéne húznom a lapos komódhoz, mely asztalom és mindenem, azon írok, cigizek, számolom az apróm (napi költségem: 0,70 font a Sporting Life-ra, 0,54 font citromlére, de csak 1 kcal lehet per 100 dl, aztán kész, már az 1. fontos pizzáról, plusz háromféle ingyen saláta, is leszoktam) (ajánlom bárkinek, az Oxford Streeten a Center Point fele, aztán a London Streeten Micky Fish Bárját is kommendálom, nem zsíros a krumpli, házi tepsis majdnem, sok, jó papírban adják - szinte Bama minőség! -, és csak 0,60!), sírdogálok. Aztán másnap már nem! Másnap nem annak van a napja, nem is sírdogálok tehát, történik velem inkább, aminek aznap kell, vagyis fogalmam sincs, mi. Szpéró halálának éjszakáján legalább tudom (?), minek kell velem történnie, és teszek is róla, történjék az. Most azt tudom, hogy ezt meg akarom írni, ezt, amit írok épp, és teszek is róla, íródjék meg. Utána megint nem fogom tudni, minek kell történnie. Életben vagyok. Mondom ezt, mert így, alapkijelentésekből épült volna föl ez, már ahogy hajnalban az eszembe jutogatni kezdett. Helyette: se platán, se Maury, se... Na, az éj, bor, cigi legyen elintézve: ez jobbom-nyújtom-Néked, a la Szép Ernő, Néked szól, Vas Pistának, az ő verséből van, hogy t.i. elfogy az éj, a bor, a cigaretta, nekem a bor teljesen elfogyott, 1993. március 17-én egy üveg vörös nem bírt elfogyni Párizsban a St. Martin csatorna mellett, megj., a Martin, Martina etc. nevű, edzőjű stb. lovak meg valahogy nem jönnek nekem azóta, na, sebaj, majd!, és hamarosan ott tartottam, hogy akkor 7000 napig nincs szesz, az „egy életfogytiglan", és meg is lesz, többen tudják is, hogy meg, és hát, persze, érdekes az, hogy minden nap új napra fakul - ld. Apollinaire, fordította Vas István de minden nap „a hétezredik", és már soha az életben nem fogok szeszt inni, most riasztóan le is fogytam, az 1987-es súlyom van, pár nap, és az van, még egy párizsi éhezés, „olajbogyókoszt", és mehetek vissza azokba a nadrágjaimba, 63 kg sem leszek. 86 Tandori Dezső