Nemzeti Sport, 1922. március (14. évfolyam, 18-25. szám)
1922-03-04 / 18. szám
Szombat, 1922 március 4. Nemzeti Sport mm A pályák új rendje. A budapesti pályák képviselői szerdán este az MLSz-ben rendm ankéten vettek részt, melyen Tibor Lajos alelnök elnökölt s a rendőrséget Bosnyákovics Károly felügyelő képviselte. Az értekezlet biztosította a rendőrség és a Pályák rendezőségének együttműködését. A pályák megfelelő rendezőgárdát fognak alakítani, amelynek tagjai külön jelvényt és igazolványt kapnak. A rendőrségi közegek a rendezőket intézkedéseikben támogatni fogák. A közönséget felírásokkal fogják rendre inteni s detektívek fognak ügyelni a rend fenntartására.: " Az ankét* egy kérdésben nem tudott megegyezést produkálni és pedig, hogy a rendezők csak saját pályájukon vagy egyesületük ellenfelének pályáján is gyakorolhassák rendezői jogaikat. Valószínűlég a vendég-egyesület rendezői részére is biztosíták e jogok gyakorlását. A Bajai Sport Egyesület i. e. február 26-án tartotta meg rendes évi közgyűlését, a tagok nagy érdeklődése mellett. Az új tisztikar a következő: elnök: dr. Nyirathy János, társelnökök: Gyamathy Emil és Fenyő Zsigmadidáni elnökök: dr. Boros József, dr. Halász József, Somogyi Gyula, dr. Bajai Ernő és dr. Kocsis Péter, titkár: dr. Nyirathy Dezső, h. titkár: Állaga Imre, egyleti és futball intéző:: Hernerák Imre, jegyző: Schwarcz Dezső, atlétikai vezető: Bálint Ferenc, birkéeia: Koller Ferenc és Nemes Árpád, amatőr tréner: Bacsics Béla, uszóvesető: Devics Dezső, vivévesető: Gebhardt I., pályagondnok: Pock József. Az impozáns közgyűlést dr. Boros József korelnök magasröptű beszéde zárta be. A magyar futballsport minden eseménye és kimagasló alaka jelenik meg Gerhard Lajosnak, az MLSz igazgatójának vasárnap, este 6 órakor a régi képviselt házban tartandó előadásán. A rendkívül érdekes és nálunk régóta nélkülözött előadásra kilűnésképen felhívjuk olvasóink figyelmét A Vadkereskedelmi Alkalmazottak Sport Clubja, (Vashib) f. hó 7-én este 7 órakor tartja IX. évi közgyűlését, a Sas kor termében (IV., Irányi u. 17. I. e.), melyre ezúton is meghívja, tagjait az elnökség. Az osztrákok komolyan számítottak arra, hogy a svéd válogatott iiúsvét hetében ellátogat hozzájuk és az osztrák nagy egyletek, félve a válogatott mérkőzés konkurenciájától, sorra külföldi túrák iránt léptek tárgyalásokba. Most a svédek túlnargy lekötöttségükre hivatkozással szeretnék elhalasztani a terminust úgy, hogy Bécs húsvéti programma előreláthatólag nagyon sovány lesz. A Celldömölki MOVE SE február 12-én megtartott évi közgyűlésén a következő tisztikart választották meg: elnök: Rozgonyi József, titkár Taschner Géza, sportintéző: Novák Ferenc, pénztárnok: Kázmér Géza, ezertárnok Németi Jenő, helyettes intéző: Nagy János, helyettes pénztárnok: Gerencsér György. Schlosszer öröltébe pályázik Birzer, a Törekvés fiatal csatára. És pedig nem is egyedül, hanem megértő partnerével, Weisz Csibivel óhajtják a válogatott csapat elárvult balszárnyát betölteni. Átalakítják az TTC-tribünt a rend fenntartására irányu intézkedésekkel kapcsolatban. A betonlépcsőkre, melyek eddig állóhelyül szolgáltak, felhozzák a korzópáholyokat, úgy, hogy a közönség a drótkerítés által teljesen el lesz választva a pályától. Nagyobb meccsen ezek után az egész nagy tribün betonlépcsőstül számozott hely lesz. A Haladásba kérte átigazolásét Borbély József a MÁV játékosa. Az MLSzben kiderült, hogy Borbély három klubba is kérte igazolását, amit azonban Borbély tagad s azt állítja, hogy csak tévedés történhetett, mert több Borbély nevű játékos is van. Jugoszláviának két válogatott mérkőzése lesz: június 7-én Svájc é és jún. 28-án Csehország ellen. Mind a két mérkőzés színhelye Zágráb lesz. A cseh válogatott azután Prága ,csapata ellén tovább fog utazni és mérkőzéseket fog lejátszani Szabadkán, Belgrádban, Spalatóban és Laibachban. Plesko Lajos, a BEAC talentumos csutkra felgyógyult betegségéből és már részt te vett klubjának a TTC elleni mérkőz A Az MLSz elnöksége tegnap este ülést tartott és elintézi le a felszaporodott folyó ügyeket-Matkevich a Wnofc Jwsibeo bejelentette, hogy a profivádak vizsgálóbizottsági tagságáról lemond, mert helytelennek tartja a bizottság halogató taktikáját • Az ülés jórészét a közgyűlés előkészítésének megbeszélése foglalta le. Elemkező tényekkel szemben az MLSz tanácsorméban fog a közgyűlés lejátszódni, ahová azonban csakis a közgyűlés igazolt tagjait a sajtó képviselőit fogják kibocsátani. Tekintettel arra, hogy a határozatképességhez 80 egylet képviselőjének jelenléte lesz szükséges, az elnökség külön fel fogja hívni a fővárosi egyleteket, hogy tejes számban jelenjenek meg, nehogy a vidék kiküldöttjei hiába fáradjanak fel. Az évi jelentést kinyomtatták és a közgyűlési tagoknak ingyen, érdeklődőknek 30 koronáért fogják adni. Az egyesületi bevételeknek a forgalmi adó alól való mentesítése iránt Csányi társelnök fog kérvényt szerkeszteni,amelyet küldötteig fog beadni a pénzügyminiszterhez. Az MLSz dunántúli kerületének közgyűlése. Február 26-án, múlt vasárnap tartotta az MLSz dunántúli kerülete Győrött évi közgyűlését. A központ képviseletében Kiss Menyhért volt jelen. Az egyesületek közül képviselve voltak Győrből a Hungária, MOVE Vasutas, DAC, GyAC, BTC, ETO, Szombathelyről a SzAK és SzSE, továbbá a Tatabányai SC, a Tatatővárosi AC. és a Vasvári AC. Az elmúlt év eredményei ciak összegezése és pénztári jelentés után az új tisztikart választották meg. Elnök lett Erdély Ernő, társelnök Szűcs Aladár, alelnök Peidl Reizső, Szomorít Árpád és Major J., főtitkár Fuchs János, titkár dr Koch Sándor, pénztáros Rosta Gyula, ellenőr Tessémis Ödön, ügyész dr. Meixner Ernő. Választottak még három számvizsgálót, 15 tanácstagot és 8 póttagot. A bajnoki mérkőzések műre, 12-én kezdődnek. A múlt évről elmaradt mérkőzéseket 12-én játszák le. Az MTK-ból átigazolt Vértes fog a VII. ker. csapatában jobbszélsőt játszani, míg a balszélre szintén új emzber, Római kerül. A svédek június 2-án látják vendégül Stockholmban Anglia amatőr válogatott csapatát, unius 5-én pedig ők utaznak Kopenhágába, hogy ezt a dán reprezentatívakkal megmérkőzzenek. Az osztrák bajnoki szezon első fordulója holnap lesz és a következő ellenfeleket állítja egymással szembe: Rudolfslingel—Flotidsdorf, WSC—Ostmarse, Hertha—Skamerang, Vienna—Hakoah, Amateure—Rapid, Admira—Wacker. Az erzsébetfalvaiak közös pályán treníroznak, miután az E- Törekvést a Vécsey utcáról kiszorították a Húsiparosok. Az ETC és ETSC közös pályán való tréningjéről önkéntelenül eszünkbe jut néhány más kültelki csapat. Eszünkbe jutnak a kis rákosszentmihályi csapatok, melyek felismerve az erőknek az egyesülés által való megnövekedését, fuzionáltak. Az eredmény: a II. A osztály egyik vezető egyesülete, az RTK. A kőbányai egyesületek, bár kényszerült fúziójának eredményeképpen a KAFC a III. osztályú bajnokság egyik legjogosabb aspiránsa. Megszívlelendő példák ezek az erzsébetfalvaiak részére, midőn a H/A osztályú lista utolsóelőtti helyein szoronganak. Mert talán inkább a 11. osztályban, bár egyesülve, mint a III.osztályban a különálláshoz való merev ragaszkodással. A Drogmisták ma, szombaton nte rendezik az Utazók Egyesületében (VI., Gyár utca 4.). táncestélyükek Kérvénnyel fordul az MLSz a cseh, olasz, svéd, dán és spanyol diplomáciai szervekhez a túrázók vízumköltségeinek mérséklése iránt. A FIFA körlevelére adjandó választ az egyes bizottságok fogják előkészíteni. Az olimpiai futbaltetorna rendszerének megváltoztatását a nemzetközi, az amatőr-profi-kérdést a fegyelről, a válogatott mérkőzések vezetésére alkalmas birály jegyzékét és a játékszabályok egységes magyarázatát a birótestület fogja letárgyalni és a javaslat már és ij tárnics elé kerül- A bizottságok márc. 30-ig kötelesek elteszíteni véleményeiket. A nemzetközi évkönyv összeállításához szükséges adatokat úz intézőbizottság fogja összeállítani. Elvi döntést hozott az elnökség, amikor kimondta, hogy nem tűzi a közgyűlés napirendjére azon egyletek felebbbezéseit, amelyeknek büntetését a felebbesési tanács II- fokon enyhítette, mert hiszen lényegében nem ellentmondó a két határozat, legfeljebb perdig az ügyész felebbezhetne ilyen esetben, súlyosbításért, de nem az egyesület. Mostoha az időjárás a Tesvériség pályával szemben. Talaja még mindig változatlanul tartja nedvességét. Ugyanis a pálya a környező területek között a legalacsonyabb s a pálya mellett egy 70 cm-el magasabban fekvő árok még mindig tele van vízzel, ami nem akar lefolyni. Ez az árok táplálja azután vízzel a pályát. A pálya gondnoksága már megtette az intézkedéseket a szóban forgó árok lecsapolására s ezek után reméli, hogy a pálya talaja valahogyan, végre rendbe jön. Józsefvárosi Munkás Testedző Egyesület név alatt új egyesület alakult, mely a sport minden ágát óhajtja kulin válni. Alapszagvait •A jóváhagyás végett már felterjesztette a beügymnisztériumba. Pórul járt vasárnap a BTK, a II. B. osztály vezető csapata a Főv. T. Kör elleni meccsén. Az URAK- pálya nem volt valami elsőrangú állapotban, már úgy is volt, hogy a mérkőzést meg sem tartják. Közben azonban a BTK értesült arról, hogy a Főv. T. Kör négy legjobb játékosa hiányzik, erre bejelentették gyorsan játszási szándékukat. A Főv. T. Kör is örült, hogy túlesik biztos vereségén s négy kéznél lévő prmfet beállítva csapatába, felvette a küzdelmet. A dolognak azonban nem várt vége lett, a pimfekkel „megerősödött”* csapat léiké® játékkal megverte a bajnokjelölteket, ami által a BTK 3 pont előnye szerény 1 pontra zsugorodott össze. A BAK nem sokáig örvendhetett Uránénál, mert a jeles játékos ismét hátat fordít Budapestnek és külföldre távozó. A hír, még arról nem szól, hogy hová.Saját pályára viszi a KAC öszszes ellenfeleit, nem úgy mint ahogy azt róla helytelenül közölték. Az MTK-val szemben csak azért adta fel pályaválasztói jogát, mert a Sárkány utcai pálya használhatatlan volt. A Mrőképző tanfolyamok előkészítésén fáradozik a BT. Hat hónapos kurzusban, heti egy előadáson fogják, az oktatók a jelentkezőket a bíráskodás rejtelmeibe bevezetni. Az előadások anyagát részekre bontják és minden, egyes részt más-más oktató fog előadni. Kraizel Bála, a Testvériség tehetséges játékosa, tüdőbajban elhunyt. Temetése az elmúlt héten volt, amelyen a gyászoló egyesület testületileg megjelent. Csüdör Szerenc, az egykori kiváló válogatott hátvéd, aki most Debrecenben tartózkodik, a Szombathelyi AK-kal tárgyal a r rémségéről . Három „hat trick“ is volt vasárnap, noha a mérkőzések nagy része elmaradt. Az Üllői utón kedden is megszerezték a hat trick dicsőségét, először Egry MAFC, aki szabályosan egymásután rúgta 3 gólját az NSC- hálóba, azután Patakit, aki a Vasasok kapuját látta el, Pataky hat trickjének egyetlen szépséghibája, hogy Schwarz gólja közben esett. A harmadik hat trick mester az ETC csatára, Jaske volt, ő volt azonban a legpechesebb. Meri dacára annak, hogy egyfolytában érte el őket, csapata a másik erzsébetfalvai csapattól 4:3 arányban mégis vereséget szenvedett. Az új, birótestületnak még mindig csak ötven tagja van. A többi bírák már csak felvételi kérelmük elintézése után lesznek tagjaivá a testületnek. Benedek Aladár tart március 5-én Szegeden biróakadémiát a déli kerület sportembereinek. Kaix játszik a KAC-ban vasárnap a III. ker. ellen. A fiatal és tehetséges haifjátékos büntetese lejárt s a meggyengült KAC csapat vele jelentékenyen megerősödik. Értékes erőt nyert azonkívül a KAC az UTE volt ifjúsági válogatott játékosban, Koszovu ban is. Koszovú előbb a 33-asokhoz lépett, ott azonban nem kapott helyet az első csapatban. A KAC e heti Uomingjén dőlt el, hogy játszik-e Koszovú a III. ker. ellen. Az ősszel nálunk járt Galata Serail tárgyalásokba lépett Belgrád és BukarestVezető egyleteivel, hogy közösen nyerjék meg a prágai Spartát egy nyári Balkán-túrára. A szegedi KAC-nak öt játékosa indult a múltkor útnak, hogy Bécsben telepedjenek meg. Hamarosan megunták azonban az idegen világot mert már visszatértek Szegedre. A bajor hegemónia fog eldőlni március 12-én és 19-én, amikor is Észak- és Dél-Bajorország bajnokai Fürth és a müncheni Wacker fognak megmérkőzni. Az első mérkőzés Fürthben lesz, a második Münchenben. Sebestyén Dezső, az MTK volt csatára Miskolcon tartózkodik és állítólag tréningbe áll, hogy az MMTE-ben játszák A német szövetségi serleg döntő mérkőzése holnap lesz Hamburgban a délnémet és északnémet alszövetségek válogatott csapatai között. Az északnémetek így fognak felállani: Wentorf-Lüdecke, Müller-Heynen, Mahnke, Krause-Lenge, Breuss, Jager, Lorenz, Wolpers. Az ETO Takács helyére valószínű- Ieg Wiener Jánost fogja beállítani hátvédnek. Ha azonban Wiener nem válna be, akkor Blum játszik hátvédet, míg helyére Wilhelm kerül. Az osztrák szövetség korlátozni óhajtván a felebbezések számát, a felebbezések díját az I. osztályban 4000 koronára, a II. osztályban és a vidéki első osztály részére 2500 koronára emelte. Dezshár Istvánnak a szerdai BEAC —TTC meccsen elveszett a pénztárcája Kéri a megtalálót, hogy ha a benne levő pénzt nem is, de legalább az igazolványokat juttassa vissza hozzá. Oreva Henrik, a bküldés nagymestere, teljesen magára maradt a héten. A bizottság tagjai részben lemondtak, részben pedig bíráskodnak s igy nem vehettek részt a biróküldésben. Orovo a legnagyobb megelégedésre végezte el feladatát. Ez nem is lehet máskép, mert hiszen ő minden egyesületnek minden bírónak ismeri a kívánságát. Sokan azt tartják, hogy a biróküldést csak egy ember végezhetné helyesen, aki természetesen nem lehetne más, mint a közkedvelt fjeimi bácsi. A Budapest Kőbányai TE f. hó 13-án este 7 órakor tartja a kőbányai Casinoban rendes évi közgyűlését. M aíkovicB íemomdoíí a profilúdat vizsgáló Bizottság tagságáról. Az MCSz elnölésénértak illése. 3 Opalograph készülék Sokszorosít kéz- ésfépirást, rajzot, js&am. fc&t&t tetszés szerinti színben egyszerű A esetés, ■ olcsó üzem, nem kopik. Díjmentesen bemutatja: ESTM fotóipar Budapest, II. ker.," Ferencsiekters ", félemelet. Telefon 188-70.